Sokféle motivációval nézünk sporteseményeket, ám ezek közül az egyik legfőbb, hogy szerintünk hinni a csodákban, szívesen drukkolunk a gyengébbeknek, akik az esélyekre fittyet hányva érnek el nagy sikereket. Ebből a szempontból feltétlenül érdemes felidézni a Calais RUFC történetét, amely csapat a 2000-es évek legelején, negyedosztályú együttesként jutott be a Francia Kupa döntőjébe. Ám mielőtt rátérnénk magára a sztorira, ejtsünk pár szót a klubról.
A Calais RUFC gyökerei kétirányúak voltak, hiszen két egyesület összeolvadásából jött létre a klub, ami aztán elérte a korábban említett sikert. Az RC Calais története egészen 1902-ig nyúlik vissza, a 20-as években többször is bejutottak a legjobb nyolc közé a hazai kupasorozatban, 1933-ban pedig még a profi státuszt is elérték, igaz ezt – anyagi nehézségek miatt – csak öt évig tudták megtartani. A másik csapat, melyből az RUFC kialakult, az az Union Sportive, mely a második világháborút követően, 1947-ben jött létre. A két csapat nagy rangadókat vívott egymással, derbijeikre több ezer néző volt kíváncsi. A klubok végül 1974-ben egyesültek, és 2017-ig közösen működtek.
No de beszéljünk az 1999-2000-es szezonról, amikor a klubra a nemzetközi sajtó is felfigyelt.
Jónéhány izgalmas kupatörténetről tudunk ugyanis, olyat azonban nem sokat ismerünk, amikor egy negyedosztályú csapat ül fel majdnem az ország futballtrónjára.
Calais-ban gyakorlatilag semmi sem volt adott egy ilyen futballsikerhez. A város máig Franciaország egyik legnehezebb helyzetben lévő települése, ahol a munkanélküliség igen magas, Ez a 2000-es évek elején sem volt másként, a keresők jelentős hányada is évi 5 ezer euró alatti összeget vitt haza. Természetesen az ekkor negyedosztályú klub sem dúskált az anyagiakban, így a játékosoknak a futball mellett civil foglalkozása is volt. Hogy csak néhány példát említsünk, Jocelyn Merlen és Mickael Gerard alkohollal kereskedett, Stephane Canu kertész volt, Emmanuel Vasseur pedig villanyszerelőként dolgozott. A csapat edzője, Ladislas Lozano is regénybe illő életúttal rendelkezett. Gyerekként érkezett Franciaországba, családjával a Franco-rezsim elől menekülve emigráltak a szomszédos országból. A tréner 1995-től irányította a Calais csapatát, legnagyobb sikere kétségtelenül a Francia Kupa-finálé volt. Ezen kívül egyébként dolgozott a Stade Reims-nél, illetve több Európán kívüli együttesnél is.
„A Calais-ban töltött hat év meghatározta a személyiségemet. Nemcsak az elért eredmények, hanem a helyiek mentalitása is. Folyamatosan feszegették a határaikat, mindig igyekeztek jobbá válni” – nyilatkozta Lozano később.
Ladislas LozanoAz út azonban sötét és tele van iszonyattal, hogy a Trónok harcát is megidézzük, a Calais-nak jónéhány meccset kellett megvívnia a döntőbe jutásig. Négy amatőr és egy félamatőr csapat után a legjobb 64 között, az országos főtáblán (ahol az első osztályú csapatok is bekapcsolódtak) találkoztak először profi csapattal, mégpedig a második ligás Lille-lel. Aki látta, minden bizonnyal sosem felejti ezt a találkozót, az 1-1-es döntetlen után ugyanis 7-6-os, drámai tizenegyespárbaj következett. Ezt követően jött egy sima 3-0-s siker egy ötödik ligás csapat, a Langon-Castet FC ellen, majd a 16 között – szintén tizenegyesekkel – kiverték a szintén másodosztályú Cannes-t. Ekkor már a közönség is egyre élénkebben kezdett érdeklődni a csapat iránt. Ez az élvonalbeli Strasbourg elleni 2-1-es siker után végképp felerősödött. Ezt a meccset egyébként már nem játszhatta saját stadionjában a Calais, hiszen a 2100 néző befogadására alkalmas létesítmény nem volt már alkalmas erre. Igaz, erre nem is nagyon készülhettek fel a szervezők, hiszen általában pár száz néző látogatott csak ki a csapat meccseire. Az ünnepi találkozót végül Lens-ban rendezték, a calais-i szurkolók 250 busszal tették meg a száz kilométeres utat, majd Jocelyn Merlen, aztán Christophe Hogard gólja után, majd a meccs végén is ünnepelhettek.
Az elődöntőben nem más, mint a francia bajnok Bordeux került Lozanóék útjába. A Girondins keretében akkor olyan neves játékosok futballoztak, mint Christophe Dugarry, Lilian Laslandes, Johan Micoud és Sylvain Legwinski, a többségük válogatott is volt. Nem kell tehát külön magyarázni, hogy miért nem a Calais volt a találkozó esélyese, az eredményjelző azonban ismét az ő sikerüket mutatta a meccs végén. Az ismét Lens-ban rendezett mérkőzésen, 40 ezer néző előtt nyertek – hosszabbítás után – 3-1-re, és bent voltak a döntőben! Ekkor már teljesen elszabadult a pokol a városban, a felfokozott hangulatban Ladislas Lozanónak például egy kisebb szívinfarktusa is volt, ami miatt pár napot a korházban kellett töltenie. Ekkor még a francia elnök, Jacques Chirac is felhívta, és gyors gyógyulást kívánt neki.
Nem is csoda, ilyenkorra az egész ország a Calais mögött állt. A szurkolók beleszerettek a legnagyobbakat is legyőző amatőr csapatba, ahogy a Le Parisien fogalmazott: „Egész Franciaország Calais mögött áll.”
A Stade de France-ban rendezett döntőre a csapat szurkolói 50 ezer jegyet igényeltek, ám a szabályozások miatt csak nagyjából 19 ezret kaphattak. Egy ideig úgy tűnt, véghez is vihetik a csodát, hiszen a Nantes ellen még a vezetést is megszerezték a fináléban, végül azonban nagy csatában 2-1-re kikaptak, a győztes csapat mindkét találatát Antoine Sibierski szerezte, a másodikat az utolsó percben tizenegyesből! Jól mutatja azonban a siker nagyságát, hogy a díjátadás során a Nantes kapitánya, Mickael Landreau felhívta maga mellé a dobogóra a Calais karmesterét, Réginald Becque-t.
A Calais történetét az teszi igazán különlegessé, illetve egyben kicsit szomorúvá is, hogy a csapat sem előtte, sem utána nem tudott hasonló sikereket elérni (2006-ban még egy kupanegyeddöntő azért összejött).
Nem sikerült meglovagolni a hirtelen jött sikert és figyelmet, azt, hogy a város lakosságának negyede a stadionban szurkolt a döntőben. Sportszakmai és gazdasági téren egyaránt rossz döntések sora sújtotta az együttest, a napjaik az önkormányzati támogatás ellenére is meg voltak így számlálva.
„Meg kell szüntetnünk a csapat támogatását, hiszen a gondok immáron szinte mindennaposak. Már így is túl messzire mentünk” – fogalmazott a város polgármestere, Natacha Boucher, majd a korábbi kupadöntős Calais RUFC-ot végül 2017 szeptemberében hivatalosan is felszámolták… A romjain Calais FCHF néven szervezték újra a városi futballéletet.
Források:
https://www.bbc.com/sport/football/52553649
https://www.sport.es/en/news/ligue-1/calais-from-cup-final-to-oblivion-6270344
Melyik együttes nyeri meg a Bajnokok Ligája 2021/2022-es kiírását?
Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Bajnokok Ligája/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.