„Minden egy asztallal és két labdával kezdődött” – a szenegáli tehetséggyár története
A Génération Foot a semmiből indult, majd a francia FC Metzcel létrejött együttműködésnek köszönhetően Afrika egyik kiemelkedő utánpótlás-nevelő műhelyévé vált. Az intézmény elnöke, a francia első osztályt megjárt Mady Touré úgy építette fel a nagyjából 120 labdarúgót foglalkoztató intézmény működését, hogy a fiatalokat a futball mellett az életre is felkészítse.
Ha valamikor, akkor a szenegáli futballakadémia, a Génération Foot esetében valóban megállja helyét az az állítás, miszerint a semmiből indulva lett világszerte ismert. Ahogy azt az intézmény elnöke, Mady Touré a BBC-nek megfogalmazta, a 2000-ben alapított Génération Foot története egy asztallal és két labdával kezdődött.
„Homokkal és lejtőkkel vagyunk körülvéve, de ez immár egy oázis, zöld futballpályákkal, öltözőkkel, étteremmel, tornateremmel” – fogalmazott.
Igaz, amikor az 1990-es évek végén Mady Touré előállt egy fociakadémia ötletével, magán az ötletgazdán kívül, kevesen hittek benne.
„Tudtam, hogy Szenegálban rengeteg tehetséges játékos van. De ez egy szegény ország, és nekem nem volt elég pénzem. Mit tehettem? Bekopogtattam minden ajtón a világon, és segítséget kértem. De senki nem hitt a projektben, senki nem akart segíteni. Az emberek azt gondolták, hogy ez egy átverés” – mesélt a 1980-as évek közepén a francia élvonalban futballozó, majd sérülés miatt ideje korán visszavonuló Touré.
Az FC Metz legendája, a klub korábbi sportigazgatója, Joel Muller volt az egyetlen, aki látott fantáziát a Génération Footban.
„Nálam van a termék, nálad van a pénz" – mondta Touré Mullernek.
Az egyezség így megköttetett. A francia élvonalbeli klub kezdeti költségek nélkül válogat az akadémia növendékeiből, miközben felszereléssel és pénzügyi támogatással segíti az utánpótlásközpontot. Az immár több éve óta tartó anyagi segítség lehetővé tette az akadémián nevelkedők számára, hogy a munkát megfelelő körülmények között végezzék. A folyamatos fejlesztéseknek eredménye, hogy az akadémiára bekerülők immár egy 18 hektáros, füves és műfüves pályákkal, speciális helyiségekkel övezte területen, a fővárostól 44 kilométerre található Deni Biram Ndaóban tanulhatják a labdarúgás alapjait.
A Génération Foot tehát az évek során megkapta a munkához szükséges eszközöket azért, hogy labdarúgókat neveljen a világfutball számára, és azért is, hogy hatással legyen a szenegáli társadalomra.
Az intézmény jelentősége helyi szinten óriási, de azért érdemes tudni, hogy a 2013-tól Amara Touré nevét (Amara Mady édesapja – a szerk.) viselő akadémia csak afrikai viszonylatban nyújt jó körülményeket, a hasonló európai intézményektől elmarad.
„Lehetővé vált számunkra, hogy a helyi egészségügyi szolgáltatásokat jobbá tegyük. Nem volt se víz, se áram. Sok minden hiányzott. A fejlesztések segítenek abban, hogy a szegény családból származó fiatalokat távol tartsuk a rossz úttól” – fogalmazott Touré a France TV-nek.
Nincs ház stabil alap nélkül
Mivel Touré saját tapasztalata az volt, hogy számos, Európába kerülő játékos még az eléje tett szerződést sem tudja elolvasni, így a futball mellett az alapvető ismeretek oktatására is nagy hangsúlyt helyezett. Úgy építette fel a nagyjából 120 labdarúgót képző intézmény működését, hogy a fiatalokat a futball mellett az életre is felkészítse.
„Azért is hoztuk létre ezt az akadémiát, hogy formáljuk az egyéneket. Hogy olyan férfiak legyenek, akik később hazájukat segítik. Azt láttuk, hogy a fiatalok nem jártak iskolába. Mindegyikük csak arra gondol, hogy futballozni fog. A cél az, hogy iskolába járjanak. Mert ha nem tudnak elhelyezkedni a futballban, még mindig képesek legyen arra, hogy munkát találjanak. Ha pedig egy vagy két játékost sikerül értékesíteni, akkor az értük beérkező pénz lehetővé teszi százak számára azt, hogy legyen étel az asztalon, hogy legyen tető a fejük felett” – mondta.

A Génération Foot szakmai igazgatója, az FC Metztől érkezett Olivier Perrin is jól tudja, hogy a 120 gyerekből nem fog mindenki befutni, épp ezért próbálják arra felkészíteni őket, hogy emberként is megállják a helyüket az életben. Ami pedig a szakmai oldalt illeti, Perrin a BBC-nek adott interjújában kiemeli, a cél fejleszteni az egyéni, a technikai és taktikai tudást, megadni azokat az alapokat, amikkel az európai futballban megállják a helyüket. És ezekben az alapokban a megfelelő mentalitás elsajátítása is helyet kap. De a legfontosabb – és ezt Perrin külön hangsúlyozza is – az, hogy a kikerülő futballisták önállóan gondolkodjanak.
„A játékosoknak képesnek kell lenniük arra, hogy önálló döntéseket hozzanak a pályán, hogy gondolkodjanak a játékukon. Egyszerre kell meghatároznunk a szabályokat, s hagynunk őket, hogy a megadott keretek között szabadon fejezhessék ki magukat. A kettő közötti területet persze nehéz megtalálni” – fogalmazott a szakmai igazgató.
Az eredmény magáért beszél
A két fél közötti kapcsolat eredménye magáért beszél. A Génération Foot számára az jelenti az igazi sikert, ha minél több olyan labdarúgót tud kinevelni, aki Európában is megállja a helyét.
Az FC Metz számára pedig az, hogy ha minél több olyan játékost tud Franciaországba hozni, akin aztán később haszonnal ad túl.
Az afrikai labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal, a Mesebeli Afrika 2020 októberi bejegyzésében összeszedett a több mint 30, profi szerződést kapott játékosból néhányat, akikből az FC Metz anyagi és szakmai értelemben is egyaránt profitált:
- Papiss Demba Cissé 101 mérkőzés, 36 gól – eladás (2010): 1,5 millió euró;
- Sadio Mané 23 mérkőzés, 2 gól – eladás (2012): 4 millió euró;
- Diafra Sakho 124 mérkőzés, 47 gól – eladás (2014): 5 millió euró;
- Ismaila Sarr 33 mérkőzés, 5 gól – eladás (2017): 17 millió euró;
- Habib Diallo 115 mérkőzés, 48 gól – eladás (2020): 15 millió euró.
A 138 gól és a 42,5 millió eurós bevétel bizonyítja: Touré jól tette, hogy minden ajtón bekopogtatott. Kezdeményezőképessége, előrelátása felemelte Szenegál futballját, és feltette Afrika futballtérképére a Génération Footot. Az akadémia csapata, az AS Génération Foot eddig két Szenegáli Kupát, két bajnokságot és két Szenegáli Szuperkupát nyert. Az akadémia oktatási programja és személyre szabott képzési rendszere pedig megteremtette azokat az alapokat, amely számos futballistát repített a világhírnévig.