Csaknem fél évszázada vár a feljutásra az FC Eindhoven

Csaknem fél évszázada vár a feljutásra az FC Eindhoven

2023. ápr. 23.

Bár ehhez a holland futball-bajnokságok különleges rendszere is hozzájárul, az FC Eindhoven a 47. szezonját tölti egyhuzamban a másodosztályban. A kék-fehérek a jelenlegi idény során tizedik alkalommal juthatnak be a rájátszásba, ami reményt kínálhat nekik, bár a több lépcsős play-off döntőjébe még egyszer sem tudták beverekedni magukat.



Hollandiában az 1954-es év hozta meg a professzionális labdarúgás áttörését. Két évvel később három profi szintet alakítottak ki – természetesen megannyi félprofi klub részvételével –, s alattuk működött a hátország. A legfelső szint az Eredivisie csak létszámbeli módosításokat élt meg az évek során, az alacsonyabb osztályok viszont sokszor, sokféle módon alakultak át. Eredetileg a másodosztály, az Eerste Divisie két csoportból állt, 16-16 csapattal. 1960-ban 18-ra emelték a létszámot, 1962-től pedig egy csoportosra csökkent (16 indulóval), immár a félprofi együtteseket kirekesztve. 1972-ben az Eerste Divisie a professzionális labdarúgás legalacsonyabb osztálya lett Hollandiában, ebben a tekintetben azóta sincs változás.


Az FC Eindhoven 1957-ben egy, majd 1975 és 1977 között két idényt töltött el az első osztályban.


Ezt követően bekerültek a másodosztályba és a mai napig nem sikerült onnan kikecmeregniük, amivel jelenleg ők a legrégebb óta ebben a bajnokságban szereplő együttes.


A helyzetüket segíti, hogy kiesni ugyebár nem lehet a ligából, mert nincs hivatásos harmadik vonal, ott a félprofi klubok szerepelnek már. Pedig az eindhoveniek már többször is voltak a legrosszabb szereplők között, az utolsó helyen csak egyszer végeztek (1984-85), utolsó előttiek azonban ötször is lettek (1994-95; 1995-96; 2001-02; 2006-07; 2007-08), a 2012-13-as kiírásban pedig csak a két visszalépő került mögéjük, de a pályán elért eredmények alapján ők voltak a leggyengébbek.


Sokkal érdekesebbek viszont azok az esetek, amikor megkísérelhették a feljutást a rájátszáson keresztül. Ahogy a létszám és a lebonyolítás a kezdeti években, úgy a play-off csaknem évtizedenként átalakult a másodosztályban, és e miatt olykor-olykor egészen nevetséges helyezést elérve is esély nyílt az élvonalba kerülésre.


A jelenleg húszcsapatos Eerste Divisie egyik különlegessége az, hogy négy periódusra bontják a szezont (1-9. forduló, 10-18., 19-27., 28-36., vagyis az utolsó két forduló eredményei ide nem számítanak bele), és ez a nyolcvanas évektől egészen máig meghatározza a rájátszásra jogosító helyek egy részének elosztását, hiszen egy-egy periódus legjobbja indulási jogot szerez a play-offra.


Ha olyan csapat nyeri valamelyik periódust, amely nyert már korábban, esetleg a szezon végén megszerzi az automatikus feljutást jelentő első vagy második helyet, akkor az adott periódus tabelláján következő együttesre száll át az indulás joga. (Az első osztályú klubok tartalékcsapatait nem érinti ez a szabály, hiszen ezek a gárdák nem juthatnak fel az első osztályba.)




Nézzük, hogy az elmúlt időszakban mire ment az FC Eindhoven:


1990-91 – Annak ellenére, hogy csak a kilencedik helyen zárta a szezont a kék-fehér együttes, mégis helyet kapott a hatcsapatos play-offban. A négy periódusgyőztes mellett a két dobogós került a két hármas csoportba. Az eindhovenieket végül a VVV-Venlo megelőzte, és ők aztán a NAC Breda ellen ki is harcolták a feljutást.


1991-92 – Bár csak a 14. helyen zártak az összesített tabellán, mivel a negyedik periódusban holtversenyben a legjobbak voltak, a teljes szezont az ötödik pozícióban záró RBC Roosendaal ellen vívtak egy „play-in” meccset, amelyet megnyertek 2–0-ra. Azonban a rájátszás során a csoportjukban a BVV Den Bosch a több lőtt góljával előttük végzett, így ismét lecsúsztak a feljutás lehetőségéről.


Ezek után alakítottak a rájátszáson, és a hat másodosztályú együttes mellé csatlakozott két élvonalbeli is, így pedig a nyolc csapat két négyes csoportban vívta küzdelmeit a feljutás/bennmaradás céljával.


1997-98 – Az FC Eindhoven a nyolcadik helyről a harmadik periódus megnyerésével kvalifikálta magát legrosszabb második vonalasként, de végül csak az Eredivisie 14. helyezettje, az RKC Waalwijk tudta megelőzni, amely így megőrizte tagságát a legmagasabb osztályban.


A kétezres évek közepén ismét átalakult a rájátszás, ekkortájt már nyolc másodosztályú és két élvonalbeli volt érintett egy háromlépcsős minitornán. A periódus győztesei mérkőztek az első körben, hogy aztán a 2-5. helyezettek és a két első osztályú mellé becsatlakozva kialakuljon a nyolcas mezőny a második körre, és végül innen került ki az a két csapat, amely az első ligában szerepelhetett a következő szezonban.


2009-10 – A harmadik periódus legjobbjaként a 12. helyről is bekerült a rájátszásba a kék-fehér együttes, amely a play-off első körét még sikerrel vette, ám utána az élvonalból becsatlakozó Willem II megálljt parancsolt nekik.


2011-12 – A dobogó alsó fokán végezve ezúttal az első körben nem voltak érdekeltek az eindhoveniek, ám a folytatás nem sikerült jól, mert a Helmond Sport kettős győzelemmel ejtette ki őket a második körben, épp úgy kapott gól nélkül, ahogy az az alapszakaszban fordítva történt meg.


2013-14 – A hatodik hely nem volt kiugró eredmény, de így is bekerültek, mert a periódus győztesek egy kivételével előttük végeztek. Az az egy a Sparta Rotterdam volt, amely a 16. pozícióból kvalifikált a play-off első körébe. A Sparta egy hazai döntetlen után Eindhovenben tudott nyerni, és így kiejtette a kék-fehéreket.


2014-15 – A kiemelkedő bajnok mögött jócskán lemaradva, de az üldözőkkel szemben jelentős előnnyel lett ezüstérmes az FCE, amely a negyedik periódust megnyerve kiemelt volt a feljutást illetően. Az első kört kihagyták, ám az FC Volendam, amely 18 ponttal maradt le mögöttük a bajnoki tabellán, a rájátszásban könnyedén kiejtette őket.


2015-16 – A sikeres időszak utolsó play-off-szereplését egy negyedik hely eredményezte. Az első körben nem voltak érintettek, majd a NAC Breda ellen még egy hazai egygólos siker is összejött, ám a visszavágón kettővel kikaptak, így újfent a második forduló jelentette a vesztüket.


A koronavírus-járvány utáni időszaktól kezdve már két automatikus feljutó van. Hat csapat kerül be a play-offba a másodosztályból, melléjük egy élvonalbeli gárda csatlakozik. Az első körben a hat második ligás csapat mérkőzik a helyezések alapján, majd az első osztályú is bekapcsolódik a második körbe. A párosítások kiemelés alapján állnak össze.


2021-22 – Ebben, azaz az előző idényben bronzérmes lett az eindhoveni alakulat, méghozzá a szezon második felének köszönhetően, így remek esélyekkel várhatták a rájátszást, második kiemeltként. Az első kört könnyedén hozták a De Graafschap ellen, ám a folytatásban az ADO Den Haag kettős győzelemmel búcsúztatta őket. Érdekesség, hogy ebben a szezonban a jó szerepléshez az azóta a Haladásban futballozó magyar középpályás, Rácz Barnabás is hozzájárult, aki 33 alapszakasz- és 3 play-off-meccsen játszott, két góllal és nyolc gólpasszal segítette a kék-fehéreket.




Az első négy alkalommal az a csapat, amely megelőzte, vagy kiejtette az eindhovenieket, a feljutást is kivívta, ezzel szemben a legutóbbi öt esetben a finálé vesztese az a fél lett, amelynek útját keresztezte a kék-fehér együttes. A jelenleg zajló idényben jó esélyük van ismét kvalifikálni magukat a play-offba, de ezúttal aligha lesznek esélyesek előzetesen. Hogy ez meghozza-e a szerencsét és az áttörést, azt nem tudhatjuk ma még, de ha kiesnek, akkor érdemes lesz odafigyelni, hogy folytatódik-e a rossz sorozata a legyőzőjüknek vagy éppen a visszájára fordul ez a széria.


Kiemelt fotó: FC Eindhoven

Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.