Kökény Beatrix és Imre Géza fia kilenc góllal debütált a válogatottban

Amekkora élmény volt figyelni márciusban Lékai Máté örömjátékát Svájcban, annyira jó volt látni most a litvániai Eb-selejtezőn, hogy a kezdőcsapatban sem akarja a fiatalok, újoncok helyett megnyerni a számunkra – csoportelsőként – már tét nélküli tétmeccset. Inkább abban segít, hogy ők tegyék meg. A gólok pedig csak hullottak és hullottak, mindkét kapunál…

Szélsőjáték: újra létezik

Talán az Iváncsik testvérek óta nem volt rá példa, hogy a válogatottban a szélsők szerezzék a gólok zömét, mégpedig szélső pozícióból, a legváltozatosabb lövésmódokon. Ráadásul megint egy testvérpár, a Svájc ellen már játékba kóstoló Krakovszki Zsolt és Bence, összesen kilenc góljukhoz a még szintén gyereknek számító balkezes Imre Bence – olimpiai ezüstérmes balkezes párbajtőrözőnk, Imre Géza és jobbkezes olimpiai ezüstérmes irányítónk, Kökény Beatrix fia – hozzátett még kilencet (négyet hetesből), Molnár Robin a másik szélről kettőt. Ez annyi mint 20, benne 16 akciógól. Szinte valamennyi felállt fal ellen, ami a fiatalok szempontjából feltétlenül érdem, hiszen az első pillanattól kezdve bátran bevitték a büntetőterület fölé a labdát a szélen és minimális hibát követtek el.

Gyors ellentámadások: még várunk rájuk

Más kérdés, csapatszinten nem nagy dicsőség, hogy az európai középmezőnybe is csak visszavágyó litvánok ellen a gyors ellentámadások hiánycikknek számítottak. Még akkor se nagyon jött össze, amikor labdát akart szerezni a védelem, az első ilyenre – ami egyben az utolsó lett – 45 percet kellett várni, Imréé az érdem. Addig mindössze két gyors találat született a magyar csapattól: az egyik egy kapufáról kipattanó labdával Lékai indítása nyomán, míg a másikat Hanusz Bundesliga-stílusának köszönhettük, aki nem várta meg a litván védelem rendeződését, egy passzcsel után furcsa testhelyzetből szerzett nagy átlövésgólt.

Védekezés: nálunk a kapuban kezdődik

A tavalyi magyarországi meccshez hasonlóan a litvánok megállításával most is komoly gondjai voltak a rutint és a fiatalságot ötvöző magyar védelemnek, az egy-egy elleni párharcokat hol leforgással, hol átemeléssel, hol egyszerűbb indulócselekkel simán nyerte az ellenfél. 15 perc alatt tíz, 40 alatt 20, 60 alatt több mint 30 gólt kapott válogatottunk, és ez a szám sajnos közelebb lett volna a 40-hez, ha Andó nem kezd el bravúrokat bemutatni az első félidő derekán.

Támadás: látványos, könnyed

Ami nem ment hátul, annál látványosabban összejött elöl, az ifjabbak és a tapasztaltabbak – ahhoz képest, hogy néhányan pár napja ismerik egymást – meglepő összhangban, látványosan játszottak együtt. Az irányítók közül Hanusz a góljait bravúros bejátszásokkal egészítette ki, a még tinédzser Fazekas Gergő a szélekre adott hosszú passzokkal színesítette a támadásokat. Ligetvári Patrik megmutatta, hogy a támadásépítésben is bátran használható, a már nyugodtan világklasszisnak mondható Rosta Miklós lazán bevágott kilencet.

Taktikai és stratégiai kérdések

Chema Rodríguez és csapata a 22-14-re megnyert első félidő után a 46-31-es magyar győzelemmel és a mutatott játékkal valószínűleg mindent kihozott ebből a meccsből, ami a kézilabdázásunk jelen helyzetében benne lehetett. A szerzett gólok száma a hazai szövetség oldala alapján csúcsbeállítás válogatottunk történetében.

Andó Svájc után Litvániában is bizonyította, hogy a jövőben – Mikler Roland majdani visszavonulása után – is lehet nemzetközi szintű társa a kapuban (a most szintén kimaradó) Székely Mártonnak. Ha így megy tovább, jövőre akár három irányítóval – Lékaival, Hanusszal és Fazekassal – számolhat a világversenyeken a szövetségi kapitány, miközben még a súlyos szemsérülésből gyógyuló Juhász Ádámról sem szeretnénk lemondani.

A támadójáték szempontjából mindez reményteli, ráadásul a gólok számával az idei világbajnokságon sem volt gond. A nagy kihívás a védekezés javítása egyéni és csapatszinten, ami nem is annyira taktikai, inkább stratégiai feladat már a magyar kézilabdázás számára.

Kiemelt fotó: JochaPress