Ismét termelésre kész a Le Havre tehetséggyára

A Le Havre Athletic Club csapata fennállása során mindössze 24 szezont töltött el a francia labdarúgás élvonalában. Legjobb eredménye egy 1951-es bronzérem, ami mellett az 1959-es kupagyőzelem és az az évi Szuperkupa-siker kiemelendő, valamint a másodosztály ötszörös bajnoka (1938, 1959, 1985, 1991 és 2008).

Azonban az eredményesség csak egy szempont, ugyanis a klub híres a figyelemre méltó utánpótlásáról és az ifjúsági fejlesztési programjáról. Az első csapatnál is bátran mélyvízbe dobják a legnagyobb tehetségeket már tinédzserként. Úgy gondolkodnak, ha valaki megmutatja saját korosztályában, illetve a nála idősebbek közt, hogy kész megfelelő munkamorállal kihozni magából a potenciált, akkor a klub szakmai vezetése megadja az esélyt, hogy a felnőttek közt is kipróbálhassa magát.

Megannyi fiatal tehetség vált nemzetközi szinten ismert labdarúgóvá azok közül, akik a Le Havre-nál nevelkedtek, ilyen a teljesség igénye nélkül: Benjamin Mendy, Ibrahim Ba, Jean-Alain Boumsong, Lassana Diarra, Charles N’Zogbia, Riyad Mahrez, Steve Mandanda, Vikash Dhorasoo, Paul Pogba vagy épp Dimitri Payet.

A klub mindig is híres volt arról, hogy esélyt ad a fiataloknak, és a másodosztályban relatíve magas szinten kínál komoly mennyiségű játékpercet azoknak a tehetségeknek is, akik lassabban fejlődnek. A Le Havre AC évről évre a Ligue 2 egyik legfiatalabb keretével, igencsak limitált költségvetéssel – az elmúlt tíz idény során 10 és 17 millió euró közötti büdzsével – stabil, többnyire felsőházi helyezéssel zárt. Olykor becsúszott egy-egy jobb eredmény is, mint a 2002-es vagy a 2008-as feljutás, de ez volt a ritkább, ugyanis a klub csak az ezt követő két idényt töltötte az élvonalban a 21. században.

Váltás történt az irányításban, ugyanis Jean-Michel Roussier vette át az elnöki pozíciót a klub többségi tulajdonosától Vincent Volpe-tól, aki belátta, hogy nem tudja megfelelő módon irányítani a klubot, bármennyire is szeretné. Az utód az 1990-es évek második felében az Olympique Marseille elnöke is volt, majd ő alapította meg a klub saját tévéműsorát. 2006-ban az Onzéo csatorna elindításában is kulcsszerepet játszott, de Roussier volt a Ligue de Football által létrehozott fizetős CFoot csatorna első igazgatója is. 2018-tól az AS Nancy Lorraine elnöke, majd 2020-tól a MediaPro francia labdarúgásért felelős részlegének igazgatóhelyettese volt.

Balról jobbra: Mathieu Bodmer, Luka Elsner, Mohamed El Kharraze, Julien Momont (Fotó: Olivia Cohen/Radio France)

Mathieu Bodmer lett az új sportigazgató, aki játékosként kétszeres bajnok, egyszeres Francia Kupa- és Szuperkupa-győztes (az Olympique Lyonnal és a PSG-vel is felért a csúcsra), valamint egy ligakupát is nyert az AS Saint-Étienne-nel. Az előző idényben az Amazon Prime tanácsadója volt a Ligue 1 vonatkozásában.

Mohamed El Kharraze a helyettese, aki egykoron a francia szövetség alkalmazásában is állt, mint ifjúsági programért felelős szakember. Az elmúlt hat évben már a Le Havre-nál dolgozott, de nem volt kiemelt szerepe, ám most ő veszi át az utánpótlás irányítását.

Julien Momont is szót érdemel még, ugyanis ő úgy kapta meg az analitikai részleg vezetését, hogy korábban még nem dolgozott ilyen környezetben, azonban a StatsBomb és a SoccerHub oldalánál is végzett kiemelt munkákat, amikkel meggyőzte a klubvezetést, hogy segítséget jelenthet.

Luka Elsner a kispadon foglalta el Paul Le Guen helyét, ami talán a legmeglepőbb az összes fontos nyári kinevezés közül. Ugyanis a szlovén szakember azt követően, hogy hazájában remekelt, a belga Union SG-nél – még a komoly befektetők megérkezése előtt – kiváló munkát végzett, amivel megkapta a francia élvonalbeli Amiens SC-nél a nagy esélyt, de ott megbukott. Elsner visszatért Belgiumba, ám sem a KV Kortrijk, sem pedig a Standard Liege kispadján nem alkotott maradandót.

Noha nem tűnt roppant átgondoltnak a nyári kinevezések sora, de már az átigazolási időszak végeztével látszódott, hogy van koncepció mögötte, ami bizakodásra adhatott okot. Miközben a veteránok többségét elengedték, komoly bevételre tettek szert a fiatal tehetségek pénzre váltásával – Isaak Touré (19 éves, Olympique Marseille), Abdoullah Ba (19, Sunderland AFC), Sael Kumbedi (17, Olympique Lyon) és Amir Richardson (20, Stade Reims, maradt kölcsönben). Csak a saját nevelések eladása után majd tízmillió eurót zsebeltek be, amivel a költségvetést is ráncba szedték, és az összeget az edzőközpont és az utánpótlásrészleg fejlesztésére szánták, s részben fel is használták a következő hónapokban.

A világbajnoki szünet alatt sem állt meg az élet (Forrás: hac-foot.com)

Közben a piacon olyan játékosokat céloztak meg, akik segíthetik a csapat feljutásról szőtt álmainak megvalósítását. Több élvonalban is megfordult labdarúgót csábítottak el rövid távra, akik a projekt miatt írtak alá, valamint jó érzékkel csaptak le a náluk szerényebb anyagi helyzetben lévő klubok legjobbjaira, akiknek a korábbinál jobb fizetést tudtak kínálni.

A nyáron, 11 új érkezővel aligha gondolta volna bárki is, hogy a bajnoki cím egyik esélyese lesz a Le Havre, de azok után, hogy az első három fordulót követően két pont és egy szerzett gól volt a mérleg, a gépezet beindult, Elsner taktikája eredményekben is megmutatkozott. A következő 12 mérkőzésen kilenc győzelem és három döntetlen volt a mérleg, így pedig az első helyen tölthetik majd a karácsonyt, méghozzá négy pontos előnnyel.

Az együttes a fiatalokra építő irányelveit nem akarja feladni, és ennek a mostani szezonban is vannak eredményei, ugyanis Steve Ngoura és Sael Kumbedi személyében – utóbbi már távozott is – két 17 éves is pályára lépett a bajnokságban. Mellettük szót érdemel még a 20 esztendős Arouna Sangante és a vele egyidős Yassine Kechta, valamint a 21 éves Josué Casimir is, akik alapembernek számítanak, s a klub akadémiáról kerültek ki.

Függetlenül attól, hogy a szezon végén sikerül-e a feljutás vagy sem, a klub ismét a fiatalok irányába tett egy jókora lépést, s jelenleg az első keretben öt utánpótlás-válogatott játékosa van, míg a második csapatban még hárman mondhatják el magukról, hogy már játszottak a címeres mezben valamely korosztályban. Ha a Le Havre-nak sikerülne az osztályváltás és ezáltal komolyabb bevételhez jutna, amit még azonnali kiesés esetén is a fiatalok fejlesztésére tudna fordítani, akkor az amúgy is rendkívül erős francia labdarúgásban még több fiatal reménységre számíthatna. A régi műhely ugyanis újra belobbantotta a kazán tüzét, ismét termelni kezdi a jövő sztárjelöltjeit.

Kiemelt fotó: otbfootball.net