Ami most elvárás, az évtizedeken keresztül csak álom volt – a magyar válogatott megkezdi az Eb-selejtezőket

1976 – Nyilasi mesterötöse is kevés

Az 1974-es világbajnokságra nem jutottunk ki, így mindenképp nagy volt a fogadkozás, hogy az 1976-os kontinensviadalon már ott a helyünk. A selejtezőcsoportunk nem is tűnt nehéznek, elvégre Wales és Ausztria nagyjából velünk azonos szintet képviselt, Luxemburg pedig gyengébbet, így Moór Ede szövetségi kapitány és csapata joggal aspirálhattak a kijutásra.

A rajt szépen sikerült, 4-2-re nyertünk Luxemburgban, majd jött a kijózanító pofon a Wales elleni 0-2 formájában Cardiffban, végül a bécsi 0-0, ami a kapitány állásába került. A hátralévő mérkőzéseken átmenetileg előbb Szőcs János, majd végleges kinevezéssel Baróti Lajos dirigált, és mivel elveszítettük a kulcsfontosságú, hazai Wales elleni találkozót 2-1-re, hiába nyertünk már Ausztria és Luxemburg ellen, Wales mögött a második helyen zártuk a selejtezőket és nem jutottunk ki Jugoszláviába.

Az utolsó fordulóban Luxemburg 8-1-es szombathelyi legyőzése során Nyilasi Tibor öt gólt ért el, de ez talán minden idők egyik leginkább hiábavaló parádés teljesítménye.

Nyilasi Tibor (középen) öt gólt rúgott és kiérdemelte a Luxemburg Grófja becenevet (Forrás: magyarfutball.hu)

1980 – Pontazonosság mellett maradtunk le

A balsikerű 1978-as világbajnokság után kapitány- és koncepcióváltás történt a válogatottnál, Barótit Kovács Ferenc váltotta a kispadon, és a vb-csapatból is csak kevesen maradtak hímondónak. Az év szeptemberében Finnországban kezdtük a kvalifikációt, de a korabeli tudósítások szerint is minden várakozást alulmúló teljesítménnyel veszítettünk 2-1-re. A kapunkban ekkor még az a Gujdár Sándor állt, aki nemrég nyilatkozott a Büntetőnek, de a későbbiekben már nem kapott lehetőséget ebben a sorozatban. Októberben a nagy rivális Szovjetunió ellen javítottunk idehaza, 2-0-ra nyerni tudtunk Várady Béla és Szokolai László góljaival, de később a görögországi 1-4-es zakó és a hazai 0-0 ellenük megpecsételte a sorsunkat. A szovjetekkel Tbilisziben elért 2-2-es döntetlen semmi esetre sem szégyenkeznivaló eredmény, és a finneket is könnyedén vertük itthon Debrecenben, 3-1-re, mégsem sikerült a kvalifikáció, mert hét ponttal végeztünk, akárcsak a csoportgyőztes görögök, de ők egymás elleni eredményt, gólarányt és gyakorlatilag minden mérvadó adatot tekintve felülmúltak bennünket. A selejtezősorozat végén már Lakat Károly volt a kapitány, de az MLSZ élén is változás történt: Kutas Istvánt a legendás sportriporter, Szepesi György váltotta.

Ezúttal gólokra is váltottuk a légi fölényt, mégsem jutottunk ki az Eb-re (Forrás: magyarfutball.hu)

1984 – Csak Luxemburg előtt

A magyar válogatott nem kapott egyszerű sorsolást, Luxemburg mellett Anglia, Dánia és Görögország is ellenfele volt az 1983-as naptári évben rendezett selejtező során. Mivel akkor is csak a csoportelső szerzett repülőjegyet a franciaországi viadalra, tudható volt, hogy alaposan fel kell kötnünk azt a bizonyost, de még annál is kevesebbet kaptunk, mint amire számítottunk.

A Mészöly Kálmán irányította csapat két meccsen 12 gólt szórt az esélytelenebb Luxemburgnak, majd az első komolyabb ellenállást jelentő csapat, Anglia 2-0-ra legyőzött minket a Wembley-ben. Ez a vereség persze a vállalhatóbbak közül való volt, nem úgy a következő, hazai, Görögország elleni 2-3. Ez már átlépte a szurkolók és a média ingerküszöbét is, egyre inkább megkérdőjelezték a szövetségi kapitány hozzáértését és válogatási elveit.

A helyét Mezey György vette át, aki már 1986-ra és Mexikóra készült. A három utolsó, októberi selejtezőn előbb 3-0-ra kikaptunk idehaza az angoloktól, majd 1-0-ra vertük a végül csoportgyőztes dánokat és 2-2-t játszottunk idegenben a görögökkel. A magyar futballtársadalom fájdalmas csalódásként élte meg, hogy mindössze Luxemburgot tudta maga mögé utasítani a magyar válogatott, kongtak a vészharangok, bár a következő két évben sokat javult a helyzet.

Mészöly Kálmán (középen) és Nyilasi Tibor (jobbra) nyilatkozik a csapat dániai útja előtt (Forrás: Fortepan)

1988 – Szétesés a világbajnokság után

Bár 1986-ban még a brazilokat is megvertük idehaza 3-0-ra, valamint vezettük az európai ranglistát, a balul sikerült világbajnoki szereplést követően ismét változások álltak be a válogatott körül. Mezey szerződése lejártával távozott, a helyét Komora Imre vette át, de jellemző a fejetlenségre, hogy a nyolc Eb-selejtezőn megfordult a kispadon Verebes József és Garami József is.

Ha idáig eljut az olvasó, talán már meg sem lepődik, hogy Görögország ismét az utunkba került a sorsolás alkalmával, a helléneken kívül még Ciprus, Lengyelország és Hollandia legjobbjai vártak a magyar játékosokra. A végül az egész tornát megnyerő Hollandiával kezdtünk idehaza és a világsztárokkal teletűzdelt Oranje Marco van Basten góljával 1-0-ra nyerni tudott a Népstadionban. Görögország ismét mumusnak számított, Athénban le is győztek minket 2-1-re, majd már Verebessel a kispadon jött egy kínkeserves 1-0-s siker Cipruson. 1987 tavaszán félgőzzel is legyőztek minket hazai körülmények között a hollandok (2-0), mi pedig egy örökké emlékezetes meccsen öt gólt pakoltunk a lengyel kapuba (5-3). Varsóban aztán visszavágtak nekünk lengyel barátaink egy 3-2-es sikerrel, mi pedig szépségtapaszként nyertünk itthon a görögök (3-0) és Ciprus (1-0) ellen is, hogy aztán a tévében nézhessük a tornát. A mi helyzetünket nem javítja, igaz, nem is rontja, de például a címvédő Franciaország sem volt ott az 1988-as Eb-n, amelyen az általunk is megismert holland válogatott valósággal átgázolt a mezőnyön.

Marco van Basten nem kímélte az ellenfelet sem, ha gólszerzésről volt szó (Forrás: magyarfutball.hu)

1992 – Biztató kezdés, fájó befejezés

Az 1992-es svédországi kontinensbajnokságra a rendezőn kívül még hét másik válogatott jutott ki, így mi ezúttal sem voltunk az erre joggal kandidálók között. A csoportunkban olyan országokat kellett volna megelőzni, mint a Szovjetunió vagy Olaszország, rajtuk kívül pedig még Norvégiával és Ciprussal volt teljes a kvintettünk. Ekkortájt ismét Mészöly kezében volt a staféta, és az Oslo városban elért 0-0-val kezdtük a sorozatot, főleg inkább a jó védekezésünkre alapozva. Olaszország ellen aztán idehaza vezettünk is Disztl László góljával, de Roberto Baggio tizenegyesből egalizált. Évek óta nem látott jó játékot produkált a magyar válogatott és úgy tűnt, hogy elindulhatunk fölfelé.

1991 áprilisára oda-vissza legyőztük Ciprust is, így féltávnál kiválóan álltunk, de a szovjetek elleni hazai (0-1) és az olaszok elleni idegenbeli (1-3) vereség kijózanítóan hatott. Moszkvában szép eredményt értünk el és Kiprich József duplájával 2-2-re végeztünk, de a hazai, Norvégia elleni 0-0 miatt a zárás is keserű volt. Ez volt az a sorozat, amelyben bár nagyon jól rajtoltunk, nem sikerült átlépni az árnyékunkat és végül nyolc ponttal, a mindenki által legyőzött Ciprust megelőzve negyedik helyen zártunk a csoportban. Az utolsó mérkőzésen Glázer Róbert dirigált, miután Mészölyt elengedte Szaúd-Arábiába az MLSZ.

Kiprich József a szovjetek ellen idegenben két gólt lőtt (Forrás: Képes Sport)

1996 – A foci hazatért, de továbbra is nélkülünk

Ez volt az első kontinensviadal, amelyre már 16 csapat szerzett kvalifikációt, ami éppen a duplája a korábbinak, ezért a másod-harmadvonalas országok joggal reménykedhettek a kijutásban. Magyarország focija nagyjából a harmadik vonal szélén tántorgott, bravúr lett volna a kijutásunk, de nem sikerült.

Svájc, Svédország és az addig igencsak lesajnált Törökország is megelőzött minket a selejtezők során, és még a csoport utolsó helyén záró, amatőrökből álló Izland is megtréfált minket idegenben (1-2). Mészöly harmadik kapitányi időszakát éltük, a csapatunkban még ott volt Détári Lajos és Kiprich József, de a riválisok is fel tudtak mutatni olyan klasszisokat, mint Hakan Sükür, Henrik Larsson vagy éppen Ciriaco Sforza. A Svájc elleni idegenbeli 0-3-at leszámítva nagy verésben nem volt részünk, inkább fájdalmasakban, kár is taglalni, ezek az évek nem kerülnek be a magyar labdarúgás egyetemes aranykönyvébe.

Détári Lajos sem tudta Eb-re vezetni a válogatottat (Forrás: FFT)

2000 – Esélyünk sem volt

Először kerültünk hatfős csoportba a selejtezők során, ráadásul olyan csoporttársakkal, mint a világsztárok sorát (Rui Costa, Luis Figo stb.) felvonultató Portugália, vagy Románia (Gheorghe Hagi, Dan Petrescu, Dorinel Munteanu). Rajtuk kívül Szlovákia, Liechtenstein és Azerbajdzsán állt még köztünk és a holland–belga közös rendezésű Európa-bajnokság között.

Hazai pályán kezdtük a sorozatot a portugálok ellen és bár vezetéshez jutottunk Horváth Ferenc góljával, a sokkal esélyesebb luzitánok három góllal büntettek a második játékrészben. Ezután Azerbajdzsánt magabiztosan legyalultuk 4-0-ra, majd Románia ellen következett egy hazai 1-1, szerzőtársunk, Hrutka János emlékezetes szabadrúgásgóljával. A folytatásban hiába vertük meg fölényesen (5-0) Liechtenstein legjobbjait, kikaptunk Bukarestben és a szlovák válogatott ellen is csak egy hazai pontra futotta két meccsen, így idejekorán kiszálltunk a továbbjutásra aspirálók táborából. Mélypont, hogy 1999 szeptemberében 0-0-ra végeztünk Liechtensteinben, és hiába vertük 3-0-ra itthon az azerieket, ugyanilyen arányban kikaptunk Lisszabonban.

Illés, Dárdai, Korsós, Király, Horváth… csupa csalódott arc a portugálok elleni 1-3-as vereség után (Forrás: Nemzeti Sport)

2004 – A legfájóbb közelség

A 2004-es kontinensviadal selejtezőinek Gellei Imrével vágtunk neki és ismerve a csoportbeosztást, általános közvélekedés volt, hogy a svédek mögött, a lengyelekkel tusakodhatunk egy jót egy pótselejtezőt jelentő második helyért, a még szintén résztvevő Lettország és San Marino alaposan alá volt becsülve.

A küzdelmeket a legnehezebb pályán, idegenben, Svédországban kezdtük, ahol nagy meglepetésre vezettünk is sokáig, ám jött Zlatan Ibrahimovic és – mint később is annyiszor – gólt szerzett ellenünk a hajrához közeledve. A kinti 1-1 mindenesetre így is jó eredmény volt, mert nem lehetett azzal számolni, hogy túl sokan pontot csennek a svédek vendégeként. 2002 októberében 3-0-ra vertük San Marinót, így négy pontunk volt két meccs után, igazán bizakodva vártuk a 2003-as meccseket. A lengyelek otthonában is pontot szereztünk egy 0-0-val, így a várakozások jogosak voltak, hogy hazai bravúrokkal meglehet az a második hely.

Ehhez képest szinte azonnal kikaptunk a svédektől otthon (1-2) Marcus Allbäck duplájának köszönhetően. Nyáron két olyan meccs várt ránk itthon a lettek ellen, valamint idegenben Serravalléban, ahol nem volt szabad hibázni, a 3-1-es és 5-0-s sikereink mutatják, hogy nem is tettük meg, így két mérkőzéssel a sorozat zárása előtt még reális esélyeink mutatkoztak a kijutásra. Ehhez annyit kellett volna „csak” elkövetnünk, hogy Rigában is megverjük az itthon elintézett letteket és az utolsó mérkőzésen bedaráljuk a lengyeleket. A Baltikumban fájó, 3-1-es vereséget szenvedtünk, és még a lengyelek is megleckéztettek minket idehaza (1-2), így nemhogy első, vagy második, de egyenesen a csoport negyedik helyén végeztünk, mindössze San Marinót megelőzve. A kudarc természetesen Gellei állásába került, következett a kétes dicsőségű Matthäus-éra a válogatottnál, Eb-hez viszont ekkor jártunk a legközelebb 1972 óta.

Gera Zoltán cselei sem segítettek Rigában, az ott elszenvedett vereség megtépázta az Eb-esélyeinket (Forrás: magyarfutball.hu)

2008 – A mélypont

Felbuzdulva az előző Eb-selejtezős sikereken, a közvélemény valamivel optimistább volt 2006 őszén, amikor megkezdtük szereplésünket az első hétcsapatos csoportunkban. A legtöbben úgy voltak vele, a több meccs, több esélyt jelent, ráadásul a ZTE korábbi sikeredzője, Bozsik Péter ült le a kispadra, Détári Lajossal, akikben a futballszurkolóknak jelentős bizodalma volt.

Az Ole Gunnar Solskjaer duplájára építő Norvégia nagyon hamar lehűtötte a kedélyeket, miután 4-1-re nyert a nyitányon a Szusza Ferenc Stadionban, majd következett egy Bosznia-Hercegovina elleni 3-1-es idegenbeli siker, amivel kissé egyenesbe kerültünk. Októberben sajnos a törökök egy góllal jobbnak bizonyultak Budapesten, ám a magyar válogatott nem ezzel került a nemzetközi sportlapokba, hanem azzal, hogy Máltán is 2-1-re kikapott. A szövetség és a nép haragja természetesen elsöpörte a Bozsik–Détári duót, átmenetileg pedig az 1998-as bajnok Újpest FC trénere, Várhidi Péter vette át a csapatot, aki akkoriban az utánpótlás-válogatottak mellett dolgozott. Neki azt a feladatot adták, hogy fiatalítson, amit ő meg is tett, de az Eb-selejtező további mérkőzésein csak a becsületünkért küzdhettünk, a kijutásért nem. A 12 selejtezőből végül nyolcat (!) elveszítettünk, négy győzelem mellett és csak a hatodik helyre értünk oda, többek között azért, mert Moldova is pofozógépet csinált belőlünk a kisinyovi 0-3 alkalmával.

André Schembri duplázott ellenünk a Málta–Magyarország mérkőzésen, később a Fradinál közönségkedvenc lett (Forrás: Origo.hu)

2012 – Amikor már óvatosak voltunk

Ennek a sorozatnak Egervári Sándor irányításával és azzal a felfogással ugrottunk neki, hogy próbáljunk tisztesen helytállni az olyan nagycsapatok ellen is, mint Svédország vagy Hollandia. A csoport favoritjai ők voltak, rajtuk kívül Finnország, Moldova és San Marino alkotta a hatosunkat, náluk mindenképp szerettünk volna jobban teljesíteni.

2010 szeptemberében viszonylag sima vereséggel nyitottunk Svédországban (0-2), majd küzdelmes meccsen Újpesten vertük 2-1-re Moldovát, Koman Vladimir góljával. Az akkor már Puskás Ferencről elnevezett korábbi Népstadionban gálaelőadást tartottunk a gyengécske San Marino ellen (8-0, Szalai Ádám mesterhármas) és Finnországot ismét egy hajrábeli góllal gyűrtük le idegenben. A viszonylag jó kezdést árnyalta, hogy 2011 tavaszán négy napon belül kétszer is nagy verést szenvedtünk el Hollandiától (itthon 0-4, idegenben 3-5), de korrigáltunk San Marino (3-0) és főleg Svédország (2-1) emlékezetes legyőzésével. Az Eb-re végül nem jutottunk ki, de miután Moldovát idegenben legyőztük (2-0) és a finnekkel ikszeltünk otthon (0-0) 19 pontot gyűjtöttünk egy olyan csoportban, ahol két, a miénknél sokkal jobb csapat is szerepelt, így újra bizakodhattunk, hogy közeledünk, legalább az európai középmezőnyhöz.

Rudolf Gergely hosszabbításban lőtt góljával gyűrtük le itthon a svédeket (Fotó: Hajdu. D. András)

2016 – Pocsék kezdés után jött el az áttörés

Újabb létszámemelésről döntött az UEFA a 2016-os kontinensviadal kapcsán, így már 24 csapat kvalifikálhatta magát a franciaországi tornára. Ehhez a selejtezőcsoportok első két helyét kellett megszerezni, vagy a harmadikat, amely pótselejtezős lehetőséget kínált, így mondhatni rég nem látott esély nyílt Pintér Attila válogatottja előtt, aki a nem sokkal korábban az amszterdami mészárlásba (1-8) belebukó Egervárit váltotta. A csoportunk nem volt kimondottan nehéz, Görögország, Románia, Finnország, Észak-Írország, Feröer-szigetek mellett joggal remélhettük, hogy megcsípjük a felsőházat és vele együtt legalább a pótselejtezőt.

Az Üllői úton kezdődött az út, de egy nagyon váratlan és nagyon fájó vereséggel. Észak-Írország 2-1-re nyert úgy, hogy a magyar csapatnak látszólag semmilyen érdemi elképzelése nem volt, majd a csapnivaló kollektív teljesítményt sikerült megfejelni súlyos egyéni hibákkal is. A népharag szinte azonnal elsöpörte Pintér Attilát, az MLSZ pedig a roppant népszerű, ám edzőként meglehetősen tapasztalatlan Dárdai Pálra bízta a válogatottat, aki addig csak a Hertha BSC utánpótlásában dolgozott edzőként. Különös egybeesés, hogy nem sokkal később a Hertha első csapatánál is Dárdaiban látták a megoldást, így a népszerű Pali párhuzamosan volt egy darabig klubedző és szövetségi kapitány is.

Munkája nemes és nehéz feladattal indult, a kénköves bukaresti pokolban, ám a rendkívül ellenséges hangulatban így is sikerült pontot menteni Dzsudzsák Balázs szabadrúgásgóljával, így elégedetten térhetett haza az együttes. Dárdai elsősorban a védekezést szilárdította meg rég nem látott módon: az ő irányításával a következő négy meccsén nem kapott gólt a nemzeti együttes, ellenben háromszor is 1-0-ra nyert (Feröer ellen, valamint Finnország ellen kétszer), így a hajrára visszatértek a kijutásról szőtt ábrándok. Mivel a Hertha nem engedte tovább a kettős munkavállalást, Dárdait a sportigazgató, Bernd Storck váltotta a kispadon, akivel előbb ikszeltünk Románia (0-0), majd Észak-Írország (1-1) ellen, mielőtt legyőztük volna Feröert (2-1) és alulmaradtunk volna egy tét nélküli meccsen Görögországban (3-4).

Az idegenbeli 1-0-s siker és az azt követő 2-1-es hazai győzelemmel kiharcoltuk a részvételt Franciaországban és 34 év után újra Európa-bajnoki résztvevők lettünk. A többi már történelem: meglepetésre megnyertük a csoportunkat Ausztria, Izland és a végső győztes Portugália előtt, majd a legjobb 16 között alulmaradtunk a nagyon erős Belgiummal szemben. Ugyanakkor ez a torna megfordított valamit a magyar futballban és újra elhittük, hogy van keresnivalónk.

Egy ikonikus fotó: a semmiből felfedezett Kleinheisler László Bernd Storckhoz rohant ünnepelni oslói gólját követően (Forrás: AFP)

2020/2021 – Mindenki Eb-je, így a miénk is

Az UEFA megint újított, ezúttal nem a létszámot, hanem a lebonyolítást kavarta meg és ezúttal nem országok, hanem városok pályázhattak a rendezésre. Egy nagy, összeurópai torna volt az álom, amelyet részben keresztülhúzott a 2020 tavaszán Európában is elszabaduló koronavírus-járvány, így az egész kontinensviadalt csak egy év késéssel tudták megrendezni. Budapest és az újjávarázsolt Puskás Aréna az egyik rendező helyszín volt, ám a válogatottunk részvétele közel sem volt ennyire nyilvánvaló.

Az ekkor már Marco Rossi vezette nemzeti csapat Wales, Horvátország, Szlovákia és Azerbajdzsán mellé kapott besorolást, melyből az első két csapat különösen jónak tűnt, főleg déli szomszédunk, amely hónapokkal volt túl egy világbajnoki ezüstérmen. A mieink Nagyszombaton kezdték meg szereplésüket egy Szlovákia elleni 2-0-s vereséggel, így némileg máris győzelmi kényszerbe kerültünk a horvátok elleni hazai meccsre. Mivel meglepetésre 2-1-re nyertünk Luka Modricék ellen, így az optimista hangulat fennmaradt, akkor pedig csak tovább fokozódott, amikor 2019 nyarán Azerbajdzsánt idegenben és Wales legjobbjait otthon is két vállra fektettük. Az őszi etap utolsó négy mérkőzésének abszolút kedvező előjelekkel vágtunk neki, ám Szlovákia kijózanító pofont mért ránk Budapesten is (1-2), a horvátok pedig egy félidő alatt kíméletlenül kihasználták a bizonytalan magyar védelem hibáit és 3-0-ra lelépték a mieinket. Ezután Azerbajdzsánt vérrel-verejtékkel 1-0-ra legyőztük itthon és Wales ellen csak a győzelem repíthetett minket pótselejtezős helyre, így ebben a tudatban léptünk pályára.

Aaron Ramsey klasszisa a walesiek javára döntötte el a meccset, de mégsem szállt el minden esélyünk, miután a kiváló Nemzetek Ligája-szereplésünknek köszönhetően egy négycsapatos minipótselejtezőn át még kiharcolhattuk a részvételünket az Eb-n.

A sorsolás nem volt valami kegyes, hiszen Portugáliát, Németországot és Franciaországot rendelte mellénk, de a luzitánok elleni vereséget követően mindkét másik óriástól pontot csentünk, ami Európa-szerte felkeltette a szurkolók érdeklődését a magyar válogatott iránt.

Szoboszlai Dominik (10) a hosszabbításban nyerte meg számunkra az Izland elleni pótselejtezőt (Fotó: Purger Tamás)

2024 – Csalódást jelentene, ha nem jutnánk ki

Itt állunk most, 2023 tavaszán és csak annyit tudunk, hogy Szerbia, Montenegró, Bulgária és Litvánia az ellenfelünk a jövő évi kontinensviadalra való kijutást illetően. A magyar válogatottat az a megtiszteltetés érte, hogy az első kalapból húzták ki a sorsolásnál, ám ezért rendkívül sokat dolgozott az elmúlt években, ezért nem egyfajta kegyről van szó. A szerbek elképesztően jó játékosokat tudnak felvonultatni, hemzsegnek a topligás sztároktól, de Montenegrónak is vannak klasszisai, akiket nem vehetünk félvállról. A bolgár futball kisebb gödörben van az elmúlt években, ezt illő lenne nyomatékosítani az ellenük vívott meccseken, míg Litvánia nem kottyanhat meg egy nagy tornára tartó csapatnak. Izgatottan várjuk, hogyan folytatódik a magyar Eb-történelem, hétfő este a bolgárok legyőzésével nagy lépést tehetnénk sorozatban a harmadik részvétel felé.

Kiemelt fotó: sportal.hu