Daley Blind felfelé is tud bukni

Daley Blind felfelé is tud bukni

2023. jan. 8.

Fél évvel az amszterdami szerződésének lejárta előtt közös megegyezéssel elhagyta az AFC Ajax csapatát a klubhoz ezer szállal kötődő Daley Blind, majd alig pár nappal később már a Bayern München mutatta be a 99-szeres holland válogatott játékost, mint új igazolást.



Amszterdamban nem lehettek és nem is voltak igazán elégedettek a szezonbeli szerepléssel, a világbajnokság kezdetéig lejátszott 14 forduló után az Ajax a második helyen állt, három ponttal lemaradva a listavezető Feyenoord mögött, pontazonossággal a PSV-vel, és alig három ponttal megelőzve az élbolyhoz szorosan tapadó Twente, AZ kettőst. Ezek a tények, illetve az, hogy a novemberi csonka hónap három bajnokiján nyeretlenek maradtak, ráadásul hét kapott góllal zárták ezt az időszakot, jelentős döntések meghozatalára sarkallta a klub vezetőségét.


A változások egyik legfőbb érintettje pedig Daley Blind volt, aki tősgyökeres amszterdaminak mondhatja magát, hiszen itt született, majd nyolcéves korától a klub akadémiáján nevelkedett, hogy azután egy félszezonos groningeni kölcsönjátékot és négy Manchesterben töltött évadot leszámítva a teljes eddigi karrierjét az Ajaxnál húzza le. Összesen 333 hivatalos mérkőzésen lépett pályára, hét bajnoki címével pedig már csak egyre van a klubrekorderektől, Johan Cruijfftól és Sjaak Swarttól, de utolérni már aligha fogja őket.



„Fájdalommal a szívemben és könnyekkel a szememben el kell búcsúznom a szurkolóktól és a klubtól. Mindig mindent megadtam értetek és a klubunkért. Sosem volt olyan együttes, amelyben szívesebben játszottam volna, mint az Ajaxban”


– írta Blind néhány órával a szerződésbontás után.


A távozás háttere nem teljesen tisztázott, mert egyfelől hallani olyat, hogy a klub hosszabbított volna vele, de jóval alacsonyabb fizetést kínáltak neki, de olyan sajtóhírek is láttak napvilágot, hogy a több poszton is bevethető labdarúgó összeveszett a nyáron kinevezett új vezetőedzővel, Alfred Schreuderrel. Tény, a tréner a már említett nem túl sikeres novemberi időszakban egy alkalommal sem jelölte őt a kezdőbe, kétszer csereként szállt be, egyszer pedig pályára sem lépett. Olyan pletyka is szárnyra kapott, amely szerint ő maga érezte úgy, hogy nem tud kellőképpen a klub segítségére lenni, így a távozást látta a legjobb megoldásnak. Ez utóbbi valahol összefügghet az edzővel való nézeteltéréssel is, ugyanis az eléggé világosnak tűnik, hogy Amszterdamban aligha számíthatott volna jelentős szerepre az idény hátralévő részében.



„Daley-vel az elmúlt napokban megegyeztünk a szerződésének felbontásáról. Remélem, talál egy másik klubot, ahol befejezheti a sikeres pályafutását. Úgy döntöttünk, rendezünk egy mérkőzést az ArenA-ban, ahol Daley méltóképpen elbúcsúzhat a szurkolóktól”


– fogalmazott Edwin van der Sar, a klub vezérigazgatója.




Miközben logikusan arra gondolhattunk, hogy innen már csak lefelé vezethet egy 32 éves játékos útja – aki a szezon végére ráadásul már 33 lesz –, Blind ezzel szemben lecsapott a kínálkozó lehetőségre, és elszegődött Németországba, mégpedig a rekordbajnokhoz. A Bayern München a világbajnokságon a franciák első mérkőzésének első negyedórájában megsérült, az idény hátralévő részére keresztszalag-szakadás miatt kidőlt Lucas Hernandez helyére keresett valakit erre a félszezonra. A bajoroknak kapóra jött a holland játékos szabaddá válása, hiszen így sem kölcsönüzletbe nem kell bonyolódniuk, sem költeniük nem kell az átigazolási díjra, csupán a szabadon igazolható játékossal kellett megegyezniük az aláírás és a fizetés feltételeiről. Ez pedig értelemszerűen nagyon gyorsan lezajlott, így a januári piac nyitása után már túl is volt az orvosi vizsgálatokon, sőt a dohai edzőtáborba már együtt mehetett a kerettel, így a felkészülést is végigcsinálhatja már velük.



„Alig várom, hogy itt játszhassak. Most jön a szezon legfontosabb része, ami a trófeákról szól – és egy olyan klub, mint a Bayern München, bármit elhódíthat. Döntő volt a választásomban az a sikeréhség, amely ennél a klubnál megvan. Remélem, hogy a tapasztalatommal segíteni tudom a csapatot, mindent beleadok majd a Bayernért”


– jegyezte meg Blind a szerződés aláírása után.


Blind épp olyan sokoldalú játékos, mint amilyen Lucas Hernandez is, hiszen a védelem bal oldalán akár belső, akár szélső védőként bevethető. Ráadásul a müncheniek szempontjából ideális felállás volt, hogy aláírhattak vele fél évre is, így a francia világbajnok sérülésének idejére megtalálták a megoldást, utána pedig nem lesz azzal gondjuk, hogy egy veterán miatt túltelített lenne a keret, akire már az egészséges Lucas mellett nem is lesz majd szükségük.



„Nagyon örülünk, hogy Daley csatlakozott a csapatunkhoz. Ő egy rugalmas védő, aki a bal oldalon és középhátvédként is tud játszani. Nagy nemzetközi tapasztalattal és vezetői kvalitásokkal rendelkezik, biztos vagyok benne, hogy segíteni fog nekünk”


– mondta Hasan Salihamidzic, a Bayern sportigazgatója.




Olyan érzetet kelthet az emberben ez a megállapodás, mintha mindenki számára egy ideális helyzet alakult volna ki. Blind az amszterdamiaknál már nem érezte megfelelőnek a helyzetét, így távozott, az Ajax pedig érdemei elismerése mellett elengedték őt – így megspórolva a fizetését, illetve tudnak egy új játékosnak lehetőséget adni a helyén. Eközben a müncheniek találtak egy ideiglenes megoldást az egyik problémájukra, ahová olyan labdarúgó érkezik a keretbe, aki megfelel az elvárásaiknak, és akiről hihetik azt, hogy ebben a fél évben már csak azért is mindent bele fog adni, hogy karrierje utolsó szakaszát jobb helyzetből, jobb alkupozícióból kezdje majd meg.



Kiemelt fotó: Bayern München

Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.