Eddig tartott a centernélküliség – vélemény
A két angol gigász – a Manchester City és a Liverpool FC – az idei nyár folyamán igyekszik a legjobbak közé sorolt fiatal centerekkel megerősíteni keretét. A hátunk mögött hagyott idény, valamint a korábbi évek adatai azt mutatták, hogy klasszis kilences hiányában is jól teljesítenek ezek a csapatok, de most ezen a poszton (is) szeretnének magasabb szintre lépni.
A Manchester City és a Liverpool a jelenkor labdarúgásának legszűkebb elitjébe tartoznak immár évek óta. Hogy hova rangsorolja őket a szurkoló, az leginkább csak a szubjektív megítélés kérdése. Amennyiben erről közvéleménykutatást készítenének, akkor az alapján elég vegyes összképet kapnánk az érzelmi alapú indíttatások miatt, de a racionális irányvonalak mentén a legjobb öt közé biztosan, de könnyen lehet, hogy a legjobb háromba is nyugodt lelkiismerettel írhatnánk be a két klub nevét.
Ugyancsak vita nélkül kijelenthető, hogy egyik csapatnak sem volt klasszikus centere a legutóbbi szezonban, illetve az elmúlt évek során, függetlenül attól, hogy a keretben akadtak ezen a poszton szereplő játékosok, de a kevés lehetőség, vagy a szerkezeti és taktikai elképzelések okán mégsem ezt a szerepet töltötték be. Manchesterben Sergio Agüero 2020 elején volt utoljára valóban jó formában és több mérkőzésen át bevethető állapotban, míg Liverpoolban évek óta inkább a szélsők szállítják a gólok nagyobbik részét.
A jövő azonban úgy tűnik, hogy másképp néz ki, mert mindkét klub komoly pénzt áldozva erősít egy olyan gólvágóval, akitől pontosan azt várják, hogy általánosságban, vagy nagyobb időszakokban betöltse a klasszis kilences szerepét és döntő faktor legyen bizonyos sorozatok sorsfordító pillanataiban. A Manchester City így is nagyon gólerős, de nincs igazából kiemelkedő számokat hozó játékosa, míg a Liverpoolnál három szerzett találat nélküli finálé után joggal keresnek ezt a problémát megoldó labdarúgót.
A StatsBomb mutatói alapján nincs hatalmas eltérés a két játékos teljesítménye közt Erling Haaland és a Manchester City
Már most hosszú ódákat lehetne zengeni a norvég támadóról, hiszen évek óta az egyik legnagyobb név a támadók piacán. Az édesapja és az ügynöke által, de maximálisan Erling érdekei alapján meghatározva következik ez a lépés karrierjében, mert megvan benne a fokozatosság, ami a legtöbb esetben nagyon jót tesz.
Az angol bajnoknál abban reménykednek, hogy ő lehet a kulcs a Bajnokok Ligája megnyeréséhez, mert leginkább ott érződik a csapat játékán, hogy a helyzetteremtés a végállomás, nem pedig a pontos befejezés és a gól. Ezzel küzdenek a legrangosabb európai kupasorozatban évek óta, amire megoldást jelenthet a rekordokat döntő Haaland.
Némileg kérdőjelessé teszi a közelmúltját a sok sérülés és az ezek miatti kihagyás, hiszen csak 30 mérkőzésen lépett pályára a 2021–2022-es idényben a Borussia Dortmundban. Hogy ez mennyire a játékos hibája és mennyire vehető elő érte a klub? A sárga-feketék keretét vizsgálva, hogy mennyi sérüléssel küzdöttek a játékosok, inkább írható fel az edzői stáb rovására, mert rendszeresen tapasztalhattuk azt, hogy a nem 100%-os állapotban bevetett játékos újból megsérül és így huzamosabb időt hagy ki, mintha az első alkalommal hagyták volna teljesen felépülni.
Szintén kérdéses, hogy mennyire fog tudni Haaland alkalmazkodni Josep Guardiola stílusához, valamint fordítva is, mert ha a katalán edző maximálisan ki akarja használni Haaland értékeit, akkor ahhoz neki is változtatnia kell az eddig működő rendszerén. Azt már többször is láthattuk, hogy a Cityhez kerülő új igazolások első éve nem sikerül kirobbanóan, sőt többnyire gyengén muzsikálnak, de aztán a legjobbak képesek alkalmazkodni és megtanulni a spanyol edző által kitalált apró dolgokat is, amelyek miatt oly domináns és sikeres a csapat.
Darwin Núnez és a Liverpool FC
Az uruguayi a mainstream köztudatba igazán csak idén robbant be, mikor a Bajnokok Ligájában hat gólig jutott, ami felkeltette a nagyvilág figyelmét. Sokat segített neki, hogy az SL Benfica játékosaként bevette az FC Barcelona, a Bayern München az AFC Ajax és a Liverpool kapuját is, s mindemelett portugál gólkirály is lett.
Viszont valójában már az sokat elárul róla, hogy az Almería annak idején 13 millió eurót fizetett érte, mikor szinte senki nem látta benne azt a kiugró potenciált, amit a spanyolok igen. A másodosztályban 16 gólt jegyzett, majd a LaLiga SmartBank történetének legdrágábban eladott játékosaként költözött a portugál fővárosba. Az első idénye során előbb inkább a helyzetkialakítás és a társak kiszolgálása terén villantotta meg tudása legjavát, de közben az Európa-ligában már így is hét meccsen öt találatot jegyzett. Az elmúlt szezonban aztán előbújt belőle az a gólvágó, aki már Spanyolországban is megmutatta magát valamelyest.
A két lisszaboni idénye során 84 alkalommal lépett pályára, nagyjából 70 percet átlagolva. Ezt nézhetjük pozitívan is, hogy mennyire jól terhelhető, de közben a portugál és az angol bajnokik, illetve kupameccsek közti intenzitást is illik figyelembe venni, ami a liverpooliak esetében különösen igaz. A kérdés vele kapcsolatban inkább az akklimatizáció sikeressége lesz, mert a csapatba való beilleszkedése kevésbé tűnik kérdésesnek. Az összejátékban is igen aktív szerepet vállaló Núnez pontosan olyan labdarúgónak tűnik, aki képes lehet Luis Díazhoz hasonlóan zökkenőmentesen beépülni Jürgen Klopp csapatába.
A két fiatal csatár és az elmúlt évek legjobb topligás centereinek összehasonlítása (Forrás: Twitter / @SawkurGod)Merre tovább?
Nehéz megjósolni, hogy a két fiatal tehetség, akik az előző csapatuknál remekeltek, mire mennek majd a legkompetitívebb bajnokságban. Attól joggal félhet mindkét klub, hogy a klasszikus center nélküli sikeres játékot mennyire ronthatja el egy erre a posztra érkező, mert a Chelsea FC és Romelu Lukaku esete aggodalomra is adhat okot.
Ha negatívan sül el bármelyik igazolás is, akkor azonnal lépéshátrányba kerülhet az adott csapat, mert látva az elmúlt évek bajnoki versenyfutásait, egy hiba is elegendő lehet a riválisnak a sikerhez. Ha pedig mindkét igazolás bejön, az kétségkívül jót tehet a két klub versengésének, hiszen két igazi gólgyárossal megerősödve még élesebb csatározásokban reménykedhetnek a szurkolók, ami tovább növelné a Premier League ázsióját is.
Így még eléggé vakon, messze a szezonkezdettől, amennyivel többre taksálja a közvélemény Haalandot, annyival tűnik nehezebbnek az ő helyzete, mert ott neki is és a City rendszerének is változnia kell, miközben Núnez esetében sokkal inkább tűnik jelen pillanatban úgy, hogy ő lehet az a szükséges puzzle-darabka, amely hiányzott a hátunk mögött hagyott idény döntői során a Liverpool támadószekciójából.
Ami biztos, hogy mindkét csapat szurkolói és az angol focit szeretők is nagy reményekkel várhatják már most a szezont, amely során újabb nagyon szoros és kiélezett versenyfutásban reménykedhet mindenki.
Kiemelt kép: Getty Images