2009. november 5-én nagy érdeklődés mellett került sor a New Mexico Lobos és a Brigham Young University csapatainak mérkőzésére az Egyesült Államok női egyetemi labdarúgó-bajnokságában.
A találkozón a hazaiak egyik játékosa, Elizabeth Lambert valóságos ámokfutást rendezett a pályán: volt, akit ököllel vert hátba; volt, akit térddel rúgott hasba; mást pedig a copfjánál fogva rántott le a földre az ellenfél játékosai közül, és a becsúszó szerelései is indokolatlanul durvák voltak.
Gyorsan szenzáció lett a történtekből
A játékvezető csak egy sárga lappal figyelmeztette az önmagáról teljesen megfeledkező lányt, de a szövetség a mérkőzés után – látva a durvaságokról készült felvételeket – két mérkőzésre eltiltotta Lambertet, akit a klubja is megbüntetett: egy ideig az edzéseket sem látogathatta.
Lambert – akinek brutalitásai előtt érthetetlenül állt a futballvilág – a mérkőzést követően két héttel egy interjúban megpróbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.
„Mélységesen megbántam, amit tettem, és tudom, hogy egész életemben kísérni fog – mondta a liga egyik legtehetségesebb játékosának tartott hátvéd. – Mindig, amikor megnézem a videót, azt mondom magamnak: »Ez nem én vagyok«. Annyira sajnálom. Nem tudom elhinni, hogy ezt tettem.”
A női durvaság nagyobb visszhangot vált ki
A húszéves egyetemista ugyanakkor némiképp árnyalni is szerette volna a róla kialakult képet. Állítása szerint az egyik játékost véletlenül ütötte meg; más, durvaságnak tűnő tettét pedig félreértelmezték vagy kiragadva a szituációból kizárólag az ő brutalitásának tüntették fel, egy-két kiragadott szabálytalanság esetében pedig nem is ő látható a felvételen.
Ezen kívül azt is elmondta, szerinte egy-két incidens „fel is lett fújva”, mivel női mérkőzésen történt, így sokkal nagyobb figyelmet váltott ki, mintha férfi játékos tette volna.
„Nekik sokkal inkább elnézik, ha durváskodnak. A nőkre még mindig úgy tekintenek, hogy csak passzolgatják a labdát, majd gólt lőnek. De ez nem így van. Mi is nagyon keményen edzünk, hogy elérjük a lehető legmagasabb szintet, és a futball fizikai részének nálunk is egyre nagyobb szerepe van”
– vélte Lambert.
Az egykori védő arra is kérte a futballrajongókat, ne törjenek pálcát felette csak azért, mert egy mérkőzésen nem tudott uralkodni magán:
„a videó alapján valóban egy szörnyetegnek tűnhetek, viszont nem tartom magam ilyen típusú játékosnak. Nem azért vagyok a pályán, hogy másokat bántsak.”
Hozzátette, a történtek után a felháborodott szurkolóktól rengeteg, minősíthetetlen stílusban írt üzenetet kapott, néhányan pedig a szülei személyes adatait is közzétették – úgy érzi, ezt azért nem érdemelte meg.
Nem tudni, mi történt vele a továbbiakban
A történtek után Lambert azzal is tisztában volt, hogy amit tett, nemcsak rá, hanem a csapatára és a női labdarúgásra is rossz fényt vet: „mérges vagyok magamra azért, amit okoztam a játékostársaimnak, az egyetememnek, a sportágamnak, hiszen sok nő nagyon keményen megdolgozott azért, hogy tiszteljenek minket.”
Ami pedig Lambert további sorsát illeti, a játékos az esetet követően visszavonult a nyilvánosságtól, bejegyzéseket sem tett közzé a közösségi médiában. Arról sem tudni semmit, hogy alakult a labdarúgó-pályafutása és a magánélete.
Kiemelt fotó: Sportsmanor