Grifo, a fekete-erdei grundok virtuóza

Grifo, a fekete-erdei grundok virtuóza

2022. ápr. 30.

Kissé nehézkes karrierkezdet után most már évek óta az éppen európai porondra igyekvő SC Freiburg egyik, ha nem a legfontosabb kulcsemberének mondhatja magát Vincenzo Grifo, akit szintén Christian Streich formált kész játékossá. Az olasz-német játékos kreativitása a pforzheimi grundról ered, de most már taktikai szempontból is igazán érettnek számít, ennek köszönhetően pedig már a Bundesliga legjobb szélsői között tartják számon.



A Grifo-család Olaszországból, Szicíliából származik, de a kis Vincenzo 1993. április 7-én már a Fekete-erdőben található kisvárosban, Pforzheimben látta meg a napvilágot. Itt is kezdett el focizni alig hároméves korában a VfR Pforzheim színeiben, majd egészen 18 éves koráig a szülővárosában maradt. 2006 és 2010 között a szintén városon belüli Germania Brötzingennél játszott, majd egy évre visszatért első csapatához, amely egy egyesülés következtében már az 1. CfR Pforzheim nevet viselte. Ifi korában tulajdonképpen egész nap futballozott, ha éppen nem edzésen volt, a grundon rúgta a bőrt társaival – erről a Kicker és a DAZN közös futballpodcastjében beszélt részletesen. Ezáltal egy igazi (futball)romantikus történet az övé, hiszen nem egy profi akadémián lett kiképezve, hanem a vele született képességeit tudta a grundon hasznosítani, tulajdonképpen a hagyományos, természetes úton lett belőle egy igazán technikás játékos. Grifo elmondása szerint, ha nem ezt az utat járta volna be, biztosan nem ugyanaz a játékos lenne, aki jelenleg, és ő nagyon büszke az általa bejárt útra. Ez az a grundmentalitás (Bolzplatzmentalität), ami hősünkben abszolút megvan, és sajnos Németországban is egyre inkább kihalófélben van.



Kissé nehézkes áttörés


Az olasz származású fiatalra 2011-ben a közeli Karlsruher SC figyelt fel, és átigazolta a saját utánpótlásába. Nem is okozott csalódást, egyből alapemberré vált az U19-s csapatban a korosztályos, délnyugati regionális bajnokságban. Ennek megfelelően 2012-ben a már ekkor is élvonalbeli TSG Hoffenheim csapott le rá, ahol kezdetben a negyedosztályban szereplő második csapatban játszott a nem rég a jelenleg élvonalbeli Arminia Bielefeldtől elbocsátott, elismert utánpótlásedzőnek számító Frank Kramer kezei alatt. Már ekkor kiderült, hogy a bal szélen érzi igazán otthonosan magát, gólerős játékával pedig október 19-én, a Greuther Fürth ellen már az élvonalban is bemutatkozott.



auto_altHoffenheimben mutatkozhatott be az élvonalban, de mégsem tudott ott megragadni. (Forrás: Getty Images)



Markus Babbel edző fokozatosan építette be a csapatba, egyre több lehetőséget adott a szélsőnek, viszont miután a rossz eredmények miatt a Hoffenheim a kiesés szélére sodródott, edzőjének nem volt maradása. A szezon végén Markus Gisdol már egyáltalán nem számított rá, amikor a sinzheimiek végül osztályozóval tudták kiharcolni a bennmaradást. A helyzet a következő szezonra sem változott, így Grifo 2014 januárjában kölcsönbe az ekkor a 2. Bundesligában szereplő Dynamo Dresdenhez került. Itt már lehetőséghez jutott, viszont kitűnnie nem sikerült, így 2014 nyarán a szintén másodosztályú FSV Frankfurthoz vezetett az útja, ahol aztán eljött az áttörés. Grifo először tudta profi szinten is megvillantani rendkívüli képességeit a varázslatos szabadrúgásaival, cseleivel. A jobb lábát az egész másodosztály megtanulta félni, végül hét találattal és kilenc gólpasszal zárta a szezont a bajnokságban.



Az első megérkezés Freiburgba és a Streich-faktor


Jó teljesítménye nem maradt rejtve, és nagy szerencséjére a feltörekvő fiatalokhoz rendkívüli módon értő Christian Streich igazolta őt át a Hoffenheimtől az SC Freiburghoz. A cél a 2015-16-os szezonban egyértelmű volt. Vissza kellett juttatni az élvonalból elég peches módon pont ekkor kieső csapatot az első osztályba, a vállalkozás élére pedig Grifo állt. Formája a tavaszi szezonra vált ellenállhatatlanná és vele együtt a csapat is elkezdett szárnyalni. Egy végül 12 meccsesre nyúló, 11 győzelmet számláló veretlenségi szériával a csapat kétséget sem hagyva jutott vissza az élvonalba, amiből Grifo 14 góllal és 15 gólpasszal vette ki a részét, amely értékekkel az egész ligából is kiemelkedett. Eleinte Streich még Nils Petersen mellett próbálgatta az egyik centerként, viszont a játékos itt nem érezte magát olyan jól, túl kötöttnek bizonyult számára ez a pozíció. Mutatja Streich edzői kreativitását, hogy ezt észrevéve több szabadságot adott Grifónak, kirakta a bal szélre, ahol aztán össze is állt az azóta is hatékony és együtt lévő Christian Günter - Vincenzo Grifo páros. Tükörszélsőként már sokkal jobban kijött a kreativitása, illetve az erős jobb lába. A szabadság viszont természetesen nem jelentette azt, hogy teljesen kivonhatta magát a csapatszintű feladatok alól. A grundnak köszönhetően ugyan megvoltak Grifo alapvető erősségei, amikkel profi szinten is érvényesülni tudott, viszont fel-felrótták neki hiányos védekezőmunkáját és taktikai éretlenségét. Streichnél ezekben is szintet lépett, elmondása szerint a freiburgi mester által vált kész játékossá, aminek azóta több ízben is hangot adott. Az alábbi interjúban kiemelte, hogy mit adott számára a freiburgi ikon.


„Emlékszem egy mérkőzésre a Greuther Fürth ellen a másodosztályban, 5–2-re nyertünk, két gólt lőttem és két gólpasszt adtam. A világ legboldogabb embere voltam, viszont leüvöltött engem, mert az én labdavesztésem után kaptunk egy gólt. Nagyon ideges volt. Világossá tette számomra, mi az a maximalizmus. Sokan csak megdicsértek volna, viszont ő mindig a hibáimra emlékeztetett.”


Grifo ezután az élvonalban is alapember maradt, és nem is vallott szégyent. A csapat assziszt-királyaként (11 gólpassz) oroszlánrészt vállalt a feljutóként szenzációsnak számító, európai kupaindulást jelentő hetedik helyből.



auto_altGrifo és Streich kapcsolata igazán különleges, de ez a meccsek során is látszik. (Forrás: Getty Images)



Sikertelen kitérő Mönchengladbachba és Hoffenheimbe


Grifo 2017 nyarán a szintlépés reményében a Borussia Mönchengladbach ajánlatát fogadta el, amely hatmillió eurót sem sajnált érte. A játékos bizakodóan tekintett az új kihívás elé, viszont az igazolás végül visszafelé sült el. Már eleve az nem tett jót neki, hogy egy kellemetlen porcsérülés miatt a szezon elejét kénytelen volt kihagyni. Bár ezután alapvetően az őszi szezonban megkapta a lehetőséget, egy-két meccstől eltekintve nem tudott kitűnni teljesítményével, ami azzal is magyarázható, hogy Dieter Hecking edző bizalmát nem nyerte el, ezzel együtt pedig nem kapta meg a szükséges szabadságot a pályán – adódóan Hecking konzervatívabb elképzeléseiből. Márpedig ez a két tényező alapvető fontosságú Grifo számára, ezeket biztosította számára Streich Freiburgban. Egy-két rosszabbul sikerült mérkőzés után a tavaszi szezonban már csak elvétve kapott lehetőséget. Thorgan Hazard lett vele szemben az első számú választás a bal szélen.


Grifo – látva, hogy a Gladbachnál nem marasztalják – 2018 nyarán a Hoffenheim ajánlatát fogadta el. Örömmel tette ezt, hiszen korábban itt kóstolhatott bele először a profi futballba, úgy érezte, hogy hazatér, ráadásul a Bajnokok Ligája-szereplés is külön motiváció volt számára. Ám ez a hazatérés végül – szintén – balul sült el. A fő probléma az volt, hogy Julian Nagelsmann rendszerében elég ritkán kapott lehetőséget kedvenc pozíciójában, a bal szélen, helyette főleg a centrumba kényszerült, ahol sokkal behatároltabb lehetőségei voltak. Télen a kevés lehetőség miatt felüdülés lehetett számára, hogy a Freiburg kikölcsönözte őt. Ezután mintha kicserélték volna, azonnal megkapta a bal szélt, ahonnan gólokkal és gólpasszokkal segítette csapatát. 2019 nyarára visszatért Hoffenheimbe, de világossá vált számára, hogy Alfred Schreuder sem fog neki túl sok lehetőséget adni, ezek után pedig Grifo számára megkönnyebbülés lehetett, hogy az átigazolási időszak lezárultával végül sikerült a végleges transzfer Freiburgba. Kissé nehézkes visszarázódási peridódus után ott folytatta régi-új állomáshelyén, ahol abbahagyta, lendülete pedig egészen mostanáig töretlen.



CSAPATA KREATÍV FORRÁSA A PÁLYÁN


Grifo két legfőbb erőssége, amiket a grundról hozott magával, a kiváló rúgótechnika és a cselező készség. Amikor 2014-ben először keltette fel a szélesebb közvélemény figyelmét az FSV Frankfurtnál, többek között a szabadrúgásaival tűnt ki a többiek közül. Azóta is rettegik jobb lábát az ellenfelek, hiszen bármikor képes a felső sarokba csavarni a labdát. Nem véletlenül ő az első számú végrehajtója a pontrúgásoknak a Freiburgnál, az eredményesség pedig csak őt igazolja. A fekete-erdeieké a liga egyik legveszélyesebb csapata pontrúgásokból, ennek kíméletlen lenyomata volt a novemberi, mönchengladbachi 6–0-s győzelem. A hatból négy gól az ő beívelt szögletei, illetve szabadrúgásai után jött, a gladbachi védelem képtelen volt mit kezdeni a precíz labdáival. Természetesen felépített támadások közben is képes kamatoztatni rúgótechnikáját, mint például az átforgatásoknál, ezzel pedig a támadások egyik legfőbb szervezőjévé tud előlépni.


Ami a kreativitásával és a cselező készségével együtt jár, az az ellenfél letámadásával szembeni ellenállósága (presszing rezisztencia). Akkor sem jön zavarba, amikor adott esetben négy-öt játékos veszi körül, kis területen is jól meg tudja tartani a labdát, egymás után több embert is képes átfűzni. Ez például egy tipikusan olyan jellemző, amit a grundról hozott magával és profi szinten is képes hasznot hajtani belőle. Ezen képességével tudja megtörni az ellenfél nyomását, illetve elindítani a gyors kontrákat, amik a Freiburg fő erősségei közé tartoznak.



auto_altEzen a Eintracht Frankfurt elleni mérkőzésen is csapata egyik legjobbja volt 1-1 góljával és gólpasszával, sokszínűségének köszönhetően a freiburgiak bal oldala itt is veszélyesnek bizonyult. A fenti szituációban látható, hogy egy mély labdaszerzés után a Frankfurt rögtön készen állt az azonnali visszatámadásra, viszont Grifo (32) nem jött zavarba. Észrevette a centrumban teljesen üresen álló Luca Waldschmidtet (11), és a frankfurtiak gyűrűjéből hajszálpontosan tette be neki a labdát, így indulhatott a freiburgi kontra.



auto_altA fenti szituáció folytatása: Waldschmidtet a gyorsan visszazáró középpályások utolérték, ezzel lelassult a támadás. Ekkor került Grifo újra előtérbe, hiszen észrevette a túloldalon az üresen labdára váró Sallai Rolandot (22), akit pontosan meg is tudott játszani, épp mielőtt még a freiburgi támadás ellehetetlenült volna középen. Ezzel ellentétben sikerült új lendületet vinni a játékba, a lendületből befelé induló Sallait pedig Martin Hinteregger (13) csak egy szabálytalanság árán tudta megállítani.



TAKTIKAI ÉRETTSÉG


A fenti szituációból is kitűnhetett, hogy a szélről indulva Grifo szívesen kalandozik be a centrumba, ahol képes átvenni az irányítói feladatkört is. Amikor a csapat 4-4-2-ből kiindulva játszik, a formációból adódóan nincs a pályán dedikált tízes, ilyenkor pedig kulcskérdés, hogy ezt a csapat hogyan kompenzálja, erre tud Grifo hatékony megoldás lenni. Kiválóan alkalmazkodik viszont ahhoz is, amikor Streich – az utóbbi években általa előszeretettel favorizált – 3-4-3-s alapfelállásra vált, ilyenkor ő tölti be a bal oldali tízes pozícióját. Szerepkörét jól alátámasztja gólpasszainak a száma, amely az utóbbi években folyamatosan tíz körül mozgott. A félterületből, illetve a centrumból ösztönösen érzi, hogy mikor, milyen ütemben indulnak be mélységből társai, így pedig hatékonyan képes őket helyzetbe hozni.



auto_altSzintén az előbb említett, Frankfurt elleni mérkőzésről van a következő szituáció. A freiburgiak harmadik gólját Grifo (32) készítette elő, egy mély labdaszerzés után került hozzá a labda, centrálisabb helyezkedésének köszönhetően pedig azonnal megindult az ellenfél kapuja felé, beindította a kontragépezetet. Egészen a félpályáig nyargalt, ahol észrevette, hogy a frankfurti védősorból Hinteregger (13) lemaradt, aki mögött Lucas Höler (9) indult be, Grifo pedig pontos, mélységi indítással szolgálta ki. Hölernek már csak a kapuig kellett nyargalnia és befejezni a kontrát.



Grifo számára ezt a mértékű szabadságot, leginkább a mögötte fel-alá futó Günter biztosítja. Kettejük játékkapcsolata kiemelkedő, mintaszerűen kiegészítik egymást. Günter elsősorban védő, így bár nagyon szívesen csatlakozik a támadásokhoz, egy az egy elleni párharcokba nem szívesen bocsátkozik. Ilyenkor szokott opciót biztosítani számára Grifo, aki pedig éppen ezekben a legerősebb, de kényszerítőket is szívesen kezdeményeznek egymással. A mérkőzések során tisztán visszatükröződik, hogy ők már elég régóta együtt játszanak, szinte vakon megbíznak egymásban, tudják, hogy a másik mikor indul be. Nem véletlenül említették már több ízben is a Freiburg bal oldalával kapcsolatban a Schokoladenseite jelzőt.



auto_altEzen a VfL Wolfsburg elleni mérkőzésen Jonathan Schmid (7) szerzett labdát a felezővonalnál. A labda Hölerhez (9) került, aki elkezdett befelé futni. Grifóhoz (32) továbbított, hiszen a wolfsburgi középpályások zárták a középső folyosót. Az olasz szélső azonnal érezte, hogy Günter (30) teljes lendületből érkezik mögötte és első érintésből indította is játszótársát, nem kezdett önálló akciózásba Maxence Lacroix (4) ellen. Günter centerezéséről a középen a kapu elé érkező Ermedin Demirovic (11) éppen csak lemaradt.



A kölcsönhatás természetesen fordítva is működik. Bár Grifo Streichnél sokat fejlődött védekezésben is – szorgalmasan zár vissza, tudatosan fedezi a passzsávokat – azért előfordul, hogy átjátsszák vagy későn ér vissza, ilyenkor pedig Günter az, aki őt kisegíti.



ÖSSZEGZÉS


A 29 éves játékos kitartó munkával és a tehetségének kibontakoztatásával a német élvonal legjobb szélsői közé emelkedett. Technikai képességei idővel magas szintű taktikai fegyelemmel és érettséggel is párosultak – nagyrészt Christian Streich munkásságának köszönhetően. Freiburgban biztosítva van számára az a bizalmi környezet, amiben ki tud bontakozni, éppen ezért nehéz elképzelni őt máshol. Talán eredeti hazájában, Olaszországban próbálhatja még ki magát egyszer – tavaly nyáron például a Sampdoria és a Fiorentina érdeklődött iránta.


Joggal követelik Grifót az olasz válogatott keretébe. A squadra azzurrában 2018 novembere óta hatszor már pályára léphetett, két gólt is szerzett, viszont sem a tavalyi Európa-bajnokságra, sem a mostani, hatalmas kudarccal végződő világbajnoki pótselejtezőkre sem nevezte őt a szűkített keretbe Roberto Mancini. Elnézve a teljesítményét, ez már egyre inkább csak idők kérdése.


Borítókép: Getty Images

Szerző

Lázók Gergely

Lázók Gergely

Lázók Gergely

Tanár szakos egyetemi hallgató vagyok, aki német szakosként a német és az osztrák futballról igyekszik áttekintést nyújtani az olvasóknak. Elsősorban a futball taktikai részében szeretek elmélyülni, de igyekszem más műfajokban is megnyilvánulni. Hiszem, hogy létezik objektív sportújságírás és én maximálisan igyekszem is eszerint tevékenykedni.