Interjúk
Portrék
Elemzések
Kultúra
Átigazolások
VB 2022
VB 2022
Portrek
Portrék
Interjuk
Interjúk
Elemzesek
Elemzések
Kultúra
Kultúra
auto_alt
Labdarúgás
2023. 01. 25.

„Minek nevelünk, ha nem adunk aztán sanszot a fiataloknak?” – interjú Pető Tamással

Author avatar

A Veszprémet igyekszik az NB II-be juttatni a 14-szeres válogatott Pető Tamás, akiről rövid fehérvári regnálása idején is kiderült, ami a szívén, az a száján. Ha megfontoltabb is lett, az egyenesség ma is védjegye, úgyhogy őszintén beszél edzőkkel szembeni türelmetlenségről, Henk ten Catéról, furcsa Pro licences vizsgáról.

– A VeszprémTatabánya meccsek kézilabdában egykor hatalmas rangadók voltak, immár futballban is azok?

– Úgy néz ki, ez az idény a kettőnk harcáról szól.


– Kár, hogy az NB III-ban…

– Jobban festene eggyel feljebb, de mindkét csapat erősen dolgozik azon, hogy a másodosztályba jusson.


– Mennyi esélyt adsz magatoknak?

– Az NB II átalakítása miatt az első helyezett sem automatikus feljutó, ez azért extrém helyzet.


Nem hallottam még olyanról, hogy a bajnok ne válthatott volna osztályt. Szóval semmi sem biztos, bármelyik csapat kerül is oda, bitang nehéz dolga lesz, miközben a harmadik Nagykanizsáról sem szabad megfeledkezni. Mert ugye nem az NB II leggyengébbjeivel kell megküzdeni, hanem a 16., 17., 18. helyezettel. Ráadásul az profi osztály, a miénk nem. A két liga közt óriási a különbség.


– Miben, elsősorban?

– Mindenben. Anyagilag, infrastrukturálisan, a játékosállományokat tekintve. Az NB III-ban kevés csapat engedheti meg magának, hogy csupa profit szerepeltessen, nálunk sem mindenki az, sőt. A legtöbben tanulnak a futball mellett. A három dobogós közül mi küzdünk ráadásul a legtöbb hendikeppel, elvégre nekünk se stadionunk, se edzőpályánk nincs, hontalanokként vándorlunk egyik helyről a másikra, az Ajkával osztozva a stadionján. Ezért is volt némileg hektikus az őszünk: az időpontbeli ütközések miatt, hogy az Ajka is pályaválasztó lett volna, amikor mi, az utolsó tíz bajnokiból nyolcat idegenben vívtunk meg. Idegen idegenben…


– Így még inkább bravúrosnak tűnik a szereplés.

– Az is.


– Adódik azonban a kérdés: jelentős hollandiai játékosmúlttal, 14 válogatottbeli szerepléssel, a Vidi kispadján összeszedett rövid vezetőedzői, hosszabb pályaedzői tapasztalattal nem kéne valamivel feljebb dolgoznod?

– Az elmúlt másfél évben elég sokan kerestek, akadt olyan nagy múltú másodosztályú klub, amelyikkel nagyon közel jártunk a megegyezéshez, de nem bánom, hogy maradtam Veszprémben, soha ne legyen rosszabb dolgom. Az említett körülmények miatt akadnak nehézségek, de az a pozitív környezet, amiben dolgozhatok, és amilyen emberek társaságában, maga a csoda. Előfordulhat azonban, hogy lesz egy olyan ajánlat, ami szakmailag nagyon vonzó, olyan kihívás, aminek nem tudok ellenállni. A Pro licencet is meg kell persze még szereznem. Elsőre nem vettek fel, amit nagy csalódásként éltem meg, azt meg eléggé furcsálltam, hogy voltak, akik tíz perc alatt töltötték ki 100 százalékra a tesztet. Annyira berágtam, hogy azt mondtam magamban, soha többet nem jelentkezem, azóta azért átgondolva a dolgokat, no meg mert sokan kapacitálnak, úgy döntöttem, megpróbálom még egyszer.



auto_altcamera_altForrás: vehir.hu



– Kitűztél magadnak célokat edzőként?

– Nem érzem azt, hogy nekem mindenáron profi edzőnek kell lennem, ha annyira akartam volna, kaphattam volna már padot.


– Meg tudod fogalmazni, miért nem tekintesz erre életed értelmeként?

– Azért, mert ültem két és fél hónapig a Vidi kispadján, tudom, milyen stressz nagycsapatnál vezetőedzőként dolgozni.


Az az időszak amúgy is hatalmas kihívást jelentett, éppen egy jelentős átalakuláson ment keresztül a klub, egyik nap távozott három játékos, a másikon jött kettő, ilyen körülmények közt próbáltuk összerakni a csapatot. A poznani kupameccsünkre 15 mezőnyjátékossal utaztunk el, közülük hárman soha korábban nem játszottak a felnőttcsapatban.


De idővel kiegyenesedtünk, megérkezett Fehérvárra sportigazgatónak Kovács Zoli is, aki nagy energiákat mozgósítva kezdett el dolgozni a klubért. Aztán Horváth Ferenc vette át az együttest, és odaértünk a második helyre. De ma Magyarországon a trénerek hat-nyolc hónapot élnek meg az élvonalban, egyáltalán nincs meg velük szemben a türelem, erre én nem vágyom. Olyan munkába vágnék bele legfeljebb, ami hosszú távú, alaposan átgondolt projekt, de van olyan?


– A türelmetlenség rettent tehát el?

– Igen. A játékosokkal szemben sokkal nagyobb a türelem, de hát ahogy a futballmondás is tartja, könnyebb az edzőt lecserélni, mint 20 játékost. Pedig fontos lenne a bizalom, lásd az Arsenal példája. Az elmúlt idényt három vereséggel kezdte, az ősz végén is volt egy rosszabb szériája, a szintén nem túl dicsőséges korábbi szezonok után sok tulajdonos elküldte volna Mikel Artetát, mégis bíztak benne, idén pedig megállíthatatlanul menetel a csapata. Magyarországon nem így mennek sajnos a dolgok.


– Annak ellenére, hogy nem feltétlenül életcélod topedzővé válni, a tanulási vágy, a szándék, hogy egyre jobb légy, megvan benned?

– Mindig is megvolt.


Játékosként is a legjobb akartam lenni. Sosem pörgettem a fülemen a labdát, de nem is csaltam el soha edzést, mindig elöl futottam. Edzőként is egyre jobb akarok lenni. Ha nem tudok valamit, leülök a gép elé, és utánajárok. Nem mindent felülíró cél, hogy NB I-es edzővé váljak, miközben persze nagyon jó tanulópénz volt a Vidi.


Három és fél év, három és fél edző mellett Fehérváron, a felet Bernard Casonira értem… Sokat tanultam viszont Henning Bergtől és Marko Nikolicstól, Horváth Ferivel rengeteget vitatkoztunk, de az vitt bennünket előre. Megvolt köztünk a kémia. Ha nem értesz valamivel egyet, győzz meg, mondta, és ha az elemzések mást mutattak, beismertem, hogy neki volt igaza. Nem vagyok törtető típus, a magam útját járom, tudom, sokat kell még tanulnom, ezért is figyelem a külföldi nagyokat. Edzőként azért még fiatalnak számítok.


– Kívülről viszont úgy tűnik, számos volt sikeres játékosban nincs meg a tanulási vágy.

– Ezt nem tudom, azt igen, hogy van sok külföldet megjárt barátom, akik értékes emberek, tudnának tenni a magyar labdarúgásért, de inkább nem folynak bele, mert nem látják az utat.



auto_altcamera_altFotó: vehir.hu



– Lennének amúgy megfelelő magyar edzők? Mert akik hazai topcsapatnál kaptak esélyt, nem nagyon éltek vele, igaz, túl sokáig nem tartott a már említett bizalom.

– Pedig a fiatalabb generációból sokaknak megvan a tudásuk, tapasztalatuk, csak a bizalom hiányzik. Attól, hogy az egyik magyar edző nem bizonyult sikeresnek, a másik lehet az, illetve attól, hogy valaki nem produkál eredményt az egyik helyen, egy másikon még lehet nyerő. Nézzük meg, Hollandiában hány külföldi edző dolgozik. Az egy kezemen meg tudom számolni. És nem azért, mert a hollandok közül mind zseni, hanem mert meg sem fordul a fejükben másokat alkalmazni.


Nálunk egy szerb vagy horvát tréner akkor is előbb kap lehetőséget a magyarnál, ha soha azelőtt nem hallottunk felőle. És ez nem a külföldiek ellen szól, hanem aggódás a magyarokért.


– Ami a saját előmeneteledet illeti, lehet, hogy idehaza félnek a szókimondó emberektől? Akik nem elég simulékonyak.

– Ha valaki azért nem engem akar, mert megmondom a véleményem, jobb, ha nem alkalmaz. Akkor sem, ha ma már sokkal megfontoltabb vagyok. De hogy mindenre bólogassak azért, hogy két hónappal tovább ülhessek a padon, nekem nem menne. A holland példa lenne a követendő, ahol ugyancsak elhangzik az őszinte vélemény, az edző a megfelelő helyen el meri mondani, ha rosszak az igazolások, mégis marad a posztján. Mert a párbeszédre törekednek. Itthon félnek a következményektől, pedig én a játékosoknak is azt hirdetem, ha van véleményük, bátran mondják el. Nem biztos, hogy mindig nekem van igazam. Nem szedtem le még senki fejét, ha szólt.


– Pedig korábban nem fogtad vissza magad, a Bernard Casoninak üzenő nyilatkozatod egy Loki elleni győzelmet követően úgy szólt ugyebár, hogy bebizonyítottuk, középszerű, szar játékosokkal is tudunk nyerni, minőségi játékot nyújtani”.

– A francia edző a kevés angol szóból, amit ismert, a szart előszeretettel használta, a magyar játékosokat illetve vele. Ebből aztán volt konfliktusunk. Az öt bajnokijából négyen vereséget szenvedtünk, s amikor az utolsó meccsén elküldték a kispadtól, odavetette, hát hol vannak a jó magyar játékosok? Ott a pályán, feleltem. Ezek? Ezek szarok, mondta. Ezért szúrtam neki oda utólag, mert azt vallom, csak dolgozni kell velük. Úgy persze nehéz meccset nyerni, ha helyette Tour de France-ot néz az ember… Volt, aki a nyilatkozatom után engem kritizált, hogy mit képzelek én kezdőként, a klubban azonban tudták, mire célzok.


– Játékosként is, ami a szívemen, a számon típus voltál?

– Igen, de hangsúlyozom, ma már sokkal megfontoltabb vagyok. A szüleim azonban őszinteségre neveltek, ami lehet, sokszor fáj, de ez az egyenesebb.


– Volt belőle bajod?

– Nem mindenki értékeli, sebaj. Soha nem akartam szerepelni, nem akartam hangzatos, címlapokra illő nyilatkozatokat tenni, de ha megkérdeztek, nem beszéltem mellé.



auto_altcamera_altFotó: vehir.hu



– Feltételezzük, a játékos is azt szereti, ha őszinte az edzője.

– Kevés olyan korábbi játékosom van, akivel ne lenne jó a viszonyom, van, aki kifejezetten hálás az egyenességemért. Ha például azt hallom, az mentette meg a karrieremet, hogy elmondtad, többet kell dolgoznom”, kiváltképp örülök. Nem azt hallotta tőlem, az asszisztenstől, hogy hát igen, szar az edző, meg az edzések is azok”, hanem elmondtam neki, azért nem játszol, mert nem dolgozol eleget. Megértette, változtatott, és válogatott lett.


– Az őszinteség szigorral párosul?

– Igen. Szeretem a vidámságot, de azt is, ha rend van magam körül. Határozott, fegyelmezett embernek tartanak, a magánéletemben is az vagyok. A rend és a fegyelem rendkívül fontos egy csapat életében, ha amellett megjelenik a munka és a kreativitás, a siker sem marad el. Nincs két egyforma játékos, van, akit többet kell simogatni, mással muszáj keményebben bánni, mert az zökkenti ki a komfortzónájából, a lényeg, hogy mindenkivel meg kell próbálni megtalálni a közös hangot. Eddig 95 százalékban sikerült.



– Ez a legnehezebb része az edzői szakmának? Megérezni, kivel hogyan kell bánni?

– A vezetőedző feladata komplex, de az egyik leglényegesebb, hogy odafigyeljen a játékosok mentális állapotára. A határozott egyéniségeket is be kell tudni állítani a sorba.


Erik ten Hagnak van egy elképzelése arról, milyen Unitedet akar, abba Cristiano Ronaldo nem fért bele, és volt bátorsága a kispadra ültetni, amit kevesen mertek volna megtenni. De támogatták is ebben, a tulajdonos, a vezetőség, a stáb. Magyarországon megkapná bárki hasonló helyzetben a támogatást? Egy-két helyen talán igen, de a legtöbb klubban nem.


– A holland iskola mennyire hatott az edzői felfogásodra?

– Jelentősen. Nagyon sokat tanultam kint, mások mellett Henk ten Catétól. Többek közt azt, hogyan érdemes bánni az emberekkel. Mondok egy példát. Egy törökországi edzőtáborozáson a csapat csapott egy görbe estét, amiért másnap elővette a társaságot. Mindenkit leteremtett, a kapitányt és a helyettesét is. Majd közölte, akkor most büntetőedzés következik, a csapatkapitányra és a csapatkapitány-helyettesre mutatva meg közölte, ti jöttök velem, és futunk egy kiadósat a tengerparton. Később derült ki, ők hárman csak sétáltak és dumáltak egy jót, Ten Cate nagyon jól tudta ugyanis, ezt a két embert nem veszítheti el, ők a bizalmasai, szüksége van rájuk, hogy támaszkodhasson rájuk a nehéz helyzetekben, a csapat előtt azonban mégsem mutathatta azt, különbek lennének. Az akkori csapatkapitányt egyébként Alfred Schreudernek hívják, aki ma az Ajax vezetőedzője, korabeli helyettesét pedig Earnie Stewartnak, aki az amerikai válogatott sportigazgatója.


– Hollandiában nem csak az edzők, a saját nevelések is rendre lehetőséget kapnak. Nemrégiben azt nyilatkoztad, abnormális, ha egy kiemelt akadémia első csapata tíz külföldivel áll fel. De hogyan lehet ezen változtatni?

– Csak szándék kérdése. A döntéshozók ne engedjék meg. Különben nem lesz hosszú távon magyar válogatott. Minek nevelünk, ha nem adunk aztán sanszot a fiataloknak? Kis ország vagyunk, sok a kiemelt sportág, ha az marad a futballra jellemző, hogy nem kap esélyt az akadémista, más sportágat választanak a fiatalok. Vannak tehetségek, lehetőséget kell nekik adni, nem félni a kudarctól, hanem bízni bennük.



auto_altcamera_altFotó: vehir.hu



– A fiad, Milán éppenséggel reménykedhet a minél több játékpercben, minthogy tavaly ősszel, 17 évesen profi szerződést kapott a Fehérvártól. Büszkeség?

– Abszolút. Minden szülőnek az lenne. Lassan hat éve játszik Fehérváron, nem csak ő, sokan mások is sokat tesznek az álmaikért, csak keveset kapnak abból sajnos vissza. Milán saját magának köszönheti, hogy kapott egy lehetőséget, remélem, bemutatkozik a felnőttek közt, a téli edzőtáborba a csapattal tartott.


Amikor az előző szezonban épp ellenetek debütált a felnőttek közt, ugyancsak a büszkeség lett úrrá rajtad, vagy a félelem, hogy a góljával megver titeket.

– Mondtam neki, együtt megyünk ki a pályára, együtt is jövünk haza, de két órán át nem leszünk barátok. Persze futkosott a hideg a hátamon, amikor a felnőttek közt láttam futballozni, azt kívántam, rúgjon gólt, mi meg nyerjünk 3-1-re. Talán az ő példája is azt mutatja, valami megváltozik, és idehaza is elkezdenek bátrabban a fiatalokhoz nyúlni. Ha csak a fele jut neki abból, amit én a futballtól kaptam, boldog ember lesz.


– A Vidi II-vel kétszer játszott a csapatod ellen, egyszer sem győztes együttesben, nem bántotta?

– Tudja ő, hogy jobbak vagyunk…


– A holland kapcsolataidat mozgósítva, hogy jobb nevelést kapjon, nem akartad soha kivinni?

– Soha, semmit nem erőltettem, a futball is az ő döntése volt, nehéz lett volna persze mást választani. De jó helyen van, szépen fejlődik, és nem hiszem, hogy a magyarországi képzés annyival gyengébb lenne, mint a külföldi. Az baj, hogy az esélyt nem kapják meg az akadémisták, pedig a felnőttek közt rengeteg a motiváció nélküli külföldi. De valami változás talán elindult, mert a Puskás Akadémián és a Honvédon is látni, hogy be merik rakni a fiatalokat. Talán mindenhol rájönnek végre, másképp nem megy.



Kiemelt kép: Kovács Bálint / vehir.hu

-->

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is.

Szerző
Author avatar
Galambos Dániel
Az angol futball megszállottja, a Büntető.com angol fociért és interjúkért felelős szerzője, a Képes Sport korábbi szerkesztője, valamint a Spíler TV szakértője.
Ez a weboldal is sütiket használ!X

A kényelmes böngészés érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheted az Adatkezelési tájékoztatónkat és a sütik használatának részletes leírását. A sütikkel kapcsolatos beállításaidat a későbbiekben bármikor módosíthatod a láblécben található Süti kezelési beállítások feliratra kattintva.