Miért sikeres jelenleg a Loki? – Példamutató

A Debreceni VSC két góllal kikapott hazai környezetben a Ferencváros ellen, ráadásul Antonio Mance kiállítása nyomán emberhátrányban fejezte be a találkozót. A cikk címe és az előbbi mondat teljes kuszaságra, össze-visszaságra utalhatna, azonban erről szó sincsen. A Loki köszöni szépen, jól van, hiszen az utóbbi idők eredményei egy pozitív jövő előképét festették meg.

Egy futballcsapat sikerességének ezer oka lehetséges: vezérek szerepe, jó edző, közönség, csapatmorál, edzésmunka, taktika, sorsolás, szerencse, és lehetne a sort folytatni.

Ezt a három aspektust elemzem a továbbiakban.

Taktikai elképzelés

Amióta az 53 éves szerb szakember, Szrdjan Blagojevics átvette az irányítást, a csapat taktikai repertoárja nem bővült. És ez nem kritika, sokkal inkább dicséret: a sokféle irányzat helyett egyértelmű és irányba állított játékelképzelés vette kezdetét, amely legfőképpen a szélességi játékban és a beadások erőltetésében ölt testet.

Fontos kiemelni, hogy a Loki a magyar bajnokság rangsorában a hetedik helyen áll, ami a beadások számát illeti, viszont ami a beadások pontosságát illeti, a másodikok 37 százalékkal. Ehhez kapcsolódóan, a tizenhatoson belüli labdaérintések számában is kiemelkednek Varga Józsefék, a negyedikek a tizenkét csapatos magyar első osztályban.

Ha csak a legutóbbi mérkőzések történéseit vesszük alapul, akkor is láthatjuk, hogy a beadások utáni helyzetek kihasználásának sokat köszönhetnek Dzsudzsák Balázsék.

Az őszi idény lezárásakor Sós Bence szerzett győztes gólt a Mezőkövesd ellen – Dzsudzsák beadása után. A rekorder magyar válogatott szélső, aki mostanra inkább irányítóvá vált, a Blagojevics-féle taktika egyik tipikus funkciója után tudott – mint később kiderült, gólpasszal felérő – beadás után helyzetet kialakítani. A Debrecen remekül ismerte fel a Dzsudzsák Balázshoz jobban illő szerepet: ne a szélről adjon be, ahonnan sokkal rosszabb szögben érkezik a csatárokhoz a labda, adjon inkább be a jobb oldali félterületből, mert akkor még a labda kanyarodása is nekik fog kedvezni.

Itt már megfigyelhető, hogy a gólszerző, Sós Bence tükörszélsőként a belső területek felé tör utat magának és végül ezért pattan elé a levágódó labda. Egyébként is sokszor egyértelmű a szélsők felé kiadott utasítás a debreceniek játékában: vagy vonalszélsőként helyezkednek és akkor az azonos oldali szélső védő van a félterületekben, vagy fordítva.

A Győri ETO ellen megnyert Magyar Kupa-párharcban éppen ez volt megfigyelhető. A tükörszélsőként befelé húzódó Szécsi Márk helyet nyit Ferenczi Jánosnak, akinek a beadása után tud fontos gólt szerezni a Loki.

Persze nem mindig minden ugyanaz. A legutóbbi bajnoki győzelmük során a Honvéd ellen ugyancsak egy beadás után tudták megszerezni a vezetést, de ebben az esetben vonalszélsőkkel, vagyis a szélsők erősebbik lábával megegyező oldalon szerepeltek a szélső támadók. Ezeknek a helyzeteknek az a pozitívuma, hogy az ellenfelek védelmi vonala megnyúlik, ezáltal pedig több hely marad a berobbanó debrecenieknek a kapu előterében.

Az erősségek kihasználása

Ha onnan nézem a dolgot, hogy állítólag Puskás Ferenc tényleg oda rúgta a labdát, ahová akarta, akkor ebből a szempontból Dzsudzsák Balázs rúgótechnikája párhuzamba állítható minden idő legjobb magyar labdarúgójával. Blagojevics szempontjából abszolút érthető az a gondolkodásmód, hogy a pontrúgások kérdésében maximális erőbedobásra van szükség. Elvégre minden pontrúgás-variáció nagyszerűen néz ki papíron, meg passzív védők elleni edzésen, de a tétre menő találkozókon minden azon múlik, hogy az adott játékos oda tudja-e rúgni a labdát, ahová elképzelték a mérkőzés előtti eligazításon, vagy sem.

Nos, Dzsudzsák Balázs esetében nincs miért izgulni.

Ebben az idényben már hat gólnál és öt gólpassznál jár, és ha a kanadai gólpasszokat is számolnánk, akkor valószínűleg már tíz fölött járna a bal lábas debreceni legenda. És itt kell megjegyezni, hogy a túloldalon Bódi Ádám is képes Dzsudzsák-szintű pontrúgásokra, ezzel bővítve a Loki kombinációs lehetőségeit.

De vissza Blagojevicsre: ilyen a jó edző. Nem próbál valami testidegen játékelképzelést ráerőltetni a csapatára, csupán felméri csapatának jó és rossz oldalait, majd kidolgoz egy taktikát azért, hogy a jó dolgok kidomborodjanak, a kevésbé jók meg észrevehetetlenné silányodjanak.

A Debrecen egyértelmű erősségei tehát a pontrúgások utáni szituációk, ezen belül is a begyakorolt figurák kihasználása. Az egyik kedvencem ebben a kategóriában a MOL Vidi FC elleni szögletgóljuk volt, amikor az ellenfél zónavédekezését tökéletesen használták ki, ráadásul úgy, hogy nem is az előre eltervezett ideális figurára jött ki a játék. A hosszú sarkos elzárás helyett a rövid sarokra érkező, „csúsztatásra” helyezkedő Dorian Babunszki egyből befejelte a kapuba a labdát.

Aztán persze volt egy Paks elleni fordítás is, ami ugyancsak a Debreceni VSC remek pontrúgásainak volt köszönhető és végül is Waltner Róbert állásába került. Annak a találkozónak a végjátékában először Bódi szögletéből egyenlítettek, majd Dzsudzsák szenzációs rúgótechnikájának köszönhetően egy oldalszabadrúgás után szerezték meg a drámai győztes gólt.

A szerencsefaktor

A Debrecen jelenleg a negyedik helyen áll a magyar bajnokság táblázatán. Azonban nem lenne ez a cikk elemző cikk, ha nem próbálnám megteremteni a kontextusát ennek a negyedik helynek. Ugyanis arról van szó, hogy a Debrecen esetében a negyedik helyezés nagyon kis mértékben túlzó.

Ahogyan már megtanulhattuk Matthew Benhamtől, az angol Brentford és a dán Midtjylland tulajdonosától: a bajnoki helyezésnél sokkal reálisabb képet tud festeni a „várható pontok” (Expected Points) mutatója.

Nem nagy különbség ez, de éppen elég ahhoz, hogy a tizenkét csapatos NB I-ben ne a középső, hanem a felső harmadba tudjon kerülni a Debreceni VSC.

És így már rögtön rájuk is lehet aggasztani a címben említett sikeres jelzőt.

A Piros Fehér Zöld legújabb részében is kiemelt téma volt a debreceni projekt: