Hansen a dán válogatott 2008 óta íródó aranykorszakának második hullámában érkezett, és új dimenziót jelentett a posztján. Az első nagy hullám fő gólfelelőse, Lars Christiansen a bal szélről ontotta a gólokat, a tíz lövésből elért tíz gól sem számított tőle szenzációnak a skandinávokra alapvetően is jellemző (majdnem) hibátlan szélsőjáték hagyományait ápolva. Dániának már ekkor, a 2005-ben kinevezett Ulrik Wilbek szövetségi kapitány első éveiben is érezhetően szüksége volt egy klasszis balátlövőre, bár a 2007-es vb-bronz vagy éppen a 2008-as Eb-győzelem még e nélkül is összejött.
És mindjárt majdnem a csúcsra jutott. A 2011-es vb-döntőben hatalmas gólpárbajt vívott a nála három esztendővel idősebb Nikola Karabaticcsal, a két lövő végül 10-10-re végzett egymással, az akkor olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő Franciaország azonban újabb aranyat ünnepelt. A két vezéralak különmeccsén jól látszik, a felugrásos, vállmagas lövéssel hogyan sokkolta újra meg újra Hansen a kor talán legnagyobb kapuszsenijét, Thierry Omeyert.
Ezzel a technikával a sánc mellett, ilyen erővel meglőni a labdát, már önmagában is világszint, Mikkel Hansent viszont az tette Mikkel Hansenné, hogy elkezdte szinte védhetetlen helyre lőni a labdákat. Ha a dán bombázó csak az egyenes oldalt tudta volna kilőni – vagyis a kapunak arra az oldalára ment volna a labda, amelyen a sáncoló kar mellett elrepült –, az Omeyer szintű ellenfelek a klasszikus kapusiskola szerint elővételezhették volna az irányt, adott esetben a bal sarkot. Hansen géniusza többek között abban bontakozott ki, hogy vissza tudta húzni a labdát a sáncoló kar mögé, a jobb felső sarokba. Az alábbi összeállításban 7-es számmal pontosan megfigyelhető az igazán hanseni megoldás.
Először 2011-ben – vb-gólkirályként – választották meg a világ legjobb kézilabdázójának, majd még kétszer elnyerte a címet a nemzetközi szövetségnél. Neki is át kellett élnie a pályán azt a drámai kudarcot, amely a XXI. századi dán kézilabdázás számára a legnagyobb pofon lett – 2013-ban 16 góllal veszítették el az újabb vb-döntőt – hogy aztán a válogatottal már nemcsak Európa, de a földkerekség legjobbjává váljon. 2016-ban immár Gudmundur Gudmundsson kapitánysága idején olimpiai bajnoki címet ünnepelt, majd Nikolaj Jacobsen alatt jött a nagy világbajnoki sorozat, három egymást követő arannyal, zsinórban huszonnyolc veretlen meccsel.
Az álompályafutást az aranyak mellett MVP- és gólkirályi címek kísérték, a tokiói játékokon nyert ezüst során pedig soha nem látott mennyiségű, 61 góllal terhelte meg az ellenfelek kapuját – így összesítésben ötkarikás csúcsnak számító 165 gólt jegyeznek már neki –, de tavaly tavasszal az elkerülhetetlen újabb térdműtét már jelezte a szervezetének a túlterheltséget, a szövődményként fellépő tüdőembólia nyomán pedig át kellett értékelnie az életét.
Ekkor már nyilvános volt a második hazatérése, a Barcelona korábbi légiósa a PSG-nél eltöltött tíz év után ezúttal az Aalborgot választotta, hogy ami nem jött össze a két európai szuperklubbal, az összejöjjön dán együttessel: BL-győztes lehessen. A Barca és a PSG is veszített BL-döntőt Hansennel, az Aalborg pedig Hansen nélkül, így e szerződés során nem is tűzhetett ki magának más célt, ám idén télen a harmincöt éves játékos lelki tartalékai kimerültek. Az újabb, franciák elleni vb-döntő első félidejében már feltűnően visszafogottan kézilabdázott, de ezt bőven elbírta a megfiatalított átlövősor, a másodikban pedig helyette a sérüléséből pihenten és tökéletes állapotban visszatérő Rasmus Lauge lett a főszereplő. Néhány nappal a döntő után jelentette be Jan Larsen, az Aalborg vezérigazgatója, hogy Hansen betegszabadságra megy, a rendkívüli stresszes évek után nyugalomra van szüksége.
Mikkel Hansennek, aki új korszakot nyitott az átlövők és az átlövések története során, 2024-ben Párizsban más célja nem lehet, minthogy visszaszerezze az olimpiai címet a franciáktól. A játéka és védjegyének számító lövésfajta nélkül sokkal szegényebb lenne a sportág.
Kiemelt kép: ihf.com
