„Olyanok voltunk, mint a kiütött bokszoló, aki még tántorog, de összeszedtük magunkat” – interjú Berecz Zsomborral

– A Google Maps szerint két óra tizenöt perc az út Szombathelyről Budapestre, nektek, a másodosztály újdonsült bajnokaként mennyi időbe telt teljesíteni?

– Kicsit lassabban… Este tizenegy-fél tizenkettő körül indultunk el a stadionból, hajnali fél négyre haza is értünk. Akárhogy számolom, az nem két és fél óra, de hát minden létező benzinkúton megálltunk, talán ezért is lett lassabb…

– Emlékszel egyáltalán az útra, vagy túl sok pezsgő folyt ahhoz, hogy minden képkocka megmaradjon?

– Emlékszem, és a csapat több tagja sem vetette el annyira a sulykot.

– Az hány plusz kör amúgy, ha a játékos pezsgővel locsolja le az edzőjét?

– Remélem egy sem, de csak a beszélgetésünk után, csütörtökön derül ki, kaptunk ugyanis két nap pihenőt.

– Ki egyébként a hangulatfelelős?

– Jova Levi. Azért ő is meg tud maradni a diszkrét keretek közt, van azonban egy adottsága, amellyel képes oldani a feszültséget. Ezúttal mondjuk nem kellett… Mindenki elengedte magát, mindenki a magáénak is érezte ezt a sikert, joggal, mert mindenki jócskán bele is tett a közösbe.

– A csapat vezéreinek, Feczesin Róbertnek, Pátkai Máténak, Jova Leventének, neked, a kapitánynak többet kellett?

– Mindenki hozzátette szerintem a magáét, a siker egyik kulcsa éppen az, hogy nincs egy vezér, a vezetőedző valahol persze nyilván az, hanem vagyunk legalább négyen-öten a csapatból, akik igyekszünk menedzselni a történéseket, szándékaink szerint a jó irányba terelni a társaságot.

– Az elmúlt hetek felvételeit látva feltűnt, hogy a vezérek egyike, Berecz Zsombor elképesztően tud örülni a győzelmeknek, utóbb a feljutásnak. Az érdekelne, mi elsősorban az öröm forrása? Önmagában a győzelem íze, a nagy diadal élménye? Vagy a saját, egyéni dicsőséged? A csapattársak sikere? Esetleg a klub miatt örülsz ennyire, amelyben nevelkedtél?

– Sok összetevős, és nyilván valamennyire mindegyik benne van, de aki ismer, tudja, utálok veszíteni és imádok győzni, ami persze sokakra illik, esetemben azonban ez hatványozottan igaz. Az átlagnál sokkal szélsőségesebben élem meg a kudarcot és a sikert. Szívügyem ráadásul a Vasas, ezért is örülök rendkívüli mód, hogy ismét fel tudtam vele jutni, igaz, megéltem sajnos a búcsút is. És igen, amikor látom a boldogságot a többiek arcán, az ugyancsak hatalmas örömmel tölt el.

Ünneplés az öltözőben. (Forrás: vasasfc.hu)

– Ez azért jó csapatszellemről árulkodik, és a tavaszon valóban úgy tűnt, kialakult az elengedhetetlen egység, ami az ősszel még mintha inkább csak formálódott volna. Mi kellett hozzá? Pusztán a sorozatos győzelmek?

– A tavasz valóban látványosabbra sikeredett, az ősszel kellett még csiszolni a csapatjátékon, bár akkor sem néztünk ki olyan rosszul. A mester akkor azért még kereste a csapatát, hogy ki a legmegfelelőbb ember az egyes posztokra, érthetően persze, elvégre az elmúlt nyáron érkezett. Tavasszal viszont összeálltunk. Az első félévben az elengedhetetlen magabiztosság is hiányzott, talán az előző szezon kudarcából fakadóan, de sikerült elhessegetni a kétségeinket, ezért is lett ennyire meggyőző az idény második fele. A győzelmek szülik az önbizalmat, és az is kétségtelen, a győzelmek segítenek a leginkább a csapategység megteremtésében, nálunk ráadásul kifejezetten jó karakterek gyűltek össze, szakmai és emberi szempontok szerint sem lehet szerintem kivetnivalót találni a társaságban, s ez feltétlenül a siker egyik kulcsa.

– Nehéz egyébként összetartó társasággá formálódni, amikor mindenki ennyire mást hoz magával? Otigba Kenneth vagy Feczesin hosszú éveket töltött el a nyugati profizmusban, Pátkai a válogatott korábbi alapembereként rendkívül fontos gólokat szerzett a nemzeti csapatban, más meg az NB I-ben sem játszott soha, vagy alig.

– Azért volt mégis egyszerűbb a helyzet, mert épp megfelelő arányban szerepelnek nálunk a tapasztalt, sokat megélt, minden hájjal megkent játékosok, illetve a tehetséges fiatalok. Utóbbiak ugyancsak nagyon kellettek a sikerhez, megtettek mindent, de biztosan hasznukra vált, ahogy segítették őket az idősebbek.

– A csapategységen túl min múlt még, hogy ennyire magabiztosan szállítottátok végül az aranyérmet?

– A keret minőségén, amelyik NB II-es szinten azért kiemelkedik.

– Ami a te egyéni sorsodat illeti, tavaly februárban nyilván azzal a tervvel igazoltál vissza Mezőkövesdről Angyalföldre, hogy néhány hónapot szerepelsz csak a másodosztályban, aztán irány az élvonal. Eléggé arcon csapott, amikor kiderült, a néhány hónapból minimum másfél év lesz?

– Igen, az azért megfogott, kicsit át kellett értékelni a helyzetemet, elgondolkodni a történteken, mégis sikerült viszonylag hamar túltenni magam rajta. Kár lett volna a kudarcon sokáig rágódni, az új szezonra koncentráltam inkább.

– Megfordult akkor a fejedben, hogy talán mégsem kellett volna a Fáy utcába hazatérned?

– Nem, mert tudtam, egy évvel később minden esélyünk meglesz a feljutásra.

Gólöröm Feczeseinnel a Budaörs ellen. (Forrás vasasfc.hu)

– Tavaly sajnálatos mód te is elkaptad a koronavírust, négy meccsen játszhattál mindössze, azok egyikén viszont a későbbi bajnok Lokit vertétek Debrecenben, szóval sokan úgy vélik, ha végigjátszhatod a tavaszt, mindenekelőtt pedig, ha a betegséggel küzdő Feczesinnel egyetemben te is a pályán lehetsz az ominózus, a feljutásba kerülő nyíregyházi bajnokin, máshogy alakul a Vasas sorsa, és már akkor osztályt vált.

– Ezt utólag nagyon nehéz megmondani, de rendben, vállalom: én is azt gondolom, ha végigfutballozhatom a tavaszt, tudtam volna annyira segíteni a csapatot, hogy feljussunk, Robival együtt pláne.

Utólag visszagondolva mégis úgy vélem, nem biztos, hogy tragédia, hogy akkor nem jutottunk fel, nem feltétlenül volt még az a csapat tökéletesen érett az NB I-re. A jelenlegi sokkal inkább az. Ettől még korántsem lesz könnyű bennmaradni, sőt!

– Ez lehet elsőre az egyedüli cél? Megőrizni az NB I-es tagságot?

– Igen, ez lesz a legfontosabb.

– Hogy a már említett, tavalyi kudarcélmény után viszonylag hamar leporold magad, és nagy elánnal vesd bele magad a felkészülésbe, kellett az is, hogy korábbi mestered, Kuttor Attila üljön le a kispadra?

– Kétségtelen, Mezőkövesden is jó viszonyt ápoltunk már, élveztem ott is a bizalmát, ezzel viszont egy játékos sosem élhet vissza. Tudtam, meg kell dolgozni a sikerért, és bele is álltam a munkába.

– Egy lelkileg igencsak mélyen lévő társaságot kellett átvennie, felráznia, vagy nem volt annyira drámai a helyzet?

– Olyanok voltunk, mint a bokszoló, akit kiütöttek, aki még tántorog, s igyekszik valahogy rendezni a sorait. A pofon utóhatásai az őszi szezon egyes időszakaiban is érződtek, szerencsére össze tudtuk szedni magunkat.

– Mi Kuttor legfőbb erénye?

– A modern, labdabirtoklásra alapuló futballt igyekszik ötvözni a stabil védekezéssel. Az utóbbi nála az alap, ami nem azt jelenti, csak védekezünk. A labdatartásra épülő játékot igyekezett minél előbb megteremteni, erénye, hogy nagyon határozottan tartja magát az elveihez, azokból nem enged. Kiáll a véleménye mellett, egyenesen közvetíti a társaságnak, így aztán mindenki tudja, mihez tartsa magát.

Kuttor Attila megtalálta a siker útját és végig is vezette rajta a Vasast. (Forrás: vasafc.hu)

– Egy tízes skálán mennyire szigorú?

– Kellően. Azért adnék ötöst, mert tudja, mikor kell szorítani a gyeplőn, és mikor engedni rajta. Amikor meló van, mindenkinek ezerrel kell dolgoznia, de ha ritkán elengedhetjük magunkat, ő is eltudja. Jó érzékkel menedzseli a csapatot.

– Hajlandó közel engedni magához a játékosokat, vagy inkább távolságtartó? Nem mintha az előbbit olyan könnyű volna róla elképzelni.

– Nem is vagyunk cimborák, de ez így van jól, szerintem is meg kell tartani a két lépés távolságot.

– Hogy mennyire nem enged az elképzeléseiből, azt a saját bőrödön is megtapasztalhattad, végtére is ő csinált belőled hatost, és tartott a mélységi irányító posztján. Téged, aki addig inkább a gólhelyzetek kialakításában játszott főszerepet. Őszintén, nehezedre esett megbékélni az új szerepkörrel?

Azt éreztem eleinte, a másodosztályban annál többre lennék képes, mint hogy megoldjam a védekező feladatokat, és hogy forgassam a játékot, de beláttam, erre van szüksége az együttesnek, úgyhogy mélyebben játszva is próbáltam a legjobbamat nyújtani.

– Az NB I-ben lehet ebben változás?

– Nem tudom, de nem leszek csalódott, ha maradok hatos.

– Nem panaszkodtál soha?

– Nem.

– Azzal sem álltál oda az edződ elé, hogy Mester, lehet, többet adhatnék a csapatnak, ha előrébb játszatna?

– Nem, dehogy. Ha ő vagy Tóth Mihály egyes kérdésekben kikérte a véleményem, elmondtam, de a posztomat talán, ha egyszer érintettük, és akkor sem panaszkodtam.

– Ha te dönthetnél, melyik poszton szerepelnél?

– Most már úgy vagyok vele, ugyanannyira szeretek hatost játszani, mint nyolcast vagy tízest, szóval nem egyértelmű immár a döntés.

A svédek elleni barátságos meccsen már volt válogatott is Berecz (Forrás: MTI / Koszticsák Szilárd)

– Ha már döntés: az Angyalföldre igazolás már csak a válogatottbeli esélyeid miatt sem lehetett egyértelmű választás. 2016 őszén, amikor a Vasasnak és neked is nagyon ment, egyszer már magadra ölthetted a nemzeti együttes mezét, de lesz-e második fellépés?

– Nagyon bízom benne. Nem titkon azért is szerződtem a Vasasba, hogy a válogatottsági számot növeljem. Hogy így lesz-e, nem tudom, de továbbra is nagy álmom, s azért dolgozom nap mint nap, hogy megvalósítsam. Ugyancsak régi vágyam a külföldi szereplés, szívesen kipróbálnám magam egy másik ország bajnokságában.

– Már bocsánat, de az első osztályt hagytad ott a másodikért, szóval mit értesz az alatt, a Vasasba való visszatérésedet a lehetséges válogatottbeli szereplés is motiválta?

– Mindig is úgy gondoltam, a pesti csapatban szereplő futballista sokkal inkább szem előtt van, erre utal, hogy Kövesden bár nem ment rosszul, nem voltam képben a kerethirdetéseknél. Úgy véltem, a Vasassal visszajutva az élvonalba, ott jó szerepléshez segítve a klubot lehet esélyem.

– De ahogy említetted, az első osztály nem lesz sétagalopp. Az NB I-hez képest merőben más kávéház.

– Valóban, ráadásul fizikailag is megterhelőbb, mégis, azzal, hogy más játékstílus jellemzi a csapatokat, nyílhatnak előttünk területek. Persze sokkal felkészültebb játékosokkal találkozunk majd, szóval sok szempontból erősebb az élvonal, mindenesetre hamar, már az első néhány meccsen muszáj lesz alkalmazkodnunk a magasabb követelményekhez. Mint az annyiszor bebizonyosodott már, nagyon fontos a jó rajt. Számít, hogyan indítod el a szezont, éppen ezért nem ártana, ha lenne némi szerencsénk a sorsolásnál.

– A jó rajt mellett mi más kell ahhoz, hogy megálljátok a helyeteket az első osztályban?

– Lelkierő és a megfelelő mentalitás, ha kerülünk is hullámvölgybe, képesek legyünk azt kezelni, ne essünk össze, ne kövessük el ugyanazt a hibát, mint amit például az MTK.

– Négy éve, amikor a Vasas búcsúzott az élvonaltól, te a Vidibe szerződve maradtál az NB I-ben, ahogy az a válogatottban is bemutatkozó, fiatal, szépreményű játékostól várható volt. Nem tudtál azonban Fehérváron állandó kezdőjátékossá válni. Miért nem?

– Nagyon erős kerete volt a Vidinek, telis-tele válogatott játékosokkal, ehhez képest én épp egy sérülésből kilábalva érkeztem meg a csapathoz, az első benyomások nem lehettek rólam valami fényesek. Azt gondolom, később is ennek ittam a levét. Ettől még rengeteget tanultam, és sokat fejlődtem a fehérvári szezonomban.

Azok a fehérvári edzések. (Forrás: molfehervarfc.hu)

– Miben elsősorban?

– Mentálisan feltétlenül megerősödtem, s attól függetlenül, hogy meglehetősen ritkán játszottam, az edzéseket minőségi játékosok közt, jó szakmai munka mentén végigdolgozva a taktikai és technikai elemeket tekintve is előreléptem.

– De mennyire élted meg nehéz időszakként? Hogy fiatal, válogatott futballista vagy, és nem játszol.

– Nehéz volt. A feleségem tudná leginkább megfogalmazni, mennyire. Látta, mennyire szenvedek, de utólag azt gondolom, nem ártott, hogy fejbe kólintott a való világ. A Vasasban, saját nevelésként mégiscsak én voltam a dédelgetett kölyök, aztán egyszer csak szembe jött a valóság. Hogy nem magától értetődő, hogy a hétvégén a kezdőcsapat tagja vagy, hogy meg kell tudni birkózni azzal is, amikor nem minden úgy alakul, ahogy azt te elképzelted. De lehet, szükségem volt erre a fajta ráeszmélésre.

– Hogyan kecmeregtél ki ebből a helyzetből?

– Úgy, hogy eligazoltam. Azt jól tudtam, még egy évet nem tékozolhatok el, már ami a tétmeccsek hiányát illeti. Úgy éreztem, ha kimarad két év, arra rámehet a karrierem. Mezőkövesden megadatott az esély, hogy újraépítsem magam, én pedig utólag is hálás vagyok a klubnak, amiért lehetőséget kínált.

– Az önbizalmadat nem tépázta meg az az év?

– Nem különösebben. Úgy voltam azért vele, a Vidiben nem játszom, az ország egyik legjobb csapatában, nem pedig a sereghajtóban. Ha egy gyengébb együttesben szorultam volna a partvonalon kívülre, azt nehezebb lett volna megemészteni.

– Nem kezdtél el kételkedni magadban, azon morfondírozni, „biztosan elég jó vagyok én ehhez a szinthez”?

– Nem, hasonló gondolatok egyszer sem fordultak meg a fejemben. Nem is kételkedtem soha a képességeimben. Sőt, éppen azért frusztrált az az áldatlan állapot, mert azt éreztem, többre lennék képes. El kell azonban fogadni, hogy a legnagyobb sztárokat kivéve minden labdarúgó életében előfordulnak hullámvölgyek, az a fontos, hogy ilyenkor összeszorítsd a fogad, és az adott helyzetből is a lehető legtöbbet próbáld kihozni. Biztos nem mindenki képes feldolgozni a kudarcokat, nekem ment, de biztosan nem ment volna a feleségem odaadó támogatása nélkül.

– Másfél év után térsz tehát vissza az NB I-be. Lesz benned egy jó adag bizonyítási vágy?

– Ez nem is kérdés. Hosszú volt ez a másfél év. Az ember nézi az első osztályú meccseket, és óhatatlanul visszakívánkozik oda. Jó lesz újra a legjobbak közt szerepelni, nem csak nekem, a klubnak legalább annyira. És végre nem csak vasárnap játsszuk majd a meccseinket, vagy ami még rosszabb, hétfőn, olyankor nincs ugyanis egyetlen hétvégi szabadnapod sem, ami hosszútávon kikészít.

Kiemelt fotó: vasasfc.hu