„Az elnök még az U10-es játékosok nevét is ismeri”
Kis város, nagy csapat, professzionális utánpótlás-nevelő gondolkodásmód, elhivatottság. Röviden ez az esszenciája a Villarreal elmúlt években elért sikereinek. Íme, az Akadémiák a világ körül sorozatunk következő darabja.
Bármilyen furcsán is hangzik, igaz, a Villarreal viszonylag új szereplője a spanyol élvonalnak. A klub először 1998-ban jutott fel az első osztályba, és az azóta eltelt időszakban mindössze kétszer esett ki. Manapság a célok már jóval magasztosabbak a kiesés elkerülésénél, a jelszó valahogy ekképp hangzik: irány valamelyik európai kupasorozat! A klub sikerének legfontosabb eleme pedig a hatékonyan működő akadémia. Ezt az állítást a számok is alátámasztják:
A titkos recept és annak összetevői
Adódik persze a kérdés: hogyan képes egy ötvenezres város klubja – amely ráadásul történelmi léptékben nézve minimális élvonalbeli múlttal rendelkezik – ennyi tehetséget folyamatosan kinevelni? A nagyon rövid válasz a kérdésre egy név: Fernando Roig. Az elnök, aki 1997 óta irányítja a Villarrealt.
Fernando Roig (középen) két és fél évtizede terelgeti a helyes úton a klubot (Forrás: Villarreal CF)„Amikor megérkezett a klubhoz, első dolga egy sportkomplexum megépítése volt. Számára teljesen egyértelmű, hogy a klub bázisát az akadémia kell, hogy adja. Ezt az elképzelését már a kezdetektől fogva minden gesztusával és cselekedetével világossá tette. Olyan ember, aki nagy figyelmet fordít az utánpótlás futballra. Néha az első csapat mérkőzése után repülőre ült, és megnézte a második együttes mérkőzését is. És az is könnyen előfordulhat, hogy az elnök megjelenik az U10-esek vagy az U12-esek mérkőzésén, majd ott is marad, hogy érdeklődjön a játékosok felől” – fogalmazott Luis Arnau Pilar, a klub módszertani igazgatója.
Minden évben szinte futószalagszerűen érkeznek a tehetséges, utánpótlásban nevelkedett labdarúgók a felnőtt csapathoz. És sokan közülük hamar meghatározó szerepet töltenek be. Ennek a „tehetséggyárnak” az egyik kiemelkedő alakja Pau Torres. A 25 éves, Európa-liga-győztes és tizenkilencszeres spanyol válogatott labdarúgó ötéves kora óta tartozik a klubhoz. Megjárta a korosztályokat, majd jött a felnőtt együttes, mostanra a Villarreal arca lett. Egy olyan játékos, akivel mindent (is) el lehet adni. Az egyesültnél jól tudják, nem számíthatnak arra, hogy minden évben felbukkan egy Pau Torres, a jövő tehetségeinek felkutatásához messzebbre kell menni.
„Megpróbálunk korán eljutni a fiatal labdarúgókhoz. Egy 300 ezer lakosú tartományban vagyunk, ezért távolabbról is kell játékosokat hoznunk, akiknek lakhelyet biztosítunk. Ebben és a játékosoknak nyújtott oktatásban nagy értéket képviselünk. A játékosmegfigyelő-hálózatunk pedig szerte Spanyolországban jelen van. Andalúziában, Madridban, Cantabriában és Barcelonában is három-három scoutunk van. A szakemberek folyamatosan azon dolgoznak, hogy megpróbálják a Villarrealhoz csábítani a fiatalokat. 12 és 14 éves kor között igazoljuk a legtöbb focistát” – mesélt Luis Arnau Pilar.
Pau Torres a klub jelenlegi legnagyobb értéke a saját nevelésű játékosok közül (Forrás: Villarreal CF)A fejlesztéshez befektetés, erőfeszítés kell
Hogy mennyire fontos a Villarreal számára az utánpótlás, két tényező mindenképp jól mutatja. A koronavírussal együtt járó gazdasági nehézségek közepette a klub vezetősége úgy döntött, növeli az ifjúsági labdarúgásra szánt pénz mennyiségét. A járvány miatt ugyanis még nagyobb személyzetre, több tanárra volt szükség, nem pedig elvonásra, költségcsökkentésre. A másik, hogy pontosan tudják, sok munkát kell beletenniük azért, hogy sokat is hozzanak ki az akadémiából. Ennek érdekében – minden értelemben – nagy figyelmet fordítanak a belső munkára. Minden csapat mellett dolgozik egy pszichológus, aki segíti az edzők és a játékosok fejlődését.
„Ez mutatja azt a másfajta mentalitást, amellyel Fernando Roig és a klub rendelkezik. Sok olyan játékos van, aki nem jut el az első csapatig, de úgy gondoljuk, hogy minden, a klubnál lévő játékosnak szüksége van egyéni karrierútra”
– tette hozzá Arnau Pilar, kiemelve, hogy a filozófia része nemcsak jó labdarúgót, de jó embert is nevelni. Mert ha valamelyik játékos fejlődik, felelősségteljesen tanul és stabil alapokon nyugszik az élete, akkor könnyebben eljut az első csapatig, és könnyebben beilleszkedik a profi futball közegébe. Abban pedig, hogy ez megvalósuljon nemcsak a focistát, az embert is látni kell.
Racionális kölcsönszerződés az előrelépés érdekében
A Villarreal akadémia sikerének szintén fontos tényezője az, ahogy az utánpótlás és a felnőtt futball közötti átmenetet kezeli. A klubnál tisztában vannak azzal, hogy minden évben több tehetséges játékos is feltűnik, ahogy azt is tudják, nincs mindenki számára hely a felnőtt csapatban. Annak érdekében, hogy minél több labdarúgót a klub kötelékében tartsanak, nagyon odafigyelnek arra, hogy a fiatalok a fejlődésük érdekében – kölcsönszerződés keretében – a megfelelő klubokhoz kerüljenek. Jelenleg is számtalan klubnál találunk szerte Európában kölcsönben szereplő Villarreal-labdarúgót.
Yeremy Pino és Fer Niño két frissen berobbanó tehetség (Villarreal CF)„Sok olyan játékosunk volt, aki egy másik csapatnál tette meg a fejlődése következő lépését, mielőtt visszatért és beilleszkedett volna az első csapatba. Ilyen például Alfonso Pedraza vagy Moi Gómez esete” – emelte ki Arnau.
Érdekes, hogy ami mára már alapvetés a klubnál, az több mint két évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. A Villarreal azonban egy olyan spanyol klub, amely 1997-ben elhatározta, hogy mindennek az alapját az utánpótlás adja. Mára pedig ez már teljesen egyértelművé vált.
Kiemelt fotó: Villarreal CF