Silvio Piola az olasz foci hőskorának nagy alakja volt, azonban hiába állított fel számtalan különleges egyéni rekordot, csapataival egyszer sem tudott bajnoki címet nyerni. Az egykori megállíthatatlan csatár számára két gólkirályi cím mellett egy vb-arany és egy másodosztályú bajnoki cím jutott.
Második helyezések klubcsapataival
Piola 1913-ban a lombardiai Robbióban látta meg a napvilágot, majd 12 éves korától a Veloces 1925 utánpótláscsapatban bontogatta a szárnyait. Nagybátyja, Giuseppe Cavanna a kor olasz sikercsapata, a Pro Vercelli kapusa volt. A neves egyesület később együttműködött a Velocesszel, így Piola a tehetségesebb társaival együtt egyenes úton jutott a felnőtt csapathoz. Az ígéretes támadó mindössze 17 évesen egy magyar edző, Nagy József kezei alatt debütált a Pro Vercelliben, és rögtön az első teljes szezonjában 13 találatig jutott az olasz élvonalban. Később sem állt meg, négy év alatt 127 mérkőzésen 51 gólt szerzett a fehérmezeseknél.
1934-ben az olasz fasiszta vezetők nyomására a római Lazióhoz került, azonban Piola és a csapat edzőjének kinevezett Viola József szerepvállalásával is csak az országos második helyezésig jutottak az 1936-1937-es idényben. A Mitropa-kupa 1937-es kiírásában a Lazio ugyancsak a második helyen végzett, miután a döntőben a Sárosi György vezette Ferencváros diadalmaskodott ellene.
Menet közben kétszer lett a bajnokság gólkirálya, az 1936-1937-es és az 1942-1943-as idényben egyaránt 21 találattal bizonyult a mezőny legjobbjának. A csapat történetének legjobb góllövője lett, amíg Ciro Immobile 2021-ben és 2022-ben nem döntötte meg a rekordjait.
A rendhagyó 1944-es Alta Italia-bajnokságot 23 mérkőzésen szerzett 27 góllal fejezte be a Torino futballistájaként, majd két év alatt 26 gólig jutott a Juventus színeiben, miközben mindkét bajnoki idényben a második helyen végeztek a Grande Torino mögött. 1947-ben a Pro Vercelli nagy ellenlábasához igazolt, a Novara játékosa lett. Piola 16 góllal segítette új csapatát másodosztályú bajnoki címhez és feljutáshoz, majd még hat szezont lehúzhatott a legjobbak között, mígnem 40 évesen szögre akasztotta a stoplist.

Egy vb-cím, két elmaradt vb
A Laziónál töltött évek alatt mutatkozhatott be az olasz válogatottban, 1935 és 1952 között 34 mérkőzésen 30 gólt szerzett a nemzeti színeikben. Ezáltal a „squadra azzurra” történetének harmadik legeredményesebb játékosa, csak Giuseppe Meazza és Luigi Riva szerzett nála több találatot.
Az 1938-as vb-győzelemből tevékeny szerepet vállalt, a tornán szerzett öt gólja közt duplázott a franciák elleni negyeddöntőben és a magyar válogatott elleni fináléban. Éppúgy öt góllal zárta a vb-t, mint Sárosi és Zsengellér Gyula, csak a hétgólos brazil Leonidas előzte meg őket.
Ezt követően az 1950-es tornán már nem vett részt.
Piola különleges rekordjai
Silvio Piola az olasz labdarúgó-bajnokságok legeredményesebb játékosa 364 góljával. A Serie A 1929 óta íródó történetében 274 találatánál ugyancsak senki nem szerzett többet. 17 évesen ő volt az olasz első osztály legfiatalabb mesterhármasát elérő játékosa, míg 37 évesen a legidősebb triplázónak bizonyult. (Abban a tekintetben szintén csúcstartó, hogy az első és az utolsó mesterhármasa között húsz év telt el.)
1933 októberében a Pro Vercelli játékosaként hat gólt szerzett a Fiorentina elleni, 7–2-es győzelem alkalmával, amelyet azóta is egyedül Omar Sívori tudott megismételni.
Tizennyolc évesen és 54 naposan a valaha volt legfiatalabb játékos lett, aki több mint három gólt lőtt egy mérkőzésen, amikor négy gólt szerzett az Alessandria ellen.
Piola összesen 566 olasz első osztályú mérkőzésen lépett pályára, melynél többet azóta is csak hatan regisztráltak.
A „piemonti Rakétának” becézett labdarúgó korának kiemelkedő képességű játékosa volt. Piola hosszú karrierjét az átlagon felüli állóképességének köszönhette. Igazán sokoldalú, modern játékos volt, több poszton, a széleken, irányítóként és csatárként is bevethették, mindenhol megállta a helyét és eredményesen teljesített. Mindkét lábával és fejjel egyaránt veszélyes volt a kapura.

1996-ban 83 esztendősen hunyt el, melyet követően korábbi csapatai közül a Pro Vercelli és a Novara egyaránt elnevezte róla a stadionját. 2011-ben Piolát az olasz labdarúgásban, 2015-ben pedig az olasz sportban egyaránt beválasztották a hírességek csarnoka tagjai közé.
A szerző a Serie C magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az olasz alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
https://www.facebook.com/seriecmagyar/
Kiemelt fotó: Transfermarkt