Mini ország, mini futball: Liechtenstein legnagyobb sikerei

Az alig 160 négyzetkilométeren elterülő országban nincs klasszikus értelemben vett bajnoki rendszer. Bár a hét, lassan 100 éve működő klub mellé csupán egyetlen csapatot kellene megalapítani, hogy az UEFA által is elismert liga lehessen a liechtensteini. Ahhoz ugyanis, hogy valamely nemzetközi kupában indulhasson hercegségbeli együttes, legalább 8 csapatos bajnokságra lenne szükség. Erre ugyan nincs igazi igény a törpeállamban, itt máshogy oldották meg, hogy a csapataik nívósabb bajnokságokban fejlődjenek. Andorrával ellentétben Liechtensteinben minden csapatnak van saját pályája, ahol a bajnokikon fogadja ellenfeleit, miközben a két ország között jelentős méretbeli különbség van – Andorra javára.

A hét amatőr klub közül hat valamelyik svájci alsóbb osztályban szerepel, kivéve a számunkra is ismerős FC Vaduzt, amely a svájci első és másodosztály között ingázik évek óta.

Az elmúlt években az Újpesttel többször is megmérkőző fővárosi csapat érdekes módon nem a svájci szervezésű ligákból kvalifikálja magát a nemzetközi kupákba. Annak ellenére ugyanis, hogy nincs a helyi szövetség által rendezett bajnoki rendszer, kupát rendeznek. Innen szokta kvalifikálni magát az FC Vaduz az európai sorozatok egyikébe, korábban az Európa-liga első selejtezőkörébe, most pedig már az Európa Konferencia-ligába. Bár a koronavírus-járvány miatt nem rendezték meg a Liechtensteini Kupát az elmúlt két évben, a Vaduz egyeduralma megkérdőjelezhetetlen. A fővárosi csapat már 47 alkalommal emelhette a magasba az 1945-ben útjára indított sorozat trófeáját, és csak 13-szor veszített a döntőben. Utoljára a 2011-12-es szezonban volt példa vaduzi ezüstre (akkor az USV Eschen/Mauren diadalmaskodott), az előtt pedig az 1996-97-es szezonban kapituláltak a döntőben – ekkor épp az örökranglistán 11 elsőséggel második Balzers győzött. Olyan pedig az 1993-94-es évadban fordult elő, hogy a fővárosiak nem kerültek be a döntőbe sem (Schaan–Balzers 3–0). Érdekesség egyébként, hogy fináléban mind a hét klubcsapat járt már, de az FC Ruggell és a Triesenberg ezidáig egyszer sem ért fel a csúcsra.

Szinte minden stadion olyan festői környezetben található, mint az FC Balzers pályája

És ha már említettük a FC Balzerst, álljunk is meg itt egy pillanatra! Az 1932-ben, ezzel a hercegségben legkorábban megalapított kis klub ottani mércével mérve nagy sikereknek örvendhetett annak idején. 1993-ban például hazai pályán 3–1-re legyőzte az albán kupagyőztes Albpetrol Patosi csapatát a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) selejtezőjében, az idegenbeli 0–0 után pedig első liechtensteini csapatként bejutott a sorozat első körébe! Sok babér ugyan ott már nem termett nekik a CSZKA Szófia ellen (0–8, 1–3), a két mérkőzésnél nagyobb figyelmet kapott a csapat egyik játékosa, Mario Frick, aki 125 válogatottságával és a nemzeti csapatban szerzett 16 góljával máig hazája legjobbjai között emlegetnek. A most 47 éves, immár edzőként dolgozó Frick azon kevés liechtensteini futballista közé tartozik, akik eljutottak Európa valamelyik nívósabb bajnokságába, ő például a svájci élvonalban 197, a Serie A-ban 111, a Serie B-ben pedig 133 bajnokin lépett pályára. A legenda már nem volt tagja a Balzersnek, amikor 1997-ben az akkori liechtensteini kupagyőztes a BVSC-vel találkozott a nemzetközi kupában. Nem volt esélyük a továbbjutásra, kettős vereséggel búcsúztak a Mezey György által irányított magyar gárdával szemben.

A liechtensteini válogatott másik legendája a korábbi kapus, Peter Jehle, aki 132 válogatottsággal a háta mögött vonult vissza az aktív futballtól 2018-ban.

A most 40 éves Jehle a Grasshoppers, a Luzern, a portugál Boavista és a francia Tours mellett hazája profi klubjában, a Vaduzban is védett. A már sokat emlegetett hazai kupát nyolc alkalommal emelhette a magasba vaduziként, és a Grasshoppers színeiben kétszer a svájci bajnokságot is megnyerte a kétezres évek elején.

Ahogy azt a bevezetőben említettük, a hercegség legjobb és egyetlen profi csapata az FC Vaduz. A fővárosi alakulatot is 1932-ben alapították, és egészen az ezredfordulóig nem sikerült a svájci harmadosztálynál feljebb szerepelnie. 2001 tavaszán aztán megtört a jég, feljutottak a második ligába, és azóta nem is jártak ennél lejjebb, igaz az is azonban, hogy az elmúlt 22 évben egyre kevesebb liechtensteini állampolgár fordul meg a csapat háza táján és inkább a német nyelvterületű országok labdarúgóira támaszkodik a klub. Ez meg is látszik a csapat nemzetközi eredményein: a legtöbb párosításban ugyan nem a vaduziak voltak az esélyesek, meglepetés eredményekre így is képesek voltak. Emlékezhetünk például a 2006-os, Újpest elleni UEFA-kupa-selejtezőre, amikor a Megyeri úton 4–0-ra verték meg Bicskei Bertalan csapatát, aminek köszönhetően továbbjutottak a selejtező második körébe, ahol a Basel állította meg őket nagy nehezen (a 20-szoros svájci bajnok csak idegenben szerzett góljának köszönhetően jutott tovább). Legnagyobb menetelésük 2015-ben volt: az ekkor már Európa-ligára keresztelt sorozatban könnyű sorsolásban volt részük, hiszen előbb a San Marinó-i La Fiorita, majd az észt Nomme Kalju volt az ellenfelük, a két együttesen keresztül pedig könnyedén jutott el a Vaduz a történelme során először a selejtezők harmadik fordulójába. A csoda nem sikerült, a svájci Thunnal előbb otthon játszottak 2–2-es döntetlent, majd idegenben egy gól nélküli döntetlenre futotta, így idegenben szerzett több góllal ismét a svájciak jutottak tovább. Még viszonylag friss a seb a Fehérvár szurkolói számára, akik bár nem boldogok ettől, de szintén átélhették a „liechtensteini csodát” 2019-ben: a Vaduz a visszavágót hosszabbítás után nyerte meg 2–0-ra, és továbbjutott a harmadik körbe, ahol az Eintracht Frankfurt állította meg őket.

Legutoljára tavaly nyáron járt Magyarországon a Vaduz, ekkor azonban már nem volt kegyelem nekik: az újpestiek revansot vettek 2006-ért, és kettős győzelemmel felülkerekedtek a magyar csapatok korábbi mumusán.

Hasonló eredményeket a válogatott nem igazán tud felmutatni. Utoljára tétmeccset 2020 szeptemberében nyertek, San Marinóval szemben, illetve októberben Luxemburgot még legyőzték egy felkészülési mérkőzésen, azóta viszont a pontszerzés is ritkán adatik meg a válogatottnak. Nem is lehet elvárás ez a főleg amatőrökre vagy német, osztrák és svájci harmadosztályú játékosokra épülő válogatottól, hogy Európa középmezőnyébe tartozzon, ennek ellenére azért találhatunk érdekes eredményeket a történelmük során.

Ilyen volt például 2017-es év, amikor óriási meglepetésre 2–1-re legyőzték a 2022-es világbajnokság házigazdáját, Katart – ez volt az egyetlen győzelme Liechtensteinnek abban az évben. A válogatott 2004 és 2008 között volt a „csúcson”, ebben az időszakban többször is megtréfálta a nagyokat. 2004 őszén Portugáliával például 2–2-es döntetlent játszottak hazai pályán, aztán a következő év nyarán Szlovákiával is ikszeltek otthon (0–0), a 2008-as Európa-bajnokság selejtezősorozatában pedig először Lettországot győzték le 1–0-ra (az emlegetett Mario Frick szerezte a győztes gólt), majd Izlandot kétszer is meglepték, a szigetországban 1–1-es döntetlent játszottak, majd 2007 októberében hazai pályán 3–0-ra le is győzték a vikingeket. Ezek az apró győzelmek és pontszerzések az utóbbi időben elmaradoztak, de egyelőre nem Liechtenstein neve szerepel az európai országok közül legalul a FIFA-világranglistán (Gibraltár és San Marino van mögöttük).

Tina Weirather és az eddig utolsó liechtensteini olimpiai bronz / kép: insidethegames.biz

Bár futballban nem erős a kis ország és a nyári olimpiákon sem termett sok babér a számukra, a téli sportágakban, azaz az alpesi síben jelentős sikereket értek el. Az első ötkarikás érme(ke)t az 1976-os innsbrucki olimpia során ünnepelhették a hercegségben, majd jött csúcspontként az 1980-as, Lake Placidben rendezett esemény, amelyen két-két arany- és ezüstérmet gyűjtöttek be alpesi síben a Wenzel testvéreknek köszönhetően. Közülük Hanni szerzett két aranyat, egyet a női műlesiklásban, egyet pedig óriásműlesiklásban, illetve egy ezüstöt lesiklásban; Andreas pedig második lett a férfiak óriásműlesikló versenyszámában. Azóta négy bronz jött össze a miniállamnak – kivétel nélkül az alpesi szakágban –, legutóbb pedig 2018-ban, Pjongcsangban Tina Weirather állhatott fel olimpiai dobogóra a női szuper-óriásműlesiklásban. Pekingben tehát nem sikerült érmet szerezniük, de négy év múlva Milánóban lehet javítani.