Dánia kiütötte a magyar válogatottat a negyeddöntőben

Dánia kiütötte a magyar válogatottat a negyeddöntőben

2023. jan. 26.

Megsemmisítő, 40–23-as vereséget szenvedett a magyar férfi-kézilabda válogatott a világbajnokság negyeddöntőjében. Azt persze a meccs előtt is tudtuk, hogy a dán együttes erősebb a magyarnál, de a kialakult különbség és a mieink által mutatott játék megmagyarázhatatlan.



Főként azért, mert a találkozó előtt úgy érezhettük, hogy sok olyan tényező van, ami növelheti a magyar csapat esélyét. Esett szó a múltról, a több pihenésről és a teher nélküliségről is – a remények azonban percek alatt szertefoszlottak.


Támadás

A magyar csapat a szokásos kezdőcsapattal áll fel a szerdai mérkőzésen is, és az első percekben jelét sem lehetett látni a későbbi szétesésnek. Lékai Mátéék nehezen szereztek gólokat, nehezebben, mint az ellenfél, de ez így volt például az Izland elleni találkozón is. A rutinos irányítónk egy az egyezései működtek, és néhány alkalommal még a beállót is sikerült megtalálni.


Ezt követően azonban nagyon sematikussá vált a magyar játék, a középre erőltetett labdák jelentős részét a dánok elhozták, a távoli lövések pedig nem voltak igazán hatékonyak. Látszott, hogy a koncentráció nincs megfelelő szinten: érdemes volt figyelni például Ancsin Gábor első két lövésére, a dán kapuban Niklas Landin nagyjából hamarabb tudta, hogy hova fog jönni a kísérlet, mint ahogy a magyar lövő fejében megszületett a gondolat; természetesen jött is a védés.


Amikor egy játékos ennyire a saját sablonjait lövi, az mindig annak a jele, hogy nincs megfelelő állapotban.


Rengeteg eladott labda jellemezte a mieink játékát, de talán még ennél is fontosabb, hogy az együttes egyszerűen nem tudott ziccereket kialakítani, a dánok oldalirányban nagyon gyors védekezése könnyedén követte le a magyar figurákat. Emellett működött a kettesek magasra helyezése is, hiszen ezáltal a magyar átlövők nem tudtak tiszta helyzetekből lőni, miközben a skandináv védők gyakran a beállókat is meg tudták előzni.


Védekezés

Ide nehéz nem szélsőséges jelzőt írni, Dánia úgy és akkor szerzett gólt, ahogy és amikor szeretett volna. Két alaptípusa volt ezen a mérkőzésen a dán akcióknak: vagy szerzett labdákból tudtak lerohanásokat vezetni vagy felállt fal elleni állapotban egy pillanat alatt gyorsították fel a labdajáratást, és három átadáson belül ziccerben voltak. Sebességben a két csapat egyszerűen nem említhető egy lapon. Mathias Gidsel és Simon Pytlick betörésből és átlövésből is könnyű gólokat szerzett, nem érkeztek a besegítések, egy-egy ellen pedig a magyar védők esélytelenek a mozgékony átlövőkkel szemben.


A második félidőben volt egy olyan szakasz, amikor több ziccert is rontottak a dánok, ekkor úgy tűnt, legalább a kiütéses vereséget megúszhatja a magyar csapat, de végül ez sem jött össze. Itt pedig azért fel lehet vetni, hogy Chema Rodríguez miért nem próbált ki más variációkat, vagy legalábbis miért nem eszközölt személyi cseréket. Ligetvári Patrik mellőzése az egész tornán igen furcsa, de akár Szöllősi Szabolcs játékát is meg lehetett volna kockáztatni, nem is beszélve a nyitottabb formációról.


A mérkőzés legjobbja

Egy ilyen meccsen szinte lehetetlen egyéni díjakat osztani, de támadásban egyértelműen Bodó Richárd volt a magyar csapat legjobbja. Bár ő is sokat hibázott, de legalább valós veszélyt jelentett a távoli zónából. Ha a dánok közül kellene választani, nem is lenne kérdés, hogy a mérkőzésen kilenc gólt szerző, az egész tornán nagyszerűen játszó Mathias Gidsel vinné el az elismerést.


Mire kell figyelni a továbbiakban?

Olimpiai selejtező ide vagy oda, további két ilyen mérkőzés nem fér bele a magyar csapattól, hiszen úgy azért nem lenne annyira pozitív az összkép.


Nem volt véletlen Chema kifakadása az időkérésnél, a Dánia elleni mérkőzésen sem pszichésen, sem fizikálisan nem volt olyan szinten a csapat, ami elvárható egy világbajnoki negyeddöntőben.


Pénteken Norvégia ellen játszik a magyar együttes, hasonló stílus és játékfelfogás várható a részükről is, igaz, a dánoknál szerényebb játékerővel. Ráadásul Sander Sagosenék egy végletekig kiélezett, de végül elbukott, Spanyolország elleni negyeddöntőből jönnek, és még utazniuk is kell, így nem fér kétség ahhoz, hogy Chema Rodríguez csapata lesz pihentebb. Ezekkel a sanszokkal pedig muszáj élni.


Kiemelt fotó: IHF

Szerző

Vigh Martin

Vigh Martin

Vigh Martin

A Büntető.com szerzője.