A film központi karaktere, Ray Kinsella (akit a fiatal Kevin Costner alakít) feleségével és lányával egy iowai kukoricafarmra költözik, mert elegük lett a nagyvárosi életformából. A férfi súlyos terhet cipel a múltjából. A már elhunyt édesapjával rossz volt a kapcsolata, ami miatt gyakran őrlődik, és egy tőle kapott, önsorsrontónak is értelmezhető örökséggel küzd: a papa nem követte azt, amit a belső hangja súgott neki, ezért az élete sivárabb volt, mint amilyen lehetett volna. Ray ellenkezően gondolkodik, szeretne különleges, csodaszámba menő dolgokat véghez vinni.
Egyszer, miközben a kukoricaföldjén sétál, megtalálja a – mint később kiderül – égi küldetése. Egy rejtélyes hang azt suttogja neki: „Ha megépíted, eljön hozzád.”
Ray először nem tud mit kezdeni a természetfelettinek tűnő jelenséggel, hiába keresi a hang forrását. Később, miután már többször is hallotta, látomása lesz: egy baseballpályát képzel a kukoricaföldjére, és egy legendás játékos, Shoeless Joe Jackson képe is megjelenik előtte.
A 20. század elejének egyik legjobb baseballosáról beszélünk, akinek nevéhez a sikerein kívül egy eltiltási botrány is fűződik, ami a pályafutása végét is jelentette. Azzal gyanúsították hét játékostársával együtt, hogy eladták az 1919-es nagydöntőt, amelyen csapatuk, a Chicago White Sox vereséget szenvedett a Cincinnati Redsszel szemben. Később ugyan több, az ártatlanságot alátámasztó bizonyíték is előkerült, és a bíróság is felmentést adott a vádak alól, azonban mind a nyolc játékost örökre eltiltotta a Major League Baseball.
A látomás után minden kérdés tisztázódott Ray előtt, aki megosztja a tervét feleségével. Ugyan mindketten tudják, hogy a megvalósítás anyagi nehézségekbe sodorja a családot, mégis belekezdenek a farmjuk átalakításába. A kívülállók hatalmas őrültségnek tartják a vállalkozást, de Rayt ez nem ingatja meg elhatározásában. Miután a pálya megépül, az egyik este lánya, Karin a következőre hívja fel a figyelmét: „Apu, egy férfi van kint a pázsitodon.”
Egy idő után már nemcsak Shoeless Joe, hanem hét másik játékos is játszik a pályán, összeáll az 1919-ben eltiltottak csapata. A család meghökkenve veszi tudomásul, hogy rajtuk kívül senki más, így a feleség, Annie bátyja sem látja a játékosokat, aki attól fél, hogy csődbe jutnak Kinselláék, ezért felajánlja, hogy megveszi a kukoricafarmjukat. Ray azonban tántoríthatatlan, sőt, a korábbi rejtélyes hang visszatér, és egy újabb őrült kalandba sodorja. Ezúttal azt mondja neki: „Vigasztald meg.”
Kezdetben fogalma sincs, kire utalhat ez az égi kérés, de egy szülői értekezleten megvilágosodik.
A rendkívül feszült hangulatú, személyeskedéstől, sértegetésektől sem mentes megbeszélésen Annie vitába száll egy másik jelenlévővel, aki egy író, Terence Mann könyveinek betiltása mellett kardoskodik. Ray a vita közben rájön, hogy a gyermekkorában a profi baseballról álmodozó Mann az, akit meg kell vigasztalnia. A rejtély megfejtésében az is segítette, hogy az író egyik karakterének a John Kinsella nevet adta, valamint az is, hogy a házaspár mindkét tagja ugyanazt álmodta róla: Ray és Mann közösen néznek egy baseballmeccset. Ray rengeteget autózik, hogy találkozzon a szinte remeteként élő Mann-nal, aki eleinte elutasítóan fogadja, majd beleegyezik a közös meccsnézésbe, amely során a titokzatos hang újra utasítást ad, méghozzá a következőt: „Tégy meg mindent.”
A mágikus realizmus, mint a csodák megjelenítésének eszköze
A misztikus hang a mágikus realizmus szüleménye, amely egyéb elemei több ponton is megtalálhatók a filmben. Erre a művészeti irányzatra jellemző, hogy az alapvetően realista megjelenítésben helyenként csodásnak értelmezhető mozzanatok is feltűnnek. Különösen a szentimentális jellegét erősíti az adott alkotásnak. Nemcsak a filmművészet, hanem például az irodalom is alkalmazza, a legkiválóbbnak tartott írók közül többek között Gabriel García Márquez vagy Mihail Afanaszjevics Bulgakov is élt vele. A Baseballálmokban a megjelenése például abban a jelenetben érhető tetten, amikor az egykori kegyvesztett játékost, az akkor már közel négy évtizede halott Shoeless Joe Jacksont eltiltása után mintegy 70 évvel tulajdonképpen rehabilitálják az égiek. Újra fénykorát idéző fizikai állapotban és egykori csapata felszerelésében játszik, értelmezése szerint a mennyországban, ami viszont a földi valóságban egy iowai kukoricafarm.
Világhírű zeneszerzők voltak a radaron
A szentimentális jelleget a mágikus realizmus mellett a remek filmzene is erősíti, ami Phil Alden Robinson alkotásának egyik legnagyobb erőssége. Először Leonard Bernsteint kérték fel a komponálására, de a 20. század egyik zenei ikonjának számító zongoraművész, sztárkarmester és zeneszerző időhiány miatt nem tudta elvállalni a felkérést – akkoriban öt évre tele volt a naptára különböző megbízásokkal. Egy másik, szintén világhírű zeneszerző viszont beleállt a feladatba annak ellenére, hogy Bernsteinhez hasonlóan szintén időhiánnyal küszködött.
James Horner, miután megnézett egy nyers vágást a filmből, annyira el volt ragadtatva, hogy végül rászánta magát a munkára.
Horner zenéje javarészt szintetizátor alapú, de zongora és elektronikus hangszínek is szerepelnek benne. A zene sokat hozzátesz a film által közvetíteni kívánt érzelmek tolmácsolásához úgy, hogy a legkevésbé sem hatásvadász vagy giccses. Például utolsó szakaszban az érzelmi tetőpontot egy teljes zenekar monumentális hangzása teszi még emelkedettebbé, és a baseballjátékosok szellemeinek megjelenésekor is ízlésesen erősítenek rá a hangulatra a misztikus dallamok.
A film zenéje az Oscar-díj shortlistjére is bekerült, de végül nem Horner nyerte 1990-ben az elismerést. Az élet viszont nyolc év múlva kárpótolta a rendkívül termékeny zeneszerzőt: 1998-ban, a Titanic zenéjének komponálásáért kettőt is bezsebelt a filmvilág egyik legrangosabb díjából.
Feloldja az erkölcsi disszonanciákat
A film végig lélekemelő mivoltát némiképp ugyan megtörik a már említett szülői értekezletet megjelenítő képsorok: a Terence Mann könyveiről való vita erőltetett indulatossága, megmosolyogtató mesterkéltsége és főleg a már-már ordenáré vagdalkozások egyáltalán nem illenek a film szellemiségébe, hangulatába. A varázslat azonban csak erre a pár percre törik meg, szóval mindenképpen érdemes megnézni az alkotást, ami összességében rendkívül megindító, és segít bennük feloldani az erkölcsi disszonanciákat. Méghozzá azzal, hogy megadja annak reményét, hogy a minket ért igazságtalanságokat előbb-utóbb helyreigazítják – ha nem földi hatóságok, akkor majd az égi ítészek.
A film előzetese angol nyelven:
Melyik film nyeri a 94. Oscar-díjat?
2,60 – The Power of the Dog (A kutya karmai közt)
Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Egyéb – Nem Sport/Globális/Oscar-díj útvonalon keresztül találhatod meg.
Kiemelt fotó: IMDB
