Interjúk
Átigazolások
Elemzések
Kultúra
Portrek
Portrék
Interjuk
Interjúk
Elemzesek
Elemzések
Kultúra
Kultúra

Tartalom

null
Labdarúgás
2021. 05. 02.

„Örülök, hogy Bognár Györgyöt vallhatom mentoromnak” – Interjú Márkus Tiborral

Author avatar
Gólkirály és közönségkedvenc volt Tatabányán, elismert légiós Finnországban, jedi Szigetszentmiklóson. A Budaörsön Bognár György örökébe lépő egykori csatár immár vezetőedzőként igyekszik elérni azt, amit egykor centerként: hogy minél több gólt szerezzen csapata.

(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

 

– Ha valaki, te aligha lepődsz meg azon, ha egy Bognár-csapat kilenc gólt rámol be egy meccsen.

– Nem, ahogy azon sem, hogy Gyuri alakulata, a Paks szerezte a legtöbb gólt az NB I-ben. Elég sokat dolgoztunk együtt ahhoz, hogy ne keltsen bennem csodálkozást ez a még oly ritka eredmény sem. Jól ismerem Gyuri futballról alkotott filozófiáját, ezt teremtette meg nálunk Budaörsön is, igyekszem megtartani.

 

– Miben áll ez a játékfilozófia? Hogy mindig rúgjunk eggyel többet, mint amennyit kapunk? 

– Nagyjából igen. Az ellenféltől is függ természetesen, mennyire sikerül a saját akaratodat érvényesíteni, de egyértelmű, hogy próbáljuk uralni a mérkőzést. 

 

– A saját magad edzői hitvallásának is beillik?

– Gyuri mellett nevelkedtem, így természetesen igen. Az a cél, hogy a rivális térfelén tartsuk a labdát, hogy helyzetet kövessen helyzet, gólt gól. Hogy aztán mindebből mennyit tudunk megvalósítani, az egy másik kérdés, van több befolyásoló tényező, mostanság például a vírushelyzet, az azért elég rendesen beleszól abba, éppen ki a hadra fogható.

 

– Bognár György-tanítványnak vallod tehát magad?

– Egyértelműen. 

 

– Azért kíváncsi lennék, ha játékospályafutásod végével történetesen egy, a catenaccióra felesküdő tréner mellé vet a sorsod, ma a védekezés mindenekfelettiségében hiszel?

– Lehet, de nagyon örülök, hogy Gyurit vallhatom a mentoromnak. Amúgy meg, volt csatárként azért csak nem mondtam volna le teljesen a támadójátékról. 

 


(X) Piacvezető fogadási kínálat NBI-es mérkőzésekhez! Az Unibeten Immár gólszerzőkre, szögletek számára, lapok számára, de még arra is köthetsz fogadást, hogy melyik játékos kap sárga lapot!


 

– Akadnak még edzők, akik ugyancsak alakították a játékfelfogásodat? Akik szintén alaposan hatottak rád?

– Az a baj, hogy a teljes labdarúgókarrieremben túlságosan is futballista fejjel gondolkodtam, egyáltalán nem készültem az edzői pályára, ma már persze tudom, jó lett volna legalább az utolsó éveimben jegyzetelnem. 

 

– Akkor leginkább csak belecsöppentél az edzősködésbe?

– Tulajdonképpen igen. Hat éve hagytam fel az aktív játékkal, azután kezdtem el Gyuri segítőjeként dolgozni, Paksra szerződése után léptem a helyébe.

 

– S mint a Budaörs vezetőedzője, az mennyire bosszant, hogy az igazán pazar ősz és az újbóli jó forma közé a tavasz elején szorult egy gyenge periódus? Vagy természetes az időszakos visszaesés?

– Az, hogy egy szezonon belül is lehet hullámvölgy, valahol természetes, a miénk azonban hosszabbra nyúlt az elfogadhatónál, ezt volt nehéz feldolgozni. Pláne úgy, hogy akadtak meccsek, amelyeket a játék képe alapján egyértelműen nekünk kellett volna megnyerni.

 

– Sikerült megfejteni a visszaesés okait?

– Igen, de a miértek hadd maradjanak házon belül. A lényeg, hogy kikecmeregtünk a gödörből.

 

– Lehet, hogy a nagyszerű rajt hatására elkezdtek alaposabban felkészülni belőletek az ellenfelek?

Azt valóban többször tapasztaltam, hogy ellenünk teljesen mást játszik a rivális, mint a többi meccsén, ami azt igazolja, tartanak tőlünk.

 

Márkus Tibor vezetésével a Budaörs mérkőzésein esik a legtöbb gól (3,2 gól/meccs) az NB II idei szezonjában (Fotó: bsc1924.com)


 

– Az NB II kétségtelenül eléggé kiegyenlített, sajnos azonban nem az eget verdeső színvonal miatt, hanem mert a csapatok egyformán harmatosak.

– Szerintem viszont elég nívós a bajnokság, erre utal, hogy a korántsem NB II-es kerettel felvértezett Vasas és Debrecen sem tudta egyelőre kiharcolni a feljutást. Aki nem a feljutásért küzd, az szeretne megragadni ebben az osztályban, a minőségben esetleg gyengébbek is roppant egységesek, jó hozzáállással kompenzálják az egyéb hiányosságokat. Tény, hogy nem minden együttes játszik támadófutballt, ám épp a Loki és a Vasas példája mutatja, sokszor igen nehéz megbontani a gyengébb képességűnek tartott vetélytársak zárt védekezését. 

 

– Azzal egyetértesz, hogy miközben az iram nagyobb, a fizikalitás hangsúlyosabb, mint mondjuk bő tizenöt éve, amikor épp 37 találattal lettél a második vonal gólkirálya, az egyéni képességek, a játéktudás elmarad a másfél évtizeddel ezelőttitől? 

– Lehet, bár én nem a technikai tudás hiányosságát érzékelem, hanem a játékolvasásét. Abban valóban tapasztalok visszaesést, ezen kell igyekeznünk változtatni.

 

– Az említett, gólkirályi címmel párosuló idényed volt amúgy a csúcsszezonja karrierednek?

– Nem kérdés. Felejthetetlen két és fél évet töltöttem Tatabányán, feljutottunk, és az NB I-ben is jól ment a játék.

 

– Olyannyira, hogy Rajczi Péter mögött végeztél a második helyen a góllövőlistán, no de ki az, aki mellett a legjobban szerettél csatárt játszani?

– Nagy Tamással nagyon jól működtünk együtt, vele értettem meg talán a legjobban magam. Ziccerben is lepasszoltuk egymásnak a labdát. 

 

– És ha azt kérdezem, ki volt a legjobb, akivel tandemben támadhattál?

– Horváth Ferenccel és Tököli Attilával is szerepelhettem egy csapatban, nehéz lenne egyiküket a másik elé sorolni.

 

– És hol helyezkedik el Dorge Rostand Kouemaha?

– Szintén elöl. Remek csatár volt, fizikailag roppant erős, megdolgozott a helyzetekért.

 

– Amiket aztán te berúgtál.

– Azért nekem is kellett brusztolnom, de valóban sokat segített.

 

– Megfordultál jó néhány helyen, mégis, mondhatjuk, hogy Tatabányán érezted magad a legjobban?

– Igen. Kiváló csapategység alakult, amit biztosan segített, hogy annyira eredményesek voltunk. Megnyertük a másodosztályt, aztán az elsőben mindjárt az ötödik helyen zártunk, Sisa Tibor nagyon jó csapategységet kovácsolt, öszhangban dolgoztunk vele.

 

– Ha már akkor szerzel magadnak egy jegyzetfüzetet…

– Igen, tőle sok mindent lehetett volna tanulni, a legfontosabb irányelvei azért megmaradtak. Erénye volt, hogy egységet teremtett, nagyszerű érzékkel választotta ki a neki megfelelő, illetve a csapatba illő játékosokat, a taktikai feladatokat is nagyon precízen leosztotta, mindenki tudta, mi a dolga.

 

Márkus Tibor 86 mérkőzésen 65 gólt szerzett a Tatabánya FC színeiben (Fotó: Nemzeti Sport)


 

– Az mennyire bánt, hogy nevelőegyesületedben, a Ferencvárosban nem tudtál olyan nyomot hagyni, mint a bányászvárosban?

– A Vasasban kezdtem, serdülő egyben mentem át a Fradiba, miután jött egy új edző, akinél nem játszottam, olykor a keretben sem jutott számomra hely. Édesapámmal és a nagybátyámmal úgy döntöttünk, lépni kell, de arra jutottunk, középcsapatba kár menni, úgy nem lesz belőlem semmi, próbáljam meg a legjobbak közé beverekedni magam, ha sikerül, akár még lehet is belőlem valami. Így esett a választás a korosztály vitathatatlanul legjobb csapatára, Kaszás Pál Fradijára.

 

– Azért ez elég sokat elárul a mentalitásodról, hogy egyrészt vállaltad a kihívást, másrészt nem elégedtél meg, csak a legjobbal.

– Ha nem a legjobbra törekszel, annak mi értelme? Meg kellett vívni a harcot a csapattagságért, az érdekes, hogy eleinte középpályásként szerepeltettek, aztán az ifiben már újra csatárt játszottam. 

 

– Az álmod pedig nyilván az volt, hogy egy nap a Fradi nagy gólvágója legyél.

– Pontosan. Az első csapat keretéig sikerült eljutnom, de túl jó nevekből állt a Fradi. A saját fejlődésemet szem előtt tartva igazoltam Siófokra, egy kisebb, mégis első osztályú csapatba.

 

– Jó tíz év múltán egy félévre még visszatértél.

– A feljutás előtti félévben. Érdekes tapasztalat volt az angolos miliő. Nagyon profi, de kevésbé családias, mint mondjuk a tatabányai. Mindenki profin tette a dolgát, a csapatszellem is megvolt, de kevésbé formálódott közösség. De bajnokságot nyertünk, fantasztikus közönség előtt játszahattuk a meccseinket, ami örök élmény.

 

– A légióskodásod is az?

– Igen. Finnországban az első osztálytól akkor búcsúzó RoPS-be igazoltam, nem volt cél az azonnali feljutás, az osztályozót sikeresen megvívva mégis sikerült visszakapaszkodnunk. Pozitív élményekkel gazdagodtam, és elsajátítottam egy másfajta szemléletet. A finn egy harcosabb futballkultúra, őszinte foci jellemzi, a játékosok addig mennek, amíg csak bírják, minden egyes labdáért meg kell küzdeni, nekem erre a tapasztalásra szükségem is volt, sokat fejlődtem e téren. Ez nem azt jelenti, hogy addig teljesen hiányzott belőlem a harcosság, tudtam én csúszni-mászni azelőtt is, de a finnországi légióskodás döbbentett rá arra, még többet kell. Azt az időszakot követte a már említett, nagyon emlékezetes tatabányai futball, majd következett Ciprus. Jól éreztem magam a szigetországban, sajnos azonban türelmetlen voltam. Talán azért is, mert Tatabánya annyira elkényeztetett. Ha türelmesebb vagyok, megvárom az átmeneti, akklimatizációs időszak végét az Apollón Limassolban, s úgy lehet, másképp alakul a ciprusi karrierem, én azonban az elejétől fogva több játéklehetőségre vágytam; eligazoltam egy kisebb csapatba, amelyik azonban túlságosan is gyenge volt, így hazavágytam, és haza is tértem. Ettől még örök élmény a rovaniemi feljutás, illetve a ciprusi futballhangulat, hogy a szurkolók már megérkezésem másnapján felismertek az utcán. Érdekes, azt gondolják rólam, ha Tatabányán végigmegyek a városon, mindenki felismer, ehhez képest például anno a feljutáskor egy Honvéd-drukker volt az, aki gratulálva megállított… 

 

– Az említett finn mentalitást mennyire várod el a tanítványaidtól?

– Abszolút elvárom. Egy edző nyilván azt szereti, ha lábról lábra jár a labda, én a bognári örökséggel pláne, a megfelelő hozzáállás ugyanakkor a szükséges minimum, abban nem lehet hiba. Az persze rég rossz, ha valakit nekem kell hétről-hétre motiválni, akkor nem fogunk tudni hosszú távon együtt dolgozni, a motivációnak belülről kell fakadnia, edzőként persze dolgom ezt különböző módszerekkel elősegíteni. De az, hogy minden egyes meccsen emelt fővel jöjjünk le a pályáról, hogy elmondhassuk magunkról, mi mindent megtettünk, alapvetés.

 

– Nyilván nem a motivációhiányon múlt, hogy a válogatottal „csak” egy összetartásig jutottál. 

– Nem, de az is nagy élmény, hogy Lothar Matthäus kapitánykodása alatt egy görögországi felkészülési találkozón a kispadon ülhettem. Kenesei Krisztián, Ferenczi István, Torghelle Sándor volt többek közt a rivális, szóval elég jó csatárokkal kellett azért konkurálnom.

 

– Ma lenne csak egy vagy kettő… Szerinted miért alakult úgy, hogy a magyar futballban nincs egy épkézláb, húsz és harminc év közötti center. Szalai Ádám és Nikolics Nemanja nyilván nem játszhat örökké.

– Szerintem ez az a poszt, amire születni kell. Sokan eljátszhatják, a vérbeli center azonban abból a helyzetből is betalál, amelyből más nem. Ennek a posztnak van jó néhány olyan sajátossága, amit nem lehet megtanítani.

 

– És ma már nem születnek ilyen gyerekek?

– De, biztosan, az a hiba, ha nem ismerjük fel őket. Merem remélni, hogy épp most neveljük a jövő csatárait. Ha itthon körbenézek, azért látok egy Hahn Jánost, aki most nagyon jó kezekben van Pakson, egész szépen fejlődik, simán és szép terméssel lesz gólkirály.

 

– Szerencséje, hogy Pakson pallérozódhat, a légiósdömpingben legalábbis korlátozottak az akadémiákról kikerülők esélyei.

– Ez a helyzet valóban megnehezíti az érvényesülést. Bizonyos szempontból meg tudom persze érteni az NB I-es klubokat, mert nagyon szoros a tizenkét csapatos bajnokságban a verseny, másfelől viszont nem. Mert ott a paksi példa, hogy csak magyarral is bent lehet maradni, az élmezőnybe jutni, persze amelyik klub a nemzetközi porondon is nagyot akar dobni, más stratégia mentén működik. De ha nyolc-kilenc klub azt az utat választaná, mint a Paks, lehet, a magyar csatárkínálat is másképp festene.

 

Olvasói kérdések

 

E. Dávid: A Fradiban nevelkedtél, ha jól emlékszem, Nyilasi idejében a felnőtt csapatnál is edzettél, majd elkerültél. Később gólkirály lettél az NB I-ben, talán a legjobb korban. Azon a nyáron zárták ki a Fradit, így gondolom, akkor nem merült fel a visszatérésed. Az utolsó NB II-es szezonban viszont fél évig kerettag lehettél, egy meccsen egy gólig jutottál. Nem volt benne több? Miért nem jutottál 100 élvonalbeli meccs fölé? Nem hívtak korábban az NB I-be, vagy nagyon ragaszkodtál egy-egy klubhoz?

– Csalódás, igen, hogy nincs száz NB I-es meccsem, igaz, ez a légióséveken is múlt. Tatabányán stabilan játszottam, Pakson jól indult a karrierem, ám aztán megtorpant, sérülés is hátráltatott. Ha jobb döntéseket hozok, meglehetett volna a száz. Ugyanakkor hiába lettem második az NB I góllövőlistáján, nem volt ajánlatom az első osztályból, két lehetőségem volt: maradok Tatabányán, vagy eligazolok Ciprusra. Az utóbbi mellett döntöttem.

 

H. Dániel: Honnan jött a jedi becenév? 

– Horváth Ferencet kellene megkérdezni, ő akasztotta rám Szigetszentmiklóson, amikor a játékosa voltam. A harmadik percben szerzett gólommal nyertünk, a meccs után nyilatkozta ezt rólam, de máig nem tudom, miért.


Kiemelt fotó: bsc1924.com

Hogy tetszett a cikk?

Ajánlás
Kultúra
Ez a weboldal is sütiket használ!X

A kényelmes böngészés érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheted az Adatkezelési tájékoztatónkat és a sütik használatának részletes leírását. A sütikkel kapcsolatos beállításaidat a későbbiekben bármikor módosíthatod a láblécben található Süti kezelési beállítások feliratra kattintva.