Kieran Trippier, az egyik BL-helyet ellopni igyekvő „szarkák” vezére

A Newcastle United a vártnál szuperszonikusabb felemelkedése mögött megannyi fontos részlet rejlik – a nagyon tudatos játékoskiválasztás, a Brighton & Hove Albion összerakásában oroszlánrészt vállaló sportigazgató, Dan Ashworth szerződtetése, Eddie Howe szakértelme, a gazdag tulajdonosi háttér, a „szarkáknak” szárnyakat adó fanatikus geordie közönség –, a riválisok szerint azonban egy, a csapatra nézve kevésbé hízelgő okot is találni (és most nem az emberi jogokkal, emancipációval, toleranciával kevésbé törődő szaúdi tulajdonosokra gondoltunk).

Hogy aztán az irigység szüli-e az északiakkal szembeni kritikákat, nem tudni, a minap elveszített ligakupa-döntő előtt mindenesetre a Lascelles hiányában a kapitányi karszalagot viselő Kieran Trippier-nek is nekiszegezték a vádakat.

„Én csak örülök, ha így gondolnak ránk – felelte büszkén. – Ebben a műfajban nálam a korábbi madridi csapattársam, Sztefan Szavics a minta. Semmitől sem riadt vissza, ha úgy gondolta, az edzésen is simán meghúzta a vele birkózó ellenfél haját. Kész őrület, nekem viszont tetszett a habitusa. Az ellenfelek szurkolói nyilvánvalóan nem fognak az ilyen viselkedésnek tapsolni, nekem azonban nincs vele bajom, sőt! Nem is értem, mire a nagy fanyalgás.

Sok hasonlót tapasztaltam Spanyolországban, hogy hogyan lassítsuk a meccset, zökkentsük ki a partit a ritmusából, amire főként akkor van szükség, ha a rivális játszik fölényben. Ha sikeres akarsz lenni, dörzsöltnek kell lenned.”

Avagy a 32 éves jobbhátvéd remek Simeone-tanítványnak bizonyult, bár talán legkevésbé rá illik a piszkos játék. Ettől függetlenül rengeteget köszönhet argentin mesterének – ha profánul akarunk fogalmazni, ő tanította meg Trippiert védekezni.

„Diego hihetetlenül jó edző. Amit elsőként megtanultam az Atléticóban, hogy vele nem szabad szórakozni, különben neked befellegzett. Mindenki tiszteli, a cserejátékos ugyanannyira, mint a kezdő. De elképesztően jól bánt a kispadra szorulókkal is, ezért is vívta ki a tiszteletüket. Rengeteget tanultam tőle, akár ha a védőjátékomat vesszük, vagy a helyezkedésemet. Nála tanultam meg éretten futballozni.”

Fotó: Diego Souto/Quality Sport Images/Getty Images

És valóban úgy játszik: roppant tudatosan, kevés hibával, a támadásokat mégis remekül segítve. Hogy mást ne mondjunk, a Premier League védői közül a bajnokságban (március 3. állapotok szerint – a szerk.) Trippier alakította ki a legtöbb helyzetet (kereken 70-et), még ha egy jelentős részüket rögzített játékhelyzetekből is (akcióból Trent Alexander-Arnold az első, 27 helyzet megteremtésével).

De legalább ennyire értékes a védőmunkája, és bizony alaposan kivette a részét a newcastle-i betonfal felépítéséből. Merthogy az szinte áttörhetetlen:

Madridban egyébként senki sem ismerte Kieran vagy Trippier néven, mindenki csak Rooney-nak szólította. Diego Costa ragasztotta rá a becenevet, akinek valamilyen megmagyarázhatatlan mód minden angol Rooney, így aztán Trippier is az lett. Akárhova ment, a „Rooney” kiáltást hallotta. Ha melegített a félig üres Metropolitanóban, szintén. Ettől még nagyon élvezte madridi időszakát, ahol a viszontagságos utolsó londoni hónapjai után visszanyerte boldogságát, önbizalmát – nem véletlenül aposztrofálta a Marca az Atlético akkori legjobb igazolásaként. Noha mint azt elárulta, a feleségét is sokkolta, amikor bedobta a Madridba igazolás ötletét – pedig van annál néhány rosszabb dolog is a világon… –, aki amondó volt, nem lesz azért olyan egyszerű a merőben új kultúrában otthonosan éreznie magát. (Neje és két gyermeke elsősorban a pandémia miatt Angliában maradt, Trippier viszont heti három alkalommal spanyolórákat vett, igyekezett szocializálódni.) Ő azonban úgy vélte, ahhoz, hogy újra berúgja karrierje pöfögő motorját, muszáj új kihívásra lelni. Az lett az Atlético és Diego Simeone. Akinél valóban kiváló védőjátékossá lett (hogy príma labdáival mennyire képes segíteni a támadásokat, az sosem képezte vita tárgyát).

„Kellett, hogy valami felébresszen – nyilatkozta Spanyolországban élve. – Mintha a végén a Spursben a koncentrációm is romlott volna. Hiába próbálkoztam, nem ment a futball. Talán önző is voltam, mert a kisebb bajaim ellenére is játszani akartam, ahelyett, hogy őszintén beszéltem volna róluk az edzőmmel. Ilyet többé nem csinálok.

Azt viszont tudtam, hogy a védőjátékomon javítani kell, ehhez a tökéletes csapatot és a tökéletes edzőt sikerült megtalálnom.

Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a taktikai elemekre, minden edzésen alapvetés a taktika sulykolása, javult is a védekezésem, a helyezkedésem, de a támadóharmadban is pontosabban játszom.”

A remek második szezonjának pedig spanyol bajnoki cím lett a jutalma, a hat gólpasszt kiosztó, 34 helyzetet teremtő, az év csapatába bekerülő Trippier alaposan kivette belőle a részét. De hazakívánkozott.

Fotó: Getty Images

Trippier az új newcastle-i éra első „statement” igazolása, azaz a játékos, akinek megszerzése mintegy védjegye annak, itt valami grandiózus van készülőben. Még ha tavaly januárban sokakban jókora meglepetést keltett is Newcastle-be szerződése. Elvégre a spanyol bajnokcsapat Atléticót hagyta el az akkor 19. helyezett észak-angliai egylet kedvéért – még ha a tulajdonosváltással mindenkinek világos is lett, a „szarkák” sokáig nem időznek már kiesőhelyen.

„Nem félek a kihívásoktól – mondta akkor, a Bajnokok Ligáját a kiesés elleni harcra cserélve. – Attól, hogy a Newcastle-be igazoltam, mit sem változik a felfogásom, roppant ambiciózus maradtam, minden edzésen jobb és jobb teljesítményre ösztönzöm magam, valamint a játékostársaimat is. A lehető legmagasabb szinten kell teljesítenem, függetlenül attól, az Atléticóban vagy a Newcastle-ben futballozom-e. Hiszek a képességeimben.”

Érdemes is neki, minthogy a klasszis szélső védők minden attribútumát bírja: odaadó futball, hatalmas munkabírás, jó szerelőkészség, kiváló rúgótechnika, magas játékintelligencia jellemzi. És hatalmas szív. Nem feltétlenül azért, mert a korábbi testnevelő tanárát Atlético-jegyekkel ajándékozta meg, hanem mert például nem foglaltatott bele olyan záradékot a szerződésébe, hogy a Newcastle kiesése esetén – ne feledjük, a csapat a 19. volt, amikor odaigazolt – szabadon (vagy minimális transzferdíj ellenében) távozhat. De hát Eddie Howe ilyen Newcastle-t akart megteremteni: amelyikben nem pusztán jó futballisták szerepelnek, hanem (vagy még inkább) nagyszerű karakterek, akik nincsenek versenyszellem híján, akikben buzog a győzelmi vágy, akik soha, egyetlen pillanatra sem adják fel a küzdelmet (ennek adták jelét az amúgy vesztes ligakupa-fináléban is). Mindamellett pedig két lábbal a földön járnak. Trippier biztosan. Sosem felejti el megjegyezni: nagyon jól tudja, honnan jött – a Manchester-közeli, 78 000 lelket számláló Buryből –, hogy milyen elvek mentén nevelték egyszerű életet élő szülei, akiknek hiába akart takaros kis házat venni már gazdag futballistaként, azok maradtak inkább tanácsi lakásukban.

Elengedni sem akarták amúgy a fővárosiak – ahogyan az angolok sem fogják.

Fotó: Carlos Rodrigues/Getty Images

„Kierant sosem adjuk el – nyomatékosította még az év elején a kisebbségi tulajdonos, és a newcastle-i–szaúdi bizniszt összehozó Amanda Staveley. – Elmondtam neki is, velünk maradsz, és kész. Te vagy a mi zászlóvivőnk.”

Az etalon. Howe tudta persze jól, kit igazol le, elvégre a Manchester City akadémiáján nevelkedő Trippiert ő vitte 2011 nyarán a Burnley-be. Nem ma volt, Trippier viszont azóta is hálás mesterének. Howe személye alaposan közrejátszott abban, hogy a Newcastle-t választotta – bár a három Manchester United-drukker fiútestvére, valamint a „vörös ördögökért” rajongó család alighanem másfelé irányította volna. Ő azonban a newcastle-i projekt mellett tette le a garast.

„A ligakupa-döntő remélhetően csak az első a finálék sorában – bizakodott Trippier a vesztes döntő előtt. – Meggyőződéssel hiszem, hogy nagy jövő előtt áll a klub. A tökéletes menedzsert megszerezte már hozzá.”

No meg a tökéletes jobbhátvédet is.

Kiemelt fotó: Stu Forster/Getty Images