Megmenekülhet a kizárástól a Salernitana
A Serie A mezőnyében friss feljutóként a bennmaradásért szélmalomharcot vívó Salernitanát az óév utolsó napján új tulajdonos vásárolta meg. A délolasz klub 2021. december 31-ig kapott haladékot a tulajdonosi helyzete tisztázására, ellenkező esetben idény közben kizárták volna az első osztályból.
A Salernitana tulajdonjogát 2011-ben – az akkor már a Laziót is birtokló – Claudio Lotito vásárolta meg, aki bár inkább az élvonalbeli római klubra fókuszált, de helyi kötődése révén a salernói projektre is komoly hangsúlyt fektetett. Irányításával a csapat stabil harmadosztályú szereplő lett, majd 2015-ben hat év szünet után visszatért a másodosztályba, 2021-ben pedig története során harmadszor vívta ki az első osztályú szereplés jogát.
Tulajdonosi anomáliák
Az olaszországi szabályozás értelmében egy személy (vagy üzletfelei, rokonai) nem rendelkezhet két klubbal ugyanabban az osztályban. A fennálló összeférhetetlenségre az sem jelentett megoldást, hogy a klub tulajdonosa papíron Lotito sógora, Marco Mezzaroma volt. Emiatt már a nyáron sokáig kérdéses volt a Salernitana indulása, végül azonban a Serie A irányítói igent mondtak annak ellenére, hogy nem történt meg a szabályozás szerint szükséges tulajdonosváltás.
Azok után, hogy az ismert „hiányosságok” megléte mellett engedték versenyezni a salernóiakat az élvonalban, a múlt hónapban az olasz labdarúgó-szövetség (FIGC) 2021. december 31-ig szabott határidőt a tulajdonosi probléma végleges megoldására. Ennek elmaradása esetén az idényközi kizárás fenyegette a klubot. Sokáig arról szóltak a hírek, hogy nem sikerül befektetőt, új tulajdonost találni, így a klub működését felfüggesztik.

Végül január 1-jén látott napvilágot a hír, hogy a megadott határidőig sikerült meggyőzni Danilo Iervolinót: a 43 éves nápolyi üzletember a kiszivárgott információk szerint 35 millió euró ellenében vásárolta meg a klubot.
„Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megpróbáljam megmenteni a Salernitanát. Mindig is nagy lelkesedéssel dolgoztam minden projektben, ezúttal is így tervezem. Szerelmes vagyok Salernóba, szeretnék minél jobb kapcsolatot kiépíteni a várossal. Lello Ciccone ügyvéd nagyszerű helyi barátom. A fiatalokra és a klub fejlődésére szeretnék összpontosítani” – jegyezte meg újév napján az újdonsült tulajdonos.
Az újonnan színre lépő megmentő a Pegaso Telematikus Egyetem alapítója, melyet múlt szeptemberben egymilliárd euróért adtak el a CVC befektetési alapnak. Iervolino néhány hónappal később megszerezte az információs szektorban működő BFC Media cég 51 százalékát.
Gyenge szereplés
Az idény első felében a Salernitana mindössze nyolc pontot szerzett, és sereghajtó a Serie A-ban. Mindez még úgy is édeskevés, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mivel az utolsó 2021-es fordulóban nem tudott kiállni az Udinese ellen a hatósági járványügyi korlátozások miatt.
A Granata a veterán Franck Ribéryt és a tavaly a kieső Crotonében 20 gólos szezont futó Simyt leszámítva számottevő erősítés nélkül vágott neki az élvonalbeli idénynek, mondhatni az esélytelenek nyugalmával. A feljutás sikerkovácsát, Fabrizio Castorit október közepén menesztették, utódja a csapatot korábban már irányító Stefano Colantuono lett, de aligha az edzőn múlik, hogy a keret minősége nem elegendő a Serie A-hoz.

A csapat mindkét győzelmét még októberben aratta: a Genoát hazai környezetben, a Veneziát idegenben múlta felül. Ezen kívül a két döntetlent a Hellas Verona és a Cagliari ellen játszotta, az összes többi mérkőzését elveszítette. Nyilvánvalóan nem várhatták túl vérmes reményekkel a szezont Salernóban, de abban azért lehetett bízni, hogy egy motivált, összetartó csapat benyomását keltve, az igazán fanatikus közönségük előtt egy-egy skalp begyűjtésére képesek lehetnek, egyelőre azonban ezzel is adósak maradtak.
Az elmúlt esztendő utolsó négy bajnokiját 0-13-as gólkülönbséggel, szerzett pont nélkül zárták. Mentségükre szolgáljon, hogy a Juventus, az AC Milan, a Fiorentina és az Inter voltak az ellenfelek. Menet közben a Coppa Italiától is elbúcsúztak a legjobb 32 között az Andrij Sevcsenko vezette Genoa elleni vereséggel.
A Serie A idényének első felében a Salernitana szerezte a teljes mezőnyben a legkevesebb gólt (11) és kapta a legtöbb találatot (42), szinte természetes az utolsó helye. Legeredményesebb játékosa a pályafutását majdan örök ígéretként befejező Federico Bonazzoli a maga három találatával.
Rövid és hosszú távú kilátások
Noha székfoglalójában az új tulajdonos azt a célt tűzte ki, hogy a Salernitana előbb vagy utóbb eljusson az Atalanta, vagy a Sassuolo szintjére, alighanem ez nem máról holnapra fog megtörténni – ha egyáltalán sikerül is. A campaniai gárdától nem mindennapi bravúrra lenne szükség az idény hajrájában egyáltalán ahhoz is, hogy kiharcolja a bennmaradást. Szinte biztos, hogy az elmúlt hetekben a bizonytalan tulajdonosi helyzet is rosszul hatott az együttesre, de mostantól felszabadultak lehetnek a játékosok. Kétségkívül a keret is erősítésért kiált, és akár már januárban minőségi játékosok igazolása szükségeltetne a sikeres tavaszi hadjárathoz. Egyelőre nem tudjuk, hogy az új tulajdonos milyen erősítések végrehajtására lehet képes, de nyilván sztárigazolásokra aligha érdemes számítani.
Ezzel együtt reálisabb forgatókönyv, hogy amennyiben Iervolino megbízhatóan végzi a munkáját, a következő idényben a Serie B-ben építheti újra az együttest, amely talán idővel a legmagasabb osztályban is képes lehet gyökeret verni. A másodosztály kiegyenlített mezőnyéből az azonnali visszatérés nem sétagalopp, elég csak a tavalyi kiesők közül a Parma vagy a Crotone helyzetére nézni (mindkét csapat a táblázat második felében szerénykedik), de a két éve még élvonalbeli SPAL sem áll túl fényesen.
Hamarosan kiderül, hogy a Tirrén-tenger napfényes partjai felé most fújó új szelek milyen folytatást tartogatnak az élvonalba 22 év után visszatérő Salernitana számára.
A szerző a Serie B magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az olasz alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja: