„Elképesztő, tényleg olyan, mintha az álmainkat élnénk, csak ez most a valóság” – interjú a kecskeméti Tóth Barnával

– Nyolc pont a Fradi előnye. A bajnoki cím immár a cél Kecskeméten?

– Haha… Szép lenne persze, de nem tartunk mi ott. Attól, hogy a Ferencvárosnak volt néhány gyengébb meccse, nem kezdhetünk el aranyéremről ábrándozni.

– De ha a valóban ragyogó szereplésetek után nem lenne meg a dobogó, csalódottak lennétek? 

– Azt így kategorikusan nem jelenteném ki, az biztos, az álmaink között szerepel az érem, ami talán nem is csak álom immár. Szóval a dobogó felé kacsintgatunk, nem hiszem azonban, hogy szomorkodnunk kellene, ha lecsúsznánk róla.

– Sokan fejtegetik a kecskeméti titkot, mégis, mi a bravúros produkció kulcsa?

– Nagy titok nincs. Ez egy kiválóan összerakott csapat, a futball valamennyi területét tekintve jól összeálltunk, minden klappol. Kiemelkedő szakmai munka folyik, a játékosok hozzáállása több, mint megfelelő, mindenki egy irányba húz. Ugyancsak lényeges, hogy jó képességű labdarúgók alkotják a keretet, ezért is szerezhetünk olyan gólokat, mint amilyeneket Horváth Krisztofer, Katona Bálint vagy Szuhodovszki Soma lő. És nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a szerencse is mellénk szegődött, bár kőkeményen megdolgoztunk érte.  

– Mekkora szeletet kíván magának a tortából az edző, Szabó István munkája?

– Elég nagyot. Felkészült tréner, minden egyes területre rendkívüli alapossággal figyel, és azzal sem árulok el nagy titkot, ha megjegyzem, munkamániás. Fanatikus. Semmi sem kerülheti el a figyelmét, nem csak a futballszakmai szegmenst, a játék pedagógiai, pszichológiai vetületét is lényegesnek tartja, pontosan úgy bánik velünk, ahogy arra nekünk szükségünk van. De ugyanez elmondható a teljes szakmai stábról. Ami új tapasztalást jelentett Pista bá’-nál, az az edzésmennyiség. Hogy sokkal többet edzünk, mint bármely más klubomnál.

A bajnoki szezon közben is olyanok a tréningek, mint máshol legfeljebb a felkészülés alatt. Az elején furcsálltam is, hogy benne vagyunk már az idényben, közeledünk a hétvégi meccshez, mégsem könnyebbednek a tréningek, de a koncepció működik. Több munkát végzünk el, és sokkal intenzívebben ahhoz képest, mint amit korábban tapasztaltam, de minden egyes hét, minden egyes foglalkozás nagyon tudatosan felépített.

– Abba belegondolsz olykor, hogy két éve nyáron még egy NB II-es újonc együttesbe igazoltál, amelyik idén minden bizonnyal európai kuparészvételre készülhet?

– Hú, ezt elég nehéz egyelőre felfogni, bár nagyon tetszik a gondolat… Elképesztő, tényleg olyan, mintha az álmainkat élnénk. Csak ez most a valóság, ami reméljük, megmarad ilyennek. Már csak azért is nagyon szép ez a történet, mert Kecskemétre még az NB II-be is úgy érkezett meg a játékosok többsége, hogy szeretne stabilan a másodosztályban futballozni, és persze megmutatni, sokkal jobb annál, mint amit sokan gondoltak róla. Ennél immár merészebbek a célok, a motivációnk pedig nem hagyott alább.

(Forrás: BAON)

– De lehet, hogy éppen ez a „titok”? Hogy jó érzékkel kiválogatták azokat a játékosokat, akikről máshol lemondtak, vagy még nem eléggé bíztak bennük, akik emiatt is sikerre éhesek, akikben ég a bizonyítási vágy. 

– Igen, ezek a szempontok valóban sokat nyomtak a latban a kiválasztásnál. Hogy a keret minden egyes futballistája igencsak motivált legyen, sikeréhes, olyan személyiségeket kerestek, akik jó csapatemberek. Pista bá’ nem híve az egyénieskedésnek, egész pontosan annak, ha valaki nem a csapatérdeket helyezi előtérbe. De nincs is nálunk ilyen.

– Az a jó, hogy példaként szolgálhattok a sokszor túlságosan is légiósított, illetve össze-vissza igazoló együtteseknek. Hogy így is lehet.

– Nem gondolkodtam azon, mennyire lehet ez másoknak példa, abban viszont bízom, hogy a szereplésünk apropóján több sportvezető fejében is megfordul, érdemes NB II-es játékosokhoz nyúlni, hogy a teljesítményünkkel felhívjuk a figyelmet arra, a másodosztályban is futballoznak értékes labdarúgók, akiknek valamilyen okból addig nem sikerült kiteljesedni.

– Ahogyan eddig neked sem?

– Igen, elég sokáig kerestem az utamat, a helyemet, ahol meg tudnám mutatni magam. Ritkán sikerült, most végre igen. Most kerültem a helyemre.  

– Min kellene változtatnunk ahhoz, hogy az egyébként jó képességű játékosok ne vesszenek el a honi futball erdejében?

– Bízni bennük. Az nem elég, hogy valaki pusztán lehetőséget kap, egy-két meccset, vagy fél órát, kell egy tudatos, jól működő szakmai stáb, amelyik bízik benne, tudja, mit lehet kihozni a játékosból, és felismeri, mi kell neki a jó teljesítményhez. Ha az én példámat vesszük, a kecskeméti szakmai stáb fizikálisan és taktikailag is felépített, de ezt nem lehet egy hónap alatt elérni, kellett hozzá egy szezon a másodosztályban.

A megoldás a kemény munka és a tudatos építkezés. Meg kell látni a játékos erősségeit, külön munkára fogni, és egy hosszú távú fejlődési folyamatot kínálni. Azt nem lehet egy fiataltól elvárni, hogy egyik pillanatról a másikra klasszis futballal rukkoljon ki.

– Nyilván a legnehezebb, és visszatérő téma, hogy miképpen integrálod az utánpótlásból kikerülő játékost a felnőtt futballba.

– Valóban nagyon nehéz feladat. És nem állítom, hogy nem figyelnek rá oda idehaza, mert számos klubban igyekeznek ezt a lehető leghatékonyabban megoldani, ettől még az átmenet az utánpótlásból a felnőtt futballba rendkívül macerás. Már csak azért is, mert mindenkinek más időtartamra lenne hozzá szüksége, lásd a saját példámat. Huszonhét éves koromra lettem NB I-es játékos.

(Forrás: kecskemetite.hu)

– Nem pusztán ezért, két másik szempontból is különleges alakja vagy az élvonalnak: egyrészt nem nagyon játszanak benne egyetemet végzett labdarúgók, két méterhez közelítő csatárok meg pláne nem. Az előbbivel kezdve, honnan jött a Műegyetem, és hogy ott műszaki menedzsernek tanulj?

– Valamelyest családi örökség: a szüleim gépészmérnökök, az egyik testvérem ugyancsak a Műegyetemen tanult, a másik két tesóm szintén továbbtanult a középiskola után. Nekem a matek és a fizika adott volt, azokban számítottam jónak, ráadásul mindig a műszaki dolgok érdekeltek. Szóval az, hogy elvégzek egy egyetemet vagy főiskolát, nem volt kérdés, ám mert a futball mellett a gépészmérnöki szak elég húzósnak ígérkezett volna, már csak a legendásan nehéz tárgyak miatt is, a műszaki menedzserképzés tűnt a megfelelőnek. És nagyon örülök, hogy ezt választottam, megtaláltam benne a helyem.

Tökéletes egyensúlyra leltem a gazdasági és a műszaki tárgyak közt, utóbbiakban éppen annyira kellett csak mélyre ásnom, amennyire még érdekelt. Hogy mit takar pontosan a műszaki menedzser kifejezés? A közgazdászhoz áll a legközelebb, sokan projektvezetőként helyezkednek el. Értékelni kell az egyes folyamatokat, vezetni egy csapatot, átlátni a cég vagy a termelés műszaki részét, ahogy a financiális oldalát szintén. A képesítéssel a pénzügytől a környezetvédelemig széles skálán helyezkedhetsz el.

– Az alacsonyabb osztályokban játszva simán belefért az egyetem?

– Ha nem is simán, de belefért. Az Újpest utánpótlásában játszottam, amikor elkezdtem, onnan kerültem a Honvéd akadémiájára, az NB III-as második csapatban játszottam akkor, és mert Pesten éltem, az órákra is úgy ahogy be tudtam járni. 

– Úgy ahogy?

– Nem állítom, hogy engem láttak a legtöbbet az egyetemen, de ha reggel edzettünk, a délutáni órákon részt vettem, ha később tréningeztünk, a reggeli szemináriumokra is bejártam. Emiatt is végeztem el valamivel lassabban, öt év lett a három és fél éves kurzusból, de az ilyen a Műegyetemen amúgy sem ritka.

– Mindig is jófejű diáknak számítottál?

– Egyáltalán nem. Illetve matekból és fizikából igen, de csak abban a két tárgyban voltam jó. A többiből meg átmentem. Azokból leginkább csak annyit tudtam, amennyi rám ragadt az órákon. Tudtam, mivel akarok foglalkozni, és arra összpontosítottam.

– Van immár némi tapasztalatod NB I-es játékosként. Mit gondolsz, összeegyeztethető lett volna a tanulás a legmagasabb osztálybeli futballal?

– Az azért nagyon nehéz lenne. Meg lehet persze oldani, fiatalon mindent meg lehet, időd történetesen lenne rá, energiád kevésbé. Bajnoki szezon közben az edzések után nekiállni tanulni azért elég kimerítő. A vizsgákra nem szabadna rágörcsölni, el kellene tudni fogadni, hogy néhányon megbuksz, hogy kevesebb kreditet csinálsz meg egy fél év alatt. És azért az is alapfeltétel lenne, hogy az egyetem támogasson, hogy elfogadja, kevesebbet jársz be.

– De elkezdted volna az egyetemet NB I-es játékosként is, ugye?

– Ha Pesten játszom, igen. De nehéz kérdés, s egy idő után biztos a háttérbe szorult volna a tanulás.

– Ha tizenhat évesen, amikor fontolgattad, hogy befejezed a futballt, valóban abbahagyod, ma már műszaki menedzser vagy egy nagy cégnél?

– Azt nem tudom, mekkora cégnél, de valószínűleg igen, és úgy a mesterképzést is a nyakamba veszem.

– Elmondtad korábban, hogy akkor, tizenhat évesen nőttél tizenöt-húsz centit, szétesett a mozgásod, kikerültél az Újpest ifiben a kezdőcsapatból. De biztattak, hogy ne add fel?

– Igen. Az U19-es együttest irányító Mundi Viktor leült velem, elmondta, nem hagyhatom abba. Rám bízta, hány edzésre jövök el, hogy mennyit akarok focizni, de kért, ne adjam fel és ne igazoljak el. Én meg maradtam, és egyetlen edzést sem hagytam ki. Tudta, ez egy átmeneti állapot, és a hirtelen növekedés után idővel összeáll a játékom.

– Gyerekfejjel piszok nehéz volt ezt feldolgozni? Hogy tehetetlenül szemléled, képtelen vagy olyan futballt produkálni, amit addig igen, ami addig a maga természetességével jött belőled.

– Valóban nehéz ügy. Főként azért, mert értelemszerűen nem láttam előre a folyamatot. Ha tehetem, elmondom az érintett fiataloknak, ne ijedjenek meg, természetes velejárója a serdülőkornak. Hogy ha hirtelen nagyot nősz, szétesik a mozgásod, azt újra össze kell rakni, ezért aztán muszáj türelmesnek maradni, hinni abban, hogy fél év múlva rendben leszel. Nem szabad, hogy elveszítsd az önbizalmad. 

– Küldetésednek tartod, hogy segítsd azokat, akik hasonló cipőben járnak? 

– A küldetés szó erős, de ha beszélgetek fiatalokkal, igyekszem elmesélni a történetem, nyomatékosítani bennük, nem szabad kétségbe esni. Higgyenek az elvégzett munkában, magukban, hogy hozzáértéssel jó dolgokat hozhatnak ki a testükből. Az is fontos volt, hogy támogató közegben nőttem fel, a családomra mindig számíthattam. A mélypontom után fél évvel felkerültem az idősebb korosztályba, onnan elindult egy pozitív folyamat.

– Sokaknak jó példa lehetsz, de neked akadt-e valaha példaképed?

– Az elmúlt években Szalai Ádám vált azzá. Leginkább a válogatottban mutatott alázatos futballjával. No meg amiatt is, hogy bár korábban sokan szidták, állandóan kritizálták, ő ment tovább a maga útján, ezzel pedig nagyon tudtam azonosulni. A pályán belüli szerepével is, hogy nem mindig ő nyújtotta a leglátványosabb játékot, mégis kulcsfigurája és vezére volt a csapatnak.

– Téged is ért bántás? És itt elsősorban a termeted miatti esetleges beszólogatásokra gondolok.

– Hogyne! De nem trágár módon, inkább találtam szellemesnek a jelzőket, amiket rám aggattak. Toronydaru, zsiráfetető, ezek számítottak a jópofábbnak. Általában a barátaim jegyezték meg, és adták aztán tovább nekem.

Fiatalon persze jobban megérintett a bántás, ma már lepereg rólam. De hát mindig kilógtam a tömegből, volt időm hozzászokni.

– Előnynek vagy hátránynak gondolod inkább a magasságodat?

– Előnynek, egyértelműen. Sikerült a fizikumomat, az izomzatomat a magasságomnak megfelelően felépíteni, megtanultam a termetem minden pozitív aspektusát kihasználni. Ilyen például a vele járó fizikai erő, mert mégiscsak kilencvenhat kiló vagyok, ami azért a párharcoknál, érkezéseknél, fejeléseknél, ha be kell fordulnom, számít, nehezen tudnak mit kezdeni vele a védők. A magasságom dacára a fejjáték pontosságában, az emelkedést tekintve is nagyon sokat fejlődhetek még.

– Korábban azt is elmondtad, az NB I-et a lelked mélyén már elengedted, amikor Kecskemétre igazoltál, legfeljebb az álmaidban szerepelt. Az álom azonban megvalósult. De vannak-e még álmaid?

– Természetesen. Most például az, hogy megverjük a Mezőkövesdet. Az is egyfajta álom, hogy elérjem a száz első osztályú meccset. De a következő jelentősebb lépcsőfok a karrieremben az lenne, ha az élvonalban is góllövő csatárként tudnám elfogadtatni magam. Szeretném elérni, hogy a góljaim miatt jegyezzék meg a nevem.

Kiemelt fotó: YouTube