Az argentinoknak nem kellett, Mexikóban gólrekorder lett
A korosztályos nemzeti csapatokban való szereplés után Rogelio Funes Morit az argentin felnőtt válogatottban nem vették számításba. 2015 óta Mexikóban focizik és miután minden szabályt teljesített, felvette az állampolgárságot és válogatottat is váltott. Menet közben klubcsapatánál már legenda státuszba emelkedett, az ötszörös CONCACAF-BL-győztes valaha volt legtöbb gólját szerző játékosa lett.
Az argentin állampolgárként született Rogelio Funes Mori Mexikóban találta meg számításait, és azt követően, hogy a klubcsapatával sikereket ért el, már válogatott szinten is az új hazáját szolgálja.
Kezdeti évek, európai próbálkozás
A mendozai származású Funes Mori édesapja szintén labdarúgó volt. A család a fiú tízéves korában Texasba költözött, ahol ikertestvérével együtt az Associated Soccer Groupban kezdett sportolni. Előfordult, hogy Rogelio szezononként 40 találatot is elért. A tehetséges csatárt 17 éves korában a Chelsea is próbajátékra invitálta, azonban testvérével, Ramiróval együtt mindketten az FC Dallashoz kerültek, majd profi pályafutásukat már hazatérve, az argentin River Plate-nél kezdték meg.
Rogelio hamar belopta magát a „milliomosok” szurkolóinak szívébe egy Boca Juniors elleni felkészülési mérkőzésen szerzett góllal. A profik közti első idényében 19 mérkőzésen öt gólig jutott az argentin élvonal 2009-2010-es összesített kiírásában. A 2010-es Clausurában egy 11 meccses góltalansági sorozatot megtörve 24 perc alatt ért el mesterhármast a Racing Club ellen. Fiatalon az argentin korosztályos válogatottaknak is meghatározó szereplője volt, két gólt szerzett a 2011-es U20-as Dél-Amerika-bajnokságon. Egy évvel később a felnőttek közt is debütált egy brazilok elleni barátságos mérkőzésen – ez az egyetlen meccse volt az Albicelestében.
2013 nyarán a portugál Benfica 2 millió eurót fizetett érte a Rivernek, ám ő képtelen volt megtalálni a helyét a lisszaboniaknál. Funes Mori az első csapathoz nem volt elég kiegyensúlyozott és csak epizódszerepet kapott, a másodosztályban szereplő B csapathoz pedig „túl jó” volt (12 meccs, 13 gól). Az első évében mindössze öt tétmeccsen jutott szóhoz, majd a 2014-2015-ös idényt a török élvonalbeli Eskisehirpornál töltötte, s bizonyítani tudta gólérzékenységét: a bajnokságban nyolcszor, összességében 14-szer volt eredményes. A török klub nem tudta véglegesíteni őt, a Benfica pedig nem tartott igényt a további szolgálataira, a kézenfekvőnek tűnő hazatérés helyett Funes Mori – akkor meglepő módon – 2015-ben Mexikóban kötött ki.
A Benfica mezében keveset bizonyíthatott (Forrás: Record)Új otthont talált
A támadó 24 évesen a CF Monterrey szolgálatába állt, és akkor talán még ő sem gondolta volna, hogy a klubnál ilyen magasságokba emelkedik és napjainkban is a csapatot fogja szolgálni. Sokan úgy tekintettek a szerződésére, hogy egy átmeneti megoldás lehet, ahol egy-két szezon után helyre állítja az önbizalmát és próbálkozik újra Európában vagy Argentínában. Funes Mori azonban maradt Mexikóban és továbbra is hűséges ahhoz a csapathoz, amelyben igazi sztárstátuszt tudott követelni magának.
Már az első mérkőzésén stílusosan mutatkozott be, hiszen a 91. percben szerzett győztes gólt a Morelia ellen 2015 júniusában. Az első idényét végül 11 góllal zárta és holtversenyben a kiírás legjobb góllövője lett. 2016 augusztusában a León elleni mérkőzésen szerezte meg az első mesterhármasát – melyet azóta további három tripla követett. Bár Funes Mori megbízható formában termelte a találatokat és a teljes idényeket tekintve rendre átlépte vagy legalább megközelítette a 20 gólos határt, egy mexikói kupagyőzelmet leszámítva az igazi csapatsikerek egészen 2019-2020-ig várattak magukra.
2019 decemberében a klubvilágbajnokság elődöntőjében a Liverpool elleni találata volt a századik gólja a csapat színeiben. A góllal akkor kiegyenlítette a végül 2–1-re elvesztett találkozót. Közvetlenül ezután került sor a 2019-es mexikói Apertura döntőjére a Club América ellen. Funes Mori a finálé mindkét mérkőzésén eredményes volt, majd a trófeáról döntő tizenegyes-párbajban is belőtte a kísérletét, így elhódították a hőn áhított bajnoki címet.
Ezt követően 2021-ben újra megnyerték a helyi Bajnokok Ligáját, a Club América elleni újabb fináléban, ahol a higgadt cseleket követő gólja bizonyult a győztes találatnak. Az abszolút rekordernek számító Monterrey ezzel története során ötödik alkalommal nyerte meg a sorozatot. Azóta az elmúlt két évben nem értek el hasonló sikert, noha a Rayados minden kiírásban a mexikói bajnokság esélyesei közé tartozik és rendre versenyben van a végsőkig, legutóbb például tavaly novemberben az elődöntőt vesztették el a későbbi győztes Pachuca ellen a 2022-es Apertura rájátszásában.
A Monterrey rekordere
Csapatában eddig négyszer szerzett mesterhármast, legutóbb az elmúlt hétvégén az Atlético San Luist sokkolta három találattal, így a nemrég elkezdődött 2023-as Clausurában három forduló után négy találattal vezeti a góllövőlistát.
Funes Mori nem tartozik a világ legjobb csatárai közé, nem csinál földöntúli dolgokat, de a kapu előtt rendre gólra éhesen cirkál: nagyszerű cselei és erős lövései mellett pedig elképesztően robbanékony a megindulások alkalmával. A dinamikus mexikói bajnokságban tökéletesen megtalálta a helyét, a Monterrey támadóstílusú játéka eredményeként valósággal lubickolhat, a közönség pedig imádja őt.
A márciusban a 32. születésnapját ünneplő támadó eddig 115 gólt szerzett a Liga MX-ben – a bajnokság aktív játékosai közül rajta kívül csak a francia André-Pierre Gignac (Tigres UANL) és az argentin Julio Furch (Atlas Guadalajara) mondhatja magát „századosnak”.
Mexikói válogatott lett
Miután évek óta Mexikóban élt, megszerezte az ottani állampolgárságot és mivel az argentin válogatott az őrületes góltermése ellenére sem számolt vele az elmúlt években, kérvényezte a FIFA-nál az országváltást. Funes Mori korábban csak egy, nem hivatalos találkozón lépett pályára az argentin felnőtt válogatottban, így a 2020-ban életbe lépett szabályváltozás miatt szerepelhetett másik válogatottban.
Végül 2021-re kapta meg az engedélyt és közvetlenül az Arany-kupa előtt, egy Nigéria elleni felkészülési mérkőzésen viselhette először az El Tri mezét – rögtön gólt szerzett. A kontinenstornát három találattal zárta, de a mexikóiak hosszabbításban elvesztették az Egyesült Államok elleni döntőt.
A katari világbajnokságon résztvevő keretbe is bekerült, ám a torna után távozó Gerardo Martino szövetségi kapitány mindössze öt percre állította be őt az utolsó csoportmeccsen. Nem léphetett pályára Argentína ellen sem, pedig hátrányban volt a csapata és lett volna még cserelehetőség. Új hazája nemzeti csapatában másfél év alatt 17 mérkőzésen hatszor volt eredményes, tulajdonképpen ugyanazt a stílust és eredményességet hozza a válogatottban is, amit a Monterrey-ben megszokhattak tőle.
A két Funes Mori egykor a River Plate dresszében (Forrás: GOAL.com)Ikertestvére, Ramiro Funes Mori valamivel sikeresebb európai karriert futott be, hiszen 2015 és 2021 között az Everton és a Villarreal színeiben topligában próbálhatta ki magát, ráadásul az argentin nemzeti csapatban is szerepelt egy időben. A 26-szoros argentin válogatott középhátvéd jelenleg ugyancsak Mexikóban futballozik, a Cruz Azul labdarúgója.
Lehetetlen megmondani, hogy mi lett volna, ha számításba veszik őt az argentinok: most világbajnok lenne-e, vagy vele nem sikerült volna a csúcsra jutni Katarban. Rogelio Funes Mori számára a sors más utat tartogatott és Mexikóban hozta – és hozza jelenleg is – ki magából a legtöbbet.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt fotó: Infobae