2002-2003, UEFA-kupa (FC Porto)
A sorozatos bajnoki címekhez szokott FC Porto éppen kisebb hullámvölgyben volt, amikor José Mourinho 2002 január végén munkába állt első fontos edzői állomáshelyén. Azt talán még az önhitt és extrán magabiztos portugál sem remélte, hogy egyenesen klubtörténelmet ír majd a sárkányokkal. A bajnokságban egy nagyon erős tavasz után harmadik lett Mourinho csapata, így az UEFA-kupába kvalifikált. A Porto valamennyi riválisát könnyűszerrel intézte el, komolyabb ellenállást senki sem tanúsított vele szemben, egészen a döntőig. Polonia Warszawa, Austria Wien, Lens, Denizlispor, Panathinaikosz, Lazio – e hat klubnak összesen 26 gólt rámoltak be, míg ők mindössze 8-at kaptak.
A fináléban viszont a Celtic FC már egy kicsit megdolgoztatta a portugálokat. Az első félidő végén Derlei szerzett vezetést a Portónak, Henrik Larsson azonban a második játékrész elején azonnal kiegyenlített. Dmitrij Alenyicsev góljával újfent a luzitánoknál volt az előny, de a svéd klasszis megint egalizált. A mérkőzés a hosszabbításban dőlt el, Derlei második találatával 3–2-re győzött a Porto – és 16 év után nyert újra európai trófeát keretében a magyar Buzsáky Ákossal.
2003-2004, Bajnokok Ligája (FC Porto)
Mourinho tartotta a szerződtetésekor adott szavát: 2003-ra bajnokcsapatot csinált a Portóból (és a Portugál Kupát is megnyerték), így második teljes szezonjában már a BL-ben szerepelt együttesével. A csapat gerince már az előző szezonban összeállt; Vítor Baia a kapuban, Paulo Ferreria, Jorge Costa, Ricardo Carvalho és Nuno Valente a védelemben, Deco, Maniche, Costinha és Alenyicsev a középpályán, Derlei elöl volt biztos pont. Melléjük érkezett még a támadó Benni McCarthy és a középpályás Pedro Mendes a nyári, továbbá még egy ék, a brazil Carlos Alberto a téli átigazolási szezonban.
A csoportkörből a Real Madrid mögött jutott tovább a Porto, a legjobb tizenhat között a Manchester United volt az ellenfele. Otthon 2–1-re nyertek a portugálok, az Old Traffordon azonban sokkal jobb volt Sir Alex Ferguson csapata. Paul Scholes 32. percben szerzett góljával vezetett is a MU (és idegenben lőtt góljának köszönhetően továbbjutásra is állt), Costinha azonban az utolsó percben kiegyenlített: McCarthy szabadrúgás bombáját Tim Howard még bravúrosan védte, a kipattanóra lecsapó portugállal szemben viszont már tehetetlen volt, így óriási meglepetésre a Porto nyerte a párharcot.
A negyeddöntőben az Olympique Lyont 4–2-es összesítéssel búcsúztatták, a Deportivo La Corunát pedig egyetlen büntetővel múlták felül a négy között (0–0, 1–0), ami azt jelentette, hogy 1987 után újra a legrangosabb kupáért játszhatott a Porto. A gelsenkircheni fináléban az AS Monaco várt a portugálokra, akik a Real Madrid és a Chelsea kiejtésével vívták ki a döntőbe jutást.
A váratlan párosítás rendkívül asszimetrikus finálét hozott, a Porto úgy nyert 3-0-ra, hogy végig a Monaco volt a kezdeményezőbb, miközben játékmesterük, Ludovic Giuly már a 23. percben lesérült. Carlos Alberto a 38. percben szerzett vezetést a portugáloknak, de a hercegségiek továbbra is veszélyes helyzeteket dolgoztak ki. A második félidő közepén azonban Deco és Alenyicsev öt perc alatt eldöntötte a mérkőzést. Az orosz játékos az UEFA-kupa döntője után a BL-fináléban is eredményes volt, erre rajta kívül csak Ronald Koeman és Ronaldo volt képes korábban.
A Porto a Liverpool FC (1976, 1977) után a második olyan klub lett, amely két egymást követően évben hódította el az UEFA-kupát és a BL serleget. A fényes sikerek ellenére (a bajnokságot már 5 héttel az utolsó forduló előtt behúzták) José Mourinho a Bajnokok Ligája döntőjén ült utoljára a portóiak kispadján – egy héttel később már a Chelsea edzője volt…
2009-2010, Bajnokok Ligája (Internazionale)
Bár a Special One igen produktív volt az első londoni korszakában (három év alatt két bajnoki címet, egy FA-kupát, valamint két Ligakupát is nyert a kékekkel), az újabb BL-győzelem a Chelsea-vel nem jött össze neki, és hát ezek után arra talán a legvérmesebb Nerazzurri-fanatikusok sem számítottak, hogy majd éppen az Interrel fog sikerülni, amely 45 éve csupán álmodozott a „nagyfülű” trófeáról.
Mourinho második milánói évére alaposan ráerősített az amúgy sem gyenge játékosállományra (Júlio César, Javier Zanetti, Walter Samuel, Maicon, Esteban Cambiasso, Dejan Sztankovics, Sulley Muntari, Mario Balotelli) és mivel Massimo Moratti, a klub elnöke a tenyeréből evett, szó nélkül állta a cechet, így papíron minden adott volt a nemzetközi szintlépéshez is. A védelem tengelyébe a brazil Lúcio érkezett, a középpályára Thiago Motta és Wesley Sneijder, míg a támadó szekciót a Samuel Eto’o, Diego Milito, Goran Pandev trióval turbózták fel. A minőségi névsort új játékrendszerbe ültetve (a 4–2–3–1 lett a nyerő formáció) tette versenyképessé Mourinho, a BL szezon mégis elég döcögősen indult.
A Nerazzurri a szenvedősre sikerült csoportkörből a második helyen lépett tovább a Barcelona mögött, úgy, hogy az utolsó mérkőzésen Kijevben öt perccel a lefújás előtt még vesztésre (és kiesésre) állt, Milito és Sneijder góljaival azonban végül fordítani tudtak. A katalánok elleni csoportrangadókon egy gól nélküli döntetlenre és egy sima vereségre (0–2) futotta csak, de a Rubin Kazany és a Dinamo Kijev is pontokat tudott rabolni a milánóiaktól.
Az egyenes kieséses szakaszban rögtön a portugál tréner előző csapata, a Chelsea jött szembe, a korábban a londoniakat bő három éven át menedzselő Mourinho új csapatával kettős győzelemmel ejtette ki a régit, ahogyan a negyeddöntőben a Szpartak Moszkvát is, hogy aztán a legjobb négy között újra szembe kerüljenek Pep Guardiola címvédő Barcájával, amely vitán felül a korszak legjobb csapata volt. Az első meccset Milánóban rendezték, a Special One 4–2–3–1-es hadrendje tökéletesnek bizonyult a tiki-taka ellen, a katalánok 3–1 arányú vereséget szenvedtek. Ez volt a Guardiola vezette Barcelona első egy gólnál nagyobb különbségű fiaskója. A Camp Nouban a 28. perctől emberhátrányban játszva, gyakorlatilag végig a saját tizenhatosuk elé betömörülve egészen a 84. percig állták a sarat a Barca ellen, Gerard Piqué gólja után pedig totális nyomás alá kerültek, de kihúzták (egy második kapott gól már a kiesésüket jelentette volna) és 3–2-es összesítéssel 1972 után újra döntőbe jutottak.
A labda csupán 25%-ban volt az Internél, és egyetlen árva kapura tartó lövésük szerepelt a mérkőzés statisztikájában. A visszavágónak óriási visszhangja volt a nemzetközi sajtóban, a szakírók a futball meggyilkolásával vádolták az Intert – ugyanakkor a párharc sikeres abszolválása José Mourinho mestermunkájaként könyveltetett el.
A madridi Bernabéuban megrendezésre kerülő döntőben az Inter Diego Milito duplájával 2–0-ra nyert Louis van Gaal Bayern Münchenje ellen, és harmadszor is felült Európa futballtrónjára. A bajnokság mellett az Olasz Kupát is elhódították, így első – és mindmáig egyetlen – olasz csapatként sikerült triplázniuk. A szezon végén Mourinho a Real Madridhoz távozott, így akár csak a Portónál, a győztes BL-finálé volt az utolsó meccse az Inter kispadján.
2016-2017, Európa-liga (Manchester United)
Ha közvélemény-kutatást tartanánk, hogy a 2002 és 2018 közötti időszakban melyik klubnál hozta a legtöbb kudarcot a portugál mester szerepvállalása, bizonyára utcahosszal a Manchester United lenne a befutó, de azért a kudarc fogalma Mourinhónál egészen mást jelent, mint a legtöbb szaktársa esetében. A portói korszaka óta ez volt az első olyan munkahelye, ahol nem tudott bajnokságot nyerni (irányításával 2017-ben hatodik, egy évvel később második lett az MU), de azért egy angol Ligakupa-serleg mellé egy nagy nemzetközi trófeát is leszállított az angol iparvárosban, csak úgy, a miheztartást végett.
A csoportkörből a török Fenerbahce mögött, a Feyenoordot és a Zorja Luhanszkot megelőzve lépett tovább a United, azután viszonylag zavartalan útja volt a döntőig: Saint-Étienne (3–0, 1–0), FK Rosztov (1–0, 1–1), Anderlecht (2–1, 1–1), Celta Vigo (1–1, 1–0). A kedvező sorsolás is segítette a vörös ördögöket, az El-nek pedig önmagán túlmutató tétje is volt: a következő szezon Bajnokok Ligája-szereplése ugyanis csak annak megnyerésével volt elérhető számukra.
A döntőben már erősebb ellenfél várt rájuk, ám a holland rekordbajnok Ajax elleni fináléban nem volt kérdés, melyik a hatékonyabb és célratörőbb csapat: Paul Pogba és Henrih Mhitarjan góljaival 2–0-ra győzött a United. Ez volt az angol csapat első Európa-liga-sikere, Mourinhónak pedig négyből a negyedik megnyert nagy európai fináléja.
2021-2022, Európa Konferencia-liga (AS Roma)
Miután távozott a Unitedtől, a Special One majd egy évig munkanélküli volt, és a Tottenham Hotspurnél eltöltött másfél éve csak tovább koptatta a renoméját, hiszen (pályafutása során először) semmit sem nyert a londoniakkal. Az örök városba érkezését 2021 nyarán sok kétkedő hang kísérte, úgy az olasz, mint a nemzetközi sajtóban, persze az efféle médiacirkusz jottányit sem szokta negatív irányba befolyásolni a portugál működését, sokkal inkább az a jellemző, hogy aktuális csapata előnyére fordítja a szirénhangok sirámait.
Mourinho második itáliai megbízatása jóval nagyobb kihívás volt, hiszen ezúttal nem egy bajnokcsapathoz, hanem az élmezőnyt alulról súroló, önmagát kereső klubhoz kötelezte el magát. Az újonnan életre hívott Európa Konferencia-liga selejtezőjének play-off-körében debütált a farkasoknál, a Trabzonspor ellen, és a Roma kettős győzelemmel kvalifikált a főtáblára. A csoportját (köszönhetően a Zorja és a CSZKA Szófia oda-vissza legyőzésének) ugyan megnyerte, a harmadik ellenfél, a Bodö/Glimt azonban kifogott rajta: Norvégiából 6–1-es kiütéssel küldte haza az olaszokat – korábban egyetlen Mourinho-csapat sem kapott még ennyi gólt. A római „visszavágó” 2–2 lett, ami sebtapasztásnak sem volt jó, viszont ahhoz utólag elégnek bizonyult, hogy közvetlenül a legjobb 16 közé jusson a Roma.
A Vitesse elejtése után (1–1, 1–0) a negyeddöntőben újra a norvégokkal hozta össze a sors Mourinhóékat, és a Stadio Olimpicóban egy 4–0-val le is rendezték a párharcot, és ez már elégtételként is értelmezhető diadalnak minősült. Az elődöntőben a Leicester Cityt múlták felül a farkasok (1–0, 1–1), így 1991 után játszhatott ismét európai kupadöntőt a Roma.
A fináléban Arne Slot Feyenoordja progresszívebb és látványosabb futballt mutatott, de Nicolo Zaniolo góljával a Roma nyerte meg a Konferencia-liga első kiírásának fináléját, egyszersmind a klub történetének első európai kupáját hódította el! A portugál szakemberrel 11 ínséges év után nyert fontos trófeát a csapat, és 2010 után először aratott nemzetközi diadalt olasz együttes. Mourinho maga is történelmet írt, ő lett az első edző, aki mindhárom jelenleg létező európai kupasorozatban a csúcsra tudott érni (A BEK/BL; KEK; UEFA-kupa hármast a KEK 1999-es megszűnéséig ketten tudták megnyerni: Udo Lattek és Giovanni Trapattoni), és az első, aki négy különböző csapattal is elérte a döntőt.
2022-2023, Európa-liga (AS Roma): ???
Hogy a portugál mester a farkasokkal is megcsinálja-e, amit anno a Portóval, vagyis két egymást követő évben két különböző európai kupát nyer, egyelőre kérdéses, de nagyon közel került hozzá. A bajnokságban (ebben a szezonban is) szenved a Roma, április 16-a óta nem nyert meccset, jelenleg csak azért hatodik, mert a Juventustól levontak 10 pontot, így egyetlen egységgel a torinóiak előtt állnak 60 ponttal, de még két forduló hátra van a szezonból. A negyedik, még BL-t érő helyen a Milan áll (64), az ötödik az Atalanta (61), vagyis semmi sincs veszve, de megfordítva, arra sincsen garancia, hogy megtartják a még EKl-selejtezőt érő jelenlegi pozíciójukat. Az Európa-liga megnyerése azonban egyenesen a Bajnokok Ligájába repítené a fővárosiakat, és alighanem – az egyéni ambíciói mellett – ez a fő motivációja a portugál zseninek is.
Noha a nem túl acélos, kifejezetten kiszámíthatatlan Roma az idei El-ben sem különösebben villogott, a fináléba vezető útja jóval nehezebb volt, mint az előző idényben a harmadik számú sorozatban. A csoportjából a Real Betis mögött jutott tovább (a spanyolokon kívül egyszer a bolgár Ludogorec Razgrad is elpáholta), majd az egyenes kieséses szakaszban a Red Bull Salzburg és a Real Sociedad kiejtése után a legjobb nyolc között ismét a Feyenoord volt az ellenfele.
Rotterdamban 1–0-ra győzött Arne Slot (azóta bajnokká lett) csapata, a továbbjutást tehát az örök városban kellett kiharcolniuk. A visszavágó első félideje csak sárga lapokat hozott, a 60. percben Leonardo Spinazzola szerzett vezetést a hazaiaknak. Igor Paixao a 80. minutumban egalizált, amivel a hollandok álltak továbbjutásra – egy perccel a vége előtt azonban a csereként beállt argentin világbajnok, Paulo Dybala a góljával hosszabbításra mentette a párharcot. A ráadásban már jelentős fölényben voltak a rómaiak, Stephan El Sharaawy és Lorenzo Pellegrini is betalált – így a nagy izgalmak után végül simán jutott négy közé az EKl címvédője.
Az elődöntőben a Xabi Alonso irányításával olykor már a régi fényét idéző Bayer Leverkusen jött szembe, de ők sem találták a fogást Mourinho együttesén. Az olaszországi első mérkőzésen egy klasszikus „ikszes meccset” hozott 1–0-ra a Roma, Leverkusenben pedig kivédekezték a továbbjutást (0–0), a római defenzíva kísértetiesen emlékeztetett a 2010-es Barcelona–Inter BL-elődöntőn látott milánói produkcióra: a szervezett védekezésük mellett egyetlen (kaput nem találó) lövési kísérlete volt a vendégeknek, de igazán nagy gólhelyzetet a Leverkusen sem tudott kialakítani. Ha a játék szépségében nem is, a taktikai részében mindenképpen felülmúlta Mourinho volt játékosát (Xabi Alonso három éven át játszott a keze alatt a Real Madridban), így csapatával megérdemelten jutott tovább, és készülhet immár a hatodik(!) nagy európai döntőjére.
A budapesti finálé finoman szólva sem tűnik sétagaloppnak, és nemcsak azért, mert a Sevilla még sosem bukott El-döntőt (hiszen Mourinho mérlege is százszázalékos az európai nagydöntőkben), hanem mert a spanyol csapatnak is csak a magyar fővároson át vezethet az útja a Bajnokok Ligájába. A pocsék őszi szezonkezdés miatt (állt kiesőhelyen is) a LaLigában egyelőre nincs is nemzetközi szereplést jelentő helyen (2 pont a lemaradása az EKl-selejtezőt érő hetedik helytől) három körrel a vége előtt. José Luis Mendilibar márciusi kinevezése óta azonban magára talált az andalúziai egylet (8-3-1-es győzelmi mutatóval büszkélkedhet ezen időszak alatt), és a spanyolok ejtették el a „nagyobb vadakat” is útközben (sorrendben: PSV Eindhoven, Fenerbahce, Manchester United, Juventus).
Egy veretlen edző és egy veretlen csapat találkozik tehát, valamint két merőben eltérő játékstílus, a pragmatikus-reakciós Roma, és a jóval attraktívabb, támadó szellemben futballozó Sevilla; a trófea megnyerése mindkét klubnak az idény konfettizáporos kármentése lenne, de persze csak egyikük örülhet majd a végén. Hogy az melyik csapat lesz, egyelőre lehetetlen megtippelni, mindenesetre ezt a módfelett ígéretes döntőt kár volna kihagyni! Május 31-én este a Puskás Arénában a hazai publikum így vagy úgy, de mindenképpen egy történelmi találkozó tanúja lesz.
Kiemelt kép: Alamy
