Ég veled, belga „aranygeneráció”!

Meccstirmus – A végére gyorsultak fel az események

A két csapat eléggé ellentétes hangulatban készülhetett a találkozóra. Horvátország egy csalódást keltő játékkal lehozott első mérkőzés után Kanada ellen már meg tudta csillogtatni kvalitásait. Megfelelő rutinnal felvértezve és jól felépített játékkal kíméletlenül lecsaptak Modricék a kanadaiak hibáira. Ez a győzelem azt jelentette Zlatko Dalic csapatának, hogy Belgium ellen már a döntetlen is elég lehet a továbbjutáshoz. A kapitány a „győztes csapaton ne változtass” utat követve ugyanazt a kezdőt küldte pályára, mint amit a Kanada elleni meggyőző siker alkalmával. Középen a Marcelo Brozovic, Luka Modric, Mateo Kovacic trió kirobbanthatatlannak bizonyult, míg elöl a két szélen Ivan Perisic és Andrej Kramaric nyújtott maradandót, utóbbi duplázott az előző mérkőzésen. Betalált a középcsatár Marko Livaja is, aki szintén megőrizte kezdő státuszát Bruno Petkoviccsal szemben.

A belgák jelentősen rosszabb előjelekkel várhatták a mindent eldöntő csoportmérkőzést. Már a Kanada elleni nyitány is elég szenvedősnek mutatkozott, de a győzelem – köszönhetően a kanadaiak rutintalanságának és gyenge helyzetkihasználásának – meglett. Nem így Marokkó ellen. Az afrikaiak a vb eddigi legnagyobb meglepetését okozzák rendkívül szervezett és tudatos játékukkal, ami ellen a belgák is teljesen hatástalannak bizonyultak. A 2–0-s vereség után a sajtóhírek szerint tovább romlott az öltözőben egyébként sem erős egység, egyes játékosok egymásnak estek, az „öregezős” történettel Kevin de Bruyne és Jan Vertonghen került a középpontba. Roberto Martínez – nem meglepő módon – négy helyen is módosított a kezdőcsapaton, kikerültek a Hazard testvérek, illetve Amadou Onana és Michy Batshuayi is, a helyükre Leandro Trossard, Yannick Carrasco, Leander Dendoncker és csatárként ezúttal Dries Mertens került be. A belgáknál maradt a négyvédős felállás, így Dendoncker Axel Witsel mellett ezúttal a középpályán szerepelt, De Bruyne pedig előretolódott a támadóharmadba.

A mérkőzés elég intenzíven kezdődött. Már 10 másodperc után feljegyezhettünk egy veszélyes kísérletet Perisictől, majd nem sokkal később szintén veszélyesen járt a labda a belga tizenhatosnál. A horvátok tehát rendesen bekezdtek, talán megpróbálták nagyon korán eldönteni az érdemi kérdéseket. Kicsit később viszont már akadtak veszélyes belga ellencsapások is, miután a labdavesztések után agresszívan visszatámadó horvát csapatban nem minden esetben zárt jól a középpálya. Egy-két alkalommal De Bruyne vezetésével rá is tudták vezetni a labdát a horvát védelemre, de az utolsó passzokba rendszerint hiba csúszott. Az egész intenzívre sikerült első húsz percet a horvátok végül meg nem adott gólja zárta le. Ezután mindkét fél óvatosabbra vette a figurát. A horvátok tehették, hiszen nekik ideális volt a döntetlen, viszont a belgáknak ez nem volt elég. A vörösök támadósora semmiyen megoldást nem talált a felállt horvát 4-5-1-es fal ellen.

A szünetben borítékolható volt, hogy Martínez változtatni fog. Pályára is küldte Romelu Lukakut, akinek a teljesen hatástalan Mertens helyén kellett áttöréseket elérnie, illetve lekötnie a horvát védőket. A beállítása kétségtelenül veszélyesebbé tette a belga támadójátékot, később Lukaku mégis a mérkőzés negatív hősévé vált. A horvátok kezdték jobban a második félidőt, de a kapu előtt nem voltak precízek, Thibaut Courtois magabiztosan védte a kapura jövő lövéseket. Közben a belgák előtt is adódtak lehetőségek, de többnyire még mindig a horvátok kezében volt a mérkőzés. Livaja helyén Petkovic is jól szállt be a mérkőzésbe és a segítségével sikerült ígéretes helyzeteket kialakítani. A belgák az utolsó húsz percre kezdtek el igazán nyomni, ebben nagy szerepet játszott a Rennes agilis szélsője, Jérémy Doku becserélése. Ő egyre hatékonyabban tudta megbontani a horvátok mély védekezését ebből pedig több hatalmas helyzet is adódott, viszont középen Lukaku mintha el lett volna átkozva. A kapu torkából se sikerült betalálnia, ha jobb formában van, akár több gólt is összehozhatott volna a meccs végén.

Magasles – A cserék élesztették újra a meccset

Az elég nyugalmasan végződő első 45 perc után életre kelt a mérkőzés, nem kis mértékben köszönhetően a cseréknek. Lukaku beállásával jóval erősebb lett a belga támadójáték. Bár a horvát védők küzdöttek becsülettel, sokszor nem tudtak időben menteni, aztán szerencsésjük volt, és Lukaku tulajdonképpen megtette ezt helyettük. Leginkább a jobb oldalon tudtak áttöréseket elérni a belgák. A mérkőzésnek csak jót tett, hogy eközben sokáig a horvátok sem álltak vissza teljesen, a második félidő elején a szépen felépített akciókkal bizonyították is, hogy nem lenne érdemtelen az ő továbbjutásuk. A két szélső védő Josip Juranovic és Borna Sosa is hatékonyan lépett be a támadásokba, viszont a kapu előtt már rendszerint nem hoztak jó döntéseket. Leginkább Sosa ígéretes helyzetekből végrehajtott, de félresikerült beadásai voltak feltűnőek. A horvátoknak a játékuk alapján kétségtelenül jogosan van ott a helyük a legjobb 16 között, de ettől függetlenül jó adag szerencsére is szükségük volt a mérkőzés végén.

Ami jó volt – Josko Gvardiol komplex játéka

Josko Gvardiol már Kanada ellen is a legjobbak közé tartozott, bár ott még a duplázó Andrej Kramaric elvitte előle a show-t. Sziklaszilárd magabiztossággal tudta megállítani a Bayern München szélvészgyors szélsőjét, Alphonso Daviest, ezzel nagy szerepet vállalva a kanadai támadójáték hatástalanításában. Ezúttal is nagy szerepet vállalt. Többször is az utolsó pillanatban mentett, például a mérkőzés legvégén, amikor Lukaku elől tisztázott. Az egész mérkőzést nézve kilenc tisztázással zárt, ami sokat elmond a védekező munkájáról.

Emellett viszont, ami igazán kiemelendővé teszi a teljesítményét, az a támadásokban betöltött szerepe. Elsősorban a második félidőben többször is az ő fellépései tudták megbontani a mélyen visszahúzódó belga védelmi falat. A 95%-os passzpontossága is megmutatja, hogy igen magabiztos a labdával, ráadásul nem csak hátul passzolgatott keresztbe, hanem előrefelé is voltak progresszív jellegű passzai a támadók irányába. Rá merte vezetni a labdát az ellenfelekre, ezzel megosztva a belgák figyelmét.

Ami nem tetszett – A belgák passzivitása az első félidőben

Jogosan vetődhetett fel a kérdés a mérkőzést követő nézőkben/szurkolókban, hogy nem ébredtek-e túl későn a belgák? Megnézve az ezen a vb-n nekik összesen megadatott hat félidőt, leginkább csak egyben, az utolsóban mutattak olyan produkciót, ami alapján joggal lehetne őket odasorolni a legjobb 16 csapat közé. Az első félidőben a horvátok nagyrészt irányították a történéseket, eközben a belgáknál nem látszott semmiféle törekvés arra, hogy kibontakozzanak. Az aszimmetrikus négyvédős felállásban csak a jobbhátvéd Thomas Meunier segítette aktívan a támadásokat, a másik oldalon Timothy Castagne inkább a középső védőkkel egy vonalban passzolgatott, elég kevés kockázatott vállalt előrefelé. Előtte Carrasco rendszerint egyedül maradt a szélen, a horvátok könnyen izolálni tudták. De Bruyne-nek is fokozottan sokat kellett kisegítenie a szélen és ezzel elhagyni kedvelt helyét, a centrumot, közben Mertens pedig teljesen súlytalanul mozgott a védők között. Összességében hiányzott a progresszivitás és ezzel együtt a kockázatvállalás a belgák játékából, amit elvárt volna az ember az ő helyzetükben. A szünet után a fentebb említett okokból már biztatóbb volt a helyzet, de a gól nem jött össze, ez pedig megpecsételte De Bruyne és társai sorsát.

Kiemelt kép: cnn.com