„Hazai pályán megállíthatatlanok leszünk” – lapszemle a Real Madrid–Manchester City BL-elődöntő után
A Real Madrid 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Manchester City ellen, így a jövő heti angliai visszavágón mindkét csapat tiszta lappal lép pályára. Megnéztük, hogy értékeli a spanyol és az angol sajtó a mérkőzésen történeteket.
„Hazai pályán megállíthatatlanok leszünk”
A bbc.com a Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois és a Manchester City szélsője, Jack Grealish mérkőzés utáni nyilatkozatából idéz. Az angol válogatott labdarúgó felidézte a két csapat tavalyi párharcának emlékét, amelynek tétje szintén a Bajnokok Ligája döntője volt. Akkor a Real Madrid jutott tovább 6-5-ös összesítéssel.
„Nagyon sokat tanultunk a tavalyi elődöntőkből. Idén új csapatunk van, a játékosok egy része más. Most tökéletes egyensúlyban vannak az együttesen belül a tapasztalt futballisták és a világklasszis fiatalok. Soha nem éreztem magam még ilyen magabiztosnak, amikor pályára lépek, tudom, hogy remek csapattársak vesznek körül – fogalmazott Grealish. – Ami pedig a mai meccset illeti, úgy gondolom, hogy igazságos eredmény született, mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei a gólszerzésre. Hazai pályán viszont megállíthatatlanok leszünk.”
A hazaiak kapusa bizakodásának adott hangot a visszavágó előtt: „A jövő heti találkozó olyan lesz, mint egy döntő, márpedig mi elég jók vagyunk a döntők megnyerésében. Remélhetőleg mentálisan rendben leszünk, a mérkőzés a City otthonában lesz, és elég nehéznek ígérkezik.”
„De Bruyne gólja varázslatos pillanat volt”
A skysports.com szerint magas színvonalú találkozó kerekedett ki a két csapat párharcának első mérkőzéséből. A lap szerint a mérkőzés legjobbja az első gólt szerző Vinícius Júnior volt, aki egy „rendkívüli játékos”, találata pedig egy „varázslatos pillanat” volt.
A lap a másik gólszerzőről, Kevin De Bruynéről is szót ejt. A belga válogatott középpályást csapattársa, Rodri dicsérte:
„Ő egy csodálatos futballista, és abban a pillanatban segített nekünk, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá. Ami pedig a mérkőzést illeti, a második félidőben egy kicsit szenvedtünk, mert a Real sokat birtokolta a labdát, de a gólunk önbizalmat adott nekünk. A döntetlen jó eredmény számunkra”
– véli a spanyol játékos.
Kevin De Bruyne lett a meccs legjobbja (Forrás: ESPN)„A párharc Manchesterben dől el”
A marca.com szerint a két csapat „pazar és kiegyenlített találkozót” vívott egymással. A portál úgy véli, a vendégek szupersztárját, Erling Haalandot Antonio Rüdiger és David Alaba „leradírozta a pályáról”, így a Manchester City támadójátékából eltűnt egy fontos láncszem. A szerző ezen kívül azt is kiemeli, ha Ederson nem hárítja a hajrában nagy bravúrral Karim Benzema és Aurélien Tchouaméni próbálkozásait, a Real Madrid előnnyel utazhatott volna a jövő héten Manchesterbe. Azonban nem így történt, de ennek ellenére a hazaiak „nem okoztak csalódást a szurkolóknak.” Ami pedig a visszavágót illeti, a cikk hangsúlyozza, ha a Manchester City meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját, akkor „meg kell vernie a címvédőt, és már bebizonyosodott, hogy az egyáltalán nem könnyű feladat.”
A mundodeportivo.com a mérkőzés legfontosabb eseményeit ismerteti. A 36. percben „Camavinga remekül indította Vinícius Júniort, aki gyönyörű gólt rúgott a jobb felső sarokba. A Real Madrid megszerezte a vezetést. A találat után szinte felrobbant a Bernabéu (1-0).” A 67. percben egyenlített a vendégcsapat: De Bruyne Gündogan passzát követően a jobb alsóba lőtte a labdát, az erős és pontos lövésre „Courtois nem tudott megfelelően reagálni (1-1).”
Kiemelt fotó: CNN