Leginkább a festményei ismertek a Málagában született Pablo Picassónak, de szobrászként és keramikusként is tevékenykedett. Amellett, hogy festőként egyedi, formabontó stílust képviselt, a szobrain is tetten érhető a kísérletezés. Az 1965-ben készült Footballeur nevű műve sem a hagyományos formák jegyében készült: a focista ábrázolásánál – aki a lábát a levegőben tartja, és arra készül, hogy a labdába rúgjon – a dinamika és a mozgás megjelenítése volt a legfontosabb cél, nem a statikusságra és fényképszerűségre való törekvés.
A művészt a Barcelona 1961-es BEK-döntőbeli szereplése inspirálta a szobor megalkotására. Picasso ugyanis kedvelte a futballt, és a katalán városhoz is erős érzelmi szálak fűzték: hétéves volt, amikor odaköltözött a családjával, és a tanulóévei egy részét is ott töltötte. Mindig is úgy érezte, Barcelona az ő igazi otthona.
A döntőnek magyar vonatkozása is volt, ugyanis a portugálokat a legendás edző, Guttmann Béla irányította, a katalán csapatban pedig Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán is szerepelt. Kocsis és Czibor számára nemcsak a lefújás utáni pillanatok, hanem a kezdő sípszót megelőző percek sem lehettek könnyűek, ugyanis ugyanabban az öltözőben hangolódtak az összecsapásra, amelyben hét évvel korábban a velük felálló magyar válogatott készült az NSZK ellen szintén 3:2 arányban elveszített vb-döntőre.
A mérkőzés első gólját egyébként Kocsis szerezte a 20. percben, Guttmann csapata viszont a 30. és a 32. percben szerzett találatokkal megfordította az állást, így előnnyel vonulhatott pihenőre. Sőt az 55. percben egy újabb találatot szerzett, így Czibor 75. percben szerzett gólja – amely sokak szerint a mérkőzés legszebb megmozdulása volt –, csak a szépségtapaszt jelentette a Barcelona számára.
Ami pedig Picasso szobrát illeti, az alkotás később egy magángyűjtőhöz került, aki 2012-ben a manchesteri National Football Museum rendelkezésére bocsátotta, ahol azóta is megtekinthető.
