„Humanista és idealista volt, aki hitte, hogy a sport egyesítheti a világot” – Jules Rimet

Jules Rimet 1873. október 14-én született a kelet-franciaországi Theuley-les-Lavoncourt nevű kis faluban. Még kisfiú volt, amikor a szülei Párizsba költöztek, ahol az apjának lett egy élelmiszerboltja, ám a fiú nem ment velük, viszont szigorú katolikus nevelésben részesült a nagyszüleitől. Tizenegy évesen költözött fel ő is a fővárosba, amikor a nagyszülei már nem tudtak rá kellőképpen vigyázni a koruk és betegségeik miatt. Párizsban a tanulmányainak szentelte minden idejét, igazi minta diáknak bizonyult. Ösztöndíjat kapott a jogi tanulmányainak folytatásához, ami akkoriban nagy szó volt a származása okán.

Iskolai évei alatt nemcsak a családja által elszenvedett megpróbáltatások érintették mélyen, hanem a korabeli francia munkásosztály tartós nyomorúsága és szegénysége is. Hithű katolikusként a XIII. Leó pápa által 1891-ben kiadott Rerum Novarum – egy enciklika, azaz tulajdonképpen körlevél minden katolikus vezetőnek –, amelyben az egyházfő tulajdonképpen a munkásosztály kihasználása ellen és védelmében szólal fel, nagy hatással volt rá. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy mindenáron szeretne változtatni ezen, és tanulmányai befejeztével ügyvédként abban a szemléletben kezdte el a munkát, hogy mindenképp segíteni akar azon a rétegen, ahonnét ő is származik.

Talán kevesen gondolnák, de a fiatal Rimet alig érdeklődött a futball iránt. Ő maga nem űzte a sportot, különösebben nem is foglalkoztatta, ám az 1890-es évek második felére megfogalmazódott benne, hogy ami elképesztő térhódításnak indult Franciaország szerte, az egy olyan közös pont lehet, ami közelebb hozhatja hozzá a céljait.

Unokája, Yves Rimet szerint nagyapja „humanista és idealista volt, aki hitte, hogy a sport egyesítheti a világot.”

A javarészt lakóövezetekből álló és igencsak sokszínű párizsi külvárosban, Saint-Ouenben a 24 éves Rimet egy maroknyi hasonló gondolkodású fiatalemberrel 1897-ben megalapította a Red Star Sporting Clubot. Egy olyan egyesületet kívántak létrehozni, amely túllép a sporton, de mégis az az összekötő kapocs a tagjai között. A helyi közösségben szerettek volna szorosabb kapcsolatot teremteni az emberek között mindenféle megkülönböztetés nélkül. Alapvetésnek gondolták, hogy szembe kell menni a kor normáival és senkit nem utasítottak el osztályidegenként, mint ahogy az máshol történt akkortájt. Ezek okán, érthető módon a klub mély kapcsolatot kívánt kialakítani a helyi kerület munkásaival is.

Rimet fontos szerepet játszott a labdarúgás franciaországi fejlesztésében, valamint a sportág világszervezete, a Federation International de Football Association (FIFA) létrehozására tett első erőfeszítésekben is – 1904-ben. A FIFA-nak kezdettől fogva megvoltak a – homályos – tervei egy valamiféle világversenyre, de hiába az alapgondolat, a szervezet pénzügyileg nem engedhette meg magának a megszervezését. Ezért inkább egy amatőr futballtornában gondolkodtak az olimpiai játékokon belül, és ezt a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) együttműködve 1908-ban hat csapat részvételével meg is valósították. A labdarúgásba való bekapcsolódása után hamar kulcsfigurájává vált a szervezésnek, és ennek révén az első nemzeti francia liga – a Football Association League – 1910-es létrehozásában is főszereplő volt, sőt a szervezet első elnöke lett.

Az első világháborúból is kivette a részét, a harcok lezárulta után megkapta a Croix de Guerre (hadikereszt) kitüntetést, majd 1919-ben segédkezett megalapítani a Francia Labdarúgó-szövetséget, (Fédération Française de Football; FFF), amelynek az első elnökévé választották. Az FFF a kezdetektől kapcsolatban állt a FIFA-val, és ez lehetővé tette Rimet számára, hogy elkezdje szorgalmazni legnagyobb ambícióját: a globális futballtornát.

A nézeteit befolyásolta, hogy inkább öntörvényű volt, semmint arisztokrata, gondolkodása túlmutatott a korabeli sportvezetők (mint például Pierre de Coubertin báró, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítója és akkori elnöke) megközelítésén és eszméin, akik az olimpiában látták ezt a megoldást. Rimet úgy gondolta, hogy ez a cél csak akkor érhető el, és valósíthatók meg a pozitív változások, ha minden társadalmi osztályt elér. Az ő ideái szembementek azzal, hogy szigorúan ragaszkodni kell az amatőr státuszhoz, úgy vélte, hogy demokratikusnak kell lenni elsősorban, mert csak akkor lehet igazán nagy tömegeket bevonni.

Két évvel azután, hogy a Francia Labdarúgó-szövetség elnöki székét megkapta, Rimet lett a FIFA elnöke is. A nemzetközi szövetség víziója mindig egy globális torna megszervezése volt, ő pedig első emberként természetesen még nagyobb hévvel szorgalmazta ezt a koncepciót, ám de Coubertin és az angol szövetség, az FA is hevesen ellenezte ezt. Az 1920-as években azonban Rimet-ék ötlete nagyobb teret kapott a korábbiaknál, mivel az olimpiai labdarúgótorna lebonyolításával kapcsolatban voltak súrlódások a két szervezet között, és ezek kezdtek elfajulni. A francia azzal fenyegetőzött, hogy létrehozza a saját globális versenyét, amelynek semmilyen köze nem lesz majd a NOB-hoz.

És így is lett, hiszen ezek után az 1928-as amszterdami FIFA-kongresszuson a 30 tag egyöntetűen a négyévenkénti világbajnokság létrehozása mellett szavazott! Az 1929-es barcelonai gyűlés során pedig úgy döntöttek, hogy Uruguay rendezheti meg az első tornát. Ennek hátterében az állt, hogy a dél-amerikai ország labdarúgó-szövetsége felajánlotta, hogy állja az összes résztvevő válogatott utazási költségét.

Az elnökségnek keményen kellett dolgoznia, mert két hónappal a torna kezdete előtt még egyetlen európai ország sem nevezett a versenyre. Aztán sikerült meggyőzniük négy európai szövetséget (Franciaország, Belgium, Jugoszlávia és Románia), hogy megtegyék a hosszú tengeri utat az SS Conte Verde fedélzetén Rimet-vel együtt, akinek a poggyászában ott volt a vb-trófea.

Az első labdarúgó-világbajnokságon csak 13 nemzet vett részt, azonban a játék minősége igen magas színvonalú volt, főleg az olimpiai tornák szintjéhez képest. A torna tehát minden tekintetben sikeres volt, és a FIFA, illetve személyesen Rimet megerősítést nyert, hogy ezt képesek lehetnek négyévenként megismételni. A francia kapott némi kritikát, hogy a politika túl nagy szerepet játszik a torna szervezése és lebonyolítása során, és bár ezt a következő két vb-t felölelő időszakban sem lehetett teljesen kikerülni (ne feledjük, ez volt a náci és fasiszta eszmék térnyerésének időszaka Európában), mind az 1934-es, mind az 1938-as világbajnokság szervezése és lebonyolítása jelentősebb zökkenők nélkül végbement, ezzel a szervezet a kétkedőket is el tudta csendesíteni.

Miután 1939-től a világ ismét a háborúba és a káoszba süllyedt, nagy dolog volt, hogy a FIFA életben tartotta magát és a következő világbajnokságot is meg tudták szervezni az első adandó alkalommal (1950). Az elkötelezett francia tehát a nagy világégés után is folytatni tudta az emberek és nemzetek sport általi egyesítésére vonatkozó elképzelését célzó munkáját. Rimet végül összesen 33 évig volt a FIFA elnöke, miután átadta a trófeát az 1954-es vb-t megnyerő német válogatott kapitányának, Fritz Walternek, átadta a helyét is a szervezet élén – egy belga kollégának, a szintén jogász Rodolphe Seeldrayersnek.

Az elnöki időszaka a tagországok létszáma 12-ről 85-re bővült, és a világbajnokság egy valóban rangos, globális eseménnyé vált. Mindig is fenntartotta, hogy a futballnak befogadónak és multinacionálisnak kell lennie. Úgy gondolta, hogy a nemzetközi sportmozgalom és különösen a labdarúgás révén meg tudja teremteni és megerősítheti a világban az általa olyannyira szeretett és fontosnak vélt katolikus alapvetéseket: a kemény munkát, a fair playt, az együttműködést és a tiszteletet.

Miután visszavonult, 1956-ban Nobel-békedíjra jelölték. Lehet, hogy sosem rúgott labdába dühében, de hatása a világ legkedveltebb sportjára ma is érezhető helyi és globális szinten egyaránt, s ez Jules Rimet, az igazi úttörő öröksége.