„Mintha vettünk volna három új játékost” – szerb sajtószemle az FTC 4–1-es legyőzését követően

„Mintha vettünk volna három új játékost” – szerb sajtószemle az FTC 4–1-es legyőzését követően

2022. okt. 7.

A Crvena zvezda tegnap 4–1-es győzelmet aratott hazai pályán a Ferencváros ellen az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában. A magyar bajnok így két győzelmet követően vereséggel folytatta szereplését a második legrangosabb európai kupasorozatban, míg ellenfele megszerezte első pontjait a H-csoportban. Megnéztük, hogyan értékelte a szerb sajtó a mérkőzésen történteket.


„A közönség bizalmát ki kell érdemelni”

A zurnal.rs egyik mérkőzéssel foglalkozó cikke kiemeli, hogy nem teltek meg a Crvena zvezda otthona, a Rajko Mitics Stadion lelátói, ami „a piros-fehér csapat korábbi eredményei miatt várható volt.” A szerb bajnok, miután a Bajnokok Ligája selejtezőinek rájátszásában alulmaradt az izraeli Maccabi Haifával szemben, az Európa-liga csoportkörében a Monaco, majd a Trabzonspor ellen is vereséget szenvedett, így a „becsületéért és a versenyben maradásáért” játszott a Fradi ellen. „A közönség bizalmát ki kell érdemelni. Ez logikus” – tette hozzá a lap.


Az írás azt is megemlíti, hogy a magyar bajnok szurkolói szép számmal érkeztek a szerb fővárosba. Mintegy kétezer fanatikus támogatta Sztanyiszlav Csercseszov együttesét, „ami várható volt, mert Magyarország és Szerbia szomszédos országok. [...] Budapestről 25 busz indult szervezetten Belgrádba, sokan pedig autóval érkeztek.”


Ami pedig a mérkőzést megelőző napokat illeti, a portál azt is megjegyzi, hogy a szerb újságírók – csakúgy, mint a magyar kollégáik – emlékeztették a szurkolókat a két csapat 1975-ben lejátszott belgrádi találkozójára. Mint ismeretes, a Ferencváros akkor KEK-elődöntőt játszott a Crvena zvezdával, és a budapesti első mérkőzés 2–1-es megnyerését követően a szerb fővárosban elért 2–2-es döntetlen a fináléba jutást jelentette a zöld-fehérek számára. Az azóta már megszűnt tornát viszont nem sikerült megnyernie a legendás Dalnoki Jenő által vezetett együttesnek: az FTC 3–0-s vereséget szenvedett a döntőben a Dinamo Kijev ellen.




„Úgy érzem, mintha vettünk volna három új játékost”

A novosti.rs a Crvena zvezda vezetőedzője, Milos Milojevics mérkőzés utáni nyilatkozatából kiemeli, az egykori védőnek nagyon tetszett csapata játékában az, hogy a támadásból védekezésbe való átmenetek során agresszív volt. De mással is meg volt elégedve a szerb mester.


„Ma három futballistánk – Marko Gobeljics, Alekszandar Pesics és Sztrahinja Erakovics – is úgy játszott, ahogy az elvárható tőlük. Úgy érzem, mintha vettünk volna három új játékost” – tette hozzá a szerb bajnok mestere. Milojevics már a két csapat jövő héten esedékes mérkőzésére – amelyre a Groupama Arénában kerül sor – is előretekintett: nehéz kétszer egymás után ugyanazt az ellenfelet legyőzni, de a karrierem során már képes voltam ilyenre és most is meg tudjuk csinálni”.


„Tombolva ünnepeltek”

A telegraf.rs a mérkőzés legfontosabb eseményeit ismerteti. A 25. percben „Mirko Ivanics fejelt, labdája egy ferencvárosi hátvéd (Henry Wingo) kezén megpattant. A játékvezető a VAR-vizsgálatot követően a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest Guélor Kanga magabiztosan értékesítette (1–0).” A 35. percben újabb gólt szerzett a hazai csapat. Ekkor „Pesics ívelését követően Sztefan Mitrovics könnyedén és szépen járt túl a kapus eszén (2–0).” Több találat már nem esett az első félidőben. A második játékrész elején azonban háromgólosra nőtt a szerb bajnok előnye. Az 50. percben ugyanis egy „szép akciót” követően Marko Gobeljics a magyar származású Alekszandar Kataihoz továbbította a játékszert, aki 18 méterről szépségdíjas gólt lőtt (3–0). Tíz perccel később újabb szemet gyönyörködtető találatot szerzett a Crvena zvezda. Kanga Ivanics passzát követően 22 méterről a bal felső sarokba küldte a labdát, majd a hazai játékosok újra „tombolva ünnepeltek” (4–0).


Ezután a szerb bajnok „levette a lábát a gázról”, amelyet kihasznált a vendégcsapat, és a 71. percben Kristoffer Zachariassen lévén szépítő találatot szerzett (4–1).


A két csapat az Európa-liga csoportkörének következő, negyedik fordulójában újra összecsap egymással, a mérkőzést jövő hét csütörtökön 21 órától játsszák a Groupama Arénában.


A Ferencváros vereségeinek okairól volt szó a Sípszó után legújabb részében:




Kiemelt fotó: Getty Images

Szerző

Nádudvari Péter

Nádudvari Péter

Nádudvari Péter

Gyógypedagógusként dolgozom főállásban, de magyar nyelv és irodalom szakos tanári végzettségem is van. Szenvedélyeim a zene, a sport és az írás. Fontos számomra a társadalmi felelősségvállalás, ezért rendszeresen veszek részt jótékonysági akciókban. Ami pedig az írást illeti, sok műfaj érdekel, leginkább a szépet és a lélekemelőt keresem – a sportvilágban is.