Izlandot és Romániát is legyőzték, Eb-résztvevők női kosarasaink
Utolsó, sorsdöntő selejtezői vártak múlt csütörtökön és vasárnap női kosárlabdázóinkra Miskolcon Izland és Románia ellen. A várakozásnak megfelelően mindkét ellenfelét nagy pontkülönbséggel győzte le Székely Norbert csapata, így sorsát az utolsó percig saját kezében tartva ismét kijutott az Európa-bajnokságra. 2021-ben megrázó élmény volt, a kontinensviadalról való lemaradásunk, idén azonban a válogatott bizonyította, hogy ott a helye a legjobb 16 között.
Nemrég hosszú anyagban elemeztük női kosarasaink esélyeit, az utolsó két mérkőzés előtt azt írtuk, hogy a kijutásunk kulcsa, a várhatóan csoportharmadikként záró Izland nagyarányú legyőzése lesz, mert a versenykiírás értelmében így az ellene elért pontarány számít majd bele az összevetésbe a csoportmásodikok rangsorolásánál. Így is lett, Spanyolország magabiztosan nyerte kvartettünket, miután sem Romániában, sem Izlandon nem hibázott, így nekünk a második helyre és a minél nagyobb pontarányra kellett figyelnünk.
Magyarország–Izland 89-49 (22-16, 27-13, 22-8, 18-12)
Feltehetően a hétközi, barátságtalan időpont miatt visszafogott érdeklődés mellett rendezték meg az impozáns miskolci DVTK Arénában a selejtezőkör ötödik találkozóját. A mieink határozottan a fiatal északi együttes tudtára adták győzelmi szándékaikat, és már az első negyedben sikerült gyakran tíz pont körüli különbséget kialakítani. A vendégek jobbára a távoli dobásaikban és egy-egy, az európai középmércét alulról megütő játékosuk villanásaiban bíztak, így figyelemre méltó volt Sara Hindriksdottir 19 pontja, amivel csapata és a mezőny legjobbjának bizonyult.
Tekintve, hogy a párosítás odavágóját a mostaninál is nagyobb fölénnyel, 115-58-ra nyertük idegenben, várható volt, hogy a két csapat közti távolság a folytatásban is inkább nőni fog, nem csökkenni. A lelkes izlandi ellenállás bírta, ahogy bírta, Kányási Veronikáék az utolsó két negyedet is magabiztosan hozták, és végül – a minimálisan elvárható módon – 40 ponttal legyőzték riválisukat, így plusz 82-re hizlalták pontarányukat, amelyet nem sok csapatnak volt esélye felülmúlni Európa-szerte.
A második félidő nagy kérdése az volt, hogy sikerül-e minden játékosnak pontszerzőként feliratkoznia az eredményjelzőre, de végül a kétszeresen is hazai pályán játszó Aho Nina kosár nélkül maradt, ám így is 11 pontszerzője volt a csapatnak, ami kellő önbizalmat adhatott a Románia elleni mérkőzés előtt.
Dubei Debóra (labdával) és társai nem akadtak fenn Izland csapatán (Fotó: FIBA)Magyarország–Románia 74-58 (21-12, 16-22, 15-10, 22-14)
A kevesebb tét és várható izgalom ellenére keleti szomszédunk ellen egész tisztes, közel 2500 fős nézősereg jött össze az ezúttal is házigazda DVTK Arénában. A győzelem a kötelező kategória volt, különösen azután, hogy Temesváron 99-40-re nyertünk még 2022 novemberében. Akkor egy 25-0-s rohammal kezdtünk, most hét magyar pont után találtak a gyűrűbe először a vendégek, de így is magabiztos előnnyel zártuk az első negyedet.
A másodikat aztán valamiért nagyon pontatlanul, körülményesen, ziccerek és tiszta dobások egész sorát hibázva kezdte a válogatott, ráadásul nem csak egy játékosunk blokkolt le, hanem szinte a teljes csapat. A kilencpontos vezetésünk háromra olvadt a nagyszünetre és csak az ellenfél hasonló gyengesége miatt nem lett nagyobb a baj később.
Sajnos a mérkőzés során csak ritkán mutatkozott meg a két csapat között meglévő technikai fölény, sokszor egyénieskedve, görcsösen játszottunk, az ellenfél pedig saját tudásához mérten jól játszva tartotta a lépést. Az utolsó negyed közepén még jócskán belátható volt a távolság a két együttes között, ám akkor mintha a románok elfáradtak volna, így a vége egy meggyőzőnek ható, ám mégis kínkeserves győzelem, amelynek csak azért szabad örülni, mert végül Eb-részvételt ünnepelhettünk utána. Dubei Debóra csapatkapitányként 18 pontot dobott és Goree Cyesha mellett talán ő volt egyedül dicsérhető a mieink közül, utóbbi ráadásul bekerült a játéknap álomcsapatába is a FIBA-nál, mert 19 pontja mellett négy asszisztot és 14 lepattanót is jegyzett.
A tíz csoportelső mellett a négy legjobb csoportmásodik is kijutott az Eb-re, Magyarország pedig első helyen zárt ebben az összevetésben (Forrás: FIBA)A számok tükrében
A statisztikák szerelmeseinek a hunbasket.hu szolgált érdekességekkel. Székely 19 játékost nevezett a hat selejtezőn (közülük egyedül a fiatal Miklós Melinda nem kapott játéklehetőséget), közülük pedig négyen – Kiss Virág, Studer Ágnes, Goree Cyesha, Horváth Bernadett – minden mérkőzésen pályára léptek. Rajtuk kívül még hatan mondhatják el magukról, hogy legalább négy selejtezőn ott voltak, így a csapat magja alighanem kialakult a júniusi Eb-re.
Goree nem csak Románia ellen, de a teljes selejtezősorozatban húzóember volt, ő játszotta a legtöbb játékpercet (167) és övé a legtöbb pont (97) és a legtöbb lepattanó is (54) a magyar csapatból. Studer szintén a kiemelkedő teljesítményt nyújtott játékosok közé tartozott, hiszen 28 asszisztot osztott ki a hat selejtezőn, emellett pedig a labdaszerzések terén is listavezető lett a magyar csapatban: tízszer csente el a játékszert az ellenfelektől, holtversenyben az utolsó két mérkőzésről sérülés miatt hiányzó Lelik Rékával. A DVTK fiatalja, Kiss Angelika négy dobást blokkolt, amivel a csapat legjobbja lett, mögötte Kiss Virág és Határ Bernadett zárt a vonatkozó rangsorban három-három „takarással”.
A legtöbb mezőnykosarat Goree dobta (38), de ez nem is csoda, látva a ponterősségét és a pályán töltött idejét, de Kiss Virág 28 és Lelik 18 kosara is szép teljesítményt sejtet.
Hárompontosok terén a csapatkapitány, Dubei villogott, a Győrt erősítő játékos nyolc triplával járt élen és ehhez négy mérkőzés is elegendő volt számára. Mögötte héttel következett Studer és Horváth.
Ha az átlagokat és a százalékokat figyeljük, láthatjuk, hogy a 20 pontot átlagoló Határ magasan kiemelkedett a csapatból, nagy kár, hogy rá csak két mérkőzésen számíthatott a szakmai stáb, ám Spanyolország ellen 22, Izlandnak 18 pontot dobott. Goree 16,2 pontja megfelel a vezérszerepnek, miként a dobogóra felfért még az egyaránt 12 pontot átlagoló Kiss Virág–Lelik duó.
Goree a lepattanók átlagát nézve is listavezető, meccsenként kilenc labdát szedett össze így, Határ 7,5-öt, Kiss Angelika hatot.
Határ 12-ből 12 büntetőt bedobott, ezzel nem is lehet más, csak első a vonatkozó rangsorban, de magabiztosnak bizonyult 87,5 százalékos hatékonyságával Lelik is (nyolc büntető/hét pont), valamint a sokszor próbálkozó Goree is (23/19, 82,6 százalék). Érdekesség, hogy ezen a téren akad még egy hibátlan játékosunk, Aho Nina, de ő mindössze kétszer próbálkozhatott a vonalról, ám statisztikailag jól néz ki a mérlege.
Goree (labdával) kulcsember volt a selejtezők során és az Eb-n is nagy szerep hárul majd rá (Forrás: FIBA)A folytatás
A Szlovénia és Izrael által rendezett tornára márciusban négy csoportba sorsolják a 16 csapatot felvonultató mezőnyt, ebből majd a csoportelsők lesznek automatikusan tagjai a negyeddöntőnek, a második és harmadik helyezettek pedig a maradék négy helyért versenyeznek majd.
A selejtezősorozatba benevezett 19 játékos névsora: Studer Ágnes, Horváth Bernadett, Ruff-Nagy Dóra, Kányási Veronika, Aho Nina, Wentzel Nóra, Dombai Réka, Lelik Réka, Miklós Melinda, Raksányi Krisztina, Gereben Lívia, Dubei Debóra, Török Ágnes, Mérész Beatrix, Varga Alíz, Cyesha Goree, Kiss Angelika, Kiss Virág, Határ Bernadett. Szövetségi kapitány: Székely Norbert.
Kiemelt fotó: Nemzeti Sport