Andries Noppert, a vébén debütáló óriás
A 203 centiméter magas Andries Noppert pályafutása nem sok örömteli pillanatot tartogatott korábban. Megannyi tartaléksorban töltött év mellé rendőrtiszti iskola is társult, hiszen a profi pályafutás sokáig nem tűnt biztosnak. Amikor azonban jött a nagy lehetőség, élni tudott vele. Így volt ez az elmúlt napokban is, hiszen a holland válogatott történetében ő a második játékos, aki világbajnokságon debütálhatott. Ráadásul kapott gól nélküli mérkőzésen mutatkozott be, védéseivel pedig jelentősen hozzájárult a Szenegál elleni győzelemhez.
Andries Noppert 1994. április 7-én született Heerenveenben. Nagyon fiatalon beleszeretett a labdarúgásba, de közben a másik álmát sem szándékozta elengedni, miszerint rendőr akart lenni. Eleinte a helyi SC Joure-ban pallérozódott, majd 2004-ben került át a város legismertebb futballklubjához, az SC Heerenveenhez.
Nyolc éven át igyekezett a korosztályos együttesekben megvillanni, hogy később a felnőttek közt esélye legyen, de végül nem tudta megvalósítani az áttörést a futballpályán. Időközben másik nagy vágya a beteljesülés közelébe került, mert elvégezte a rendőrtiszti iskolát, ami adott egy biztos pontot az életében.
2014-ben úgy igazolt a NAC Bredához, hogy nevelőklubja első csapatában egyetlen mérkőzésen sem kapott játéklehetőséget. Megpróbált a másodosztályban helyet kivívni magának, de ez sem sikerült. Négy szezon alatt három bajnoki a Keuken Kampioen Divisie-ben, három mérkőzés a Eredivisie-ben, valamint egy kupatalálkozó volt a mérlege, amihez társult néhány összecsapás a tartalékcsapatban. Ekkor már 24 éves volt, de nem akarta feladni az álmát.
A ritka pillanatok egyike, mikor pályán volt Bredában (Fotó: VI Images via Getty Images)Nem volt megelégedve az állandó tartalék szerepével, ezért az olasz Serie B-ben szereplő Foggiához igazolt 2018-ban. Az első idényben öt, a másodikban három mérkőzés jutott neki, s a kiesés után vissza is került a klub a negyedik vonalba, így Noppert a hazatérés mellett döntött. Az újabb kudarcba fulladt kísérlet után a családja azt szerette volna, ha felhagy a karrier illúziójának kergetésével és a biztosabb pontot választja, azaz a rendőrségnél vállal munkát.
2019 nyarán nem is talált magának csapatot, csak szeptember végén dobott neki mentőövet a másodosztályú FC Dordrecht, ahol a két kölcsönvett fiatal hálóőrt nem tartották meggyőzőnek. Pár nappal a megérkezése után már kezdő is volt, de a második bajnokija után megsérült, pedig pályafutása során először érezhette magát első számú kapusnak. A koronavírus időszaka alatt nehezebben gyógyult a térdsérülése, így a klub nem is hosszabbította meg az egyéves kontraktusát. Majd jött egy még rosszabb hír Noppert számára: az orvosok azt tanácsolták neki, hogy hagyjon fel a labdarúgással.
A 2020–2021-es szezon első felében nem is talált magának csapatot, s felesége örömére már a rendőrségen kezdett el dolgozni. Fél év eltelt, mikor januárban befutott az ügynökéhez egy hívás, hogy Go Ahead Eaglesnél sorban dőltek ki a cserekapusok, kellene nekik egy biztos, de olcsó megoldás. Noppert nem habozott, elfogadta a deventeri ajánlatot és Jay Gorter mögött várta a lehetőséget. Ugyan pályára nem lépett, de a feljutást ő is megünnepelhette, sőt szerződést kapott az élvonalbeli idényre is. A brüsszeli száműzetéséből visszatért Warner Hahnnal küzdhetett meg a kezdő helyért, de ezúttal sem járt sikerrel. Nem tudott jobb lenni, de a vetélytárs januárban Svédországba igazolt, így végül mégiscsak a kezdőcsapatban találta magát.
Deventerben kezdett el szárnyalni (Fotó: NESImages/DeFodi Images via Getty Images)A kupamenetelés már korábban is jó pontokat hozott számára, majd a bajnokik során is volt egy hárommeccses sorozata, amikor kapott gól nélkül zárt, átlagban hat védéssel, ami megalapozta, hogy ne legyen kétséges a helye. A szezon végén már biztos volt a folytatás is, azonban megadatott előtte az esély, hogy az SC Heerenveenhez, mert Erwin Mulder sérülése után nem voltak megelégedve Xavier Mous teljesítményével, így megkeresték egykori nevelésüket, hogy kezdőkapusként számítanának rá.
Noppert örömmel tért vissza szülővárosába, ahol idén remekül helyt áll. 14 bajnokin védett, ebből hat alkalommal nem kapott gólt, 75,5%-os védési hatékonysága van és a PSxG± mutatója is igen kiváló +2,8-as, vagyis majd hárommal több gólt kellett volna kapjon, mint amit engedett.
Komoly meglepetés volt Louis van Gaal részéről mikor szeptemberben először meghívta Noppertet a válogatottba, azt pedig sokkoló volt sokaknak, hogy a világbajnokságra utazó keretbe is bekerült. A holland szakértők úgy gondolták, hogy azért esett rá a torna után visszavonuló szakember választása, mert 203 centiméter magas és az Oranje előszeretettel használja ki az esetleges tizenegyespárharcok során az ilyen „apró” előnyöket.
„Hollandiában mindenki panaszkodik, hogy nincsenek jó kapusaink. De ezt a problémát mi magunk generáljuk. Esélyt kell adni a fiatal srácoknak. Én már nem vagyok annyira fiatal, de merni kell ennyi kockázatot vállalni. Ki tudja mikor van a megfelelő idő egy fiatal kapus számára? Ha esélyt sem kap, akkor sosem derül ki, hogy mire képes”
– érvelt maga mellett Noppert.
Azonban a 28 éves hálóőr meghálálta a bizalmat, mert bár lábbal nem volt igazán meggyőző, de a védéseivel nagy mértékben hozzájárult a Szenegál elleni sikerhez.
Az ő kacifántos, nem sok sikerélményt tartogató karrierje most érte el a csúcspontját, de lehet ez akár még ennél is magasabban, hiszen 28 évesen még akár további világeseményeken is részt vehet a nemzeti csapatban, ha tudja hozni jelenlegi formáját a jövőben is.
Kiemelt fotó: Koji Watanabe/Getty Images