„Megoldható feladat” – így várják a németek az FTC–Leverkusen párharcot

„Megoldható feladat” – így várják a németek az FTC–Leverkusen párharcot

2023. febr. 24.

A Nyonban megrendezett sorsoláson kiderült: a Ferencváros ellenfele a Bayer Leverkusen lesz az Európa-liga legjobb 16 csapata között. Megnéztük, hogy vélekednek a Rajna-parti klub képviselői és a német sajtó a párharc esélyeiről.



„Egy jó ellenfelet kaptunk”

„A Leverkusen ismeri az ellenfele erősségeit és gyengéit” – írja a sport.de, emlékeztetve arra, hogy az Európa-liga előző kiírásának csoportkörében a két együttes azonos kvartettbe került. Akkor hazai pályán 2–1-re nyertek a gyógyszergyáriak, Budapesten pedig – immár tét nélküli meccsen – 1–0-s ferencvárosi győzelem született.


A portál idézi a német klub sportigazgatója, Simon Rolfes sorsolást követő reakcióját is, amely arról tanúskodik, a leverkuseniek biztosak a csapatuk továbbjutásában.


„Egy jó ellenfelet kaptunk. A Monacóval azonos pontszámot szerezve végeztek az első helyen a csoportjukban, ez egy sokat mondó tény. Izgalmas feladat áll előttünk, amelyet magabiztosan fogunk megoldani. Egyébként nem is olyan régen már játszottunk a Ferencváros ellen, két szoros meccs volt.”

„Mindkét mérkőzésen a legjobb teljesítményünket kell nyújtanunk”

A klub hivatalos oldala amellett, hogy hírt ad a sorsolásról, a Leverkusen tegnapi, hatalmas izgalmak közepette történt továbbjutásáról is ír. Mint ismeretes, Xabi Alonso együttese az első mérkőzésen 3–2-es vereséget szenvedett hazai pályán a Monaco ellen, tegnap pedig Franciaországban ugyanilyen eredménnyel győzött a rendes játékidőben, így kétszer 90 perc után 5–5-re állt a párharc. A hosszabbításban nem született találat, a tizenegyes-párbajt pedig a Leverkusen nyerte 5–3 arányban.


A portál helyszíni beszámolójából kiderül, hogy a leverkuseni játékosok remek hangulatban, de fáradtan vettek részt a regeneráló edzésen Monacóban, ahol a festői szépségű tengerpartban is gyönyörködhettek.


Ami pedig a tréning után elkezdődött sorsolást illeti, az oldal a spanyol vezetőedző nyilatkozatából is idéz.


„A Ferencváros messze a legjobb csapat Magyarországon, magabiztosan vezeti országa bajnokságát, az Európa-ligában pedig megnyerte a csoportját. Szóval kemény ellenfél lesz, amely ellen mindkét mérkőzésen a legjobb teljesítményünket kell nyújtanunk. De bízom a csapatunkban, hiszen tovább akarunk jutni.”




„Megoldható feladat a Leverkusennek”

A többi laphoz hasonlóan a Kicker is kiemeli, „ismerős ellenféllel” találkozik a Rajna-parti csapat a nyolcaddöntőben. A lap ismerteti a párharc menetrendjét is: az első mérkőzésre március 9-én Leverkusenben kerül sor, a visszavágót pedig 16-án rendezik Budapesten. Hozzáteszi, a május 31-én esedékes döntőnek is a magyar főváros ad otthont, így a Ferencváros, ha eljut a fináléig, hazai pályán küzdhetne meg az Európa-liga győzelemért.


Kiemelt fotó: csakfoci.hu

Szerző

Nádudvari Péter

Nádudvari Péter

Nádudvari Péter

Gyógypedagógusként dolgozom főállásban, de magyar nyelv és irodalom szakos tanári végzettségem is van. Szenvedélyeim a zene, a sport és az írás. Fontos számomra a társadalmi felelősségvállalás, ezért rendszeresen veszek részt jótékonysági akciókban. Ami pedig az írást illeti, sok műfaj érdekel, leginkább a szépet és a lélekemelőt keresem – a sportvilágban is.