Különlegesség a Serie B-ben - a Südtirol történelmi feljutása
Először méretheti meg magát az olasz másodosztály (Serie B) küzdelmeiben a nyártól a részben németajkú Südtirol csapata. Az északi egyesület az elmúlt hétvégén harcolta ki a feljutás jogát a harmadosztály A-csoportjának megnyerésével. Elért sikerük nem csak a klub életében, de az egész bolzanói régió sportvilágában hatalmas eredménynek számít.
Az olasz harmadosztályban szereplő Südtirol története során először jutott fel az országos második vonalba, miután az A-csoport utolsó fordulójában 2–0-ra diadalmaskodott a Triestina vendégeként, így öt ponttal megelőzte a közben vereséget szenvedő második helyezett Padovát. A – nem véletlenül – német nevű csapat már 2010 óta szerepelt a harmadosztályban, s az elmúlt években egyre nagyratörőbb csapatépítési projekt zajlott náluk, melynek eredményeként az utolsó négy évben mindannyiszor ott voltak az évad végi tornán, de a remélt szintlépés egészen mostanáig váratott magára. Most viszont egyenes ágon jutottak fel a bravúros teljesítményük révén.
A helyi Alto Adige napilap a feljutás másnapján így jellemezte a történeteket:
„Ez egy tündérmese, egy valóságos álom vált valóra. Még az eső és a szél sem sötétítheti el a kék eget felettünk. A Südtirol Triesztben kiharcolta a feljutást, a tengerparton, a határvidéken, mellyel átlépte a futballbirodalom határait és belépett az országos másodosztályba. Hihetetlen mérföldkő a klub történetében, amely utat mutat az egész régió sportéletének. 1948 után szerepelhet ismét a Serie B-ben a város egyik csapata.”
Történelmi háttér. Bolzano autonóm megyét és ezzel együtt az azonos nevű várost az első világháború után az osztrák Tirol tartománytól Olaszországhoz csatolták a saint-germaini békeszerződés keretein belül. A terület déli részén olasz nyelvű, az északi részén viszont nagyrészt német nyelvű lakosság élt. Bár a második világháborúig az olaszok nyelvtörvényeket hirdettek, valamint a terület elhagyására szólították fel az osztrákokat, végül azonban maradt a mostani állapot, és bár a területet nem csatolták vissza Ausztriához, a dél-tiroliak megtarthatták önállóságukat.
Nyelvi kérdések. Napjainkban a városi lakosság nagy része már olaszajkú, de tiszteletben tartják a német nyelvű kisebbséget. Olaszország egyetlen megyéje, ahol engedélyezett, hogy az itt élő olasz állampolgárok a bíróságok előtt a német nyelvet használják (az összes többi megyében a helyi lakosoknak kötelező az olasz nyelvet használniuk). Az FC Südtirol hivatalos honlapjának olasz és német nyelvű menüje van, míg a közösségi oldalakon az angollal együtt folyamatosan három nyelven publikálnak.
Idén minden okuk megvolt a játékosoknak az örömre.Nevezetességek. A legdélebbi német nyelvű üdülőrégió Európában. Itt fekszik a híres Dél-Tiroli Borút, amely mentén varázslatosan szép falvak húzódnak az egész völgyben. Az óvárosban található egy különleges kalap- és kesztyűkészítő műhely, ahol már több mint 400 éve gyártják a jellegzetes tiroli kalapokat. Bolzanóban született az Európa-bajnok műkorcsolyázó Carolina Kostner, illetve az Eb-ezüstérmes műugró Tania Cagnotto. Bolzano 1990 óta Sopron testvérvárosa.
Különleges csapat. A német nevű klub, az FC Südtirol (Fussball Club Südtirol) a története során először jutott fel a másodosztályba, ahol a legészakibb csapat lesz. Korábban az FC Bolzano egyetlen idény (1947-48) erejéig fordult meg az olasz második vonalban, amely akkor, az előző rendszerben még három csoportból állt.
Klubalapítás. Eredetileg a labdarúgócsapat a Bolzanótól észak-keletre fekvő Bressanonéban 1974-ben alapított Sport Verein Milland része volt, majd 1995-ben vált külön és költözött a mostani helyére. A csapatnév a klub azon szándékát szimbolizálja, hogy ne csak a várost, hanem tartománya egész területét képviselje.
Stadion. A Stadio Druso 1930-ban nyitotta meg kapuit, nevét Nero Claudius Drusus egykori római államférfiról kapta. A létesítmény számtalan újításon ment keresztül, az elmúlt években is korszerűsítették, jelenlegi formájában 5500 néző befogadására alkalmas. Környékbeli regionális labdarúgó-mérkőzések mellett rendszeresen ad otthont amerikai-futball meccseknek is.
Fiatal múlt, dicső jelen. A Südtirol csapata és annak elődje az első évtizedeiben kizárólag a regionális bajnokságokban szerepelt. A negyedosztálynak számító Serie D-ben először csak 1999-ben tették tiszteletüket, onnantól kezdve viszont rendszeresen az országos harmad- és negyedosztály valamelyikében szerepeltek. 2010-től kezdve kizárólag a Serie C-t erősítették, és mutattak folyamatos fejlődést egészen a mostani feljutásig.
Az elmúlt évek alapján is jól ment a csapatnak, de idén mindenkit túlszárnyaltak.Gólrekord. A friss harmadosztályú bajnokcsapat a 38 forduló alatt csupán két vereséget szenvedett el, és a teljes szezonban mindössze kilenc(!) gólt kapott. Utóbbi a legkevesebb kapott találat az idényben az európai topbajnokságok profi alacsonyabb osztályú bajnokságait is figyelembe véve. Ezzel a teljesítménnyel beállították az egy szezon alatti legkevesebb kapott gól ligarekordját, az 1970–1971-es Serie C-szezonban a Reggiana szintén kilenc gólt kapott 38 kör alatt.
Horvát edző. A korábban kizárólag kisebb csapatokat irányító Ivan Javorcicot az idény előtt nevezték ki a Südtirolnál. A 43 éves tréner a klub történetének első külföldi edzője, és igazi betonvédelmet hozott létre több B-s tapasztalattal is bíró játékos jóvoltából, akik elképesztő stabilitást biztosítottak az együttesnek. A mostani csapat alapjait a már a Veneziát az élvonalban gardírozó Paolo Zanetti és az egyik harmadosztályú vetélytárshoz távozó Stefano Vecchi rakták le az elmúlt években. A bolzanói klub kispadján korábban például Giuseppe Sannino vagy Giovanni Stroppa is megfordult az ismertebb nevek közül.
A Südtirol régóta készült erre a feljutásra, évek óta tudatos csapatépítés zajlott, szezonról szezonra lettek egyre erősebbek a harmadosztályban. Az aktuális idényben a kezdetektől végig dominálva, elképesztő teljesítménnyel söpörték be az automatikus feljutást. Profi klubvezetésükből kiindulva hosszú távra terveznek a másodosztályban, ha minden optimálisan alakul, joggal bízhatunk benne, hogy a mostani siker nem egy kicsúszott eredmény lesz, és nem csak egy kósza szezont töltenek el a Serie B-ben. Földrajzi fekvésük és nyelvi kettősségük révén a bolzanóiak kuriózumot fognak jelenteni az olasz másodosztályban, és amennyiben saját stadionjukban játszhatják a hazai meccseiket, akkor a hozzájuk vezető túrák már-már egy-egy velencei vendégszereplés különlegességével érhetnek fel az ellenfelek számára.
A szerző a Serie C magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az olasz alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
Képek forrása: fc-suedtirol.com