Kompromisszum vagy makacs ragaszkodás – Jesse Marsch nehéz rajtja Lipcsében
Az előző Bundesliga-szezon ezüstérme után a többség azt gondolta, hogy az RB Leipzig lehet az a csapat, amely letaszítja a Bayern Münchent a trónról. Jesse Marsch személyében olyan edző érkezett a Münchenbe távozó Julian Nagelsmann helyére, akinek a motivációs képességeit sokan a hiányzó plusznak vélték egy trófeaszerzéshez. A jelenlegi helyzet viszont ennek a szöges ellentétét mutatja. A Leipzig eddigi rövid történetének legrosszabb szezonrajtját produkálta, az új edző pedig máris a kritikák kereszttüzébe került. Rövid elemzésemben fényt derítek a legfőbb problémákra és arra, hogy miként találhatnak rá a helyes útra a szászok.
AZ RB LEIPZIG RÖVID, DE ANNÁL INTENZÍVEBB MÚLTJA
Jesse Marsch nyári érkezésével egyértelműnek tűnt, hogy a Leipzig visszatér ahhoz a tipikus Red Bull-os játékstílushoz, amivel pár éve üstökösként robbantak be az ötödosztályból indulva a Bundesliga élmezőnyébe. 2016-ban Ralph Hasenhüttl edzővel és a német futball egyik legnagyobb koponyájának tartott Ralf Rangnick sportigazgatóval csak úgy rárúgták a lipcseiek az ajtót a Bundesligára.
A Rangnick által megálmodott nagyon intenzív, magas letámadásra és gyors ellencsapásokra építő játékot Hasenhüttl – és asszisztens edzője, Lőw Zsolt – remekül valósította meg csapatával a pályán és a bemutatkozó szezonban a Bayern München mögött végül a második helyre futottak be, miután ősszel sokáig vezették a tabellát. A Leipzig berobbant a német labdarúgás élmezőnyébe viszont a 2017-18-s szezon már kíméletlenül rávilágított a gyengeségekre. Az intenzív játékot egyre jobban kiismerték az ellenfelek. Miután átjátszották a magas letámadást, azonnal törhettek Gulácsi Péter kapujára. Ennek megfelelően a védekezés kétségbeejtő képet mutatott, ráadásul a nemzetközi megméretések okozta kettős terhelés arra is rámutatott, hogy hosszú távon ez a nagy állóképességet igénylő játékstílus fenntarthatatlan.
Hasenhüttl egy bajnoki hatodik hely után 2018-ban távozott, az edzői posztra pedig már ekkor kinevezték Julian Nagelsmannt, aki viszont – a szerződését kitöltve – egy évet még maradt a TSG Hoffenheimnél. A 2018-19-s szezonra így átmeneti megoldásként az egész projekt szellemi vezére, Ralf Rangnick vette át a vezetőedzői feladatokat Jesse Marsch-sal az oldalán. Sokan előre temették és a középmezőnybe prognosztizálták az előző szezon végére teljesen megtorpanni látszó lipcseieket, de Rangnick szerepvállalása végül pozitív meglepetésként sült el. Látva, hogy az eredeti út változtatás nélkül járhatatlan, kompromisszumot vállalt. A bajnokság élmezőnyébe tartozó csapatok ellen egy kissé defenzívebb felfogásra váltott, ez pedig kiegyensúlyozottabbá tette a csapat szereplését, amely így egy újabb bajnoki dobogót ért el – igaz, tisztes távolságból követve a Bayern München, Borussia Dortmund duót.
Ezek után érkezett Julian Nagelsmann, aki egy komplett paradigmaváltást hajtott végre Lipcsében. Az új edző a labdabirtoklásra helyezte a hangsúlyt és az addig domináló gyors ellentámadásokkal szemben lépésről-lépésre felépített akciókból akarta eredményessé tenni csapatát. A projekt egyáltalán nem vallott szégyent és a téli szünetben a lipcseiek vezették a bajnokságot. Nagelsmann erénye volt még az is, hogy Timo Wernert ebbe az új játékfelfogásba is sikerült tökéletesen beépítenie olyannyira, hogy a fürge támadó élete szezonját produkálta. Ugyan a koronavírus által hosszasan szünetelő szezon végére Németországban csupán egy újabb harmadik helyre futotta, a BL-ben sikerült az áttörés, és a Tottenham, illetve az Atlético Madrid legyőzésével a legjobb négyig jutott a csapat.
Az új, sokrétűbb játéknak köszönhetően Timo Werner 2020 nyári távozását is ki tudta heverni az együttes, amely sokáig közvetlen közelről követte a Bayernt, és a második helyen zárt. Ilyen előzmények után Marsch-sal szemben az volt az elvárás, hogy vigye végbe az áttörést, méghozzá trófeák formájában. Ugyan nyáron több alapember is távozott – többségük a Bayernhez – a pótlások minőséginek tűntek. A klub vezetősége az addigi szokásokkal ellentétben nem sajnálta a pénzt az átigazolási piacon, ami szintén egyértelművé tette a célokat.
A FŐ PROBLÉMAFORRÁS: A VÉDEKEZÉS
Marsch természetesen Lipcsében is ugyanazt a magas letámadáson alapuló játékot részesíti előnyben, ami miatt Salzburgban olyan népszerűvé vált. Ugyan kétségkívül sokak számára szimpatikus ez a felfogás, de pont ez az, aminek eddig leginkább kárát látja az együttes. Azok után különösen markáns ez, hogy Nagelsmannál a Bundesliga legjobb védelmével büszkélkedhettek a szászok. Az idei szezonban azonban ezen a területen körülbelül arra a szintre zuhant vissza a csapat, amely a Hasenhüttl-féle időszak végére volt jellemző és ami után Rangnick kénytelen volt finomítani a letámadás biztosítását kissé elhanyagoló játékstíluson.
Egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy Marsch-nak is ugyanezt kell majd tennie, hiszen a nagyobb csapatok ellen nagyon komolyan meg lett szórva Gulácsi kapuja. Az éppen egymást követő Bayern München és Manchester City elleni találkozókon összesen tízszer kapituláltak a lipcseiek.
A mai futballban már alapvető, hogy a játékfázisokat egymással összefüggően vizsgáljuk, így természetesen a rossz védekezés sem értelmezhető önmagában. Labdabirtokláskor egy négy védős felállásból kiindulva a két szélsőhátvéd biztosítja a szélességet, méghozzá mélyen – sokszor egészen a csatárokkal egy vonalban – fellépve. Ez természetesen felveti azt a kérdést, hogy ki biztosítja a mögöttük lévő területet és ebben a tekintetben Marsch-nak eléggé egyszerű az elképzelése. A két középhátvéd feladata lenne az, hogy lefedjék komplett szélességében a pályát, azonban ez nyilvánvalóan nem igazán lehetséges, főként ha az ellenfél négy támadóval indul meg labdaszerzéskor, mint például a Bayern München.
A gyengébb védekezés nagyrészt abból is következik, hogy egyelőre nem funkcionál túl hatékonyan a Marsch-féle extrém intenzív letámadás. A fő elgondolás az, hogy ezáltal abszolút mértékben dominálja a csapat a mérkőzést, viszont ehhez tényleg tökéletesen kéne klappolnia mindennek. Ideális esetben a Leipzig mélyen az ellenfél térfelén szerez labdát és támadhatja az ellenfél rendezetlen védelmét, mint például az alábbi szituációban.
A fenti az ideális szituáció viszont, ha már bármelyik játékos elkésik, akkor az egész koncepció dugába dőlhet, mint például oly sokszor a Manchester City ellen is.
Összességében megállapítható, hogy elsősorban nem Dayot Upamecano és Ibrahima Konaté nyári távozása jelentette ezt a mértékű visszaesést védekezésben, hiszen a helyükre érkező Mohamed Simakan és Josko Gvardiol is alapvetően kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt. A probléma sokkal inkább a rendszerben keresendő, amelyik a labda ellen azonnal kiszolgáltatott helyzetbe hozza Willi Orbánékat.
AKADOZÓ TÁMADÓJÁTÉK
Timo Werner 2020 nyári távozása az eredményeken nem látszott meg – a Leipzig ott maradt a szűken vett élmezőnyben – viszont a lőtt gólok száma jelentősen visszaesett. Ezért sok meccset eléggé nehézkesen tudott csak behúzni a csapat, több rangadón pedig éppen egy hatékony befejező játékos hiányzott. Éppen ezért volt a nyáron kulcsfontosságú André Silva megszerzése, aki egy kivételes szezont tudhatott maga mögött Frankfurtban (a 25 éves támadó a klub történetében egy 44 éves gólrekordot döntött meg 28 bajnoki találatával).
A portugál viszont egyelőre csak árnyéka tavalyi önmagának. A Marsch-féle rendszerben nem feltétlenül egy Silvához hasonló klasszikus befejező center a főszereplő, hanem egy fürge, mélységből induló játékos, aki a labdaszerzések után azonnal ki tudja használni az ellenfél rendezetlenségét. Az utóbbi jellemzők tökéletesen illenek Christopher Nkunkura, aki élete formáját futja az utóbbi időben. Mióta a BL-ben triplázott a Manchester City ellen, öt mérkőzésen nyolc gólt rámolt be az ellenfelek kapujába. Túlzás nélkül állítható, hogy a vállán viszi az éppen botladozó csapatát. A francia mellé viszont nem igazán tudtak felnőni a többiek. Időnként Emil Forsberg teljesítménye magaslott ki, aki az ellenfél vonalai között kérte a labdákat, viszont a kapu előtt már nála is sok hiba becsúszott. Szemmel láthatóan nem igazán érzik egymást André Silvával. Ugyan a portugál képes jól kiszúrni a védők között megnyíló területeket, viszont a társaktól rendszerint nem jó ütemben kapja a labdákat. Sokszor jött a lábára a labda, így pedig a labdaátvétel következtében statikussá váló csatárt az ellenfél túlereje rendszerint ellehetetlenítette.
Ami viszont talán a legnagyobb probléma, hogy Marcel Sabitzer távozása után nincs a csapatban igazi mélységi irányító, akin keresztül pontos ívelésekkel lehetne mélységbe indítani a támadókat, egyben pedig semlegesíteni az ellenfél letámadását. Ennek következtében komoly problémákkal szembesült a csapat, amint az ellenfél komoly nyomás alá helyezte őket. Ez látszott az Club Brugge elleni mérkőzésen is, ahol az első félidő nagy részében értékelhetetlen volt a lipcsei támadójáték.
FÉNY AZ ALAGÚT VÉGÉN
Azért biztató elemek már elő-előkerültek a legutóbbi két bajnokin – a Hertha BSC és a VfL Bochum ellen. Marsch a kompromisszumkészség jeleit mutatta, hiszen hátul egy háromvédős rendszerre váltott. Ettől még az alapelv természetesen ugyanaz maradt, de a hátsó biztosítás három emberrel azért már jobban nézett ki, bár hozzá kell tenni, hogy a jelenlegi helyzetben két kiesés ellen küzdő csapat volt az ellenfél. A hármas lánc leginkább a bal oldalon hozott pozitívumokat, hiszen Gvardiol halbverteidigerként – ahogy arról írtunk is mikor bemutattuk a horvátot – a neki talán legjobban fekvő pozícióból vehette ki a részét az építkezésekből, a horvát jóvoltából pedig bal oldali szárnyvédőként Angelino is tehermentesült a védekezésben, így magasabb alappozícióból indulva hatékonyabban bontakoztathatta ki a támadóerényeit.
Ami még kiemelendő pozitívum, az Yussuf Poulsen játéka. A dán az utóbbi mérkőzéseken elsőszámú választásnak számított a szenvedő André Silva helyén, ezt pedig jó játékkal hálálta meg. Az is mellette szólhat, hogy sokkal jobban ismeri a Red Bull-stílust, mint portugál társa. Korábban sem a góljai miatt volt stabil kezdő, hanem mert a visszalépéseivel területet teremtett a mélységi beindulásoknak, illetve robusztus termetével lekötötte a védőket.
ÖSSZEGZÉS
Az elmaradó eredmények következtében sokan már elkezdték megkérdőjelezni, hogy Marsch volt-e a helyes választás az edzői posztra, viszont egyelőre Oliver Mintzlaff menedzser a nyilvánosság előtt megkérdőjelezhetetlen bizalomról beszélt az amerikai irányában. A mélypont mindenképpen az Club Brugge ellen elbukott BL-meccs után jött el, ahol Marsch kemény kritikával illette pár játékosát – köztük Szoboszlai Dominikot – pedig addig a vereségek után is biztató hangnemben nyilvánult meg. Ezzel szemben viszont a Bochum elleni késői vezető gól után üdítő volt látni, ahogy az amerikai edző kirohant ünnepelni a játékosokkal. Mi, magyarok kíváncsian nézhetjük, hogy miként alakul Szoboszlai Dominik szerepe a csapaton belül. A belgák elleni gyengélkedés után a Bochum elleni beállása mindenképpen pozitív volt, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha Marsch tartósan is a háromvédős felállásra vált, Szoboszlai opciói csökkenhetnek a kezdőbe kerülés szempontjából.
http://legacy.bunteto.com/labdarugas/szoboszlai-lehet-a-szerkezetvaltas-vesztese-velemeny/
Szerző
