Bale ideje lejárt Madridban, hogyan tovább?
Kilenc év után elhagyta a Real Madridot a klub egykori meghatározó játékosa. Gareth Bale ünnepelt közönségkedvencből nemkívánatos kegyvesztetté vált. Sokan azt pedzegették, hogy a walesi szélső akár be is fejezheti pályafutását a nyáron, azonban miután hazája válogatottjával kijutott az idei világbajnokságra, még biztosan folytatja. Hogy jutott el idáig? Vajon hol látjuk legközelebb?
A cardiffi születésű Gareth Bale tízévesen került a Southampton FC kötelékébe, s a „szenteknél” mutatkozott be a profik közt a 2006–2007-es idény során. Egy év után máris szemet vetett rá a Tottenham Hotspur, ahol fiatalon meghatározó szerepet követelt magának, hiszen már a második idényében 30 mérkőzésen vették számításba. A szélvészgyors szélső folyamatosan fejlődött és remek idényeket futott a Spurnél, különösen az utolsó londoni éve sikerült briliánsra. Bale a 2012–2013-as évad alkalmával 33 mérkőzésen 21 gólt szerzett a Premier League-ben, amellyel harmadik lett a góllövőlistán Robin van Persie (26) és Luis Suárez (23) mögött.
A londoni klubnál elért legnagyobb eredménye a 2009-es ligakupa-döntő volt. Kiváló egyéni teljesítménye ellenére a további fejlődés és a csapatsikerek limitáltak voltak számára, így elkerülhetetlenné vált a klubváltás. A Real Madrid mindent elsöprő ajánlatára pedig sem a Tottenham, sem ő maga nem tudott nemet mondani. A Football Leaks információi szerint akkori világrekordot jelentő, 100,8 millió eurós átigazolási díjért öltötte magára a madridiak habfehér szerelését.
Madridi tündöklése és bukása
Bale felejthetetlen éveket töltött el a madridi sztárklub szolgálatában, kiváló mérkőzéseit és nagyszerű góljait még a gyötrelmes utolsó két-három esztendő sem homályosíthatja el, noha a Real szurkolóinak többsége az utóbbi időben már a távozását követelte. A walesi csillag 258 mérkőzés alatt 106 találatot szerzett. Akkor talán kevesen gondolták volna, hogy az első éve lesz a legjobb, de a 2013–2014-es idénybeli 22 gólos termését később már csak megközelíteni tudta. Madridi időszakának több kiváló megmozdulása közül talán az egyik legemlékezetesebb volt a 2014-es Copa del Rey döntőjében jegyzett győztes gólja, melyet egy elképesztő sprint után szerzett az ősi rivális FC Barcelona ellen.
A második szezonjában 17, a harmadikban 19 alkalommal volt eredményes, utóbbi során valamennyi gólját a LaLigában szerezte 23 fellépés alatt, amely ott tartózkodása legeredményesebb bajnoki idényének számít. Menet közben a spanyol bajnokság történetének legjobb brit góllövője lett, megdöntve Gary Lineker korábbi rekordját. A 2016–2017-es kiírásban négy hónapot kihagyott bokasérüléséből kifolyólag, összesen 27 tétmeccsen szerepelt, utána viszont a következő évadban a második legjobb madridi szezonját futotta 39 meccsen lőtt 21 góljával. A Liverpool elleni 2018-as finálé főszereplője lett – a bakizó kapus, Loris Karius mellett – két találatával, miközben zseniális gólt szerzett ollózó mozdulattal.
A következő szezon nyolc bajnoki és 14 összesített találata révén még vállalhatóan sikerült, később azonban elvesztette helyét a csapatban. Bale egyre többször bajlódott különböző – vélt vagy valós? – sérülésekkel, és a magatartásával is gondok adódtak, például előfordult, hogy a félidőben otthagyta csapata mérkőzését. A kritikus spanyol sajtó és egyes szurkolók szerint szívesebben tartózkodott a golfpályán, hogy hobbijának hódolhasson, mintsem a munkáját végezze a csapatnál. Miután a 2019–2020-as kiírásban összesen 20 pályára lépés jutott neki, a rákövetkező szezonra kölcsönben visszatérhetett előző klubjához, a Tottenhamhez.
A Spursben ismét látványosan nagyobb kedvvel játszott és bizonyította, hogy nem felejtett el futballozni. 34 összecsapás alatt 16-szor talált be a londoni gárda színeiben, beleértve 11 találatát a PL-ben. Véglegesítésére azonban nem került sor és a közelmúltban befejeződött idényt újra Madridban töltötte. Bale a legutóbbi idényben sorozatos sérülései és formahanyatlása következtében mindösszesen öt bajnokin és hét tétmeccsen kapott lehetőséget. Azok után, hogy sokáig mennyire fontos szereplője volt a csapatnak, dicstelenül zárta le madridi karrierjét.
Bizonytalan folytatás
Korábban az sem volt elképzelhetetlen, hogy a nyáron még csak a 33. születésnapját ünneplő Bale befejezi pályafutását. Azonban mivel Wales válogatottja 64 év után újra kijutott a világbajnokságra, mindenképpen a folytatásban gondolkodik. „Egy picit még elhalasztom a visszavonulást” – fogalmazott a nemzeti csapatban 2006 óta 105 mérkőzésen 38 gólt szerző Bale. A spanyol sajtóban napvilágot láttak olyan híresztelések, hogy szívesen maradna Madridban, s a Getafe CF igazolná le, melyet Bale határozottan cáfolt:
„Nem fogok a Getaféban futballozni, az biztos. Bárhová megyek, mindenki jól fog járni, mert meccseket akarok játszani a világbajnokság előtt.”
Egyes híresztelések korábban az MLS-folytatást prognosztizálták, időről időre pedig a Tottenhamhez való visszatérése is felmerült, de Antonio Conte csapatában aligha lehet számára hely. Nagy kérdés, hogy egy másik angol vagy spanyol csapat alkalmazhatja-e.Egyelőre hatalmas kérdőjel, hogy hol tervezi folytatni a pályafutását, csupán annyit tudunk, hogy nem a Getaféban. Jelen állás szerint abban sem lehetünk biztosak, hogy csak egy fél szezont vállalna, hogy játékban legyen valahol a világbajnokságig, vagy lenyom egy teljes idényt. Esetleg egy új kihíváson felbuzdulva még további éveket eltöltene a következő állomáshelyén, mert a Spursben és a válogatottban is láthattuk, hogy ha van kedve játszani, akkor még mindig nagyszerű dolgokra képes a pályán.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt kép: Getty Images