OTTHONRA TALÁLT – AHOVÁ MINDIG VISSZATÉRHET
Gallardo tízéves korában Buenos Aires környéki kis csapatokban kezdte pályafutását, mígnem 1988-ban a sikeres próbajáték után leigazolta őt a patinás River Plate. A „milliomosokat” karrierje során később többször elhagyta, de mindannyiszor visszatért és töretlen hűsége a klub iránt a mai napig tart. Később elárulta, hogy családja révén gyermekkorában a San Lorenzo volt a kedvenc csapata, mégis egy másik fővárosi klubnál találta meg számításait, és soha nem is játszott másik argentin klubcsapatban.
A felnőttek között az 1992–1993-as idényben mutatkozhatott be, eleinte csak epizódszereplő volt, az 1994–1995-ös szezontól kezdve viszont már meghatározó tagja lett csapatának a támadó középpályás posztján. Nagyon fiatalon ráaggatták az „El Muneco” (baba) becenevet, amely egész életútját végigkíséri. Gallardo rendkívül technikás, intelligens játékos volt, akit első sorban a pályán váló meglátásai, cselezőkészsége és tökéletes passzai miatt kedveltek edzői. Fiatal kora ellenére hamar a River állandó pontrúgója lett, kiválóan végezte el a szabadrúgásokat, szögleteket. Ebben az időszakban sokan az új Maradonát látták benne hasonló játékstílusa révén. Rámenős játékával és mindig győzelemre éhes küzdeni akarásával gyorsan belopta magát a szurkolók szívébe, hamar otthonra lelt a Monumentalban.
1999-es távozásáig minden sorozatban összesen 162 fellépést vállalt a klub színeiben, melyeken 27 találatot szállított. Mind közül ez, az első riveres játékoskorszaka volt a legsikeresebb, hiszen öt országos bajnoki címet, valamint 1996-ban Libertadores-kupát, 1997-ben dél-amerikai szuperkupát nyert az együttessel.
FRANCIA KALAND I.
1999 nyarán ötéves szerződést kötött a francia bajnokságban szereplő AS Monaco csapatával, amelynek soraiban Ludovic Giuly társaságában játszott a középpályán, és olyan csatárokat kellett tömnie labdáival, mint Marco Simone vagy az argentin származású David Trézéguet. Első idényében nyolc találattal segítette bajnoki címhez a hercegségbeli alakulatot, majd Didier Deschamps érkezésével sokkal kötöttebb szerepkört kellett betöltenie, ami kevésbé ízlett neki. Muneco így két felszabadult és két korlátozottabb szezont töltött el a csapatnál, utolsó évében azért Francia Kupa-győztesnek mondhatta el magát. Végül négy esztendő után 126 mérkőzésen elért 23 góljával hagyta maga mögött a II. Lajos Stadiont, és visszatért a River Plate-hez.
AZ ELSŐ HAZATÉRÉS
2004-ben csapatkapitányként tért vissza nevelőegyesületéhez, és az aktuális Clausura-bajnokságot meg is nyerték a Boca Juniors előtt. Viszont a 2004-es Libertadores-kupa elődöntőjében tizenegyesekkel búcsúztak az ősi rivális ellen, ráadásul Gallardo eltiltása miatt kihagyta a visszavágót, miután az első mérkőzésen Raúl Cascinivel való összetűzése miatt a kiállítás sorsára jutott. A páros büntetést követően kialakult tömegverekedésben Muneco arcon ütötte a Boca válogatott kapusát, Roberto Abbondanzierit.
Gallardo a második riveres időszakában három év alatt 110 mérkőzésen 35 gólt szerzett, a játéka mellett sokkal inkább vehemenciájával, agressziójával tűnt ki, melyet sokszor piros lappal jutalmaztak.
Gondolhatunk rá hirtelenharagú, arrogáns személyiségként is, másfelől úgy is nézhetjük, hogy a forró helyzetekben kapitányként hajlandó volt tűzbe menni csapatáért, és nem tért ki a balhék elől sem.
A 2004-es Libertadores-kupa elődöntője, benne a tömegjelenettel:
FRANCIA KALAND II.
A fokozódó érdeklődésre való tekintettel 2006-ban ismét beadta a derekát és belekóstolt Franciaországba, a Paris Saint-Germainnél azonban nem sok örömben lehetett része. Az első idényben majdnem kiestek a francia élvonalból, a másodikban pedig szerződést bontott velük. A második francia szerepvállalása tehát meglehetősen rövidre sikeredett. A fővárosi klubban 31 mérkőzés alatt két gólt szerzett.
Ezt követően 2008 januárjában az MLS-ben próbálta ki magát, a D.C. United játékosa lett. Gallardo csaknem kétmillió dolláros éves fizetésével a klub történetének legjobban kereső labdarúgója lett, és akkor a ligában csak David Beckham és Cuauhtémoc Blanco kapott nála nagyobb gázsit. Az amerikai álom viszont nem zárult happy enddel: 15 bajnokin négyszer volt eredményes, majd sérvműtétje miatt az idény második felét kihagyta.
A MÁSODIK HAZATÉRÉS
2009-ben 33 esztendősen újabb másfél évre visszatért az őt mindig szívesen fogadó River Plate-hez. Ekkoriban viszont a csapat közel sem volt csúcsformában, 33 mérkőzésen nyolc találattal próbált segítséget nyújtani. Ezután az aktív karrierje utolsó évére leszerződött az uruguayi Nacional csapatához, amellyel bajnok lett, néhány nappal visszavonulása után pedig bejelentették őt a klub következő vezetőedzőjeként.
Gallardo 1994 és 2003 között 44 alkalommal viselhette az argentin válogatott mezét, 13 gólt szerzett a nemzeti színekben. Részt vett két-két Copa Américán és világbajnokságon, ezüstérmet szerzett az 1996-os olimpián és az 1995-ös Pánamerikai Játékokon egyaránt.
Marcelo Gallardo 139 mérkőzésen szerepelt a River Plate színeiben, ahol öt bajnoki címet nyert (Fotó: Goal.com)
EDZŐKÉNT JUTOTT A CSÚCSRA
Már a visszavonulása előtt megszerezte az edzői képesítést José Farías iskolájában, így gond nélkül vehette át a Nacional irányítását 2011. június 29-én. Azokat a játékosokat kellett edzőként vezetnie, akikkel pár nappal korábban még együtt futballozott. Ennek ellenére megugrotta a lécet, és újból megnyerték az uruguayi bajnokságot, ám egy év után távozott az együttestől.
Két esztendőnyi szünet után 2014. május 30-án Ramón Díaz távozása után nevezték ki a River Plate edzőjének, egykori játszótársa, Enzo Francescoli külön kérésére esett rá a választás. A csapatot több meghatározó játékos elhagyta, erősítések nem nagyon érkeztek, és tulajdonképpen egy kezdetleges gárdát vett át, amely a 2011–2012-es évadot szégyenszemre a másodosztályban töltötte. Gallardo bátran nyúlt a fiatalokhoz és szenvedélyes stílusában trenírozta csapatát, hamar bizonyította rátermettségét, hiszen a River Plate argentin csapatok közti rekordot felállítva, egymást követő 32 tétmérkőzésen veretlennek bizonyult (ebből nyolcat még az előző mesterrel regisztráltak). A fantasztikus menetelés végén csak két ponttal maradtak el a Racing Club mögött a bajnoki címtől, és megnyerték a Copa Sudamericanát, az elődöntőben ráadásul éppen a Boca Juniors együttesét ejtették ki. Gallardo első nagy nemzetközi trófeáját hódította el a kontinens második számú kupasorozatában elért sikerrel.
A 2015-ös esztendőben a Libertadores-kupa-győztes San Lorenzo legyőzésével elhódították a Recopát (Szuperkupa), majd Muneco első próbálkozásra egészen a Libertadores-kupa megnyeréséig vezette legénységét. A nyolcaddöntőben emlékezetes körülmények között búcsúztatták a Bocát – a megnyert első meccs után a visszavágó második félidejére érkező játékosokat a Boca-szurkolók megtámadták, a mérkőzést felfüggesztették, a River lett a továbbjutó. A sorozat döntőjének visszavágóján végül a mexikói Tigres UANL gárdáját verték 3-0-ra.
Barovero – Mayada, Maidana, Mori, Vangioni – Sánchez, Ponzio, Kranevitter, Bertolo – Alario, Cavenaghi.
A következő idényben óriási meglepetésre címvédőként már a legjobb 16 között búcsúztak a Libertadores-kupától, viszont újra megnyerték a Recopát, és elhódították a Copa Argentinát. A 2017-es kiírásban a Lanús elleni elődöntő jelentette a végállomást a nemzetközi porondon, néhány nappal később viszont megvédték címüket a hazai kupasorozatban, és a bajnok Boca Juniors bánatára az Argentin Szuperkupát is elhódították.
Egy évvel később újfent célba ért a River Plate: félelmetes Libertadores-menetelésük végén a sorozat valaha volt legemlékezetesebb fináléjában múlták felül örök riválisukat, a Bocát. A második mérkőzést a Bernabéuban játszották le, miután a River-szurkolók megdobálták az ellenfél csapatbuszát és eközben többen sérüléseket szenvedtek, végül két döntetlen után hosszabbításban Quintero bombagólja és „Pity” Martínez ziccertalálata révén Gallardóék ülhettek fel a kontinens trónjára, egyúttal óriási fricskát adtak az ősi ellenfélnek. Ugyanakkor ő maga az elődöntőbéli balhéja miatt személyesen nem lehetett jelen a kispadnál a finálé mérkőzésein.
Armani – Montiel, Maidana, Pinola, Casco – Pérez, Ponzio – Fernández, Palacios, G. Martínez – Pratto.
2019-ben az újabb Recopa-győzelem mellett bezsebelték a hazai kupát és a Boca legyőzésével megint bejutottak a Libertadores-döntőbe, ám a sorozat történetének első egymeccses fináléjában a 89. percig vezetve szenvedtek 2-1-es vereséget a brazil Flamengótól.
Armani – Montiel, Martínez Quarta, Pinola, Casco – Pérez – Fernández, Palacios, De La Cruz – Borré, Suárez.
A 2020-as esztendőben majdnem összejött a hőn áhított első bajnoki cím a Gallardo-érában, de az utolsó két fordulóban jegyzett döntetlenekkel hagyták, hogy a Boca kiénekelje a szájukból a sajtot. A mostani naptári esztendő elején a Libertadores-kupa elődöntőjében a Palmeiras ellen kevés hiányzott a bravúros fordításhoz: az első meccs 3-0-s elvesztése után a visszavágót „csak” 2-0-ra nyerték meg, így nem sikerült sorozatban harmadszor bejutniuk a döntőbe. A 2019-es (!) Argentin Szuperkupát idén márciusban a Racing 5-0-s kiütésével hódították el.
Gallardo a négyvédős rendszert létesíti előnyben, a középpályán pedig legalább egy, vagy inkább kettő nagyon masszív, védekező játékosa van. Az előre irányuló játékot több kreatív, szervező középpályás alakítja, és az évek során mindig volt legalább egy klasszikus gólfelelőse.
Gallardo 12 trófeát nyert eddig edzőként a River Plate csapatával (Fotó: REUTERS/Sergio Perez)
Igyekszik megteremteni a megfelelő egyensúlyt a tapasztalt „öregrókák” és a tehetséges fiatalok között, ami egyelőre tökéletesen sikerült.
A River kapuja előtt 2018 óta az argentin válogatottban is első számúvá avanzsáló Armani kapott teljhatalmat, előtte a védelemben a veterán Pinola, valamint Casco és Montiel ugyancsak Gallardo „terméke” – utóbbi kettőt már évek óta hívják Európába. A középpályán a védekező feladatokat a veterán Leonardo Ponzio és/vagy Enzo Pérez látja el, a játék szervezéséért korábban Carlos Sánchez felelt, örökébe az uruguayi honfitárs, Nicolás De La Cruz lépett. Elévülhetetlen érdemei voltak a River dinamikus középpályás játékában a nemrég a brazil Atlético Mineiróhoz igazoló Ignacio Fernándeznek. Pótlásával bizonyára a kolumbiai tehetségre, Jorge Carrascalra hárulhat még fontosabb szerep. Aki a klasszikus kilences posztján korábban Teo Gutiérrez, Alario, Pity Martínez, majd Pratto volt, az most egyértelműen az egykori atléticós Rafael Santos Borré.
Gallardo 2014 óta 12 trófeát nyert a River Plate edzőjeként, de a hőn áhított bajnoki cím egyszer sem jött neki össze. Az igazi terepe egyelőre az egyenes kieséses szakaszok voltak – a Libertadores-kupa utolsó négy kiírásában mindig eljutottak legalább az elődöntőig. A különféle hazai kupasorozatokban is eredményesek voltak, hiszen regnálása alatt a River kilenc párharcot vívott a másik négy nagy Buenos Aires-i csapat ellen (Boca Juniors, Racing Club, San Lorenzo, Independiente) és kivétel nélkül mindet megnyerte.
Időnként fel szokott merülni egy-egy nagyobb európai csapatnál a neve, és kíváncsian várhatjuk, hogy ha eljön a váltás ideje, mire lesz képes. Egyelőre abban biztosak lehetünk, hogy a megszokott környezetben, a fanatikusan szeretett csapatából képes kihozni a maximumot vagy még többet, de egyelőre – amíg nem bizonyítja – joggal kételkedhetünk benne, hogy Európában mire lenne képes. Egyesek szerint a következő argentin kapitánynak kéne lennie, amely szintén sokak fantáziáját mozgathatja meg.
Mindenesetre Gallardót a közelmúltban 2018 és 2019 után zsinórban harmadszor, 2020-ban is megválasztották az amerikai kontinens lejobb edzőjének.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, amennyiben a dél-amerikai labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
https://www.facebook.com/futballtango
Kiemelt fotó: larepublica.pe