– Növeli a bajnoki cím értékét, hogy az ugyancsak nagy terveket szövögető BVSC-t előzték meg végül simán?
– Nagyon kiegyenlített bajnokságot nyertünk meg, azért sokáig jött velünk a BVSC és a Veszprém. A hosszabb hajrában már csak a BVSC-vel versenyeztünk, de talán a végét mentálisan és kondicionálisan jobban bírtuk.
– Az utóbbi különösen fontos szempont?
– A teljesítményünk egészét igyekszem értékelni, nem csak egy összetevőt figyelek, bár ebben kétségtelenül erősek voltunk, és a fizikai állapotunk is segített abban, hogy bajnokságot nyerjünk.
– Az elmúlt szezonban bevallása szerint is egy ütőképes, erős együttes kialakítása volt a cél, valamint a csapaton belüli generációváltás sikeres menedzselése. Idén merészebb tervek fogalmazódtak meg?
– Egyértelműen. Az elnök úrral beszélgetve abban maradtunk, jó lenne az idén megnyerni az NB III Nyugati csoportját.
Két év eltelt azóta, hogy átvettem a társaságot, az még egy másik csapat volt, fiatalítanunk kellett. Az első év az alapok lerakásáról szólt, ám mert a második hellyel elég jól sikerült az előző szezon, azt gondoltuk, érdemes rástartolni a bajnoki címre.
– Már akkor, a III. Kerület mögött végezve azt gondolta, idén feljuthat a Mosonmagyaróvár?
– Azt éreztem, hogy erős a mag, szilárd a kohézió, bíztam benne, hogy a nyári átigazolásokkal ez még tovább acélosodik. Nagyon konkrét játékosprofilokat kerestünk, olyanokat, akik beleillenek a játékfilozófiánkba, akik képesek könnyen és jól beilleszkedni. Egy rövid átmeneti időszak után, amikor hátrányba is kerültünk a BVSC-vel szemben, minden összeállt. A játékunk nagyjából addig is megvolt, de el kellett jönnie a pillanatnak, amikor a fölényt győzelmekre tudjuk váltani. Októbertől egyetlen bajnokin sem szenvedtünk vereséget.
– És milyen kritériumok szerint alakították ki azokat a játékosprofilokat?
– Van egy határozott felfogásom, azon belül is egy állandó játékrendszer, olyan futballistákat kerestem, akik ebbe beleillenek. Vagyis kezdeményező típus legyen a védekezésben és a támadásban egyaránt, a csatár legyen játékérett, tudjon presszingelni, visszatámadni, a gyors átmeneteket is biztosítsa, szóval sok szempontot kellett figyelembe venni, személyes beszélgetéseket is folytattunk azelőtt, hogy megállapodtunk volna valakivel.
– 100 pont, 114 rúgott gól, ennél jobban aligha sikerülhetett volna a kiválasztás. Hanem lesz itt egy éles váltás, a mosonmagyaróvári játékosok, akik mindenkit szanaszét vertek a harmadosztályban, két vereséggel zártak mindössze, egyszer csak azon kapják magukat, a döntetlenért is vért kell izzadni. Ami merőben más helyzet. Vagy „csinálnak egy Kecskemétet”, és két szezon alatt két osztályt ugranak?
– Ki tudja? A Kecskemét kétségkívül jó példa, „csak” legjobb másodikként jutottak fel az NB II-be, aztán korántsem topjátékosokkal, de annál jobb szakmai munkával és kiváló csapategységet mutatva megérdemelten váltottak még egy osztályt. Ami a másodosztály magasabb nívóját illeti, fontos lesz beszélgetni az új helyzetről, felkészíteni a csapatot arra, más kávéházba csöppenünk, ettől azonban még ugyanaz a feladatunk, mint eddig, a maximumra kell törekednünk, erről az igényünkről nem mondhatunk le. S ha így lesz, felvehetjük a versenyt a másodosztály legjobbjaival is. Valószínűleg nem nyerünk sorozatban 13 meccset, mint az NB III-ban, de mindig a győzelem reményében lépünk pályára, felkészülten. Rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtunk az elmúlt szezonban, muszáj ebből táplálkoznunk, erősíteni a hitünket, hogy eggyel feljebb is megálljuk a helyünket.
Lesz, aki életében először lép pályára NB II-es meccsen, nekik ez biztosan plusz motivációt jelent, kettőzött erővel hajtanak majd. Amellett, hogy eddig is számíthattunk a rutinosabb futballistáink tapasztalatára, mindvégig fontos szempontnak tekintettük beépíteni a fiatalokat, fejleszteni őket, nem lesz ez másként a második vonalban sem.
A minimális cél a bennmaradás, bár én azért ennél többet szeretnék elérni. A mag egyben marad, s a saját utánpótlásból is biztosan hozunk fel két játékost, akik a szezon végén már bemutatkoztak a felnőttek közt.
– Találni olyan tehetségeket a harmadosztályban, akiket ha túlzás is volna gyöngyszemeknek nevezni, kétségkívül megérdemelnék, hogy magasabb osztályban is esélyt kapjanak? Vagy a nagy akadémiák 13-14 éves korukban elviszik a legígéretesebb vidéki srácokat, és nincsenek felfedezetlen 17-18 éves tehetségek a harmadosztályban vagy megye I-ben?
– Egy-egy kivétel mindig akad, Zimonyi Dávidot lehet például megemlíteni, de az akadémiák scouthálózata igencsak jól működik, lefedik az egész országot, a legtehetségesebbeket valóban begyűjtik.
– Az akadémiai képzés végén azonban számosan kénytelenek lejjebb adni, annak a rengeteg 18-19 esztendős labdarúgónak, aki nem kell a felnőttnek, az NB III lehetne kiváló terep, megmutatni, hogy kár volt róluk lemondani, nemde? Azok közül, akik például Mosonmagyaróváron rugdosták idén a gólokat, a korábbi diósgyőri Boros Gábor, az Illés Akadémián, illetve a Fradiban nevelkedő Szalka Dominik, vagy a Vasas akadémiáját megjáró Nagy Zoárd is mintha ebben a cipőben járna.
– Igen, de azt látom, az ifiből kiöregedő korosztálynak elég nehéz feldolgozni, hogy épp nincs rájuk szükség magasabb szinten, marcangolja őket a kérdés, miért nem elég jók az NB I-hez, vagy az NB II-höz, ahova mindenki vágyik. Elsősorban ugye az élvonalba. Sokszor a menedzser is félreviszi a fiatalokat, szerintem ugyanis a játékperceknél nincs fontosabb. Ha nem tudja magát az első csapatba beverekedni, érdemes egy NB III-as élcsapatba, vagy az NB II-be eligazolni, ugyanakkor fontos alaposan utánanézni a klubnak, hogy kiderüljön, biztosan egymásra van-e szüksége a két félnek.
Lehetne sokkal tudatosabban irányítani az átmenetet az ifi és felnőtt futball között, s persze az is rendkívül fontos lenne, hogy az edzők megfelelően kezeljék a fiatalokat, tartsák bennük a lelket, tartsanak egyéni képzést, a szívükön viseljék a fejlődésüket.
Mi Mosonmagyaróváron alapos figyelemmel kísérjük az NB III mindhárom csoportját, adatbankot vezetünk, így cserkésztük be Boros Gábort, Végh Bencét vagy Horváth Kevint Dunaújvárosból. Szóval mindig találni reményteljes futballistát, olyat is, aki az NB II-re is alkalmas lehet.
– Ami viszont talány, hogy a középső védő Debreceni András hogyan vágott 19 gólt? Ennyi tizenegyest kaptak? Vagy ilyen remek a mosonmagyaróvári set pieces coach?
– Ha lenne olyan! De tény, rögzített helyzetekből talált be, szögletek, szabadrúgások után, illetve tizenegyesből is, bár három büntetőt elrontott, szóval maradt is még a lábában gól. Nagyon elégedett vagyok persze vele, nem csak a játékával segít nekünk sokat, a személyiségével is, nagyszerű karakter. A rögzített játékhelyzetekre egyébként is nagy hangsúlyt fektetünk, ha nehezen születik meg a gól, és a csapat kezd türelmetlenebb lenni, egy-egy szöglet vagy szabadrúgás jó esélyt kínál. Rengeteg van belőlük egy meccsen, ha jól felkészülsz, ha nyitott vagy arra, hogy ebben a szegmensben is fejlődj, nagyon sokat profitálhatsz belőle.
– A lehetőségek tárháza is vonzóvá teszi az edzői szakmát?
– A negyedik évemet töltöm Mosonmagyaróváron, két és fél éve neveztek ki az első csapat élére, és nagyon élvezem a munkát, mondhatom, az edzősködés minden egyes elemét nagyon szeretem. Szeretek edzést vezetni, a játékosokkal kommunikálni, megértetni velük, mit szeretnénk megvalósítani, szeretem a felkészülési időszakot is – ez egy összetett, rengeteg részfeladatból álló szakma, de az edzés és a mérkőzés áll a szívemhez a legközelebb.
– A nehézsége a szépsége is egyben?
– Van azért olyan, amit szívesen hanyagolnék, mondjuk a sokszor tapasztalható megfelelési kényszert. Ebből fakad, hogy nem tudnak kibontakozni az edzők, mert rendre elhamarkodottan döntenek a fejük felett, és nem hosszútávon gondolkodnak a vezetők. Egy edző értéket próbál teremteni, ahhoz azonban idő kell. Az egyedüli, ami megriaszt ebben a szakmában, a türelmetlenség, hogy kineveznek valakit, és nem hagyják dolgozni, nem várják meg, képes-e végrehajtani, amire szerződött, néhány rossz eredmény után mindjárt elküldik.
– Ha valami egyszer eltérítheti erről a pályáról, az ez?
– Igen. Ha nem látom a stratégiát, a koncepciót, az értékteremtés esélyét, el sem vállalom a feladatot. A magyar közeg legnagyobb hibája, hogy három-négy rosszabb mérkőzés után máris váltani akarnak, pedig alaposan meg kéne vizsgálni, milyen munkát végez az edző. Kint úgy választanak trénert a csapat élére, hogy beleillik-e az illető a klubfilozófiába, passzol-e a személyisége, a hitvallása a klubkoncepcióhoz, nálunk ez nincs így. Időt kell hagyni, majd értékelni, működik-e. Szerencsére Mosonmagyaróváron olyan klubra leltem, amelyben így gondolkodnak.
– De meg tudja magát mutatni ma Magyarországon egy NB III-as edző? Vagy szinte lehetetlen kitörni onnan, egyszersmind betörni a hazai elitbe?
– Remélem, hogy be lehet. Én legalábbis azért dolgozom, hogy bekerüljek az NB I-es vagy NB II-es elitbe. Nem mondok le az álmaimról.
Nyilvánvalóan eredmények kellenek, de Tímár Krisztiánnal beszéltem arról épp a minap, ha Angliában vagy Németországban egy fiatal edző bajnokságot nyer, jó eséllyel elviszi egy nagyobb csapat, és saját környezetében tovább fejleszti, akár az utánpótlásban, hogy megismerje a klub felépítését, az ott honos gondolkodást.
Nálunk ez még nem így működik, de igyekszem felhívni magamra a figyelmet. Ehhez persze eredmények kellenek, az eredményekhez pedig az, hogy folyamatosan fejlődjek. Védekezésben és támadásban is a kezdeményező futball megteremtése a célom, hogy állandó nyomás helyezzünk a labdásra, a labdaszerzés után pedig jó átmeneteket produkáljunk. Szeretem, ha egy futballista alkalmazkodóképes, ha olvassa, érti a játékot, ha gondolkodó típus, aki a meccs közben is képes reagálni az új helyzetekre, ha észreveszi az üres területeket, amelyeket érdemes támadni, a mi dolgunk pedig az, hogy olyan edzéseket vezényeljünk, amelyekben meg tudnak ezek jelenni.
– A személyes céljait megfogalmazta már magának?
– Olyan csapatnál szeretnék dolgozni, ahol értéket teremthetek. Lehet ez az utánpótlásban vagy felnőttcsapatnál, az szinte mindegy, a lényeg, hogy legyen esélyem kibontakozni, és persze azonosulni tudjak a klubfilozófiával. Nem feltétlenül az NB I a célom, Csornán is imádtam dolgozni és Mosonmagyaróváron is imádok, de nem bánnám, ha egy nap NB I-es együttest irányíthatnék.
Kiemelt fotó: mte1904.hu
