Most derülhet ki igazán, mire vagyunk képesek válogatott szinten

A legutóbbi két Európa-bajnokságra kijutó válogatott eredményei önmagukért beszélnek, ám gyakran felmerül a kérdés a szakemberekben és a szurkolókban egyaránt, hogy ez egy a magyar futballból kiemelkedő együttes elszigetelt eredménye vagy a hazai labdarúgás jutott olyan színvonalra, ami magával hozta ezeket az eredményeket.

Mindkét fél álláspontja alátámasztható objektív érvekkel is. Ha csak a selejtezősorozatok végeredményét nézzük meg, akkor a fejlődés megkérdőjelezhető. A magyar válogatott a legutóbbi négy kvalifikációs időszakban egyszer sem zárt a harmadik pozíciónál feljebb, mi több a legutóbb csak a negyedik helyre futottunk be már Marco Rossi irányításával, így a kijutásunkban igen jelentős szerepe volt a létszámemelésnek és a sikeres NL-szereplésnek. Utóbbi sorozatban viszont jóval a várt szint felett teljesítettünk. A Nemzetek Ligája első kiírásában a C-divízióba kaptunk besorolást, ahonnan először adminisztratív módon jutottunk ugyan a B-be, ettől kezdve viszont már saját jogon jutottunk fel és maradtunk benn az A-divízióban. Ez tökéletes érv a fejlődés mellett kardoskodóknak, hiszen az angolokkal szemben a legutóbbi négy találkozót vizsgálva pozitív a mérlegünk, de a németekkel összevetésben is veretlenek vagyunk három csörtét követően. Adja magát, hogy ez a csoportkör fogja eldönteni, elértük-e már a középmezőny elejét vagy csak időszakos túlteljesítést láttunk egy egyelőre még a helyét kereső versenysorozatban.

Kiszámíthatatlan és gyengélkedő ellenfelek

Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy nem kerültünk nehéz ötösbe. Mivel az első két helyezett automatikusan kijut a németországi tornára, így még csak kiemelkedő szereplésre sem lenne szükségünk. Az előzetesen legerősebb ellenfelünknek egyértelműen Szerbia tűnik, Montenegró és Bulgária afféle fekete lóként, akár még versenyben is lehetnek, miközben a litvánok kijutására eléggé csekély az esély. De nézzük részletesebben őket.

Litvánia

A balti állam nemzeti csapata a 2020-as selejtezőkben csoportutolsóként fejezte be a küzdelmeket, mindössze egyetlen pontot gyűjtve, és az NL küzdelmeinek C-osztályában is ugyanígy zárt. Érthető lenne ez, ha egy erős csoportban szerepeltek volna, de e két versenysorozatban a Luxemburg ellen négy mérkőzésen, valamint a Feröer-szigetek elleni két összecsapáson megszerzett egy-egy pont elárulja, hogy nem most éli Litvánia labdarúgása a fénykorát. A tavaly novemberi Balti-kupán is az utolsóként zártak, legutóbb pedig tavaly márciusban, San Marino ellen tudtak győzni. Ha nem szeretnénk megnehezíteni a kijutásunkat, akkor hat pontot kell szereznünk velük szemben. Arra azért figyelnünk kell, hogy egy-egy meccsre képesek lehetnek felszívni magukat, a világbajnoki kvalifikáció végén ugyanis a csoportrivális Bulgáriát 3–1 arányban felül tudták múlni.

Bulgária

Mladen Krsztajics együttese már sokkal nehezebb ellenfélnek ígérkezik, még akkor is, ha ez a bolgár csapat már sem a Hriszto Sztojcskov, sem a Dimitar Berbatov féle válogatottat nem idézi meg. Az eredményeik is csak egy kicsivel jobbak, mint a litvánoknak, de például a Nemzetek Ligája legutóbbi kiírásában Georgia mögött a második helyen zártak a csoportjukban. A 2004-ben még a 16-os döntőbe jutott bolgárok az elmúlt selejtezőben csak egyetlen alkalommal győztek, az angolok ellen két meccsen tíz gólt kaptak, Montenegróval pedig kétszer játszottak döntetlent. Utóbbi most is jól jönne nekünk. Bulgária ugyanis nem lesz könnyű ellenfél Rossi válogatottjának. Emlékezzünk, hogy az Eb kvalifikáció során a play-offban éppen a balkáni országban kellett nyernünk, s bár sikeresen vettük az akadályt, a 3–1-es eredmény ellenére igen nehezen tudtuk kiejteni őket.

Montenegró

A balkáni alakulat Bulgáriához hasonlóan gyengébben teljesített az utóbbi években. A legutóbbi kontinenstorna selejtezőjében nyeretlenül, az utolsó helyen zárt, és a Nemzetek Ligája B-osztályában is csak jobb gólkülönbségükkel előzték meg Romániát. A legutóbbi négy találkozójukon csak a szlovákok elleni barátságos meccset nem veszítették el, így nem a legjobb előjelekkel várják az idei évet. Ennek ellenére vigyáznunk kell velük, hiszen egy-egy mérkőzésre össze tudják kapni magukat Sztefan Szavicsék. A világbajnoki selejtezőkben például Hollandia ellen egyenlítettek 0–2-ről. Érdekes adalék lehet még velük kapcsolatban, hogy Rossi a magyar válogatottal már játszott ellenük. A számunkra rossz emlékű 2019-es őszi vereségsorozata a Montenegró elleni meccsel vette kezdetét.

Szerbia

Déli szomszédunk egyértelműen a legnagyobb riválisunk, sőt igazából ők az ötös igazi esélyesei. Fantasztikus labdarúgók alkotják a keretet, mégis valahogyan képtelenek a tudásuknak megfelelően teljesíteni. Erre jó példa, hogy egyik 24 csapatos Európa-bajnokságra sem jutottak ki, miközben ugyanebben az időszakban a világbajnokságokra kvalifikálni tudtak. Esetükben nem az a kérdés, hogy elég jók-e a továbbjutáshoz, sokkal inkább az, hogy képesek lesznek-e csapatként együttműködve, botrányok, széthúzás és veszekedés nélkül lejátszani ezt a selejtezősorozatot.

Lehet-e objektívebben megközelíteni az esélyeket?

Nos, olyan adatot vagy tényt, amely egyértelműen tükrözné az erőviszonyokat, nehéz találni, de vannak olyan értékelések és számadatok, amelyek valamennyire tükrözik a csoportunk erőviszonyait. Az egyik ilyen a FIFA világranglistája, amely ha nem is tekinthető szentírásnak, valamennyire segít az eligazodásban. A listán Szerbia áll a legelőkelőbb helyen (29.), mögötte Magyarország (36.), Montenegró (69.), Bulgária (71.) és Litvánia (144.) a sorrend. Látható, hogy a montenegróiak és a bolgárok azonos szintet képviselnek, miközben a baltiak messze lemaradnak mindenkitől. Ez alapján az első két hely sorsa nem lehet kérdés.

A ranglista azonban nem lép pályára, szemben a futballistákkal. Nézzük akkor meg, hogy az egyes országok játékosai mennyire vannak jelen a topligákban.

Bár ez az adatsor sem hibátlan, hiszen nem csak a ténylegesen pályára lépők jelennek meg benne – nálunk a már Diósgyőrben szereplő Senkó Zsombor vagy az utóbbi időben a West Ham United padjára többször is leülő Hegyi Krisztián is bekerült az adatsorba –, azért jól mutatja az egyes nemzetek labdarúgásának nemzetközi megítélését, és azt, hogy az adott szövetségi kapitányok honnan válogathatnak. Az egyértelműen látszik, hogy a szerbek kiemelkednek a mezőnyből, mögöttük azonban nagy a tülekedés. Az összevetésből itt is a világranglistával megegyező sorrend alakult ki, azzal a különbséggel, hogy a második és a negyedik nemzet között minimális a differencia.

Ha a ténylegesen lejátszott perceket vesszük figyelembe, akkor ugyanezt a rangsort kapjuk. Változik azonban a helyzet, ha a perceket a létszámra vetítjük. Ebben az összevetésben már a magyar válogatott a legjobb. Míg nálunk a topligások a jelenleg is futó bajnokságban átlagosan 918 percet teljesítettek, addig ez a szerbeknél 875, a montenegróiaknál 807, míg a bolgárok esetében 421. A magyar játékosokról így elmondhatjuk, hogy bár kevesen játszanak magas szintű bajnokságban, aki mégis eljut ide, az meghatározóbb szerepet játszik a klubjában, mint a rivális nemzetek labdarúgói.

Összegzés

A magyar válogatott jelentős mérföldkőhöz érkezett, hiszen ezúttal esélyesként kell egyenes ágon kivívnunk a részvételt a németországi Eb-re. Komoly teszt lesz ez Marco Rossi csapatának, hiszen mostantól már mi vagyunk a nagy hal a csoportban, a mi játékunkat akarják elrontani az ellenfelek. Ha ezt az akadályt a válogatott sikeresen veszi, azzal igazolja, hogy a labdarúgásunk egy magasabb szintre jutott el, és esélyt teremthet arra, hogy reálisabban beszéljünk egy esetleges világbajnoki szereplésről is.

Kiemelt kép: Getty Images