Egy lemondott meghívó margójára – vélemény

„Egy kézilabda-játékos ennyi idős korában már pontosan meg tudja állapítani, hogy milyen formában van. Így én tudom a legjobban, hogy jelenleg fizikailag és pszichésen sem vagyok jó állapotban, ami nyilvánvalóan a teljesítményemen is látszik” – idézte Tóthot a bejelentést követően a mosonmagyaróvári klub honlapja.

A szurkolók reakciói az első másodpercektől kezdve a két szélsőség irányába mutattak. Egyesek pajzsukra emelték a játékost azért, mert a szokásos, előre jól kitalált nyilatkozatok helyett őszintén beszélt a nehézségeiről, és kellő önkritikával távol maradt a válogatottól, míg a másik tábor szerint a nemzeti csapat szent ügy, amely kapcsán nincs apelláta. A fórumokon folyamatosan éleződött a vita, de az érdeklődés nem is egy, hanem rögtön két szintet ugrott, mikor maga Golovin Vlagyimir is megszólalt nyilvánosan. Később aztán a Nemzeti Sport két publicisztákat is szentelt az esetnek, de a Ferencváros edzője, Elek Gábor is elmondta a véleményét.

Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy ez az az ügy a magyar kézilabdában, amiről mindenki beszél, és bizony ez már önmagában probléma. Sehol sem esik szó arról, hogy például a férfiválogatottnak jelenleg nincs szövetségi kapitánya, az alelnököket felfüggesztették, az akadémiák körül is sok a vita. Most kizárólag Tóth Gabriella kerül terítékre.

Ennek megértéséhez Tóth pályafutását is fel kell vázolnunk röviden. A Mosonmagyaróvár irányítójára először még az akkor a Győri ETO fiókegyütteseként működő Veszprém Barabásban figyelt fel a szakma, a nagyközönség pedig 2014-ben, amikor Németh András bizalmat szavazott a 18 éves játékosnak, és behívta őt a részben hazai rendezésű Eb-re készülő válogatottba. Tóth élt is bizalommal, ennek nyomán pedig széles körben elterjedt az a vélekedés, hogy ő lesz a magyar kézilabda következő klasszis irányítója. Majd jöttek sorra a csapatok.

Az ETO-ban nem tudott igazán gyökeret verni, de Érden és Siófokon sem jött össze a szintlépés, miközben hiába volt többször tagja a válogatott keretének, később nem tudta megismételni a 2014-es szereplést.

Azért tartottam fontosnak ezt feleleveníteni, mert talán ennyiből is jól látszik, hogy Tóth Gabriella egy szimbólum. Ő az a magyar játékos, akinek bár óriási karriert jósoltak, 25 éves korára kijelenthető, hogy nem tudta befutni a remélt pályaívet. Mintha a mostani lemondásnál erről győződött volna meg mindenki, és ez okozza ezeket a szélsőséges véleményeket. Az egykori nagy tehetségünk ma már ott tart, hogy maga mond le a válogatott meghívóról, méghozzá saját rossz formájára hivatkozva.

Szokatlan mindez? Igen, de egyre kevésbé. Ez egy szemléletváltásnak is köszönhető, hiszen korábban teljesen elképzelhetetlen lett volna, hogy egy játékos szellemi fáradtságra, rossz lelkiállapotra hivatkozva lépjen vissza a válogatottságtól. Nem voltak ehhez fogalmaink, ilyesmi nem volt téma a versenysportban. Most azonban már más a helyzet, csak a kézilabdában jónéhány olyan klasszis játékos van (Anna Vjahirjeva, Darja Dimitrijeva, Yvette Broch, s a sor folytatható), akik egy időre szüneteltetik a szerepeltetésüket hasonló okokra hivatkozva, de más sportágakból is jutnak eszünkbe példák. Ez tehát Tóth döntésének a kontextusa, ugyanakkor tény, nála a nem megfelelő fizikai forma is komoly (sőt talán nagyobb) súllyal esett latba. Már a múlt heti cikkemben is kifejtettem, hogy véleményem szerint ilyen esetben a közeg felelősségéről sem szabad megfeledkeznünk. Nem tisztem megítélni, hogy Tóth mikor hibázott a pályafutása során, az azonban biztos, hogy nem szabadott volna hagyni, hogy 25 éves korára ide jusson. Mostani döntése nem lustaság, nemtörődömség következménye, mint ahogyan azt sokan állítják, hanem egy olyan játékos vallomása, aki maga is kétségbe van esve helyzete miatt, és szeretne változtatni rajta. Ehhez azonban időre és nyugalomra lesz szüksége.

„Meglepődtem Tóth Gabriella döntésén, mert számítottam a játékára, bármennyire láttam én is, hogy az utóbbi időben formán kívül van. A sport azonban ilyen, nem lehet folyamatosan, mindig a csúcson teljesíteni” – fogalmazott Golovin Vlagyimir. 

Majd kifejtette, hogy számára leginkább a helyzet kommunikációja a furcsa, hiszen Tóth neki még a válogatottság lemondásáról beszélt, míg a mosonmagyaróvári klub honlapján már azt jelent meg, hogy a távolmaradás csak márciusi meccsekre szól.

[embed]http://legacy.bunteto.com/egyeb-sportok/kezilabda/milyen-kapitany-lesz-golovin-13-erv-mellette-egy-ellene/[/embed]

Bár a legtöbb dologban nem értek egyet a korábban említett Nemzeti Sportos publicisztikákkal, abban feltétlenül igazuk van a szerzőknek, hogy az egyes nyilatkozatok ellentmondanak egymásnak. Egyszerűen fogalmazva kimondhatjuk, hogy valaki nem mond teljesen igazat. Ez főként azért kínos egyébként a feleknek, mert Tomori Zsuzsannával a közelmúltban majdnem pontosan ugyanezt sikerült eljátszani. Tomori lemondta a vb-szereplést, majd nemrég arról nyilatkozott, hogy most viszont várta volna a meghívót.

Ettől függetlenül egyébként érthető, hogy Golovin miért reagált tőle szokatlan vehemenciával. A szövetségi kapitányok számára elengedhetetlen, „mindenki mögöttem” imidzs kiépítését ugyanis kétségtelenül megnehezíti, ha nyilvánosan vitatkozik játékosokkal. Ráadásul a kapitány érvei szakmailag sem teljesen légbőlkapottak, hiszen van abban logika, hogy több mint fél évvel a következő világverseny előtt lehet építkezni, és olyanok is lehetőséget kaphatnak, akik éppen nincsenek csúcsformában, de a későbbiekben még tervezünk velük. Igaz, ősszel Tóth kiváló formában volt, akkor pedig elmaradt a meghívó.

És persze kérdés, hogy innentől mindig elmarad-e? Van erre esély bőven, de talán annak kell szorítanunk, hogy Tóth Gabriella olyan formába kerüljön, ami mellett nem lehet majd kihagyni. Annyira ugyanis nincs jó helyzetben a magyar kézilabda, hogy lemondjunk valakiről, akiben egykoron Görbicz Anita utódját láttuk.