„Marco Rossi magyarul köszönetet mondott, és láthatóan elérzékenyült” – interjú Spandler Csabával
Spandler Csaba a kispadról nézte végig, ahogy a magyar válogatott négy gólt lő Angliának. A Puskás Akadémia belső védője a Büntetőnek elmondta, miért látogatja a nemzeti csapat sportpszichológusát, és miért tartja hasznosnak gyerekkora óta a mentális felkészülést. Állítja, a válogatottban a csapattársak is gyakori vendégek Hajdú Zoltánnál. Beszélgettünk vele célokról, a kezdőcsapatba kerülés nehézségeiről, és a Rossi-stáb bámulatos alaposságáról, amelynek köszönhetően a pályán nem jöhet szembe olyan ellenfél, akiről ne tudnának mindent a magyar játékosok.
– „Mentálisan nagyon erős vagyok”, ezt nyilatkoztad egy rólad készített, felcsúti videóriportban. Ezt fejtsd ki, kérlek!
– Ezt érzem, amióta felnőttkorú futballista lettem. Rendre előfordult, hogy nem voltam kezdő játékos, a belső védő poszton magyar vagy épp külföldi volt a riválisom. Viszont mindig meg tudtam birkózni a kihívással, és ha kudarc ért, el tudtam viselni, ezért fogalmaztam így a mentális erőmről a riportban.
– Ebben sokat tud segíteni a szakember. Foglalkozott, foglalkozik veletek sportpszichológus?
– Már fiatalon is dolgozott velünk sportpszichológus, hármasával jártunk hozzá az U19-es válogatott keretéből, ott találkoztam először ilyen szakemberrel. Számomra az elejétől fogva szimpatikus volt, élveztem a foglalkozásokat, nyitott voltam. A Puskás Akadémiánál és a felnőttválogatottnál is dolgozik sportpszichológus, fontosnak gondolom a szerepüket.
– A terápiák hasznát nehéz forintra váltani, hogy érzed, javított a teljesítményeden, hogy beszélgethetsz a pszichológusokkal?
– Igen, ezért is éltem a lehetőséggel, és a válogatottnál bementem Hajdú Zoltánhoz beszélgetni, kedves embernek, jó szakembernek tartom. Egyéni beszélgetésre bárki bemehet hozzá, csoportosan nem szoktuk meglátogatni. Állítom, hogy rajtam kívül sokan bementek hozzá fél órára, mert nagyon sokat tud segíteni. Felcsúton ötösével szoktunk járni a nálunk dolgozó szakemberhez, és átbeszéljük a csapat belső életét érintő kérdéseket.
Forrás: Puskás Akadémia FC– Milyen típusú segítséget kértél Hajdú Zoltántól?
– Az utolsó szezon második felében azt éreztem, hogy nem mindig tudtam tökéletesen összpontosítani a meccsek elejétől a lefújásig. Ebben kértem a segítségét.
– Mit javasolt?
– Megnéztünk egy videót, és abból kiindulva beszéltük át a koncentráció fejlesztésének lehetőségeit. Arról beszélgettünk, hogyan kell egyetlen dologra fókuszálni, hogyan ne ossza meg az ember a figyelmét. Meditációs és koncentrációs gyakorlatokat mutatott. Nem vagyok még idős játékos, de ha 20 éves koromban valaki azt mondja, hogy meditáljak meccsek előtt, valószínűleg kinevetem. Meg kell érni ahhoz, hogy az ember elfogadja, rengeteg pluszt ad, ha ki tudjuk zárja a felesleges gondolatokat.
– Működik a gyakorlatban?
– Zoltán a márciusi válogatott összetartáson mutatta meg, mostanra azt tudom mondani, hogy tudom alkalmazni élesben. Egyelőre válogatott meccsen még nem, de bajnokikon már igen.
– És Marco Rossi ezen a téren milyen pluszt tud adni?
– A taktikai felkészítést követően mindig van olyan mondanivalója, ami lelkileg sokat ad nekünk, játékosoknak. Mondhatom, hogy a felkészítés ezen részét is elég jól összerakták.
– Hogyan?
– Például azokkal a futballistákkal is el tudja hitetni, hogy képesek felvenni a küzdelmet az ellenfél erősebbnek tartott játékosával, akik nem feltétlenül hinnék ezt el magukról. Mindig előjön egy-egy olyan példával vagy sztorival, amellyel hitet és erőt sugároz belénk, és átérezzük, hol vagyunk, mire készülünk. A kivonulás előtt mindig összeállunk az öltözőben, na ott a játékosok és a stábtagok szemében is olyan tűz ég…
– Tavaly hívtak be először a válogatotthoz, a bő Eb-keretbe. Ki telefonált, hogy zajlott a beszélgetés?
– Tömő Attila, a válogatott csapatmenedzsere hívott fel, azt mondta, Marco Rossi számít rám a bő Eb-keretben. Azért nem semmi érzés volt látni a nevem a névsorban. Három hetet készültem a válogatottal, de sajnos a szűkített keretbe nem sikerült bekerülni. Így is nagyon nagy élmény volt, és rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. A szerbek és északírek elleni őszi keretbe sérülés miatt hívtak be utólag, az is csodás érzés volt.
Forrás: MLSZ Facebook– A Nemzetek Ligája-meccseken viszont nem sérülés miatt számítottak rád, Rossi téged is látni szeretett volna dolgozni az angolok, németek, olaszok elleni keretben. Hogy éled meg, hogy a tavalyi összecsapások után ezeken a mérkőzéseken sem sikerült pályára lépned?
– Nagy dologként gondolok rá, hogy egyáltalán a keretben ott lehetek, és természetesen az lenne az igazi, ha ott lehetnék a többiekkel a pályán. Viszont látni kell, hogy belső védőként nem egyszerű bekerülni a csapatba Willi Orbán, Lang Ádám vagy Szalai Attila helyére ráadásul az előző négy pazar meccs után nem csak a Főnök, de más sem cserélt volna ezeken a posztokon. Az egész csapat remekül teljesített, kicsit magasabbra toltuk a védekezést a Nemzetek Ligájában, a védőink kimondottan jól fociztak, mindannyian nagyszerű bajnokságokban játszanak. Szóval nem lesz egyszerű bekerülni, de már nagyon várom, mindent megteszek érte.
– Több játékos mesélt róla, hogy Rossi és stábja rengeteget és alaposan elemez a meccsek előtt. Pontosan mire gondolnak, más csapatokhoz képest, hogy kell ezt elképzelni?
– Az aktuális mérkőzés előtt két-három nappal elkezdődik a közös taktikai elemzés, kivesézzük az ellenfelet. Megnézzük, hogy csapatszinten milyen taktikai elemeket választanak védekezésben és támadásban. A hátvédeknek külön megmutatják, hogy kivel találkozhatunk legtöbbször a pályán, s az illetőnek mik a sajátosságai, erősségei. Ezek után, ha szembejön egy szélső, tudni fogom, hogy tízből nyolcszor a bal lába felé fog cselezni. A stáb minden egyes szituációra felkészít bennünket, és nem fordulhat elő, hogy egy olyan ellenféllel találkozunk a pályán, akiről nem beszélgettünk. Mindennek az eredménye talán látszódott is az utóbbi mérkőzéseken. A négy meccsen szerintem sem csapatszinten, sem egy-egy elleni játékban nem jártak túl az eszünkön, és ezt többek között a mérhetetlenül alapos felkészülésnek köszönhetjük. Ebben is nagyot lépett előre a magyar válogatott.
– A Videoton, a Puskás Akadémia, a Ferencváros, a Paks olyan kezdő- és cserejátékosokat ad a válogatottba, akik fizikálisan láthatóan megállják a helyüket a Premier League-, a Serie A- és a Bundesliga-játékosok ellen. Nyilvánvaló, hogy az OTP Bank Ligában nem lehet felkészülni ilyen ellenfelekkel szemben, mégis sikerült. Rossi taktikai utasításaiban keressük a megoldást?
– A részletes taktikai utasítások kulcsfontosságúak, ahogy a mentális felkészülés is. Továbbá nagy jelentőséggel bírt az a tíz nap, amikor az idegenlégiósok még nem tudtak csatlakozni a kerethez, de az itthon játszók már közösen edzettek. Egy hét alatt nem lehet megváltani a világot, de komolyabb fizikai terhelést kaptunk, s amikor megjöttek a légiósok, jöhetett a taktikai tréning. Ez a két-háromhetes közös munka legalább annyit számított, mint a tavalyi Eb előtti hosszú összetartás.
Forrás: Puskás Akadémia FC– Veled szokott külön beszélgetni a szövetségi kapitány? A családodról, az életed egyéb területeiről is érdeklődik?
– Persze, szokott egyénileg is beszélgetni a játékosokkal, velem is leült már. Arról nem beszéltünk, hogy miért nem küldött pályára, de nem is az a fajta játékos vagyok, aki erről faggatózna. Van, hogy a klubról kérdez, a játékról, de a családról is szó esett már. Nagyon közvetlen velünk, jó a kapcsolatunk vele, de pontosan tudja, hol a határ.
– Közvetlen, de nem bratyizik?
– Pontosan.
– Az angol–magyar 0-4 után mit mondott az öltözőben?
– Hát, nehezen jutott szóhoz. Magyarul azt mondta, hogy köszönöm, és láthatóan elérzékenyült.
– Kilenc éve játszol Felcsúton, 26 éves vagy. Kerestek itthonról, külföldről csapatok, nem lenne érdemes elgondolkodni csapatváltáson? Így talán a válogatottban is előrébb léphetnél.
– Itthonról volt megkeresés, de csapatnevet nem mondhatok. Minden magyar játékos álma, hogy egyszer külföldön játsszon, engem egyelőre fiatalon kerestek, talán Angliából, de nem volt komoly. Felnőttként nem kaptam még ajánlatot. Mindent megteszek érte, hogy keressenek külföldről, persze sokat nyomna a latban, ha pályára tudnék lépni a nemzeti csapatban, és ezért is fogok küzdeni továbbra is.
– Mi a célod a következő két évre?
– Játszani a válogatottban, és ha van rá lehetőség, továbblépni egy erősebb bajnokságba.
Forrás: MLSZ FacebookAz éjjel soha nem érhet véget
„Hogy mi történt az Anglia elleni négygólos győzelem után az öltözőben? Elég komoly ünneplés vette kezdetét. A szurkolókkal előtte is énekeltünk közösen a stadionban, meg a busznál is megvártak minket, folytatódott a buli. Nagyon komoly volt. A válogatottban most minden játékos a taktikai utasítások alapján teszi a dolgát, felkészült, és nagyon komoly önbizalommal játszik. A győzelmek, a remek eredmények pedig egyre csak növelik a magabiztosságunkat. A sikerekhez óriási szükség van még a szurkolókra, akik nem raknak ránk plusz terhet, nem fütyülnek, ha nem jó a játék, hanem az elejétől a végéig biztatnak minket. És persze az is szükséges, hogy ilyen pozitív légkör vegye körül a csapatot, mint most.”
Kiemelt kép: Puskás Akadémia FC