Mini ország, mini foci, avagy Andorra nagyító alatt

Mini ország, mini foci, avagy Andorra nagyító alatt

2022. márc. 28.

Európa egyik legkisebb országának labdarúgása első ránézésre kevés izgalommal szolgálhat számunkra, pedig az apró kis hercegség berkein belül is találhatunk érdekes történeteket.


 


A Franciaország és Spanyolország között alig 468 négyzetkilométeren elterülő törpeállam a legnagyobb a kontinensen található hat miniállam közül. Érdekesség, hogy a szinte Budapest nagyságú országban majdnem hatszor kevesebben élnek, mint a nála kisebb Málta szigetén.


Noha futballban egyik ország sem tartozik nemcsak a legjobbak, de még a középmezőnyhöz sem, nekünk, magyaroknak mindkét nemzet válogatottjától lehetnek rémálmaink. A legfrissebb ilyen épp Andorra ellen történt, amikor a 2016-os, sikeres Európa-bajnokságot követően ősszel a magyar válogatott történelmi vereséget szenvedett az Estadi Nacionalban rendezett vb-selejtezőn.


A 2014-ben megnyitott nemzeti stadion az elmúlt nyolc évben rengeteg nagy sporteseménynek adott otthont. Nem is csoda, hiszen egész Andorrában két olyan sportlétesítmény van, ami alkalmas első osztályú bajnoki vagy még magasabb szintű mérkőzésekre – lelátó nélküli futballpályát viszont szerte az országban lehet találni.


A létesítmény első hivatalos nemzetközi mérkőzésére nem sikerült Andorrának a szintjének megfelelő, verhető ellenféllel felkészülési meccset lekötnie, így 2014. szeptember 9-én a Wales elleni világbajnoki selejtezővel avatták fel a stadiont.


A B-csoportban Andorra a várakozásoknak megfelelően minden mérkőzését elvesztette, azonban hazai pályán mindent beleadtak, és Wales mellett Belgium, Izrael és Ciprus ellen is szereztek gólt. Külön érdekesség, hogy három alkalommal is az egyébként barcelonai születésű válogatott rekorder, Ildefons Lima volt a gólszerző tizenegyesből; Ciprus ellen pedig a szigetországiak portugál születésű védője, Dossa Junior szerzett öngólt a második percben.


Az andorrai nemzeti stadion az utóbbi időkben is az újságok címlapjára került, bár nem a válogatott teljesítménye miatt, sokkal inkább egy véletlen balesetnek köszönhetően. A 2021. október 8-án rendezett Anglia elleni vb-selejtezőt megelőzően lángra kapott a stadion egy része, aminek köszönhetően a két kispad között található kameraállás sűrű, fekete füst közepette teljesen kiégett. Személyi sérülés ugyan nem történt, az anyagi kár így is jelentős volt, és ha azt vesszük, hogy az angol válogatott pár órával a baleset előtt már a stadionban tartózkodott, még nagyobb tragédia is történhetett volna.


 



rib5250.webp
None




 


Ha már a létesítményről van szó, fontos megemlíteni, hogy a fővárosban, Andorra la Vellában fekvő, 3306 nézőt befogadni képes, műfüves gyepszőnyegű stadion nem csak a válogatottnak ad otthont, itt játsszák le az ország klubcsapatainak összes nemzetközi kupamérkőzését. Bár túl sok sikerben nem lehetett eddig részük az andorrai gárdáknak, a nyár közepén itt lejátszott selejtezők sokszor kihívás elé állítják az ellenfeleket, hiszen nemcsak a hirtelen hőmérséklet-változással kell megküzdeniük, hanem a magassággal is. A Pireneusok völgyében fekvő Andorra La Vella ugyanis nagyjából 1000 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el, ami, ha nem is annyira jelentős, mint például a denveri (1609 méter) vagy különösen a bolíviai magasság (a főváros, La Paz 3640 méteren fekszik), de megérzi az emberi szervezet.


Helyi bajnokikat ritkán rendeznek az Estadi Nacionalban, a fordulónkénti négy élvonalbeli mérkőzés a helyi szövetség központjában, az egyes pályán kerül megrendezésre, míg a másodosztály találkozóit ugyanitt, a kettes pályán szokták lejátszani. Az általában egy napon lerendezett bajnokikat a szurkolók egy ültő helyben is végignézhetik akár, hiszen sok esetben délelőtt 11 órától egészen estig, egy órás szünetekkel kezdődnek a két osztály meccsei.


 



 


Annak ellenére, hogy az andorrai ligákban szereplő csapatok félprofi vagy éppenséggel teljesen amatőr státuszúak, van profi klub a hercegségben! A spanyol harmadosztályban vitézkedő FC Andorra a helyi klubokkal ellentétben a nemzeti stadiont szokta használni a bajnoki és kupameccseire.


Andorrai születésű játékost nem, katalánt viszont annál többet találunk a gárda keretében. A főleg a Barcelona akadémiájáról „csemegéző” klub sosem járt magasabban, mint a spanyol harmadik liga, azonban a 90-es években megjárta az ötödik vonalat is. Nem véletlen az erős katalán vonal. Bár politikailag erős a francia függősége Andorrának, kulturális értelemben inkább tartozik Spanyolországhoz, azon belül is Katalóniához, mint Franciaországhoz. Olyannyira, hogy amikor az FC Andorra – az anyagi helyzetét stabilizálandó – részvénytársasággá alakult, a részvényesek között az a Kosmos nevű cég is szerepelt, amelynek a tulajdonosa a Barcelona sztárja, Gerard Piqué. Miközben több Katalán-kupát is nyert a múltban az FC Andorra, a másik ligarendszerben való indulás miatt a hercegség szövetsége által szervezett hivatalos mérkőzéseken még egyszer sem lépett pályára.


 



rib5250.webp
None




 


Időnként az andorrai válogatott is fel-feltűnt Katalónia fővárosában, Barcelonában. Egészen pontosan három mérkőzés erejéig: 1999-ben Franciaországot, 2007-ben és 2008-ban pedig Angliát fogadta az Estadi Olímpic Lluís Companys-ban. A stadiont, amelyet korábban az Espanyol használt hazai pályaként, még az 1929-es Nemzetközi Világkiállításra építették, azzal a szándékkal, hogy az 1936-os olimpiát is itt rendezhetik majd. Bár azt végül a náci Németországban rendezték meg, ez a hatvanezres stadion – felújítva természetesen – volt a fő helyszíne a 1992-es olimpiai játékoknak, ahogy helyt adott több válogatott mérkőzésnek és spanyol kupadöntőnek is.


Meglepőnek tűnhet, de Andorra sokkal sikeresebb a rögbiben, mint a futballban. A már említett Nemzeti Stadionban kerülnek megrendezésre az andorrai rögbi-válogatott nemzetközi mérkőzései is, illetve a három helyi csapat legtöbb bajnokija. A legsikeresebb rögbi-klub a VPC Andorra XV, amely jelenleg a francia alsóbb osztályokban vitézkedik, pedig korábban Katalóniában ért el viszonylag nagy sikereket, 1965-ben például egészen a Király-kupa elődöntőjéig menetelt! Nem csoda hát, hogy a rögbi a második legnépszerűbb sportág a hercegségben a maga több, mint 200 igazolt játékosával, és a nemzetközi szövetség ranglistáján a 78. helyet foglalják el. Magyarország ugyan itt is megelőzi az andorrai gárdát, a kérdés csupán az, hogy meddig. A két ország eddig négy alkalommal játszott egymással, és hazánk mindössze egyszer tudta legyőzni a hercegségbelieket, sőt tavaly a rigai Sevens Trophy tornán az U18-as magyar csapat nagyon csúnya, 40–0-s vereséget szenvedett Andorra ellen, a csoportja utolsó helyén zárt (Horvátország és Luxemburg volt még a kvartettben).


Szóval – rögbiben legalábbis – igaz az örök klasszikus: kicsi a bors, de erős!


 




Kiemelt fotó: BBC

Szerző

Gendur Ákos

Gendur Ákos

Gendur Ákos

Az ausztrál és az új-zélandi futball megszállott mindentudója, a főbb ázsiai ligák szószólója. Szereti az események háttértörténetét kutatni, az emberit keresni az emberfelettiben. A Büntető.com MLB felelőse, de az MLS is a kedvencei közé tartozik. Rosszul összerakott úriember: hobbifotós, modern punk és kezdő borsznob. A Kenguru liga blog szerkesztője.