„Itt mindenki mindent belead a tréningekbe, és nem csak úgy eljárogat az edzésekre” – interjú Berki Marcell-lel

– 14 évesen kerültél be a Salzburg utánpótlásába, miután a családoddal együtt Ausztriába költöztetek. Ahhoz képest, amit addig idehaza tapasztaltál, mi volt leginkább más a Red Bullnál?

– Elsősorban a tempó és a hozzáállás. Mindjárt az első héten azt éreztem, itt mindenki a maximumot nyújtja, mindenki mindent belead a tréningekbe, és nem csak úgy eljárogat az edzésekre. A játékosokon azt éreztem, nagyon komoly célokat fogalmaztak meg maguknak, láthatóan profivá akarnak válni, ezért aztán a teljes szívüket belerakva dolgoznak, agresszívan játszanak, a csapattársnak is simán odapakolnak egymásnak. Szóval egészen más mentalitással találkoztam.

– Nehéz volt felvenni a ritmust? Illetve mennyi időbe telt az új körülményekhez alkalmazkodni?

– Úgy két hónapba. És igen, akadt nehézség, ugyanakkor technikailag jól álltam, talán jobban is, mint ők, ezzel pedig kompenzálni tudtam a hiányosságaimat.

– Ezek szerint egészen más típusúak odakint az edzések.

– Az meglepett, hogy a technikai képzésre nem fektetnek olyan elképesztően nagy hangsúlyt, inkább a presszinget akarták belénk verni, az edzések fókuszában a magas intenzitás állt. Salzburgban a felkészülés időszaka pláne kimerítő, úgy meghajtanak, hogy tényleg semmire sem marad energiád, az edzéseken túl csak pihensz.

Forrás: EM Sports Consulting

– És annak, hogy kevésbé hangsúlyos a technikai képzés, érzed hiányát?

– Nem, mert én magam sokat foglalkozom vele, másrészt pedig odahaza már csak a különedzésekkel is jó alapokra tettem szert.

– Úgy kell tehát ezt elképzelni, hogy a Red Bullnál már az U15-ben, U16-ban azt játsszák, amit a felnőttek? Nagy futómennyiség, magas letámadás, agresszív támadófutball.

– Pontosan. És ennek azért sok előnye van, amit a hétvégi meccseken is rendre éreztünk. Amikor szorosabb volt egy-egy mérkőzés, a végén az döntött, hogy mi néhány kilométerrel többet tudunk futni.

– Az ugye nyilvánvaló, hogy a képzésben nem a hétvégi eredménynek kellene a legfontosabbnak lennie, miközben a győzelmi vágyat sem szabad a gyerekekből kiölni. Utánpótlásunkban még mindig súlyos probléma, hogy a szombati eredmény oltárán feláldozzák a játékot, márpedig a gyerekeket futballozni kellene elsősorban megtanítani. Hogy oldja fel ezt a dilemmát a Salzburg? Az U15-ben is rendkívül lényeges az eredmény?

– Igen, az. Sőt, Salzburgban igény, hogy a klub minden korosztályban az élen végezzen. De szintén fontos:

a Red Bull úgy győz, hogy közben megtartja az identitását, mindig ugyanabban a felfogásban játszik, nem alkuszik meg.

– És te bírod ezt a típusú futballt?

– Igen. Az erőnlétemen kellett elsősorban javítanom, mert az nem volt elégséges. Amint sikerült ebben előrelépnem, elkezdtem gyorsan és sokat fejlődni. Olyannyira, hogy a letámadásban már ki is tűnök szerintem. Dicsérnek legalábbis miatta. Amin feltétlenül javítanom kell, az az agresszivitásom.

– Azon talán a legnehezebb, nem? Mert az jórészt veleszületett.

– Valóban, de így, hogy az utánpótlásból bekerültem a felnőttek közé, muszáj erőszakosabbnak lennem. Az elején még félve mész bele a párharcba, pedig úgy nem szabad. De ebben a kritériumban is napról napra erősödöm.

– A csapattársak mennyire könnyen fogadtak el? Mert mégiscsak egy versenytárs érkezett a személyedben.

– Azt azért lehetett érezni, hogy nem mindenki tekint rám barátként, főként azok nem, akiknek a posztjára érkeztem, de így van ez rendjén. Itt egy új fiú, aki ráadásul külföldről jött, méregetik olyankor az embert, miután azonban az edzéseken látták, segíteni tudok a csapatnak, elsősorban a technikás játékommal, viszonylag hamar befogadtak.

– A nyelvismeret is megkönnyíti a beilleszkedést, 14 évesen pedig igencsak fogékony az ember, gondolom, a németet is hamar elsajátítottad.

– Szerencsére igen. Az első két hónap már csak amiatt is borzasztóan nehéz volt, hogy az iskolában hiába tanultam németül, az osztrák akcentusból és az eleve gyors beszédükből egy kukkot nem értettem. Két-három hónap elteltével azonban értettem, mit mondanak, egy-másfél év után pedig én is egész flottul kezdtem el beszélni.

– Ma már szinte úgy beszélsz németül, mint magyarul?

– Igen, mondhatjuk.

– Az MTK nemrégiben búcsúzott az UEFA Youth League-től, neked viszont tavaly megadatott, hogy az elődöntőben szerepelj az Atlético ellen – gólpassz és 5-0-s továbbjutás –, de néhány percet a Benfica elleni, 6-0-ra elveszített fináléban is kaptál. No de hogy van az, hogy az a csapat, amelyik ötöt rúg a spanyoloknak, hatot kap a lisszaboniaktól, miközben nyilván nem az a helyzet, hogy a Benfica 11 góllal jobb az Atléticónál. A tinifutballra jellemző kiszámíthatatlanság az oka?

– Lehet, ugyanakkor egyrészt éreztem egy kis fáradtságot is a csapaton, másrészt tudat alatt lehet, a kelleténél könnyebben vettük a finálét. Mert az volt bennünk, hogy 5-0-ra megvertük az Atléticót, mi bajunk lehet? Erre hamar kaptunk egy gólt, aztán még egyet, és összezuhantunk.

– Előfordul… Ettől még hatalmas élmény egy 17 éves fehérvári fiúnak az ifi BL döntőjében szerepelni?

– Fantasztikus. Eleve az érzés, hogy úgy kezeltek minket, mintha a felnőtt BL-döntőt vívnánk, rendőri felvezetéssel jutottunk el például a stadionba. És azért nem sok fiatalnak adatik meg, hogy a BL döntőjében szerepeljen.

– Idén a Milan és a Chelsea ellen is játszhattál, mindkétszer kezdőként, a Milan ellen gólpasszal jelentkeztél. Ellenük ezen a szinten is élmény futballozni?

– Hogyne, hatalmas. A Chelsea ellen különösen. Fizikailag rettenetesen erős együttes. A pálya pedig olyan volt, mintha csak egy szőnyeget gurítottak volna le. Két nagyon erős csapattal mérkőztünk meg, jó meccseket játszottunk, a sorozat későbbi szakaszában sajnos a sérülésem miatt nem léphettem pályára.

Forrás: Red Bull Salzburg

– A hamarosan esedékes Real Madrid elleni nyolcaddöntőben viszont akár szerepelhetsz is. A királyi klub ellen BL-meccset vívni ugyancsak pazar élmény lehet.

– Bízom benne, hogy szerepet kapok. Keményen készülünk, remélem, legalább a keretben, de talán a kezdőben is ott leszek.

– De hogy képzeljük el: a második ligás Liefering tulajdonképpen megegyezik az ifi BL-ben vitézkedő Salzburggal?

– Igen. Egész héten a Lieferinggel edzünk, kedden és csütörtökön napi két tréningen veszünk részt. Az ifi BL-ben pályára lépő Salzburg nagyrészt azonos az osztrák második ligában szereplő Lieferinggel. Annyi a különbség, hogy az utóbbiban 2003-as születésű a legidősebb, ők viszont nem játszhatnak a BL-ben, idén az a 2004-esek sorozata.

– És milyen poszton vethetnek be szerinted Madridban?

– Csatárként vagy tízesben, de nekem mindegy, mindkettőt szeretem.

– Ha játszol, akár fel is figyelhetnek rád, de melyek azok az erényeid, amelyek szemet szúrhatnak?

– Jól olvasom a játékot, képes vagyok a társakat helyzetbe hozni, jó a rúgótechnikám, valamint a technikai képzettségem, megvan a gyorsaságom, és immár talán mondhatom, a védekező munkám is megfelelő. Keményen dolgozom azért, hogy napról napra jobb, és valamikor komplett játékossá váljak, igyekszem kitűnni, rendre jó megoldásokat választani, de amiben leginkább fejlődni kell, az az agresszivitás. Ha az megjön, még jobb lehetek.

– Mi volt gyerekfejjel az álmod?

– A Bajnokok Ligájában játszani. A felnőttek közt. Illetve valamelyik topligában futballozni. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a kedvencem a Bundesliga, de a LaLigát és a Premier League-et is szeretem. Édesapám például nagy Bayern-drukker, ezáltal engem is sok élmény fűz a klubhoz, szóval nem lenne ellenemre egy nap a bajorok mezét magamra húzni…

– Mennyire vagy még a topligáktól távol?

– Nem tudom. A futballban minden nagyon gyorsan történik, ha megkapom a lehetőséget, próbálok vele élni.

Forrás: Red Bull Salzburg

– Bemutatkozhattál már a felnőttek között, az előző szezon tavaszán öt bajnokin szerepelhettél aLieferingben. Akkor azt gondoltad, közelebb jutottál céljaid megvalósításához?

– Persze. Nagyon jó érzés volt bemutatkozni. Nem éreztem terhet, már csak azért sem, mert én voltam a legfiatalabb a csapatban. Minden tőlem telhetőt megtettem, igyekeztem élni a játékpercekkel: szereztem gólt, adtam gólpasszt.

– Ügynökséged, az EM Sports karácsonyi gáláján beszélgetve megemlítetted, a felnőtt futball nagyon más, mint az ifi. Miben elsősorban?

– A fizikalitást tekintve. Sokkal gyorsabb, nincs idő cselezgetni, még egyet húzni a labdán, mert jön egy rutinos 30 éves védő, és kirúg a gatyádból. De egyre inkább alkalmazkodom.

– Utoljára azonban szeptemberben játszottál felnőtt bajnokit.

– Igen, a sérülésem miatt. Most már csak nagyon ritkán érzem egy kicsit a bokámat. A télen végig a csapattal készültem, játszottam barátságos meccseken, kiosztottam néhány gólpasszt, jól érzem most magam a pályán. Február utolsó hétvégéjén kezdődik a bajnokság, készen állok a játékra.

– A tavasszal lesz még egy nagy feladatod, az U19-es angliai Eb-elitkör. Anglia, Törökország és Izland alkotja még a négyest, és csak az első jut ki az Európa-bajnokságra…

– Úgyhogy sok veszítenivalónk nincs. Ha csapatként játszunk, mindent beleadunk, kitesszük a szívünket a gyepre, bármi megtörténhet. Még akár az is, hogy a nagy esélyes házigazdák ellen bemutatunk egy bravúrt…

Kiemelt kép: Sky Sports Austria