Magyarország a saját útját járja a transzferpiacon

Az elemzésbe az elmúlt tíz idény adatait vontam be. A nemzetközi összehasonlításhoz a szomszédos országok azonos szezonjait vettem figyelembe. Az adatok forrása a Transfermarkt oldal volt, a számok millió euróban vannak megadva. Mivel az átigazolási díjak sok esetben nem határozhatóak meg pontosan, ezért az elemzésnél sem a pontos számok lesznek az érdekesek, hanem az, hogy a változásokból mi olvasható ki.

Magyarország 2012-2022

Az elmúlt évtizedet vizsgálva négy eltérő időszakot fedezhetünk fel.

Az első a 2012-13-as és a 2013-14-es szezon volt, ekkor a csapatok az „addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér” elvet követték, bár már itt is több klub zárt minimálisan negatív egyenleggel. Az időszak jellemzője az alacsony átigazolási összeg volt, mind a vételi, mind az eladási oldalon. Ettől egyedül a MOL Fehérvár FC (akkori nevén Videoton) tért el, amikor 700 ezer euróért értékesítették a spanyol Walter Fernández játékjogát a belga Lokerennek.

A következő korszak 2014-től 2017-ig tartott. Ennek a három idénynek a közös vonása, hogy az egyesületek még mindig viszonylag kevés összeget fordítottak az átigazolásokra, ám az eladásaik már jelentősek voltak. Ekkorra tehető például Muhamed Besic (FTC) értékesítése az Evertonnak, Mbaye Diagne (Újpest) Kínába igazolása, Balogh Norbert (DVSC) palermói szerződése, vagy Nagy Ádám (FTC) eladása a Bolognának. Az Újpest, a Ferencváros és a Debrecen eladásai felfelé tolták az egyenleget, míg a MOL Fehérvár a befolyó díjakból a megnövekedő kiadásait fedezte.

A harmadik időszak, a 2017-2018-as szezon egy átmenet volt a főként a bevételeket szem előtt tartó évektől az eredményorintált jelenig. Még mindig voltak jelentős eladások – Sallai Roland (Puskás AFC) Ciprusra igazolása vagy Enisz Bardi (Újpest) spanyolországi szerződése –, de ekkor fordult elő először, hogy egy magyar klub egymillió euró feletti negatív egyenleggel zárta az átigazolásokat (Ferencváros, -1,3 m euró).

Az utolsó négy bajnokság már a kiéleződő versenyről és a nemzetközi helytállásról is szól. A Ferencváros a sikeres Bajnokok Ligája- és Európa-liga-szerepléssel jelentős többletforrásokhoz jutott, amelyeket a további jó teljesítmény érdekében visszaforgattak a csapatba. A zöld-fehérek erősödése viszont a versenytársakat is cselekvésre ösztönözte. Ez a kényszer tükröződik a MOL Fehérvár FC és a Puskás Akadémia költekezése mögött. A többi egyesület is kezdte egyre aktívabb költeni a forrásait, így a negatív egyenlegű csapatok száma megnőtt az öt évvel korábbiakhoz képest. Egyedül az MTK választott más utat, a kék-fehérek a kiemelkedő utánpótlásukra alapozva évről-évre jelentős bevételekkel büszkélkedhetnek.

Az egyesületek tíz éves mérlege azt átigazolási piacon

• Az elmúlt évtizedet vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a legsikeresebb klub az átigazolási piacon pénzügyileg az MTK volt. Tíz év alatt majdnem 7 millió eurós pluszban zártak – messze túlteljesítve a legtöbb riválisukat. Az időszak elején még a többi csapathoz hasonló stratégiát követtek, de négy éve váltottak, ami ebből a szempontból nézve sikertörténetnek mondható – más kérdés, hogy a szurkolók az utóbbi évek kieséseit aligha értelmezik pozitívan.


• Őket az Újpest követi a második helyen, itt azonban nincs egyértelmű, hosszú távú koncepció az átigazolások körül – hacsak az nem, hogy olcsón vagy ingyen veszünk, és ha valakibe belenyúlunk, azt gyorsan el is adjuk.


• A harmadik helyen a Debrecen végzett a ranglistán. A Loki tíz év távlatában 4 millió eurós pluszt termelt, ugyanakkor ennek a fele Balogh Norberthez köthető. Átigazolási „stratégiájuk” sokkal inkább az Újpestre, semmint az MTK-ra hajaz.

• A pénzügyi sikertörténetek után most nézzük a legnagyobb deficiteket. A lista első helyén a Ferencváros áll, ám ez nem jelent egyben rossz gazdálkodást is esetükben. Egyrészt az időszak közepén legfőképpen az ő eladásaik eredményezték a nagyobb bevételeket az NB I-ben, másrészt a nagyobb kiadásoknak náluk megvan a piaci fedezete is. A sikeres nemzetközi kupaszereplésből befolyó pénzek megalapozzák a kifizetett átigazolási díjakat, ráadásul egyes játékosokon nyereséget is realizálhattak az utóbbi időben. Myrto Uzunit annak idején 1,8 millióért vették a Lokomotiva Zagrebtől, télen pedig 4 millióért értékesítették tovább Granadába. Ihor Haratin 600 ezerért jött, a nyáron pedig 900 ezerért távozott Varsóba.


• A második helyre a Puskás Akadémia futott be 3,5 milliós hiánnyal. Mivel esetükben nem beszélhetünk nemzetközi szintű eredményességről, így a forrásokat máshonnan kellett előteremteniük. Bár az elmúlt két idényben a Ferencváros legfőbb kihívójává váltak, nem mondhatjuk, hogy az igazolásaik kimondottan sikeresek lettek volna. Erre a legszemléletesebb példa Liridon Latifi esete. Az albán játékos 1 millió euróért érkezett – ennek fedezete a Sallaiért kapott díj lehetett –, de nem tudott tényezővé válni az egyesületnél. Az élvonalban 29 mérkőzésen egy, az NB III-ban 26 találkozón kilenc találatig jutott három év alatt.


• A harmadik a MOL Fehérvár lett közel 2 milliós mínusszal. Az utóbbi négy szezonból háromszor zártak millió körüli hiánnyal, idén csak azért nem, mert a Bolla Bendegúzért kapott 2 millió euró ezt ellensúlyozta. A kiadásokat azonban nem követi látványos eredmény – pozitív értelemben –, ez pedig kérdésessé teszi, hogy mennyire átgondoltan költik el a rendelkezésre álló összegeket.

Térségi összehasonlítás

Láttuk a magyarországi trendet, de most vizsgáljuk ezt meg a környező országokhoz viszonyítva. Vajon a hazai egyesületek átigazolási politikája mely környező országokkal mutat azonosságokat?

A rövid válaszom az, hogy egyikkel sem. A legközelebbi bajnokság ebből a szempontból az ukrán, ahol a Sahtar Doneck és a Dinamo Kijev vezetőinek aktuális döntései ráncigálják az egyenleget, ebbe csak néha szólnak bele a megerősödő, majd eltűnő riválisok (Metaliszt Harkiv, Dnipro), valamint az évek óta zajló területi konfliktusokból eredő átrendeződések.

Számokkal kifejezve mindez így néz ki:

Régiós összehasonlításban alaposan le vagyunk maradva. Míg Magyarország az elmúlt évtizedben csak mintegy tizenegy és félmilliós egyenleget volt képes produkálni, addig a hozzánk képest is szerény feltételek mellett működő szlovén és szlovák liga öt- illetve hatszoros profitot ért el értékesítésből. Ha az utolsó négy év csökkentő tételeitől eltekintenénk, még akkor is csak közelítjük a szlovén érték felét. A diagramot és a táblázat számait vizsgálva azt is észrevehetjük, hogy Magyarország rendelkezik a legtöbb deficites szezonnal.

Míg nálunk négy, addig az ukránoknál három, az osztrákoknál pedig csak kettő ilyen év volt. A horvát, a szerb, a román, a szlovák és a szlovén liga az elmúlt tíz évben minden esetben pozitív mérleggel zárt.

Azt is megállapíthatjuk, hogy a régió országai alapvetően a nyereséges működésben érdekeltek. Egy-egy évet leszámítva – ahol egyébként jellemzően egy kiemelkedő csapat költései nyomják negatív tartományba az egyenleget, igaz, ennek a fedezete a nemzetközi kupaszereplés révén megvan – mindenhol többletet figyelhetünk meg. Ezzel szemben nálunk már tendenciának nevezhető a deficites működés.

Mondhatnánk azt is, hogy ez a négyéves trend alapvetően a Ferencvárosnak köszönhető, de ez csak részigazság lenne. Ha eltekintünk a zöld-fehérek adataitól, de az MTK nyereséges idényeitől is, akkor a többi tíz egyesület ugyanúgy negatív éves egyenleget hozna össze, ráadásul az FTC a 2019-2020-as idényben amúgy is többlettel zárt. Jellemző képet fest rólunk régiós viszonyításban, hogy míg a szlovénoknál tíz év alatt csak öt alkalommal zárt negatív mérleggel egy csapat, addig Magyarországon csak az utolsó szezonban hét ilyet is találunk, s ha megnézzük az elmúlt négy bajnokságot, akkor ez nem is kirívó adat.

Akikre pénzügyi szempontból felnézhetünk

Egyre több olyan klub van a térségünkben, aki kifejezetten az értékesítésre helyezi a hangsúlyt a működése során. Közülük most kiemeljük azokat az „éltanulókat”, akik ezt az egész évtized során végig tudták képviselni.

• A legsikeresebb a most már Farul Constanta néven játszó, a neves előddel való fúzió előtt Viitorul néven futó, a Hagi Akadémiát maga mögött tudó egyesület áll. Az utánpótlására építve jelentős bevételeket ér el évről-évre, ezzel is fenntarthatóvá teve a működését.


• Szlovákiában hasonlóan sikeres a zsolnai együttes. Szinte minden szezont jelentős profittal zár, emellett pedig még a pályán is sikeresek. 2017-ben bajnokok lettek, de például a vizsgált időszak előtti utolsó évadban is bajnokok és kupagyőztesek voltak. Híresek az utánpótlásukról, több válogatott játékost is adtak Szlovákiának, közülük Milan Skriniar a legismertebb.


• Horvátországban a Lokomotiva Zagreb az egyik legeredményesebb ezen a téren, de más középcsapatok – Gorica, Slaven Belupo – is többször produkáltak már milliós profitot. A Dinamo árnyékában és vele együttműködve is terelgetik a fiatalokat, ennek pedig csengő eurókban nézve is eredménye van.


• Nálunk az MTK a legsikeresebb ebből a szempontból – a táblázatban a másodosztályban töltött éveit is feltüntettem -, de látható, hogy így is mennyire el van maradva a régiós versenytársaktól.

Összegzés

Magyarországon a klubok egyre többet költenek átigazolásokra ennek fedezete azonban legtöbb esetben sem az eladásokban, sem a nemzetközi téren begyűjtött díjakban nem realizálódik. A szomszédos országokkal összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy egy teljesen egyedi pályát futunk. A régiós klubok – még a kiemelkedőek is – törekszenek arra, hogy a költéseiket az eladásaikból finanszírozzák, ez azonban nálunk egészen máshogy működik.