Bizonyos országokat földrajzi szempontból nehéz európainak tekinteni, még akkor is, ha van értelmes magyarázat rá. Ilyen Törökország, aminek a Boszporuszon túl lévő területe, vagyis az ország több, mint háromnegyede már Ázsiához tartozik. Hasonló a helyzet Kazahsztánnal és Oroszországgal is, mindkét ország az Uráltól keletre eső részeit már Ázsiának szokás tekinteni. Ezeknek a területeknek is köszönhető például, hogy mindhárom nemzet labdarúgó-szövetsége az UEFA által szervezett versenyeken indul (kivétel a jelenlegi helyzetben Oroszországot). Izrael azonban több szempontból is inkább ázsiai, mintsem európai ország, ám mégis az UEFA kötelékében szerepel.
De nem volt ez mindig így. Izrael állam 1948-as megalakulása előtt Palesztina volt az egyetlen, amely a térséget képviselhette, az 1950-es évektől kezdve azonban már Izrael indulhatott az Ázsiai Labdarúgó-szövetség versenyein. A zsidó állam egészen pontosan 1954 és 1974 között volt tagja az AFC-nek, válogatottja szereplését a közel 20 alatt több botrány is kísérte. Nem csak a szövetséggel, de a tagországokkal sem volt felhőtlen és harmonikus Izrael kapcsolata, a palesztinokkal szembeni bánásmód miatt több arab ország is rendszeresen megtagadta, hogy pályára lépjenek ellene. Emiatt például az 1958-as világbajnokság selejtezőjének legkomikusabb részeként Izrael úgy kvalifikálta volna magát a svédországi tornára, hogy egyetlen meccset sem játszhatott le. A selejtezők során ugyanis Törökország, Indonézia és Szudán sem volt hajlandó pályára lépni ellene.
A FIFA ugyanakkor nem nézte jó szemmel, hogy bárki is mérkőzés nélkül jusson ki a világbajnokságra, így Izrael interkontinentális pótselejtezőt játszott Walesszel, ahol simán kikapott 4-0-ra. Wales végül a csoportjából is továbbjutott a tornán, többek között Magyarországot is megelőzve, majd a legjobb nyolc között a későbbi győztes Brazília búcsúztatta.
Ha kényszerből is, de ezen időszak volt az izraeli labdarúgás legsikeresebbje is. 1964 és 1967 között egymás után négy U19-es tornát is megnyert a válogatottja, 1964-ben pedig Izrael adhatott otthont az Ázsia-kupának. A kontinensviadalt sikerült az első helyen zárni, de ebben közrejátszott az arab országok továbbra is tartó bojkottja is. Izrael négy évvel később az iráni Ázsia-kupán is az esélyesek közé tartozott, ám a házigazda perzsák végül veretlenül szerezték meg első kupagyőzelmüket.
Az 1964-es torna selejtezője Nyugat-Ázsiában sem volt zökkenőmentes, miután a csoport összes többi csapata visszalépett a selejtezőktől Indiával kapcsolatos politikai problémáik miatt, így egyedül Hongkong jutott ki úgy az Ázsia-kupára, hogy a pályán elért eredményei alapján volt rá jogosult. Az izraeli torna előtt Tajvan logisztikai nehézségekre hivatkozva végül visszalépett a részvételtől, helyére Dél-Vietnámot hívták meg, amelynek válogatottja azonban pénzügyi helyzete miatt nem fogadta el azt, így a torna végül négy csapat részvételével, 80 perces mérkőzésekkel zajlott.
Az első találkozón Izrael Mordechai Spiegler 86. percben született góljával 1-0-ra legyőzte Hongkongot, India viszont hatalmas meglepetésre két góllal múlta felül a korábbi két kiírás győztesét, Dél-Koreát, lépéselőnybe juttatva ezzel a házigazdákat. A két győztes csapat teltház előtt lépett pályára a tel-avivi Bloomfield Stadiumban, ahol Spiegler és Yohai Aharoni góljával Izrael örülhetett a lefújást követően. A „döntőre” Ramat Ganban került sor, Izrael pedig Dél-Korea ellen sem hibázott, 35 000 néző előtt legyőzte Ázsia akkoriban legjobbnak számító válogatottját és hazai közönség előtt emelhette magasba a trófeát.
Azóta már ugyan a feledés homályába merült, de érdemes felidézni Irán és Izrael akkori kapcsolatát. A perzsa állam ekkor még partnerként tekintett Izraelre, olyannyira, hogy szinte egyedüli muszlim országként minden alkalommal megmérkőzött vele. Az Ázsia-kupán például az irániak állva tapsolták meg őket a két csapat, iráni győzelmével véget ért mérkőzése után. Mindennek az 1973-as jom kippuri háború, majd az 1979-es iráni forradalom vetett véget.
Az Egyiptom elleni háborút követően már nem csak az arabok, de szinte kivétel nélkül minden muszlim többségű ország elutasította az Izrael elleni mérkőzéseket, majd 1974-ben a AFC tagjainak többsége felszólította az ázsiai szövetséget, hogy zárják ki Izraelt a tagjaik közül. A szavazás bár nem lett egyhangú, sikeres volt és 17-13 arányban, hat tartózkodás mellett elfogadták azt. Az AFC tagjai az 1958-as precedensre hivatkoztak, amikor az afrikai szövetség az apartheid rendszer miatt kizárta Dél-Afrikát tagjai közül – ahogy tette ezt a FIFA is, ám Izrael esetében ez nem következett be.
Néhány kudarcba fulladt óceániai, illetve európai próbálkozás után Izrael 1994-ben lett teljes jogú tagja az UEFA-nak.
Kiemelt kép: wikipedia.com