Az MTK az elmúlt 11 év során negyedszer volt kénytelen a másodosztályban kezdeni az idényt. A korábbi három alkalommal Garami József, Feczkó Tamás és Michael Boris irányításával magabiztosan, bajnokként jutottak vissza az élvonalba, és a közvélemény ezúttal is ezt várja el. A bizakodásra az adott okot, hogy a már meglévő (Futács Márkó, Stieber Zoltán) és a visszatérő (Németh Krisztián, Poór Patrik, Bognár István) válogatott vagy ahhoz hasonló szintű játékosok mellett a klub a hagyományosan erős utánpótlására is támaszkodhatott. A legnagyobb név azonban nem a pályára, hanem a kispadra érkezett, visszatért ugyanis az MTK-t korábban játékosként és edzőként is erősítő Bognár György, aki egy kupaezüsttel és az Év edzője díjjal távozott Paksról.
A másodosztály rajtja egészen jól is sikerült a klubnak. A kék-fehérek az első hét fordulóban hatszor nyertek, miközben 30-szor találtak az ellenfelek kapujába. Minden szépnek tűnt, egyesek a 100 pontot és a 100 szerzett gólt sem tartották elképzelhetetlennek, azóta azonban megtört a lendület, a csapat utolsó hat bajnokiján csak két pontot és öt gólt szerzett, a listavezető pozícióból pedig az ötödik helyre csúszott vissza.
Sokan próbálták ezt az eredménytelen sorozatot utólag a sorsolással összefüggésbe hozni, mondván a bajnokság elején gyengébb gárdákkal kerültek szembe. Ha a tabellára pillantunk, azonban nem biztos, hogy jó ez a megközelítés. A Szeged vagy a Szentlőrinc eddigi szereplése alapján nem tűnik gyenge együttesnek, ráadásul az utóbbi időszak erősebb ellenfelei közé tartozik a jelenleg 15. Nyíregyháza és a 13. Siófok. A leegyszerűsítő magyarázat így nem igazán állja meg a helyét.
Bognár lett a bűnbak
A kudarcsorozat nem is maradt következmények nélkül.
„A szezonkezdet előtt világosság tettük, hogy az MTK-nak az első osztályban van a helye, az azonnali visszajutás a minimumcél, ebben nem kötünk kompromisszumot. A jelenlegi szakmai stábbal sajnos a bajnokság egyharmadát követően már nem látjuk biztosítottnak a célunk elérését, ezért a váltás mellett döntöttünk”
– jelent meg az MTK honlapján a jelenlegi helyzet értékelése.
A klubvezetés tehát gyorsan reagált az eseményekre, kérdés azonban az, hogy mégis mire számított? Bognár ugyanis semmi olyat nem kért a csapatától, amit Pakson nem kért korábban. Ugyanazt a nyílt játékot játszották, ebben pedig benne van az, hogy a támadójáték hatékonyságának visszaesésekor az eredmények is elmaradnak. Hogy egy példán is elmagyarázzam: ha hatékony a támadójáték, akkor könnyen nyer mondjuk 5-3-ra a csapat, ha viszont valami miatt már nem jönnek a gólok, az a védekezést nem teszi jobbá, a három kapott találat megmarad.
Amikor a szemünknek hiszünk és nem a tabellának
A kapott gólok márpedig maradtak, mi több sokasodtak. Bognár edzői filozófiáját a magyar labdarúgás követőinek nem kell különösebben bemutatni. Legfőbb elve, hogy több gólt kell rúgni, mint amennyit a csapata kap. Ez az elgondolás igazán szurkolóbarát, a játékosok is gyorsan tudnak ehhez alkalmazkodni, hosszú távú eredményekben azonban ritkán kifizetődő. Ahogy korábban már írtunk róla, Bognár paksi eredményessége nem volt kirívó a korábbi edzőkhöz képest.
Bár első idényében a csapat több pontot gyűjtött vele, mint az azt megelőző időszakban, a második, már teljesen az ő irányítása alatti szezon pontmennyisége a korábbi szintet hozta. A 2019–2020-as bajnokság emlékezetes megmenekülésekor például Osztermájer Gáborral 41 pontot gyűjtött az éppen bennmaradó Paks, míg legutóbb 43 egységgel zárt. Láthatjuk, hogy sokkal inkább a játék látványossága és gólerőssége volt az, ami sikeresnek tünteti fel ezt az időszakot, nem pedig a ténylegesen elért eredmények. A jelenleg Ajkán dolgozó Kis Károly által második helyére vezetett paksi csapatot sokkal kevésbé ajnározták az országos médiában.
Bognár paksi időszaka az élményfaktor miatt túlértékelt, s ez a hangulat a jelenben is tartja még magát. Waltner Róbert paksi munkáját ebből eredően a közvélemény és a megszólaltatott „szakértők” gyengébbnek ítélik elődjénél, pedig csak pusztán gólszegényebb. A Paks 11 fordulót követően jelenleg 15 ponttal áll, négy győzelemmel és három döntetlennel, míg az előző kiírásban ugyanennyi találkozó után 14 pontja volt. Az eredmények tehát cseppet sem romlottak.
Az MTK a népszerűséget vette meg, nem az eredményességet
Ha az eredményesség szempontjából vizsgáljuk, akkor Bognár paksi munkája nem tér el jelentősen más élvonalbeli edzők eredményeitől, egyedül annak elérési módja változott, és ez volt az, ami a sikeresség mögött állt. A látszatsikerességet felkapta a média, és rajtuk keresztül a nézők is. Az MTK döntéshozói erre a hullámra ültek fel, a szurkolói szirénhangoknak engedve alapos szakmai elemzés nélkül döntöttek a kinevezés mellett. Érzelmi és nem racionális döntést hoztak. Szerettek volna ők is olyan pozitív glóriát, mint ami Pakson kialakult, azt viszont nem vették számításba, hogy nekik elsősorban győzelmekre, és csak másodsorban látványra van szükségük.
Pedig voltak figyelmeztető jelek. Bognár György korábbi eredményeit például senki sem emlegette az MTK vezetőedzőjeként (2001–2002-es bajnokság), amikor sikeres kezdést követően látványos összeomlást produkált a csapattal, s végül 19 pontos előnyt leadva végzett a harmadik helyen a Zalaegerszeg és a Ferencváros mögött, igaz a végén már nem a most menesztett szakemberrel a kispadon. Ez volt a tréner egyetlen olyan időszaka, amikor ténylegesen eredménykényszer alatt kellett irányítania egy csapatot.
Konklúzió
Az MTK vezetőinek döntése magában hordozta a bukás lehetőségét, sőt kívülállóként szinte ordított, hogy ez fog bekövetkezni. Menesztésével beáldozták Bognárt, aki igazából nem adhatott mást magából – Madách Imre szavaival élve – „csak mi lényegem”. Biztos vagyok benne, hogy ha hagyták volna tovább dolgozni, akkor kijöttek volna a gödörből – mint ahogy azt tavaly ősszel a Paks is megtette – sőt talán a feljutás is sikerült volna, a szervezett csapatjáték kialakítását és a hatékonyságot, azonban hiába várták volna tőle. Ez azonban már nem az edző, hanem az őt kinevező vezető felelőssége.
Kiemelt kép: MTK Budapest
