Amikor Dárdait egy hónappal ezelőtt harmadszor is kinevezték szeretett klubja vezetőedzőjének, mi is hangot adtunk megannyi aggályunknak, amelyeket ez a módfelett ambivalens szituáció hordozott magában. Egy józan ítélőképességű edző ugyanis hat fordulóval az idény vége előtt – öt pont lemaradással a még biztos bennmaradást garantáló helytől – nem ül le egy ligautolsó csapat kispadjára, egyszerűen semmilyen racionális érv nem szólhat egy ilyen elhatározás mellett. Ezzel a megbízatással szinte kizárólag veszítenivalója volt Dárdainak, és a kiesés ténye most úgy ég a nevére, hogy a csapatot az idény döntő részében gardírozó Sandro Schwarzot már nem is emlegetik. Ha ésszel dönt, minden bizonnyal Dárdai is kapásból nemet mond, ő azonban alighanem kizárólag a szívére hallgatott, amikor aláírt a berlinieknek. Korábbi szövetségi kapitányunk „bemutatkozó” sajtótájékoztatóján maga is hangot adott a kétségeinek.
„Igazából az volt a terv, hogy nyáron visszatérek a klub akadémiájára dolgozni. De aztán arra kaptam a felkérést, hogy átvegyem a felnőtt csapat irányítását. Nem mondom, el kellett gondolkodnom rajta, de végül igent mondtam. Azt szeretném elérni, hogy a Hertha utánpótlásból ne igazoljanak el a fiatalok, hanem maradjanak a klubunknál. Az a cél, hogy újra vonzónak találják a felnőtt csapatot. Ez fontos, mert sok munkát fektettünk az akadémiába. A fiatalokat viszont csak akkor tudjuk itt tartani, ha bent maradunk a Bundesligában, ezért egy jó együttesre van szükségünk az élvonalban. Ez a feladatom, ezért jöttem, ez már az én felelősségem. Ez egy nehéz helyzet és én nem azért vagyok itt, hogy ígérgessek. Egy dolog számít: az eredmény!” – mondta még áprilisban Dárdai.
Nos, ami az indoklást illeti, az akadémisták előtti valódi perspektíva megteremtése, kiszélesítése, ad absurdum megtartása kétségkívül nemes és koncepciózus, a sikeres jövő egyik zálogának tűnő elképzelés, de ez így a bajnokság legvégén, már a kiesés szélén táncolva, sokkal inkább csak egy erőltetett és népszerűnek tetsző mesterkélt érvelésnek hat, mintsem világos válasz Dárdai „igenjének” miértjeire. Az pedig, hogy egy klub miként garantálja a saját utánpótlásának a továbblépést, és hogyan menedzseli a benne részt vevő fiatal tehetségeket, egyáltalán nem egy újonnan kinevezett vezetőedző felelőssége, még akkor sem, ha az annyi szállal kötődik az akadémiához és a nagycsapathoz is, mint Dárdai Pál.
Már korábban is írtunk a felelősség kardinális kérdésköréről, hogy a vezetőségnek is illene, sőt kutya kötelessége volna vállalnia azt a klublegenda iránt, de kívülről – egyelőre legalábbis – sokkal inkább arra hajaz ez a történet, hogy csupán kihasználták a magyar edzőt, hiszen teljesen világos volt, hogy ő nem mond majd nemet erre a közel lehetetlen küldetésre. Vannak olyan sajtóhírek, hogy Dárdai a Bundesliga 2-ben is maradhat a berliniek padján, amennyiben tényleg így lesz, az részint a bizalom, részint az általunk is áhított közös teherviselés szimbolikája lenne – már, ha tényleg így alakul a berlini jövő. A jelen egyelőre azonban csupa kudarc és bizonytalanság, a teljes koncepciótlanságból következő eredménytelenség és bukás – vagyis éppen abból nem lett semmi, ami ebben a kegyetlen és elüzletiesedett (futball)világban – Dárdai szerint is – kizárólag számít.
– Dárdait magát a szíve húzta le hőn szeretett klubjával együtt a mélybe, és erősen kérdéses, lesz-e még visszaút, neki(k), együtt, vagy akár külön-külön. A magyar tréner nemzeti csapatunk mellett eddig kizárólag Berlinben dolgozott, és bár érdemes világos distinkciókat tenni a három eddigi megbízása kapcsán, egy pőre ténymegállapítást azonban mindenképpen tehetünk:
2015 és 2019 között 172 meccsen 1.38 pontot átlagolt, 2021-ben 31 mérkőzésen 1.23-at, míg mostani 5 találkozója során már csupán 0.8-at. Nem tudom, ambicionálja-e egyáltalán, hogy valaha máshol is szerepet vállaljon, és az is egyre bizonytalanabb, vajon eszébe jut-e még bárkinek is a német fővároson kívül, hogy alkalmazza őt.
Magyar szövetségi kapitányként és korábban a Herthánál is bizonyította már a rátermettségét, német élcsapatok is ostromolták egy időben, de a berlini kötődése nála mindig mindent felülírt – és nagyon úgy fest, ezen alapállása az egész edzői karrierjét ab ovo determinálja.
Amennyiben valóban tovább dolgozhat a második vonalban is – egy elmaradhatatlan és vastag kontúrral meghúzott cezúra után –, részese és egyik fő letéteményese lehet a Hertha (és önmaga) újbóli felépítésének, jelen helyzetben ez tűnik az egyedüli (és erősen optimista) forgatókönyvnek ahhoz, hogy feltámassza a nagyon ígéretesen indult, de válságba sodródott edzői karrierjét. És, hogy e cél szentesülése érdekében hőn szeretett városát még gondolatban se kelljen elhagynia, követendő példának ott van helyben az etalon klubmodell: az Union Berliné. 2006-ban még a negyedosztályban voltak, most pedig csupán egy karnyújtásnyira a Bajnokok Ligájától! Volna mit ellesni tőlük!
Kiemelt fotó: rbb24
