Mini ország, mini foci: a leggyengébb láncszem, San Marino

A világ egyik legkisebb, de legrégebb óta fennálló országa lévén komoly történelemmel rendelkezik San Marino. Az aprócska, alig 61 négyzetkilométeren elterülő köztársaság alapítását nem hivatalosan ugyanis 301-re teszik a történészek, amikor egy horvát származású remete, Szent Marinus a Titán-hegyen megépítette saját kolostorát, ahol a Diocletianus római császár keresztényüldözése elől menekülőket fogadta be. Az első fennmaradt írásos dokumentumok azonban csak 885-től számolnak be életről ezen a területen, de már akkor is San Marinónak nevezve.

A válogatott

San Marino Olaszország enklávéjaként keveset profitál az aktuális Európa-bajnok futballjából, ráadásul annak ellenére, hogy a helyi labdarúgó szövetséget már 1931-ben megalapították, a FIFA-hoz és az UEFA-hoz is csak 1988-ban vették fel. Első hivatalos mérkőzését is csak ezután játszotta a miniország válogatottja, 1990-ben Svájctól 4-0-ra kapott ki.

Nagyjából 1800 regisztrált játékosa van San Marinónak, ebbe beleszámítanak a férfi és a női játékosok minden korosztályban, plusz a strandfocit és a futsalt űzők is. Viszonylag friss, 2021-es adat szerint körülbelül 450 igazolt futballista játszik az első osztály 15 klubjában, közülük kb. 100-nak van San Marinó-i útlevele, és csak alig tucatnyinak sikerült eljutnia az olasz futballpiramis profi szintjéig.

Ha már szóba került a profizmus! Valamennyi helyi klub félprofi, így a válogatott tagjai is főállású munkájuk mellett, hobbiból fociznak a helyi bajnokságban, a Campionato Sammarinese di Calcióban. Így fordulhat elő például, hogy a csapatban szerepel – a teljesség igénye nélkül – könyvelő, bolti eladó, bútorboltos vagy éppen irodai alkalmazott is. A félprofizmusnak pedig nagy ára van. San Marino nemzeti tizenegye a hivatalos, rövid történelme során eddig egyetlen meccset nyert meg: Liechtensteint győzte le egy barátságos mérkőzésen 1-0-ra, Andy Selva ötödik percben szerzett góljával 2004. április 28-án.

Selva egyébként a San Marinó-i futball egyik élő legendája, azon kevesek közé tartozik, akik profiként is futballozhattak pályafutásuk során. Az ezredforduló környékén játszott többek között a Fano, a Catanzaro, a Grosseto, a SPAL, a Padova, a Sassuolo vagy éppen a Hellas Verona együtteseiben is, az igazsághoz hozzátartozik ugyanakkor, hogy ezek a klubok a kétezres évek elején az olasz harmadosztályban vitézkedtek. A játékosként már visszavonult Selva 74 mérkőzésen játszott a válogatottban és nyolc gólja a mai napig megdönthetetlen rekord.

Andy Selva, San Marino legjobb futballistája (Forrás: uefa.com)

A Titani becenévre hallgató válogatott a már említett árva győzelmen kívül döntetlent is alig tudott ünnepelni. 1993-ban meglepetésre Törökország ellen vb-selejtezőn ikszelt hazai pályán, a következő részsikerre nyolc évet kellett várni: 2001-ben Lettországban játszott 1-1-et.

Azóta két döntetlen Liechtensteinnel, egy-egy Észtországgal és Gibraltárral töri csak meg a vereségek sorát. Érdekesség, hogy nem hivatalos összecsapáson San Marino B-válogatottja gól nélküli döntetlent játszott 1994-ben a Vatikán csapatával!

A klubfutball

Nem csak a válogatott, de a klubok is Európa utolsói közé tartoznak. A 15 csapatos helyi bajnokság a 2020 óta működik a mostani formájában, és bár sok mindenben hasonlít a többi ligához, az egyik legkülönlegesebb benne, hogy a csapatoknak nincs hivatalosan hazai pályájuk! Az országban mindössze hat, futballra alkalmas pálya található, ezeken osztozik a 15 csapat, s a világon egyedül álló módon, a véletlenre bízzák, hogy melyik mérkőzést, melyik pályán kell lejátszani. Egyedül a bajnoki döntőnek van biztos helyszíne, a mindent eldöntő találkozót a Serravalléban található Stadio Olimpicóban rendezik – nem meglepő módon a válogatott is itt játssza a mérkőzéseit.

A bajnokság színvonala nem teszi lehetővé a csapatok fejlődését, de azért néha becsúszik egy-két érdekesebb eredmény. 2007-ben a Libertas volt az első San Marinó-i csapat, amely nem veszített nemzetközi mérkőzést: az UEFA-kupában 1-1-et játszott az ír Drogheda Uniteddel. A nyolcszoros bajnok Tre Fiori 2009-ben elsőként nem kapott ki a Bajnokok Ligája selejtezőjében, amikor az andorrai Sant Julia ellen kétszer is sikerült döntetlent kiharcolnia, de a továbbjutás nem jött össze, tizenegyesekkel az andorraiak mentek tovább. Ezt kilenc év múlva tudta überelni a San Marinó-i rekordbajnok, amikor az Európa-liga előselejtezőjében 3-0-ra legyőzte a walesi Bala Townt és elsőként jutott tovább az első körbe, ahonnan a szlovén Rudar Velenje ejtette ki őket, 10-0-s összesítéssel. Az első nemzetközi győzelmet San Marinó-i csapat 2013-ban ünnepelhetett, a Tre Penne akkor 1-0-ra legyőzte az örmény Shirakot.

Történelmi mérkőzés: a Tre Fiori 3-0-ra legyőzte a walesi Bala Townt (Forrás: sport.sky.it)

Korábban létezett San Marinóban profi futballklub is. Az olasz negyedosztályban vitézkedett a Cattolica Calcio San Marino, inkább kevesebb, mint több sikerrel, ennek ellenére azonban gondtalanul szerepeltek egészen 2019-ig. Ekkor ugyanis kivált San Marinóból a Cattolica és manapság Cattolica Calcio néven versenyez a Serie D-ben – miközben a hazai pályája az olaszországi Cattolica városában van, a klub bázisa továbbra is San Marinóban található! Túl sokáig nem maradtak a helyiek olasz foci nélkül. 2021-ben alapították újjá a korábban megszűnt San Marino Calciót, és a klub az ötödosztálynak számító Eccellenzába adta be nevezését.

Ranglista

Bár San Marino valószínűleg sosem fog hatalmas sikereket elérni, a helyi szövetség 2024-ig szóló tervében nem elérhetetlen célokat tűzött ki. Az infrastruktúra és a helyi klubok fejlesztése kifejezetten nem egy kudarcra ítélt terv, ahogy a futsal, a női labdarúgás és az utánpótlás fejlesztése sem. A játékvezető- és edzőképzés, ezáltal a labdarúgásban résztvevő szakemberek tudásának növelése is dicséretes tett, azonban az UEFA- és a FIFA-ranglistán való elmozduláshoz talán kevés lesz. Jelenleg ugyanis Európában az 55., a nemzetközi szövetségnél a 211. helyen áll San Marino – azaz mindkét rangsorban az utolsó helyen. Ahogy mondani szokás: ettől csak jobb lehet!