Antonio Nusa, akinek határ a csillagos ég
Antonio Nusa a jelenlegi BL-szezon meglepetéscsapatában, az FC Bruges-ben már megvillantotta tudását, ő lett a második legfiatalabb gólszerző a sorozat történetében. Noha még mindig nem úgy beszélnek róla, mint egy topklub fiatal csillagáról, de egyre többet játszik, és ez egy 17 éves tehetség számára sokkal fontosabb, minthogy a korosztályos sikerei miatt ajnározzák.
Antonio Eromonsele Nordby Nusa a norvég fővárostól, Oslótól délre fekvő Langhusban született, 2005. április 17-én. Édesapja, a nigériai Joe Nusa többek között a másodosztályban szereplő Follo csapatában is futballozott. A labdarúgás a fia számára is az első perctől kezdve szerelem volt, Antonio már öt évesen a Langhus Alliance színeiben szerepelt. 2017-ben, 12 esztendősen került át a Stabaek Fotballhoz, majd folyamatosan nála idősebbekkel versengve mutatta meg tehetségét, 16 esztendősen már a felnőtteknél is bemutatkozott. 2021. május 30-án debütált a Rosenborg BK ellen, majd június 27-én megszerezte első Eliteserien-gólját a címvédő FK Bodö/Glimt ellen, ami nem is akármilyen találat volt.
„Amikor szólt az edző a szünet előtt, hogy engem fog beküldeni a második félidőre, akkor egyrészt örültem, mert mégiscsak a bajnok ellen léphetek pályára, másrészt az volt bennem, hogy nincs vesztenivalónk, így csak azzal foglalkoztam, hogy jól érezzem magam és segítsek a csapatnak (4-0-ra vezetett a Bodö/Glimt – a szerk.). Azt mondta Jan Jönsson, hogy csak legyek olyan higgadt és bátor, mint az edzéseken, ha esélyem adódik, akkor pedig nyugodtan próbálkozzak.”
Mondani sem kell, hogy az alig 16 éves srác azonnal felhívta magára a figyelmet azok körében is, akik addig nem követték a pályafutását. A következő mérkőzésein már jöttek a megfigyelők, s a család életét is egyre jobban megnehezítette, hogy mindenki találkozni akart Antonióval, hiszen már azon a nyáron szerették volna szerződtetni. Miközben ő maga bizonytalan volt, hogy elhagyja-e a családját, édesapja mindenképpen bátorította, mert jól tudta, hogy a norvég futball már nem sokáig jelent kihívást a fiának. Annak ellenére, hogy több topklubnál is felmerült a neve, a választása végül az FC Bruges-re esett, amely a sportigazgató szerint minden követ megmozgatott az ifjú csillag megszerzéséért.
„Az FC Bruges ugyan csak később jelentkezett be, de rendkívüli érdeklődést tanúsított. Pontosan tudtuk, hogy esély sincs rá, hogy megtartsuk Nusát, ha ő menni akar, és nem is akartunk akadályt gördíteni a távozása útjába. A belga klub nagyon gyorsan beindította a folyamatokat, és mi csak azt akartuk, hogy minden félnek megfelelő legyen a megállapodás végül”
– nyilatkozta akkor Torgeir Bjarmann, a Stabaek sportigazgatója.
Nusa hárommillió euróért szerződött Belgiumba, s kérdéses volt, hogy miként fogja kezelni ezt az igen nagy változást. Egy idén nyáron készült interjúban bevallotta, hogy az új környezet megszokása eltartott egy ideig. Először a klub akadémiáján készült, illetve az U23-as csapatnál és az UEFA Youth League-ben játszott. Mivel a szülei Norvégiában maradtak, Nusa az egyik játékostársával egy helyi családnál lakott.
„Eleinte kétségeim voltak, hogy nem jön-e túl korán az átigazolás, de hittem a tervünkben, amit édesapámmal megbeszéltünk. A költözés után nem éreztem 100 százalékosnak a teljesítményemet, és egy kicsit küszködtem a beilleszkedéssel is. Amint megszoktam az új környezetemet, kezdtem megtalálni a formámat, és ekkor már az első csapattal készültem.”
Október végén a másodosztályú KMSK Deinze elleni kupamérkőzésen lépett először pályára a felnőttek közt, majd február közepén az RSC Charleroi elleni hazai találkozón a bajnokságban is debütált. Májusban a rájátszásban kulcsfontosságúnak számító, Union Saint-Gilloise elleni rangadón megszerezte első találatát is.
Idén nyártól már az első csapat teljesértékű tagjaként tekintettek rá. A vezetőedzővé előlépett Carl Hoefkens egyike volt azoknak, akik feltétel nélkül hittek benne, hiszen egy alkalommal ő maga is látta játszani Nusát még Norvégiában és az édesapjával is beszélt a látogatása során. Az előző idény végén is sokat beszélt a fiatal játékossal, amikor még asszisztens volt. Már a Szuperkupa-döntőn fél órát játszhatott az ifjú szélső, ám utána izomsérülés miatt ki kellett hagynia több mint egy hónapot, de augusztus végén visszatérhetett. Ugyan csak a másodosztályú csapatban kapott egy félidőt, de rögtön egy gólpasszal jelentkezett.
Két héttel később már a Bajnokok Ligáját is megismerhette. A bemutatkozása felejthetetlen marad, ugyanis az FC Porto elleni mérkőzésen egyből eredményes is volt, ezzel ő lett a BL történetének második legfiatalabb gólszerzője.
„Nem hittem volna, hogy játszani fogok, de aztán hirtelen már 3-0-ra vezettünk, és megkaptam a lehetőséget.”
A klubon belül is kiemelkedő potenciált látnak benne, ami a keretet nézve már csak azért is nagy szó, mert igen komoly felhozatal van fiatal sztárpalántákból, akik aligha állnak meg majd a belga élvonal legjobb csapatánál. A sokat próbált, rutinos kapus, Simon Mignolet látott már pár fiatalt karrierje során, de Nusa még őt is lenyűgözte.
„Nagy jövő áll előtte. Az edzéseken látható, hogy ő egy kivételes tehetség, aki egyszer még nagyon magasra juthat.”
Az ifjú csillag hatalmas rajongója Neymarnak, nagyon kedveli a világklasszis játékstílusát. Azonban Nusa két lábbal áll a földön, s nem hasonlítani akarja magát a brazilok sztárjához, hanem tanulni szeretne tőle és eljutni addig, ahol ő tart.
„Még nem is érzem magam teljesen profinak. Nagyon ambiciózus vagyok, de nagyon fiatal is, még sokat kell tanulnom. Neymar az egyik fő ok, amiért szeretem a futballt. Szeretem nézni a videóit a YouTube-on, és mindig igyekszem utánozni a trükkjeit.”
Nusa kétségtelenül jó döntést hozott a Belgiumba igazolással, hiszen idén már több alkalommal is a kezdőben kapott helyet az élvonalban, valamint a kupában is számított rá az edzője. Azzal, hogy a Bajnokok Ligájában is megkapja a játéklehetőséget, csak még több rutint tud összegyűjteni már a tinédzser évei alatt, ami keveseknek adatik meg. Miközben a norvég futball Erling Haalandról és Martin Ödegaardról szól jelenleg, formálódik egy újabb csillag, akiért sorban állhat majd egész Európa, ha így folytatja.
Kiemelt kép: Bruno Fahy/AFP via Getty Image