Argentína: háromszor kellett megnyernie, hogy egyszer az övé legyen

Meccsritmus

És úgy indult, hogy ez a vb-trófea nagyon simán az övé lesz. Sokkal nagyobb tempóban, agresszívabban, intenzívebben futballozva szerzett a szünetre kétgólos vezetést – egy ajándék tizenegyessel (Ousmane Dembélé hozzáért Ángel Di Maríához, de nem szabálytalankodott vele szemben, az argentin alaposan rájátszott) és egy csodagóllal. A második argentin gól tankönyvekbe illő kontratámadásból született, Molina, Mac Allister, Messi, Álvarez, Mac Allister, Di María útvonalon jutott a kapuba a labda úgy, hogy ahhoz csak Messi ért hozzá kétszer. Iskolajáték – ami nem csak a gólt írja le tökéletesen, de az első félidei argentin futballt is. Hogy aztán a francia levertség, ritmustalanság, tanácstalanság mennyiben múlt az azt megelőző napokban a csapaton végigsöprő víruson, ami többeket szobafogságra kárhoztatott, nem tudni – bár az érintettek bizonyára tudják –, a mérkőzés utolsó tíz perce arról árulkodott, maradt azért kraft a gallkakasosokban. A francia feltámadáshoz kellett persze egyrészt az, hogy az argentinok nem tudták egy harmadik góllal végképp lezárni a finálét (és ahogy haladt az idő, egyre kevésbé kapacitálták), másrészt pedig, hogy Nicolás Otamendi elég nagyot hibázott egy argentin bedobás utáni francia labdaszerzést követően. Az előrevágott labdára bizonytalanul mozdult, Randal Kolo Muani betört a büntetőterületen belülre, az argentin visszahúzta, tizenegyes. Kylian Mbappé nem kegyelmezett, ahogy 97 másodperccel később sem, amikor kapásból bombázott a kapuba. A padlóra került, reménytelen helyzetben lévő, csak küszködő, hetven percig még csak lövéssel sem kísérletező franciák másfél perc alatt egyenlítettek, hosszabbításra mentve a döntőt, amelynek az első 15 perce nem sok izgalmat tartogatott, hanem a második! Úgy tűnt, minden idők legnagyobbja, Lionel Messi egy újfent pompás argentin összjáték után eldönti a vb-döntőt, Gonzalo Montiel kezezéséért azonban tizenegyes járt. A 118. percben! Mbappé ekkor sem remegett meg, mesterhármasa pedig vb-aranycipőt ért. És nem volt még vége: Kolo Muani itt (Martínez védett hatalmasat lábbal), Lautaro Martínez ott hibázott ziccerben (néhány méterről képtelen volt a kapuba bólintani), jöhettek a tizenegyesek, amelyek Emiliano Martínez jutalomjátékát, és a meccsvégi tizenegyesben ludas Montiel megváltását hozták: a Sevilla védője rúgta be a mindent eldöntő tizenegyest, Argentína és Messi megdicsőült.

Magasles

Sok gyönyörű pillanattal ajándékozott meg bennünket a finálé, de talán a legfelemelőbb, hogy vb-döntőben láthattuk egymás ellen futballozni az elmúlt tizenöt, valamint a következő tíz év (alighanem) legjobbját. A Messi–Mbappé párharc csemegét ígért, az is lett. Sosem fordult elő azelőtt vb-döntőben, hogy mindkét félnek legyen egy duplázója, hát most lett. Mesterhármast is egyet jegyezhettünk csak fel eddig fináléban (Geoff Hursttől 1966-ban), Mbappé tudásából futotta arra is (még ha a háromból kettő tizenegyes volt is…), ugyanakkor a francia az ötödik labdarúgó, aki két vb-döntőben betalált Vavá (1958, 1962), Pelé (1958, 1970), Paul Breitner (1974, 1982) és Zinédine Zidane (1998, 2006) után. Négy gólja vb-döntőkben viszont csak neki van, és ki merne arra fogadni, hogy nem lesz több? De hát ott van mellette Messi, aki 26 fellépésével immár a legtöbb világbajnoki mérkőzéssel büszkélkedhet, azokon 21 gólban vállalt szerepet (13 találat, 8 assziszt), ami a legtöbb 1966 óta (azóta vezetnek részletesebb statisztikákat). És hát Messi lett az első futballista, aki egyazon vb-n a csoportkörben, a nyolcad-, a negyed-, az elődöntőben, valamint a fináléban is betalált. Halhatatlan? A világbajnoki címével végérvényesen azzá vált.

Ami jó volt

Látni a felhőtlen örömöt Messi és családja arcán, hogy az egészségükön kívül talán mindenüket odaadták volna ezért a trófeáért; látni a méltóságot, amellyel a franciák viselték ezt a drámai vereséget; látni az önfeláldozást, amit ez a cserék után roppant mód megfiatalított francia együttes mutatott, hogy nem akarta feladni, harc nélkül elengedni a vb-győzelem esélyét; látni a remekül összerakott argentin válogatottat, amelyik az első félidőben lefocizta riválisát, 80 percig pedig roppant profin őrizte előnyét; látni Emiliano Martínezt újra csak tizenegyest hárítani (Argentína története hatodik megnyert tizenegyes-párbajával listavezető a vb-k történetében); és látni az isteni Diegót molinóról figyelni az övéit, akiknek lehet, valahonnan némi plusz erőt is kölcsönzött.

Ami rossz volt

Bár nem illik két világbajnok trénert kritizálni, és nem is ez a szándék, elvégre ők ott, a pálya szélén mindenkinél jobban érzékelik, mikor mire van szükség, mégis, Franciaország összességében megint csak visszafogottabban, óvatosabban, kisebb elánnal futballozott, mint azt a játékosok egészen különleges képességei megengednék, Argentínára pedig láthatóan előbb ráfért volna már a frissítés, még azelőtt, hogy a franciák ráleltek volna a visszaútra. Ja, és van még valami, ami nagyon rossz: hogy véget ért a világbajnokság.

Kiemelt kép: Getty Images